Legalább márciusig rendeződött a nyírteleki Kedvesház helyzete az Index videójának megjelenése után összejött adományokból. A videó kedden jelent meg, azóta 4,4 millió forint gyűlt össze felajánlásokból.
Az adományok egészen különféle összegűek voltak. Volt, aki ötszáz forintot tudott adni, a legnagyobb adakozó pedig Orbán Viktor volt, aki 1,2 millió forintot ajándékozott a Fidesz nevében a Kedvesháznak. A miniszterelnök személyesen ment el az otthonba, ahová minden gyereknek ajándékot is vitt. Támogatásáról biztosította a Kedvesházat, és azt ígérte, biztosítja az intézmény működését.
A Kedvesházban huszonöt Nyírtelek környéki szegény tanyasi gyerek él a szüleitől távol, hogy be tudjanak járni az iskolába. A kollégiumnak a videó megjelenése előtt már nem volt pénze se a számlákra, se karácsonyi ajándékra, a gyerekeket azonban nem küldhették haza. A felajánlások után karácsonyi ajándékokat is kapnak a gyerekek, és úgy tűnik, a számlákat is ki tudják fizetni.