A Zegyetemek Háborúja

Teca és Gábor Dénes nyerte a Zegyetemek Háborúját

2013. december 11., 16:19 Módosítva: 2013.12.11 17:39
255
 
h i r d e t é s

November elején indítottuk el kvízsorozatunkat, amin felsőoktatási intézmények hallgatói, volt hallgatói és szimpatizánsai vetélkedtek egymással közéleti, kulturális, tudományos, történelmi, gazdasági, technológiai és sporttal kapcsolatos kérdéseken keresztül, öt héten át. Volt olyan forduló, amikor két egyéni győztest is avattunk, hiszen hajszálra azonos eredményt értek el, mások elvéreztek, mert nem vettek részt öt héten át mindegyik körben.

Összesített egyéniben Tecának az öt hét alatt feltett ötven kérdés hibátlan megoldásához összesen 374,01 másodpercre volt szüksége, vagyis átlagosan 7,48 másodperc alatt jutott túl egy-egy kérdésen. Győztesünkről már korábban is tudtuk, hogy 1962-ben született és Győrben él, de a fődíj, egy iPad Air ünnepélyes díjátadásánál kiderült Teca győzelmének titka is: lányai mindig ott ültek vele, és hétről hétre együtt segítettek túljutni az újabb fordulókon.

Teca és lányai elmondták, hogy a végén már nem az időeredményre mentek rá, hiszen látták, hogy egyedül ők érkeztek hibátlan pontszámmal az utolsó fordulóhoz. A megfontolt válaszadás meg is hozta gyümölcsét, a 281. helyen, 150,06 másodperc alatt, de ötödszörre is tízből tíz ponttal zárva megnyerték a Zegyetemek Háborúját.

Összesítettben hurenzon lett a második, 49 pontját 208,39 másodperc alatt érte el. A harmadik Ireta a végén tört fel a dobogóra, de neki összesen már három hibapontja volt az öt hét során. 47 pontos eredményéhez 15,53 másodpercre volt szüksége.

A térképet támogatta az Otthontérkép

A dobogósok érdemei mellett ne felejtsük el az utolsó forduló egyéni nyertesét sem, lustaagy kereken 30 másodperc alatt válaszolt hibátlanul a tíz kérdésre. Nyereménye egy Samsung házimozirendszer. Annyit tudunk róla, hogy 1977-es születésű nő, a Budapesti Gazdasági Főiskola pártfogója. Érdekesség, hogy az aktív egyetemistákkal, volt egyetemistákkal összevetve a pártfogók vannak legkevesebben, az utolsó forduló dobogóját mégis ők töltötték meg.

 

Mint Tecától és lányaitól a díjátadáskor megtudtuk, az első forduló megnyerése után tudatosan mentek rá arra, hogy nem az időeredménnyel, hanem a hibátlan teljesítménnyel próbálnak sikert elérni. Az egyetemek versenyében a Gábor Dénes Főiskola a hajrában futott be az élre, míg a több forduló óta stabilan vezető Miskolci Egyetem egészen a harmadik helyig csúszott vissza. Közéjük a Budapesti Gazdasági Főiskola ékelődött be. Az első fordulóban berobbant Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek végül a negyedik hellyel kellett beérnie.

elhelyezes04.gif

A Gábor Dénes Főiskola az első fordulóban még az ötödik helyen végzett, a másodikban a nyolcadik volt, míg a harmadikban már harmadik. A negyedikben visszaesés jött, csak a kilencedik helyet tudták hozni, a többi intézmény hullámzó teljesítménye miatt összesítettben mégis a második helyen fordultak rá az utolsó körre. Ott aztán elképesztő fordulattal alakult ki a végeredmény: a GDF is csak a 7. helyen végzett az utolsó körben, a Miskolci Egyetem viszont nagyot zuhant és csak a 13. helyet csípte el.

Az egyetemek versenyét az utolsó fordulóban egyébként éppen azok nyerték, akiknek nincs közük egyik intézményhez sem, a második helyet pedig a Budapesti Gazdasági Főiskola szerezte meg. A dobogóra még a Pázmány Péter Katolikus Egyetem állhatott fel. Huszonhárom egyetem színeiben induló, illetve intézményen kívüli versenyzők vágtak neki az első fprdulóban a kvíznek, a végére tizenkilenc intézmény maradt talpon – ehhez az kellett, hogy minden egyes fordulóban legalább ötvenen megméressék magukat a színeikben.

Az öthetes játékban összesen 14569-en játszottak, persze nagy részük több fordulóban is részt vett. Bár egy nő lett a legjobb, sokkal több férfi játékos volt, ahogy az a lenti grafikonon is jól látszik, sőt, ha nagyon általánosítóak akarunk lenni, akkor leszögezhetjük, hogy a nők okosabbak. Az öt forduló összesen hat nyertese közül négy nő volt.

 

Újabb kérdésekkel már nem várjuk a jövő héten, nincs más hátra, mint hogy legörgessen, és tüzetesen átböngéssze az eredményeit! Gratulálunk!

Tovább

Ez az utolsó harc a Zegyetemek Háborúján

2013. december 3., 21:30 Módosítva: 2013.12.04 09:15
23
 
h i r d e t é s

Ez itt a Zegyetemek Háborújának mindent eldöntő ötödik, és egyben utolsó fordulója, aminek a végén végre olyan demagóg és általánosító megállapításokat tehetünk, hogy a miskolci egyetemisták okosabbak, mint bárki más, vagy hogy a nőknek aztán mindenki másnál élesebben vág az esze. Négy forduló után Teca nevű versenyzőnk áll legelöl, ő az egyetlen, aki eddig minden fordulóban hibátlanul töltötte ki a tíz kérdésből álló kvízt. Összetettben pedig a Miskolci Egyetem vezet, közvetlenül a Gábor Dénes Főiskola és a Corvinus előtt. Érdemes nyomulni és minél pontosabban válaszolni a kérdésekre, mert aki ebben a fordulóban nyer, egy százezer forint értékű Samsung házimozirendszert kap a mall.hu jóvoltából!

A játékszabályokat itt találja, de röviden arról van szó, hogy november elején indítottuk el a kvízsorozatot, amin felsőoktatási intézmények hallgatói, volt hallgatói és szimpatizánsai vetélkednek egymással közéleti, kulturális, tudományos, történelmi, gazdasági, technológiai és sporttal kapcsolatos kérdéseken keresztül, öt héten át. A játékosok Indapass regisztrációval vehetnek részt a játékban, és a kérdőív kitöltése előtt megnevezhetnek egy egyetemet vagy főiskolát, amelynek a nevében játszanak.

Mindenki egyszer töltheti ki a kvízt, 24 órán belül, utána ez a kvíz már nem lesz elérhető. A kérdések megválaszolására 20-40 másodperce van, attól függően, milyen hosszú a kérdés. Ha videót kell néznie, vagy hangfelvételt kell hallgatnia, akkor a válaszadásra szánt idő csak azután indul el, hogy megnézte/meghallgatta, amit kell, és készítsen elő fülest, ha órán töltögeti, és nem akarja, hogy a tanár furán nézzen. A kvíz végén olvashatja a helyes válaszokat, a saját eredményét majd pénteken hasonlíthatja össze a többiekével.

Kezdje el az utolsó fordulót most!

Tovább

Zegyetemek Háborúja: Négyből négy egyéniben

2013. november 29., 12:16 Módosítva: 2013.12.11 14:51
134
 
h i r d e t é s

A Zegyetemek Háborújának utolsó előtti, negyedik fordulóján is túl vagyunk, már csak egy kör van hátra a kvízből. A forduló egyéni győztese és így egy futópad boldog tulajdonosa Timike86, aki 30,44 másodperc alatt teljesítette hibátlanul a tíz kérdést, éppencsak megelőzve felhőntáncolót. Timike86-ról annyit tudunk, hogy nevével ellentétben 1988-ban született, a Budapesti Gazdasági Főiskola aktív hallgatója.

Timike86 nem játszott az első fordulóban, így nincs is versenyben egyéni összetettben, amit továbbra is Teca vezet. Négy forduló után egyedül ő tud hibátlan eredményt felmutatni, 40 pontja van. A negyedik fordulóban a 139. helyen végzett, miközben 199-en is a maximális, tíz pontot gyűjtötték be. Mindössze egyetlen hibát követett el az eddigi négy fordulóban az összesítésben második hurenzon, míg Francescónak és mechanixnak egyaránt 38-38 pontja van, azonban előbbi a dobogós jobb időeredményével.

A negyedik forduló játékosainak átlagosan egyébként 5,9 pontra sikerült teljesíteniük a kvízt. Ezúttal 35 olyan induló volt, akik fennakadtak csalásfigyelő algoritmusunkon, eredményeiket nem számítottuk sem az egyéni, sem az egyetemi toplistában.

BGF volt a nyerő minden téren

Ahogy egyéniben, úgy az egyetemek között is a Budapesti Gazdasági Főiskola végzett az élen a fordulóban, 334 játékosuk átlagosan 6,3 pontra oldotta meg a kvízt. Az ELTE a második, a Budapesti Corvinus Egyetem a harmadik.

Összesítettben továbbra is őrzi vezető helyét a Miskolci Egyetem, második a Gábor Dénes Főiskola, míg harmadik a Corvinus. Az első hét egyetem között ugyanakkor csak hajszálnyi a különbség, hihetetlen izgalmas lesz a véghajrá.

Ha lejjebb görget, és be van jelentkezve Indapass-szal, akkor saját eredményét, és egyéb érdekes (fordulónkénti és összesített) adatokat is talál.

Már csak néhányat kell aludni, és máris itt az ötödik, egyben utolsó forduló! December 3-án, kedden eldől a Zegyetemek Háborúja, pihenjen, szedje össze gondolatait, aztán mindent bele!

Tovább

Ne habozzon, utolsó előtti kör a Zegyetemek Háborújában!

2013. november 26., 14:50 Módosítva: 2013.11.26 14:56
46
 
h i r d e t é s

Fordulóról fordulóra változnak a nyertes intézmények, most éppen a Miskolci Egyetem csapata áll legelől, az egyéni versenyzők közül pedig Teca, a Széchenyi István Egyetem szimpatizánsa. Minden fordulóban valami hipermenő ajándékot adunk a győztesnek, ebben a fordulóban egy százezer forint értékű futópadot kap a Mall.hu felajánlásában a leggyorsabb és legjobb versenyző.

A kvíz játékszabályait itt találja, de röviden arról van szó, hogy november elején indítottuk el a játékot, amin felsőoktatási intézmények hallgatói, volt hallgatói és szimpatizánsai vetélkednek egymással közéleti, kulturális, tudományos, történelmi, gazdasági, technológiai és sporttal kapcsolatos kérdéseken keresztül, öt héten át. A játékosok Indapass regisztrációval vehetnek részt a játékban, és a kérdőív kitöltése előtt megnevezhetnek egy egyetemet vagy főiskolát, amelynek a nevében játszanak.

Mindenki egyszer töltheti ki a kvízt, 24 órán belül, utána ez a kvíz már nem lesz elérhető. Mindig kedden lesz új forduló, a következő, és egyben utolsó lesz december 3-án. A kérdések megválaszolására 20-40 másodperce van, attól függően, milyen hosszú a kérdés. Ha videót kell néznie, vagy hangfelvételt kell hallgatnia, akkor a válaszadásra szánt idő csak azután indul el, hogy megnézte/meghallgatta, amit kell, és készítsen elő fülest, ha órán töltögeti, és nem akarja, hogy a tanár furán nézzen. A kvíz végén olvashatja a helyes válaszokat, a saját eredményét majd pénteken hasonlíthatja össze a többiekével.

Kezdje el a negyedik fordulót most!

Tovább

Két nyertes a Zegyetemek Háborújában!

2013. november 22., 10:17 Módosítva: 2013.11.22 10:17
128
 
h i r d e t é s

Az Index műveltségi kvízének harmadik fordulójában két versenyző hajszálra ugyanolyan eredményt ért el, ezért mind a ketten megkapják a nagyjából 100 ezer forint értékű harmadik fordulós nyereményt, a Delonghi kávéfőzőt és a szuper szódagépet. A Huhuhu és NeCsaljHoldi nicken nyomuló versenyzőink lettek az elsők, mind a ketten maximális pontszámot értek el, és mindössze 30.1 másodperc alatt töltötték ki a kérdőívet.

Azt érdemes még tudni róluk, hogy mindketten férfiak. Huhuhu az Adventista Teológiai Főiskola szimpatizánsa, NeCsaljHoldi pedig a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskoláé. Mindketten páratlan másodpercben regisztráltak a Zegyetemek Háborújára, és mindkettejük regisztrációjának 1970. január 1. óta számolt másodpercét hárommal osztva 1 a maradék. Ezen kívül: mindkettő csak a harmadik fordulóban játszott, az első kettőben nem. Szomorúan láttuk azt is, hogy a második forduló győztese, Nguyen Milán ebben a fordulóban nem vett részt, vajon mi történt vele?

A harmadik fordulóban a legjobb csapatteljesítményt a Károli Gáspár Református Egyetem érte el, második a Miskolci Egyetem, harmadik a Gábor Dénes főiskola lett. Kiesett viszont a Kodolányi János Főiskola csapata, mert nem érték el a játékszabályban előírt ötven fős játékosszámot. És ebben a fordulóban egyébként az előző két fordulónál jóval több, 63 olyan játékos volt, akiket kizártunk, mert fennakadtak csalásfigyelő algoritmusunkon. Eredményeiket nem számítottuk sem az egyéni, sem az egyetemi toplistában.

Összesítve: Miskolc a menő

Ha lejjebb görget, és be van jelentkezve Indapass-szal, akkor saját eredményét, és egyéb érdekes (fordulónkénti és összesített) adatokat is talál. A harmadik forduló után egyéni összesítettben az első forduló egyéni győztese, Teca vezet, ő az egyetlen olyan játékos, aki mind a három fordulóban maximális pontszámot ért el.

Az intézmények közül  a Miskolci Egyetem vette át a vezetést az eddig első Pázmánytól, de még fordulhat a kocka, ugyanis hátra van két forduló. A következő összecsapás november 26-án, újabb értékes nyereményért!

Tovább

A Zegyetemek Háborúja harmadszor

2013. november 19., 12:03 Módosítva: 2013.11.19 12:03
71

 
h i r d e t é s

Hajrá pasik! Előre csajok! Az egyetemek és főiskolák részvételével zajló vetélkedőnknek eddig két fordulója volt, mindkettőt női versenyző nyerte egyéniben, intézményi szinten elsőként a Pázmány, másodjára a Nemzetvédelmi egyetemek dicső harcoscsapata győzedelmeskedett. Ez most a harmadik forduló. Az egyéni győztes ezen a héten is értékes nyereményt kap, egy hipermenő Delonghi kávéfőzőt és még egy annál is kúlabb szódagépet. Az a célunk, hogy az ötödik forduló után demagóg megállapítást tegyünk, és azt mondjuk, hogy ez vagy az vagy amaz az egyetem vagy főiskola diákjai, oktatói és szimpatizánsai a legokosabbak. Most éppen a Pázmány áll legelől, és szorosan követi a Miskolci Egyetem. Ne feledje, játsszon, mert az az egyetem kiesik a versengésből, aminek kevesebb, mint 50 játékosa van az adott fordulóban!

A kvíz játékszabályait itt találja, de röviden arról van szó, hogy november elején indítottuk el a játékot, amin felsőoktatási intézmények hallgatói, volt hallgatói és szimpatizánsai vetélkednek egymással közéleti, kulturális, tudományos, történelmi, gazdasági, technológiai és sporttal kapcsolatos kérdéseken keresztül. A játékosok Indapass regisztrációval vehetnek részt a játékban, és a kérdőív kitöltése előtt megnevezhetnek egy egyetemet vagy főiskolát, amelynek a nevében játszanak.

Mindenki egyszer töltheti ki a kvízt, 24 órán belül, utána ez a kvíz már nem lesz elérhető. Mindig kedden lesz új forduló, a következő november 26-án. A kérdések megválaszolására 20-40 másodperce van, attól függően, milyen hosszú a kérdés. Ha videót kell néznie, vagy hangfelvételt kell hallgatnia, akkor a válaszadásra szánt idő csak azután indul el, hogy megnézte/meghallgatta, amit kell, és készítsen elő fülest, ha órán töltögeti, és nem akarja, hogy a tanár furán nézzen. A kvíz végén olvashatja a helyes válaszokat, a saját eredményét majd pénteken hasonlíthatja össze a többiekével.

Na de most már kezdje el a harmadik fordulót! Egy nagyobb kérdéskörből kap véletlenszerűen tíz kérdést, mindenki egyformán nehezeket.

Tovább

Az NKE csatát nyert, a háborúban a Pázmány vezet

2013. november 15., 13:02 Módosítva: 2013.11.20 10:39
188

 
h i r d e t é s

A Zegyetemek Háborúja második fordulóját napleon nyerte, aki 30,60 másodperc alatt érte el a maximális 10 pontot. Róla annyit tudunk, hogy az első forduló egyéni győzteséhez hasonlóan ő is nő, 1988-ban született és a Budapesti Gazdasági Főiskola aktív hallgatója. Az első fordulóban nem vett részt, de a második megnyeréséért egy házi mozival lett gazdagabb, gratulálunk!

Tovább

A Zegyetemek Háborúja: indul a második menet

2013. november 12., 14:03 Módosítva: 2013.11.12 14:26
135

 
h i r d e t é s

A Zegyetemek Harca előző heti első fordulójában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerezte meg a vezetést, átlagosan 5,71 pontot értek el, átlagos időeredményük 81,3 másodperc volt, és összesen 258 játékossal vettek részt a fordulóban. Az egyéni nyertes maximális pontszámmal és mindössze 30,3 másodperces idővel Teca nevű olvasónk lett. Az első körben 6670 férfi és 2833 nő játszott.

A küzdelem folytatódik, mutassa meg, mit tud a második körben! A második forduló egyéni első helyezettje értékes nyereményt, egy komplett házimozi rendszert kap, így ne habozzon, vágjon bele gyorsan!

A teszthez kérünk öntől pár alapadatot (játékosnév, születési év, melyik egyetem/főiskola nevében játszik). A játékosnévvel jelenik meg a toplistákon, az adatok segítségével korosztályos eredményeket is közlünk majd. Az adatok felhasználásával kapcsolatos általános szabályokat itt olvashatja.

Mindenki egyszer töltheti ki a kvízt, 24 órán belül, utána ez a kvíz már nem lesz elérhető. Mindig kedden lesz új forduló, a következő november 19-én. A kérdések megválaszolására 20 vagy 30 vagy 35 másodperc áll rendelkezésre, attól függően, milyen hosszú a kérdés. Ha videót kell néznie, vagy hangfelvételt kell hallgatnia, akkor a válaszadásra szánt idő csak azután indul el, hogy megnézte/meghallgatta, amit kell. A kvíz végén olvashatja a helyes válaszokat. A játékszabályokat itt találja.

Tovább

A Pázmány nyerte a Zegyetemek Háborúja 1. fordulóját

2013. november 8., 09:09 Módosítva: 2013.11.08 13:34
356

 
h i r d e t é s

Tecáról annyit tudunk, hogy a megadott adatai szerint nő, 1962-ben született, és a Széchenyi István Egyetem szimpatizánsa. Teca maximális, tehát tíz pontot ért el a Zegyetemek Harca első fordulójában, a tökéletes válaszokat 30,30 másodperc alatt teljesítette. Nem ő volt az egyetlen, aki minden kérdésre tudta a helyes választ, az összesen a valamivel több mint tízezer játékos közül pontosan 130-an töltötték ki tökéletesen a kvízt. Köztük volt Teca a leggyorsabb.

Ha legörget a cikkben, láthatja az egyéni és intézményi toplistákat is. Ha be van lépve Indapass-szal, és játszott a Zegyetemek Háborúja első fordulójában, akkor saját eredményeit is láthatja kiemelve.

Körülbelül húsz olyan játékos volt, akiket csalásfigyelő algoritmusunk segítségével elkaptunk, és kizártunk a játékból. Eredményeiket nem számítottuk sem az egyéni, sem az egyetemi toplistában.

Katolikus és református győztes

Az egyetemek/főiskolák teljes listáját lentebb láthatja, az átlagpontszámok és az időeredmények viszonyában a két legjobb eredményt két egyházi intézmény érte el. A legjobb a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lett, a második a Károli Gáspár Református Egyetem, a harmadik a Miskolci Egyetem. A játékszabályoknak megfelelően csak azoknak az intézményeknek az átlagpontszámát és időeredményét néztük az intézményi toplistához, amelyeknek legalább ötven játékosa volt. Legtöbben egyébként a Budapesti Műszaki Egyetemről töltötték ki a kvízt, közel 1800-an, ám teljesítményük erősen szórt, így a nagy játékos szám nem hozott dobogós eredményt.

A legjobb tehát a Pázmány lett, náluk az átlagos pontszám 5.71 pont, az átlagos időeredmény 81.3 másodperc lett, és összesen 258 játékossal vettek részt a fordulóban.

Adataink szerint valamivel aktívabbak voltak a versenyben az öregdiákok. 4595 öregdiák, 4065 aktív hallgató, és 852 szimpatizáns vett részt az első fordulóban, és nagyságrendekkel több férfi, mint nő. Egyrészt feltehetően azért, mert eleve több a férfi internetező, és az Index-olvasók tábora még köztük is férfiasabb. 6670 férfi és 2833 nő játszott.

A következő forduló november 12-én kedden lesz.

Ez itt a Zegyetemek Háborújának első fordulója

2013. november 5., 15:47 Módosítva: 2013.11.05 15:47
287

 
h i r d e t é s

Az első forduló egyéni első helyezettje egy csomó mindent nyer! Szép lesz a haja, mert nyer egy hajvágógépet, csinos lesz a szakálla (vagy a pasijáé, apukájáé, vagy akinek adja, ha neki éppenséggel nincs arcszőrzete), mert nyer egy körkéses borotvát, lesz egy menő termosza, navigációs eszköze, és mindet lefényképezheti egy kompakt digitális fényképezőgéppel.

A teszthez kérünk öntől pár alapadatot (játékosnév, születési év, melyik egyetem/főiskola nevében játszik). A játékosnévvel jelenik meg a toplistákon, az adatok segítségével korosztályos eredményeket is közlünk majd. Az adatok felhasználásával kapcsolatos általános szabályokat itt olvashatja.

Mindenki egyszer töltheti ki a kvízt, 24 órán belül, utána ez a kvíz már nem lesz elérhető. Mindig kedden lesz új forduló, a következő november 12-én. A kérdések megválaszolására 20 vagy 30 vagy 35 másodperc áll rendelkezésre, attól függően, milyen hosszú a kérdés. Ha videót kell néznie, vagy hangfelvételt kell hallgatnia, akkor a válaszadásra szánt idő csak azután indul el, hogy megnézte/meghallgatta, amit kell. A kvíz végén olvashatja a helyes válaszokat. A játékszabályokat itt találja.

Tovább

Kedden végre elindul a Zegyetemek Háborúja

2013. november 4., 16:47 Módosítva: 2013.11.05 12:59
143

 
h i r d e t é s

November 5-én, kedden délelőtt indul a Zegyetemek Háborúja az Indexen. Az öthetes műveltségi vetélkedőben a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói, volt hallgatói és szimpatizánsai vetélkednek egymással közéleti, kulturális, tudományos, történelmi, gazdasági, technológiai és sporttal kapcsolatos kérdéseken keresztül.

A játékosok Indapass regisztrációval vehetnek részt a játékban, ezért november 5-ig regisztráljon gyorsan, ha eddig nem tette meg. A játékosok a kérdőív kitöltése előtt megnevezhetnek egy egyetemet vagy főiskolát, amelynek a nevében játszanak. A játékban mindenki részt vehet, aki egyetemre vagy főiskolára jár, aki valaha egyetemre vagy főiskolára járt, és az is, aki soha nem járt egyetemre vagy főiskolára. Tehát tényleg bárki. A lényeg csak annyi, hogy a teszt elején azt az intézményt jelölje meg, amelyikhez kötődése van, amelyikkel szimpatizál. Mi ugyanis az öt forduló után szeretnénk kideríteni, hogy melyik hazai felsőoktatási intézmény hallgatói és szimpatizánsai a legokosabbak és legműveltebbek.

Játékszabályok

  • Minden helyes válasz 1 pont, a rossz válaszért 0 pont jár.
  • Pontegyenlőség esetén az időeredmény dönt, tehát az ér el előkelőbb helyezést, aki gyorsabban töltötte ki a kérdőívet. Ezért nagyon fontos, hogy ha megválaszolt egy kérdést, akkor gyorsan ugorjon a következőre.
  • A válaszadásra 20 vagy 30 vagy 35 másodperc áll rendelkezésre, a kérdés hosszától függően.
  • A játékosnak nem kell az adott felsőoktatási intézmény hallgatójának lennie. Elég, ha szimpatizál vele, de meg kell adnia, hogy melyik egyetem vagy főiskola játékosa.
  • Ha egy válaszhoz meg kell hallgatni egy hangfelvételt, vagy meg kell nézni egy videót, akkor a válaszadásra szánt idő csak a meghallgatás, megtekintés után indul el.
  • A kérdőívet a publikálásától számított 24 órán át lehet kitölteni. Utána a Zegyetemek Háborúja oldalon található eredménylistában megmutatjuk az első 30 felsőoktatási intézmény és az első 50 egyéni játékos eredményét (a játékos regisztrált nevének és intézményének feltüntetésével). Minden játékos láthatja a saját eredményét is, ha belép az Indapass-szal az Indexre a forduló befejeződése után.
  • Minden forduló után hirdetünk egyéni győztest, az ötödik forduló befejezése után összesített egyéni győztest is hirdetünk. A fordulónkénti és az összesített győztesnek is adunk értékes nyereményt. A legjobb felsőoktatási intézmények kupát kapnak. Az Indapass regisztrációnál megadott email-címen értesítjük az egyéni nyerteseket. Az egyetemek, főiskolák esetén a rektori hivatalt értesítjük.
  • Az összetett egyéni eredményt úgy számítjuk, hogy a fordulónkénti helyezéseket összeadjuk. Az intézményenkénti eredményt úgy számítjuk, hogy a résztvevők eredményeiből átlagot számítunk.
  • Fordulónként legalább 50 résztvevő kell ahhoz, hogy adott intézmény fordulónkénti eredményét kihirdessük. Az egyéni győztesek kihirdetését ez a kitétel nem befolyásolja.
  • Az Index adatkezeléssel kapcsolatos információiról itt tájékozódhat részletesen.
  • Minden játékos felelős a felhasználói nevével végrehajtott műveletekért. Az Indapass felhasználási feltételeit itt lehet elolvasni.

ZH: egyetemek háborúznak az Indexen

2013. október 31., 13:09 Módosítva: 2013.11.05 13:22
554
 
h i r d e t é s

A játékosok Indapass regisztrációval vehetnek részt a játékban, és a kérdőív kitöltése előtt megnevezhetnek egy egyetemet vagy főiskolát, amelynek a nevében játszanak. A játékban mindenki részt vehet, aki egyetemre vagy főiskolára jár, aki valaha egyetemre vagy főiskolára járt, és az is, aki soha nem járt egyetemre vagy főiskolára. Tehát tényleg bárki. A lényeg csak annyi, hogy a teszt elején azt az intézményt jelölje meg, amelyiknek a nevében játszani akar, mi ugyanis a végén szeretnénk kideríteni, hogy melyik hazai felsőoktatási intézmény hallgatói és szimpatizánsai a legokosabbak és legműveltebbek.

egyetemek harca logo
Fotó: Hipra

A tízkérdéses teszt elvileg mindig keddenként jelenik meg, kivéve persze ha valami olyan breaking van, ami miatt mégsem kedden, hanem mondjuk hétfőn vagy szerdán jelentetjük meg az új fordulót. A teszt nem lesz könnyű, nem árt a legalapvetőbb aerodinamikai alapvetéseket átismételni, Orbán Viktort és Bajnai Gordont bemagolni, valamint a kanti filozófia ismérveit, illetve Lady Gaga legutóbbi sminkjének jellegzetességeit felmondani november 5-ig. Sőt, a legjobb, ha alaposan elolvasnak az Indexen minden cikket, mert az adott hét aktualitásaiból szemezgetünk majd a műveltségi kvíz összeállításakor.

Ja, és persze soha nem a nyeremény a lényeg (persze, blablablablablabla), de érdemes tudni, hogy értékes nyereményeket adunk a fordulónkénti és összesített nyerteseknek. Később azt is eláruljuk, mik lesznek az értékes nyeremények.

Na és akkor még egyszer:

Mi a neve ennek az egésznek?

A Zegyetemek Háborúja

Ki játszhat?

Egyetemisták, főiskolások, öregdiákok, szimpatizánsok. Bárki, akinek van IndaPass hozzáférése, és aki megjelöli, hogy melyik felsőoktatási intézmény nevében játszik.

Hány kérdés lesz?

Tíz.

Mikor lesz a kvíz?

November 5-én kedden indul, és terveink szerint mindig kedden lesz az új forduló, öt héten (tehát öt kedden) át.

Milyen lesz a kvíz?

Nehéz lesz. Közélet, gazdaság, politika, sport, kultúra témakörökben.

Mit lehet nyerni?

Ezt most még nem áruljuk el, de egyéni és intézményi győztest is hirdetünk, sőt, fordulónkéntit is. A hibátlanul kitöltött kvízek (azonos pontszám) esetén az a nyertes, aki jobb időeredményt ér el, tehát gyorsabban töltötte ki a kérdőívet.

Honnan fogom tudni, hogy állok?

Mindig 24 órán át lehet kitölteni a kvízt, és a 24 óra letelte után bemutatjuk a teszt alapján legműveltebb intézmények rangsorát és a fordulók egyéni nyerteseit is.

Hogy számoljuk a pontokat?

Minden helyes válasz 1 pontot ér. A rossz válasz 0 pontot ér.

Miért játsszak?

Mert játszani jó, az egész öt-tíz perc, és még nyerni is lehet vele.