Ketyeg az óra, öreg fehérszakállú!
Még mindig tartom azt az állításomat, hogy a november végének az az egyetlen értelme, hogy a gyerekek levelet írnak a Mikulásnak. Írtam ezt barátnőm 10 éves lányának levelére, aki kért valamit a tengerimalacának, majd a végén még megjegyezte, hogy reméli, a kedves Télapó egészsége is a legnagyobb rendben van. A poszt végén kértük az olvasókat, hogy küldjenek hasonló rajzokat és leveleket, mert a Mikulás meg a karácsony egyetlen értelme úgyis ez. A gyerek, a kívánságok, a hit és a többi. Meg a bejgli.
Mielőtt elmerülnénk a Mikulásnak, Télapónak, Jézuskának készült rajzokban, meg kell említenünk, hogy az újabb kívánságok mellett nem kevés hitetlenkedés is érkezett Lici levelét illetően. "Ezt nem gyerek írta! Nekem van Kicsim de nagy ívben kerüli a nagy betűket! Ez jellemzi az indexet!" Ez csak egy a sokból, pedig, Laci, létezik ám, nem is akárhogy, ahogy a lenti kívánságok írói is valódi gyerekek, valódi kívánságokkal.
![image](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72791/7279149_8e18c892ad5b96bf7b7793ae381a4f3f_wm.jpg)
"Jézuska kérek egy képet rólad, anyának kérem azt, hogy elutazzunk." A különösen kíváncsi Zaránd 7 évesen kérte anyukájának (nagyon helyesen!) a kiszakadást a hétköznapokból, magának meg, ki tudja miért, egy képet a Jézuskáról.
![kívánságlista (1)](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72791/7279179_6ab02595e7edbd8ab029b4bffc5abb96_wm.jpg)
Ákos anyukája megírta, hogy "Ákos elsős, még nem tanulta a nagybetűket (a saját nevében lévőt kivéve). Az írása csúnya, de az indoklása nagyon jó. " Az indoklás valóban profi, még mielőtt a Télapó túl hosszúnak találná a listát, meg kell alapozni azt.
![IMG 11118337388407](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72791/7279183_009da4b442d9228e0afd826073502598_wm.jpg)
Zsófi elsős, és ő is egy olyan kislány, aki másra is gondol. A testvérének fiús játékokat, magának mosztörháj babát kérő kislány levelében a megszólítás a kedvencünk. Kedves jézuskák!
![fogtunder](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72791/7279185_c1c13fe3ed5874cc42b66096146d4546_wm.jpg)
Petra levele kakukktojás, de most mondják meg, Önök kihagyták volna a felsorolásból? Lett volna szívük? Ettől a levéltől valószívűleg a fogtündér is túllendült a kis botláson, és cserealap nélkül is hozott valamit a párna alá.
![DSC 0740](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72791/7279187_e1fc1f378ddd08eddea8a2f46769bb65_wm.jpg)
A legszívbemarkolóbb darab a 9 éves Barni levele, aki az idén márciusban elvesztett édesapját kérte a Mikulástól. De mivel az anyukájától tudja, hogy ezt nem lehet, megelégszk egy kisautóval is, és még Rudolfnak is szánna egy kis répát. Viktória, az anyukája nagyon büszke a rajzolni nem szerető kisfiára, hogy ilyen ügyesen megírta ezt a kívánságot.
![image (1)](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72791/7279191_40e33539d3d7d765a5f22e26ede2da86_wm.jpg)
Emma 6 éves, nagycsoportos óvodás. A rajzokat ő készítette, az anyukája pedig feliratozta. De sajnos nem tudja, mi az a tenyérből szálló tündér, ha van ötletük, segítsenek!
![fotó 2 copy](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72791/7279199_51f3264df93b56611c621d8d4cb170c7_wm.jpg)
A pótlevéllel fenyegetődző kisfiú levele szintén az önzetlenségről árulkodik, a leopárdgekkó is biztos nagyon örülne egy sáskának. És ketyeg az óra, öreg fehérszakállú!
![copy](https://kep.cdn.index.hu/1/0/728/7281/72812/7281207_3d7a0c052ec118972159b446a3a45264_wm.jpg)
Györgyi kolléganőnk elsős kislánya két levéllel is nyitott. Abigél profi, szépen összeszedett listát írt külön a Télabónak és külön a Jézuskának, ám mindkettőhöz kéne valami magyarázó ábra, mert az Eperke-DVD megvan, de mi lehet az a Glugludelfin? És a Jujuház? És a Juhú? Reméljük a címzettek tudják, vagy ha nem, Önök segítenek neki.
![20141128 113649](https://kep.cdn.index.hu/1/0/728/7282/72821/7282127_b2518ae72212ff4911568302039d73bb_wm.jpg)
Dani (saját gyerek, 4) a dinoszauruszok, hüllők és ősállatok nagy barátja. Most ismerkedik a betűkkel, sokat rajzol, a 28 db kívánságlistából ízelítőként ez az egyik, amit itt, az Index szerkesztőségében készített. "Ezt a masztodont kérem a mikulástól", de hát ez oda is van írva.
![PC060006](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7279/72792/7279203_9b386f561a328bb0a6cefa6ddbb425cb_wm.jpg)
A 8 éves Sári egész komplett kis lapot készített a Télapónak, még egy ritkán látott hóemberrel is dekorálta, alapos munka. A kérései mellé viszont egy komoly igénye is van: látni szeretné a Mikulást, mert nyilván ő sem érti, hogy mégis hogy jut be a házba? Teljesen jogos kérés. (Én tudom, de nem mondom meg.)
Rovataink a Facebookon