Jó ötletektől lesz okos az otthon

Okosotthon sorozat 3.

dlink
2015.12.10. 10:18

Az intelligens otthonos sorozatunkban eddig írtunk általában az intelligens otthonokról és a világítás automatizálásól. Most kicsit bonyolultabb rész következik, egy egész rendszert mutatunk be, amelynél a legfontosabb talán nem is az eszköz része, hanem az ötletek, hogyan használjuk fel ezeket.

A D-Linknek van egy mydlink Home nevű rendszere, amely több elemből áll. Nem kell persze feltétlenül az ide tartozó összes elemet beszerelni, de például az első hallásra feleslegesnek tűnő ajtónyitást érzékelő kütyüvel is remek dolgokat lehet barkácsolni. Mielőtt azonban belevágnék a sűrűjébe, jöjjön néhány általános észrevétel.

Tervezni fontos

Először is, sosincs elég konnektor a lakásban, a kütyük ugyanis meglepő módon árammal működnek és csak néhánynak elég az elemekből kapott energia. Be kell szerezni tehát megfelelő mennyiségű elosztót, amelyet a szobák adott pontjain helyezünk el. Megnehezíti a dolgot, hogy a router körül jelentősen felszaporodnak az eszközök, itt bizony meg kell tervezni, mit hova teszünk, hogy ne legyen néhány hét után átláthatatlan a kábelrengeteg.

Erős router kell. Ahogy nő a wifire kapcsolt eszközök száma, úgy fordultak elő egyre gyakrabban hibák. Az okoskonnektor az egyik első kütyü volt, amit kipróbáltam, amikor rácsatlakoztam a wifire a négy megfigyelő kamerával (ezekről egy másik cikkben írok majd), zenelejátszóval, vízérzékelővel, ajtónyitó szenzorral, riasztóval és még a szokásos laptopok, tabletek és kamerák is a hálón lógtak, na akkor mondta fel a szolgálatot és nem volt hajlandó reagálni a mobilon keresztüli kapcsolgatásra. Egy újraindítás segített rajta.

Még egy fogalmat kell tisztázni, ez pedig a WPS. A Wifi Protected Setup egy hálózati biztonsági standard, amely automatikus titkosítással, egy gombnyomással csatlakoztatja az eszközt az otthoni hálózathoz. Azoknak készült ez, akik nem szeretnének és nem is tudnak hálózatokat és routereket beállítani, nem akarnak bonyolult jelszavakat begépelni minden egyes eszköznél. A WPS elintézi ezeket a felhasználók helyett, ha a router és az eszköz is támogatja, akkor elég megnyomni a gombot és az eszköz csatlakozik az otthoni hálózathoz. A D-Link valamennyi eszközét ezzel a módszerrel csatlakoztattuk össze, csak a központi jelszót kellett megadni és az alkalmazásban megkeresni az összes kütyüt.

Ágyból bekapcsolt kávéfőző

A cég mydlink Home rendszerének központja egy úgynevezett HUB, amelyet a router mellé kellett tenni és kábeles netre kötni. Ez a központ fogta össze a többi eszközt is, ezekkel lehetett bonyolultabb parancssorokat is adni.

IMG 0077.PNG

A mobilos alkalmazással néhány kattintással össze lehet kapcsolni az eszközökkel. Például beállítható, ha a nyitásérzékelő jelez, akkor kapcsoljon be az ajtóra irányított kamera. Az energiatakarékosság miatt felesleges ugye a nap minden percében működtetni azt. De ha mozgásérzékelős kamerával figyeljük az ajtót és nem a biztonságra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, hanem kényelmet vezetnénk életünkbe, azt is beállíthatjuk, hogy ha kinyílik az ajtó, bekapcsol a médialejátszó kedvenc playlistünkkel, felkapcsol a villany a nappaliban, mondjuk a napszaknak megfelelő fényerősséggel.

Több lehetőséget is kipróbáltam, míg a termékek nálam voltak. Először a legegyszerűbbel kezdtem, a kávéfőzőt okoskonnektorra kötöttem és amikor ébresztett az óra, még az ágyból bekapcsoltam a konnektort és az előző este odakészített kávé lefőtt mire kikászálódtam az ágyból. Néhány nappal később továbbléptem és azt állítottam be, hogy hat óta öt perckor kapcsolódjon be a konnektor. Így megspóroltam azt a lépést, hogy nekem kelljen kattintani a mobilon.

Aztán gondoltam egyet és változtattam a koncepción, okoskonnektort tettem a vízforralóhoz és úgy állítottam be az ajtónyitás érzékelőt, hogyha délután öt és hat között nyílik az ajtó, kapcsolja be a forralót (azért nem bármikori ajtónyitásnál, mert a reggeli indulásnál ugye felesleges lenne vizet forralni). Így mire levesszük a cipőt és kabátokat, forró víz vár és azonnal rá tudom önteni a teafűre. Nagyon kellemes így hazaérni egy hideg őszi estén.

A játszósarokba is tettem egy mozgásérzékelőt, amely a polc tetejére helyezett kamerát indította be, amikor a gyerekek bementek játszani. Így amikor az óraállítás miatt hajnalban ébredtek és nem tudtam rávenni magam, hogy kimásszak az ágyból hajnal fél ötkor, biztos voltam benne, ha baj van, jelez a mobil. Nem lett baj, de bele-belenéztem, mit csinálnak éppen. A mozgásérzékelőnél beállítható az érzékenység, például kisebb mozgásokat ne vegyen észre, vagy épp ellenkezőleg, a minden apró neszre jelezzen. A mozgásokat feljegyzi és vissza is nézhető hogy mikor érkezett riasztás.

Tartsunk rendet a mobilon

peace of mind
Fotó: dlink.com

A mydlink Home rendszerhez tartozik még egy vízszivárgás érzékelő és két riasztó is. A vízszivárgás érzékelőt mosógép vagy mosogatógép közelében érdemes használni. Ezt is konnektorba kell dugni, a lelógó csövet pedig a földre fektetni. Ha vizet érzékel a cső végén lévő érzékelő, azonnal jelez. Amikor a vízkő miatt tönkrement a konyhai csaptelep és elkezdett folyni, jól jött volna, ha egy kütyü azonnal jelez és nem ázott volna el a konyhai szekrény. Ezt az érzékelőt össze lehet kötni a riasztókkal is, bár elég ijesztő lenne mondjuk éjjel arra ébredni, hogy néhány vízcsepp miatt szirénázik a riasztó.

És ha már idáig eljutottunk az okoskütyükkel, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy ezentúl bizony rendet kell tartanunk a mobilon. Amikor már a nyolcadik gyártó kütyüjeit üzemeltem be a hozzá való alkalmazással együtt, kezdett átláthatatlanná válni a kijelző. Tele volt appokkal, mindig meg kellett keresni, az adott kütyüt mivel is tudnám irányítani. Erre elvileg van megoldás, léteznek olyan központok, amelyekkel egyszerre lehet több gyártó eszközeit kezelni. Ilyen központot még nem teszteltünk, de persze a tervek között szerepel ez is.

Dobjuk rá a zenét

Cikksorozatunk ezen részében említeném meg azt a két zenelejátszót, amit kipróbáltam az elmúlt időszakban. Az egyik a D-Link Music Everywhere nevű eszköze, a másik a Samsung 360 hangfala. A Music Everywhere egy konnektorba dugható eszköz, amelyre bármilyen hangfalat csatlakoztathatunk jackdugóval. Az eszközre aztán mindennemű telepítés nélkül AirPlay-jel rádobhatunk zenét bármilyen erre alkalmas eszközről, legyen az mobil (androidos vagy iOS-es), tablet, laptop.

Stabil wifi kell hozzá, ugyanis ha instabil a kapcsolat, akkor halkul a zene, elmegy a hang. A két hetes tesztidőszakban, napi több óra zenehallgatással nem nagy átlagban nem volt zavaró a hang hullámzása, néhányszor azért felfigyeltem rá, amikor néhány percen belül többször is ugrált a minőség. A Music Everywhere hálózati jelerősítő is egyben, így ha távolabb helyezzük el a routertől, képes a lakás távolabbi pontjaiban felerősíteni a Wi-fit.

A Samsung 360 hangfalai mintha a jövőből csöppentek volna ide, leginkább egy űrhajóra emlékeztet a formájuk, de sokan tojásoknak hívják a hangfalakat. Ennek az lenne a lényege, hogy körbeülve, körbeállva, bárhonnan ugyanolyan jól halljuk a zenét. Erre a hangfalra is AirPlay segítségével dobjuk rá a zenét, tényleg csak egy mozdulat, hogy például a Spotifyról ezen hallgassuk a playlisteket. A tojások nagyon jól szólnak, a kellemes reggeli zene éppoly remekül szólt, mint a bulin a dübörgő rock. A vezetékes modellt szobákba tervezték, ennek a mérete is nagyobb. A kisebb, akkumulátoros változatot pedig akárhová vihetjük magunkkal. Például nyáron a kertbe, télen a fürdőszobába, amikor forró fürdőt veszünk. Vagy a konyhába, ha karácsonyi menünek fogunk neki és közben karácsonyi klasszikusokat hallgatnánk.

Az oldalról ajánljuk

  • FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.

február 8., 09:59

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.

február 8., 07:24

  • Futball
Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Messi fia 11 gólt rúgott, Ronaldóé 10-et? Fake news a javából!

február 8., 06:03

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.

február 8., 06:02

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Futball
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.

február 8., 10:20

  • 120 yard
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.

február 8., 06:30

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Futball
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Futball
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.

február 8., 09:34

  • Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Ez volt idén a negyedik az országban.

február 8., 06:45