Három szuper társasjáték három pénztárcához

Jó, persze, ezeken kívül egy csomó olyan játék van, amiről nem írtunk, de a következő három játék teljesen jók lehetnek a fa alá – akár másoknak, akár magunknak vesszük meg őket. Az alapján választottuk ki őket, hogy magyarul elérhetőek legyenek, és ne legyen bennük egy mindent vivő, győztes taktika, hogy bármikor újra lehessen játszani őket.

És akkor nézzük is a társasokat!

Eladlak!

Ennek a kártyajátéknak az első kiadása 1997-ben jelent meg, külföldön, azóta persze sok társasozó futhatott össze vele – szóval kérdés, Kérdés, hogy akkor miért ezt ajánljuk? Ennek több oka is van:

• Magyarországon csak tavaly jelent meg
• az eltelt egy-két évben sem bukkantunk az árkategóriájában ilyen jó játékra
• miközben a külsőségei miatt működhet a kicsik számára is, tök jó, a felnőttek számára értelmezhető játékelméleti dilemmákat kell benne végig mérlegelni

Az Eladlak! egy kártyajáték, ami két nagy fordulóra oszlik: az elsőben egymás után, sok rövid körben különböző értékű házakra licitálunk (aki feladja, az viszi el a legrosszabbat), aztán a következő fordulóban az összegyűjtött házainkat egyesével kiajánljuk az érkező vásárlóknak, akiket a csekkek szimbolizálnak. Ez úgy néz ki, hogy egyszerre kirakunk egy-egy házat, a legerősebb elviszi a legjobb csekket, a leggyengébb (ami lehet alapjáraton egy erős, sokba került ház is) meg elviszi a legolcsóbb csekket (ami pedig simán lehet egy érvénytelen nullás csekk). Szóval a lényeg, hogy a licitálás alatt, aztán az eladás alatt is ki lehet cseszni a többiekkel.

És hogy mi ebben a játék? Az, hogy tele van olyan kérdésekkel, hogy például az elején szerezzük meg a legjobb házakat és csekkeket, vagy játsszunk a többiek kivéreztetésére? Pontosan mennyivel emeljünk a licitben, hogy a többiek feladják és beérjék egy gyengébb kártyával? Fussak-e a befektetésem után, vagy hagyjam elveszni? Vagy inkább csak sajtoljak ki egy csomó pénzt a másiktól, és aztán a következő menetben vágjak vissza?

Persze az sem árt, ha figyelünk arra, hogy a többiek milyen házat vittek el és miket játszottak már ki közülük. Na meg ez a játék is sokkal szórakoztatóbb, ha közben kommunikálunk, néha összefogunk valaki ellen, aztán hatalmasakat blöffölünk.

Miért jó ez a játék? Az Eladlak! fél órán belül véget ér, sőt, sokszor annyi sincs, de addig folyamatosan dolgoztatja az agyunkat, aztán ha vége, újra neki lehet menni egy új taktikával.

Mennyibe kerül? 3-4 ezer forintért be lehet szerezni.

Hányan játszhatják? 3-6 fő, ahol már a minimális létszámmal is jól működik a játék - persze hatan szórakoztatóbb, csak kaotikusabb is.

(És ha valakit zavar, hogy egy ilyen kicsi doboz nem mutat jól a fa alatt, akkor javasoljuk a tavaly is ajánlott Fedőnevek valamelyik kiadását, vagy a Sushi Go Partyt, vagy a Carcassonne Amazonast, amik szintén működnek, de azok pár ezer forinttal többe is kerülnek).

Stone Age

Az ő eredetije sem egy mai játék, de a hazai piacra, magyarul kiadásban csak tavaly jelent meg - aztán be is zsebelte a 2017-es Magyar Társasjátékdíjat. A Stone Age egy egyszerű, klasszikus stratégiai játék: annyi a lényege, hogy a játék végén a saját törzsünknek legyen a legtöbb embere, nyersanyaga, eszköze, falva, és ezáltal a legtöbb pontja.

Szóval a játék tényleg olyan, mint egy klasszikus stratégiai videójáték, ahol egyre több emberünk kell, hogy legyen, egyre több fánk, kövünk, aranyunk, egyre több épületünk. A játékban van egy kicsi szerencse a nyersanyagbányászásban, de sokat segítünk magunkon, ha fejlesztjük az eszközeinket, és biztos kézzel mehetünk fát vágni vagy bányászni. Közben észben kell tartanunk, hogy el is kell látni az embereket, ezért egyre jobban kell működnie az élelemfeldolgozásunknak is, és akkor eközben mindenféle kisebb célt is kitűzhetünk magunk elé a bónuszkártyáinkkal, hogy érdemes legyen rámenni a speciális eszközkártyára, a sok főből álló törzsre, vagy a minél több kunyhó megépítésére.

Jó, ez alapján kicsit komplexnek tűnik, de első játékra teljesen érthető lesz. Az egymás melletti termelgetés persze nem túl izgalmas, így hát azt a diplomáciát és a háborút, ami a videójátékokban van, itt a korlátozott helyekért való harc helyettesíti: küzdünk azért, hogy beférjünk az aranybányászcsapatba, vagy azért, hogy ebben a körben mi kapjuk meg a jobb fegyvereket, és még azért is, hogy mi küldhessünk be két embert a szerelemkunyhóba, hogy onnan egy harmadikkal jöjjenek ki.

A nyersanyagszerzésben való kockadobást lehet szeretni, hogy egy kis izgalmat csempész a játékba (én ennek a pártján vagyok), meg lehet utálni, hogy kiszámíthatatlanná tesz egy ilyen tervezős játékot, de ez apróság. Valójában jó pár egymástól függő és egymásra épülő része van ennek a játéknak, amiben úgysem tudunk egy állandó tuti taktikával nyerni, csak akkor, ha odafigyelünk a saját lehetőségeinkre meg a többiek terveire, hogy végül a lehető legtöbb ember, a legtöbb kunyhó, és a legtöbb bónuszkártya egyvelegével nyerjünk.

Miért jó ez a játék? A Stone Age nem egy világmegváltó játék, de nagyon okosan, igényesen lett összerakva: összetett, de gyorsan tanulható, és nem nyúlik túl hosszúra.

Mennyibe kerül? A magyar kiadást (ami valójában egy új kiadás, magyar szabályzattal) valamivel 10 ezer forint feletti összegért vehetjük meg, de ha nem gond, hogy angol szabályt kapunk hozzá, akár tízezer forint környékén is megtalálhatjuk a nem magyar nyelvű kiadást – viszont figyeljünk rá, hogy melyiket választjuk.

Hányan játszhatják? 2-4 fő, mi négynek ajánljuk.

Blood Rage

Ha van egy játék, ami ilyen iszonyatosan jól néz ki, az önmagában nem elég?

Egyáltalán nem, mert például egy csomó film vagy videójáték társasjátékos átiratához csinálnak ilyen látványos és igényes figurákat, aztán játékmenetben semmi érdekeset nem tudnak nyújtani. A Blood Rage készítői szerencsére nem vették félvállról a dolgot, és nem elégedtek meg azzal, hogy van egy nagy terepasztal, amit felpakolunk minimum 2, maximum 7 centi magas figurákkal, aztán mehet a csata.

Eljött a viking világ pusztulása, a Ragnarök, ezért az általunk vezetett viking klánnak az a célja, hogy a lehető legtöbb dicsőséget gyűjtse össze, aztán boldogan éljen a Valhallában – persze a többi játékos által vezetett klánok is ugyanezt akarják. A dicsőséget pedig győztes csatákkal, küldetések teljesítésével, vagy akár az egységeink tömeges feláldozásával szerezhetjük meg, ez alapján egyértelmű, hogy ez a játék a harcról fog szólni.

Szerencsére nem ilyen egyszerű a helyzet, ráállhatunk ennél sokkal kifinomultabb pontszerzési lehetőségekre is: például érdemes lesz taktikát váltani, ha azt látjuk, hogy oké, hogy a tűzóriásommal megint legyaktam az ellenfél katonáit, de nekik olyan képességeik vannak, hogy ezzel valójában jobban jár, mint én.

A nálunk lévő kártyákat úgy választjuk ki, hogy kiveszünk egyet a kezünkben lévőkből, aztán továbbadjuk, szóval ha figyelünk, azt is tudni fogjuk, hogy a többiek milyen lapokat választottak ki. Aztán vásárolunk egy szörnyet, fejlesztjük az egységeinket, növeljük a lerakható figuráink számát, aztán jöhet a csata, egymás szívatása, és végül a sebtiben megkötött szövetségek gyors elárulása.

A játék épp, hogy lemaradt a tavalyi ötös listánkról (végül a rengeteg angol nyelvű kártya miatt nem ajánlottuk teljesen biztos kézzel), de most a magyar kiadás egy-két héttel ezelőtti megjelenése után ez egy nagyon nagyon menő játék lesz, ahol az első játék sem arról fog szólni, hogy a szakszavakat kell fordítgatnunk *. Azért elsőre így is hosszú lesz, legalább két óra, de azután ez csökkeni fog, és a végén akár egy óra alatt is lepörgethetjük a játékot.

De a játékban a kinézetén kívül tényleg az az igazán különleges, hogy vannak benne brutálisan erős lapok vagy figurák, de mindegyiknek van ellenszere, ahol néha az is elég, ha csak megfélemlítjük a másikat, de persze az a legjobb, ha ravaszak vagyunk. És ha mindez nem lenne elég, ráadásként a klánokat segítő szörnyek közt van egy kalapácsos troll is, aki egészen hasonlít az egyik parlamenti képviselőre:

Miért jó ez a játék? Olyan, mint egy tízelemű kő-papír-olló meccs, ahol rengeteget lehet tervezni, aztán hatalmasakat mészárolni, vagy épp a folyamatos sunyulással őrületbe kergetni a másikat. Ja és monduk már, hogy milyen gyönyörű?

Mennyibe kerül? A játékot húszezer forint körüli összegért lehet megvenni, de figyeljünk, hogy a magyar vagy az angol verziót választjuk.

Hányan játszhatják? 2-4 fő: kettővel még nem próbáltuk, de hárommal és néggyel is nagyon jól működik.

* a Blood Rage-ben viszont maradt egy félrefordítás: a Heimdall figyelése kártya szövege helyesen Dobd el az összes felfedett kártyát

Ha ebből a háromból nem talált kedvére való játékot, akkor mutatunk még egy biztos választást, vagy nézze át a tavaly karácsonyi listánkat, esetleg pörgesse át a korábbi, társasokról szóló cikkeinket,és ha ezzel is megvolt, akkor viszont itt az idő, hogy elkezdjen beruházni a Star Wars: X-Wingbe!