Életre szóló ajándék

Körülbelül kilencven évvel ezelőtt, kislány korukban egy-egy porcelánbabát kaptak karácsonyra. Az ilyen játék, nemhogy kettő, hatalmas ritkaságszámba ment akkoriban. A lányok szerették a babáikat, megbecsülték, szeretettel játszottak velük.

Majd Dódika, az idősebb kislány, bárányhimlős lett. Piros, viszkető foltok jelentek meg rajta. Vakarózott. Édesanyja az összes játékát kimosta, jó alaposan, nehogy a családban bárki elkapja a fertőzést. A mosásban viszont történt egy kis baleset.

Dódika porcelánbabája tönkrement. A kislányban egy világ omlott össze. Beteg is volt, fáradt, szomorú és babátlan.

Anyukájuk pár nappal később a konyhában tüsténkedett, készült az aznapi ebédhez. Zöldséget pucolt, amikor furcsa zajra lett figyelmes. Kinézett a konyhaablakon, és azt látta, hogy Emcsike, a fiatalabbik lánya, a földet csapkodja egy hatalmas kővel.

Kirohant hozzá, és látta, hogy a gyerek a saját porcelánbabáját zúzza darabokra.

A kérdésre, hogy miért csinálja ezt, Emcsike ennyit válaszolt:

ha Dódikának nincs, nekem sem kell.

Pedig megosztozhattak volna azon az egy babán, játszhattak volna vele közösen. De a kislány megérzett valamit, amit a felnőttek nem mindig értenek. Emcsike annyira szerette Dódikát, hogy mindenben osztozni akart vele. A fájdalmában is.

Dódika pedig újra boldog volt. De nem azért, mert már a húgának sem volt babája, hanem azért, mert ezer porcelánbabánál is értékesebb ajándékot kapott. Egy testvért, egy örök cinkostársat, és olyan szeretetet, ami időtállóbb bárminél.