Méretes pofont kaptak idén az ápolók

Az Egészségügyi Világszervezet 2020-at az ápolók évévé nyilvánította. Kétségtelenül az volt, csak nem éppen úgy, ahogyan gondolták. Hogy bírták, bírják a járvány okozta elképesztő terhelést?

Nagyon nehezen, mert ez a járvány azokat is teljesen új helyzet elé állította, akik nem közvetlenül Covid-betegeket ápolnak. Szinte valamennyi kórházban rendkívüli belső átszervezések voltak és vannak, osztályok költöztek akár más telephelyre, esetleg más városba is, ami még békeidőben is komoly logisztikát igényel, hát még ilyenkor. A másik oldalon olyan egységeket kellett létrehozni – vörös és szürke zónákat –, amelyek korábban nem léteztek. Az intenzív osztályokat meg kellett erősíteni az összes hadra fogható, intenzíves, sürgősségi, aneszteziológiai szakmai múlttal, ismerettel rendelkező kollégával, ami hatalmas kihívás, mert bár mindenki tanulta korábban a fertőző betegek ápolását, többen csinálták is, de most ez jelenti a fő kihívást. 

A közösségi médiában írt bejegyzések azt mutatják, hogy a más szakterületről átvezényelt ápolók közül sokan félnek, szoronganak. 

Rendkívüli módon megterheli ez a helyzet azokat, akik amúgy a munkájuk során nem találkoznak naponta súlyos, illetve nagyon gyorsan romló állapotú páciensekkel, nem kell rendszeresen szembesülniük akár egymás után több beteg elvesztésével is, mert, mondjuk, szülészeten dolgoznak. Az pedig további komoly stresszforrás, hogy a szakdolgozók körében is egyre több a haláleset, hiszen ez azt üzeni, ez velük is megtörténhet. 

Novemberben még arról voltunk kénytelenek írni, hogy az egészségügyi dolgozók többsége a karantén idejére a megszokott jövedelmének csak a töredékét kapja. Sikerült elérni, hogy mindenki 100 százalékos táppénzben részesüljön?

Sajnos még mindig nem.

és kérelmezni kell azt is, hogy legalább hetek, hónapok múltán ellentételezzék az akár háromhetes karantén idején kiesett jövedelmet. Ez a gyakorlat ugyanúgy nem egységes, mint hogy milyen pótlék illeti meg a szürke vagy a vörös zónában dolgozókat.

Azt mondja, hogy teljességgel esetleges, kapnak-e, és ha igen, mennyi pluszpénzt a Covid-osztályokon dolgozók, beleértve a Covid-intenzíveseket?

Kénytelen vagyok ezt mondani, mert ez a helyzet, pedig ez ellen is szót emeltünk. 

Van, ahol nem kapnak semmit?

A hozzánk érkezett panaszos levelek tanúsága szerint van. Információink szerint 0 és 200 ezer forint bruttó a két szélső érték, a leggyakoribb a 40–100 ezer forint közötti összeg. 

A veszélyhelyzet idején felmondási tilalom él az egészségügyben. Mit gondol, ha nem lenne ilyen korlátozás, most többen otthagynák a kórházakat?

Nem gondolom. Akik ettől a helyzettől megriadtak, már tavasszal más területre mentek át az egészségügyön belül, vagy akár a magánszférába, ahol nem kötelezhetik őket fertőző betegek ellátására. Ez azonban nem volt tömegesen jellemző, az ápolók többsége tudomásul veszi, hogy vészhelyzetben ott kell helytállnia, ahol a legnagyobb szükség van a tudására, a munkájára. A fölmondások tehát nem a Covid–19 miatt jelentenek potenciális veszélyt, hanem mert nagyon nagy a bizonytalanság az egészségügyiek jogviszonyát érintő új törvény miatt. 

Ez az a jogszabály, aminek a preambulumában kiemelik az orvosok helytállását a járványban, de még csak meg sem említik az ápolókat. Ez több mint méltánytalan, de nyilván nem emiatt gondolkodnak el a szakdolgozók azon, hogy aláírják-e majd az új munkaszerződésüket. 

Valóban nem. Az egész szakma egy méretes pofont kapott ezzel a törvénnyel. 2021. március elsejétől az állami egészségügyi intézményeknél megszűnik a közalkalmazotti jogviszony, január elsejével eltörlik a Kollektív Szerződést, és ezzel szerzett jogaink szűnnek meg. A közalkalmazotti jogviszony szerint a végkielégítés mértéke akár nyolc hónapnyi összeg is lehet, az új jogviszonyban maximum 1–3 hónap. Külön engedélyeztetni kell a másodállásokat, de még nem tudni, kinél. Ezek olyan kedvezőtlen irányú változások, amelyek sokakat fognak arra késztetni, hogy komolyan elgondolkodjanak azon: a járványveszély elmúltával maradjanak-e a közellátásban, vagy inkább valamely magánszolgáltatónál, esetleg más szektorban vagy más országban próbáljanak meg boldogulni.

Ugyanígy szűntek meg közalkalmazottak lenni a pedagógusok, a kulturális vagy a belügyi dolgozók…

…de náluk ellentételezték a megszűnő jogosítványokat, például ugyanolyan mértékű jubileumi jutalomra vagy végkielégítésre maradtak jogosultak, nem beszélve arról, hogy jelentősen emelték az alap besorolási illetményüket, amire aztán egy életpályamodell épült. 

Felmérte a kamara, hogy az egészségügyi szakdolgozók körében mekkora a törvény elfogadottsága? Vagy talán helyesebb el nem fogadottságról beszélni?

Felmértük, és a százezres tagságból több mint 30 ezren kitöltötték a kérdőívünket. Mindössze a 6 százalékuk mondta azt, hogy biztosan aláírja az új munkaszerződését, miközben 31,3 százalék a „biztosan nem”-et jelölte meg. A többiek, tehát a nagy többség bizonytalan. 

Mennyi embert érinthet a mellékállások tiltása?

A szakdolgozók 30-40 százaléka vállal másodállást, nagyrészt valamilyen egészségügyi területen. De ez korántsem csak magánszolgáltatót jelent, az otthonápolási szolgálatoknak például befellegezne, ha a törvény nem változna, mert 70 százalékuk másod-harmadállásban foglalkoztatott ápolókkal, gyógytornászokkal dolgozik. 

Nyilván egészen más lenne, ha senki nem szorulna rá külön pénzkeresetre az egyébként is megterhelő főállása mellett. De ezek szerint hiába emelték az elmúlt években több lépcsőben a szakdolgozók bérét, még mindig alacsonyak a fizetések.

Rendkívül alacsony alapilletményi besorolásokról indultunk 2016-ban. Egy kezdő ápoló alapbére még 2019-ben sem érte el a 195 ezer forintos bérminimumot. Az egészségügyben OKJ-s általános ápoló vagy asszisztens végzettséggel dolgoznak a legtöbben. Az ő kezdő alapilletményük jelenleg (november 1. óta) havi bruttó 272 ezer forint. Aki már 40-42 évet eltöltött a pályán, annak az alapilletménye 379 ezer forint – vagyis négy évtized szakmai tapasztalat alig több mint 100 ezer forintot ér. Hozzáteszem: idáig is egy hét(!)lépcsős bérfelzárkóztató program hat szintje után jutottunk.  

A belső aránytalanságot kifogásolják, vagy az alapösszeget is?

Mindkettőt. 

Mennyit kellene keresnie önök szerint itthon egy kezdő ápolónak?

Annyit, hogy eszébe se jusson külföldre vagy a magánellátásba menni. 

A magánszolgáltatók is legalább a kétszeresét kínálják az állami szférában megkereshető pénzeknek, és náluk nem kell ügyelni, túlórázni sem.

A V4-eknél milyenek az ápolói fizetések?

A többi visegrádi országban az orvosok fizetése átlagosan duplája az ápolókénak. Ez az arány számukra is elfogadható lenne. (Egy kezdő orvos alapbére 2023-tól 687 837 forint, akinek több mint 41 év szolgálati ideje van, annak 2 380 057 forint – a szerk.) Nagyon fontos, hogy ha az egészségügyben bért rendezünk, az ágazati szintű legyen. Az említett törvény a jogviszonyokról azonban csak az orvosi bérekről szól, az ápolói fizetések további rendezéséről nem. Ezért is kértük, hogy 2021-ben is legyen egy minimum 50 százalékos szakdolgozói béremelés, és hogy a bérrendezés folytatódjon a következő években is az orvosi béremelés ütemezésével és mértékével megegyező módon. 

Július 1-jén még optimistán néztünk az év elé, mert az egészségügyi dolgozók is kaptak egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést, és ez óriási fegyvertény volt. A kontraszt ezért még nagyobb, hiszen az eltelt hat hónap brutálisabb volt, mint az első hat.

Az ápolói hivatás jó ideje nem tartozik a legnépszerűbb szakmák közé. Jelentkeznek még egyáltalán erre a pályára fiatalok?

Igen, de kevesen, nagy a lemorzsolódás az iskolákban, és akik végeznek, azoknak is csak a töredéke vállal végül munkát az egészségügyben. Tavaly összesen 3526 ápolót és 353 csecsemő- és gyermekápolót vizsgáztattunk az iskolarendszerű képzésekben, nappalin és estin. Jövőre sem várható ebben változás. 

Hogy lesz ebből utánpótlás? Hiszen sokan nyugdíjba mennek, vagy legalábbis mehetnek.

Akik pályaválasztás előtt állnak, azok egyrészt láthatják, hogy az egészségügy tényleg egy biztos, válságálló munkahely, másrészt azt is realizálhatják, hogy a fizetések még mindig nem igazodnak a magas elvárásokhoz, másutt könnyebben meg lehet keresni ennél többet is.

Ez azért is aggasztó, mert a szakdolgozók majdnem egytizede, 11 ezer ember öt éven belül betölti az öregségi nyugdíjkort. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nők 40 év munkaviszonnyal nyugdíjba mehetnek, akkor további 6 százalékos, több mint 6 ezer fős veszteséggel kell számolni már egy-két éven belül. Az új szolgálati jogviszony pedig egyáltalán nem teszi érdekeltté őket, hogy ráhúzzanak pár évet, pedig megfelelő ösztönzőkkel sokan maradnának, hiszen ez a hivatásuk.

A Medical Online-nak adott interjújában azt mondta, hogy a nyugdíjkorúak közül tízből csak ketten kérik a továbbfoglalkoztatásukat. Ez az előbb elmondottakkal együtt súlyos munkaerőhiányt vetít előre. Van még olyan terület, ahol van elég ápoló?

Nincs, mindenütt szakdolgozóhiány van. A kórházakban a legsúlyosabb a helyzet, azon belül a műtőkben, de hasonlót tapasztalunk a labor és a képalkotó diagnosztika területén is.

(Borítókép: Védőfelszerelést viselő ápoló és orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent János Kórházban 2020. december 7-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)