
Áprilisban kétszer kikaptak a magyar hokisoktól, aztán a vb szenzációját szolgáltatták
Dánia is negyeddöntős, megszakította a németek sorozatát.
Dánia is negyeddöntős, megszakította a németek sorozatát.
Varga Zsolt 22+1 játékosnak küldött meghívót a szingapúri vb-re készülő keretbe.
A válogatottnak a pénteki mélyütés után a jó formában lévő, már biztos negyeddöntős svájciakkal szemben kell(ene) kiegyenesednie .
A bajnoki aranyról döntő harmadik meccsen a zöldek 22–5-re ütötték ki a Vasast.
A szervezet szombati közgyűlésének fókuszában Milánó–Cortina, Szkopje és Dakar volt.
A hazaiak két-két arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.
Rutinos védőnk szerint a mentális és fizikai fáradtság sem ad mentséget semmire, ez azonnal orvosolandó.
Az első harmadban még egyenrangú partnerek voltunk, utána csak nyomoztuk a játékot és a korongot, a társrendező pedig nyolcat számolt ránk.
Legjobb magyarként Feldhoffer Bálint zárt.
Mihalik András 94 év után az első magyar gólütő volt a csehek (csehszlovákok) ellen.
A mieink Kristianstadban kezdenek, továbbjutás esetén Malmőben folytatják.
Andrighettóval jó lesz vigyázniuk a magyar hokisoknak: mesternégyes vasárnapi vb-ellenfelünknél.
Az épület négy szintjén összesen több mint 7000 négyzetméter esett át modern ráncfelvarráson.
Alaposan kinyílt a gólzsák, az amerikai hokisok jutottak ötről a hatra. A svédek is, csak ők egyet sem kaptak.
Kedvező, de nem kényelmes helyzetbe került a magyar válogatott a keddi sikere után.
Kapusunk megadta a tíz évvel ezelőtti „tartozását” a kazahoknak, Hári szerint a jó kezdés nagy lökést adott a csapatnak.
Az osztrákok szállították a torna első meglepetését: megverték az olimpiai bronzérmest.
Juhász Péter nagy csatában végzett harmadik helyen.
Mihalik András úgy fogalmazott: eddig a tapasztalatokat gyűjtöttük a keddi, „döntőnknek” beillő összecsapásunkra.
Hiába a kazah előny, fordítottak a németek, Kanada újabb kiütéses győzelme.
Kropkó Márton élete első olimpiai távú vk-versenyén egyéni rekordot futott, rutinos honfitársait pedig megelőzte.
Egyetlen magyarként Blazsovics Ádám jutott döntőbe, aki férfi egyéniben két szettben kapott ki.
A németeket megdolgoztattuk, de a győzelmük nem forgott veszélyben.
Május 10-én három döntőt rendeznek a Teqball Challenger League dániai állomásán, Grindstedben.
Tokaji Viktor 2009-ben játékosként állt a nemzeti együttes szolgálatában, most a szakmai stáb tagjaként.
Pétervári-Molnár hosszas betegség miatt nem indult a válogató versenyen, így az Eb-ről is lemarad.
A szezonban már 45-ször (!) viselte a nemzeti mezt Szongoth Domán, aki azt is megtapasztalta: a klub- és a válogatottkarriert külön kell választani.
Az RB Leipzig válogatott labdarúgója a kapussorsról, Szoboszlai Dominikről és Lőw Zsoltról is véleményt formált.
Az Index Sportcastban Kovács Attilával, a szövetség sportigazgatójával, valamint a sérült Stipsicz Bencével beszélgettünk.
A Barcelona kétgólos hátrányból állt fel, és a 93. percben engedte ki a kezéből a továbbjutást.
A Puskás Arénában ünnepelték a magyar sport napját, és díjazták kiemelkedő képviselőit.
Folytatás május 24–25-én Snettertonban, a Virtuosi Racing magyar versenyzője negyedik helyen áll a pontversenyben.
A Mercedes versenyzőjét a vb-favoritok, Piastri, Norris és Verstappen követi.
Akadozott a támadógépezet, és az ellenfél rendre góllal büntette kapitális védelmi hibáinkat.
Sokkal jobban indult a brit F4 idei második hétvégéje a magyar versenyzőnek, mint az első.
A hónapok óta tartó ügy komoly befolyással bírt Max Purcell életminőségére.
Az Anfield Roadon indult a buli.
A támogatás odaítéléséről évente dönt a szakmai bizottság.
Gulyás Michelle úgy van sportága új tusájával, mint a kivezetett lovaglással: az egyiket imádja, a másikkal megküzd.
A nemzetközi sajtót lenyűgözte az ausztrál versenyző teljesítménye.
Éljátékosunk 19 helyet javított, Fucsovics Márton 40 helyet csúszott vissza.
Federico Valverde a 93. percben volt eredményes az Athletic Bilbao ellen.
Az Indaplay ezúttal is élőben közvetíti a finálékat.
Két nap alatt másodszor múltuk felül kétgólos különbséggel Norvégiát, és most gólt sem kaptunk.
A három olimpiát megjárt Engi Klárát a magyar műkorcsolyáról, honosításról, sportnacionalizmusról kérdeztük.
Az utolsó öt percben három gólt lőttek a magyarok.
Sofron István szerepeltetése „kockázatos”.
A legek világkupájának megrendezésére készül jövő héten a magyar szövetség a BOK Csarnokban.
A kutatások szerint a magyarok még mindig nem tartoznak a sportos országok közé.
Válogatottunk harmadik meccsén is gólképtelen volt.
Így lesz a páros álomhétvégéből hármas rémálom – vagy éppen valóság.
A mieink két nap alatt kilenc gólt rámoltak be a „sógoroknak”.
Terbócs István egészpályás szólógólt lőtt, Kiss Roland fonákkal volt eredményes a kék vonalról.
A román triatlonosokkal korábban elindított együttműködés sikere más szomszédokhoz is elért.
Az összes távra betelt a létszámlimit.
Pat Cortina csapata a svédekkel kezd csütörtökön.
Nagy a baj Madridban, Carlo Ancelotti csodára vár.
Sebők Balázs egy év után kivásárolja magát fehérvári szerződéséből.
Siklósi Gergely saját tapasztalatából tudja, hogy „aki sportol, annak könnyebben megy a tanulás”.
Armand Duplantis és Ethan Katzberg mellett Budapestre érkezik Femke Bol is, rajtvonalon a hazai klasszisok sora.