Vége a Gemini-monopóliumnak az Androidon
Itt az EU nagy dobása.
Itt az EU nagy dobása.
Védelmi aggályok merültek fel.
Napi 160 ezer köbméteres hozamot várnak.
Lehet, hogy önnek is jár belőle.
Az egyik sérült 30 métert zuhant.
Tizenhat év után tért vissza a világ legrangosabb kártyabajnokságára a rapper-műsorvezető.
A pontos körülményeket a hatóságok még vizsgálják.
Quaddal és mentőhelikopterrel siettek a túrázó segítségére.
A június végi kettős katasztrófa után továbbra is éjjel-nappal kutatnak a romok alatt.
Szigetszentmiklós környékén frontális ütközés történt.
A szakértő úgy véli, hogy az életkor önmagában nem garancia semmire.
Közjogi aggályokra hívta fel a figyelmet.
A politikus szerint a megígért társadalmi egyeztetés elmaradt.
Alec Neel Vance és édesanyja, Usha Vance is kiváló egészségnek örvend.
Háromórás műveletben támadták a katonai célpontokat.
Egyetlen riasztás menthette meg 472 ember életét a magasban.
Négy leforgatott epizód már mehet a kukába.
Eldőlt, ki kaszálja a legnagyobbat a futballvébén.
Durva széllel és jéggel érkezik a vihar, és ez még csak az első hullám.
Elütötte a gyalogost, megkérdezte, hogy jól van-e, majd egyszerűen elhajtott.
Július 23-án, csütörtökön 14 órakor a Farkasréti temetőben.
Bajnok lett a lakossági hitelezésben az MBH Bank.
Kormányhivatali osztályvezetőt kapcsoltak le.
Helikopterről észlelték a holttestet.
Hiába lépte át a határt, nem tudott elbújni a fejvadászok elől a körözött bűnöző.
Több mint 700 magyar településen már csak helyettesítéssel működik az alapellátás.
A külügyminiszter szerint Nyugat-Európában egyáltalán nem bevett gyakorlat, ami történt.
Helyet cserélnek Steven Spielberggel.
Kötelező hormonteszt jön a 30 év feletti amerikai katonáknak.
Forró, fülledt csütörtök vár ránk, de a viharok csúnyán belerondíthatnak a napunkba.
A volt alkotmánybíró levezette a Sulyok Tamás elleni eljárás teljes abszurditását.
A XIII. kerületben, a volt Láng Gépgyár 8 hektáros területén épül fel a főváros legújabb, legmodernebb városnegyede.
Nyílt levélben követel magyarázatot az Operettszínház 35 művésze.
Machetés nőgyilkosság rázta meg a csendes német kisvárost.
A parlamenti gyorsírók is rögzítették a tiszás képviselő alpári kirohanását.
Hetekig tart a rovarirtás, tisztasági festéssel kötik össze a munkát.
A volt miniszteri biztos új politikai közösség építésébe kezd.
Kiszivárgott az első hivatalos látványterv a főgonoszról.
A színésznő egykor milliókat keresett Hollywoodban.
Egyetlen döntésével magára haragította a közönséget.
Nem ez az első alkalom, hogy a stáb nálunk dolgozik.
Egy év telt el a politikus halála óta.
Amikor a sakk és a bűvös kocka világa összeér.
A férfinek Balatonlelle és Szepezd között veszett nyoma.
Korábban a Fidesz delegáltjaként ült a Sportfólió nevű önkormányzati cég felügyelőbizottságában.
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a MOL Nagyon Balatont.
Majd az ajándéka rekordidő alatt el is tűnt.
A tolvaj az aranygyűrűket ellopta, de a törzskapitány ezüstgyűrűjét még visszahúzta az ujjára.
Mellbevágó látvány a fővárosban.
A nyárias meleg mellett élénk északi szél fújhat.
Hegedűs Zsolt Babits Mihályt idézve vonta meg a NER-mélyállam mérlegét.
Szalóky Béla rendőr alezredes szerint a Bon-Bon énekese kitűnő fuvolaművész volt.
Helikopterrel találták meg.
„A politikai hűség addig tart, amíg a hatalom.”
Akár egyórás késések az észak-balatoni vasútvonalon.
Egy rendőrautónak is nekicsapódott.
A hatóságok mintát vettek a helyszínen.
„Amikor alázat, fegyelem van, nem az számít, kinek mi a beosztása, reméljük, így lesz az országban is” – ejtőernyővel ugrott a honvédelmi miniszter.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter személyesen látogatott el a gyermekkórházba.
Bíróság elé küldik őket Donald Trump repülőgépe miatt.