Ahol a Kéktúrát a föld alatt is teljesítheted
A Kék menet blogon végigkísérjük a Bakancslista Kéktúra sorozatát, és részenként próbálunk részletesebb adatokat nyújtani, kulisszák mögötti eseményeket mutatni a forgatásról. Ez a bejegyzés a második, Bódvaszilas és Aggtelek közötti szakasz bejárásáról szól.
Az útvonal: A hivatalos szakasz számozáshoz képest visszafelé megyünk, a 27. számú zempléni túraszakasztól az 1. számú, Kőszegi-hegység csúcsán végződő szakaszig. Kelet felől nyugatra haladva. Az első rész a Hollóháza - Bányi-nyereg közötti szakaszról szólt, a második részben viszont átugrottuk a Zemplén déli részét és a Cserehátot, és a Gömör-Tornai azaz az Aggteleki-karszt lábánál, Bódvaszilasnál folytattuk a túrát.
Az ugrásnak több oka is volt. Az első, hogy a Zemplént és a Bükköt télen, hóesésben akartuk bejárni. A második, hogy a Baradla-barlangban haladó Kéktúra-szakaszt már korábban leforgattuk, amikor még szó se volt a teljes Kéktúra végigjárásáról, és mielőbb fel akartuk használni. És végül a harmadik: tudtuk, hogy sok kéktúrázó mozaikszerűen járja be az útvonalat, mi sem akartunk ragaszkodni a lineáris útvonalhoz.
Ez a szakasz, ami a 24-es számot viseli, Bódvaszilas és Putnok között húzódik, nagyon hosszú, több mint 60 kilométer. Ezért Aggteleknél kettévágtuk, egy Bódvaszilas-Aggtelek, és egy Aggtelek-Putnok közötti részre.
Adatok: Bódvaszilas-Aggtelek
A forgatás időpontja: 2015. november 21. - november 22.
Hossz: 32 km, szint: 930 m felfelé, nehézség: nem nehéz, már egész kicsik élvezhetik, 8-10 év feletti gyerekeknek már ajánlható
Muszájmegnézni:
- Derenki romfalu
- Hucul ménes
- Baradla-barlang
- Retek-ág, Csodák terme
Szubjektív: A rengeteg forgatott anyag miatt már egyszerűen nem fért be a bódvaszilasi amerikás házak története, amiket a múlt század elején Amerikába kivándorolt, meggazdagodott, majd hazatelepült parasztok építettek a faluban. A település almáiról is híres, aki ősszel jár arra, meg kell kóstolnia a környéken termő számtalan fajta almát. Az út legemlékezetesebb része mindenképpen a Retek-ág és a Csodák-terme, amit a Geolink3D lézerszkenneres csapattal még 3 dimenzióban meg is örökítettünk.
Csapat: Fiantok Dániel, Papp Évi, Szabó János, Horváth Balázs, Tenczer Gábor, Tenczer Leó, Tenczer Olivér, Friesz Móni, Malárik Attila, Varga Zsolt, Székely Attila, Tombácz Ferenc, és a Geolink3D lézerszkenneres csapata.
Vendégek: Szabó Zoltán barlangász, Bubenkó József, a derenki romfalu "polgármestere", Boros Krisztián, a hucul ménes ménesvezetője
Nehézségek: A bódvaszilasi startnál Balázs teljesen rossz helyen várta, hogy kamerája elé kanyarodjunk, mi meg őt kerestük a vasútállomás környékén, így rögtön elég börleszkszerűre sikeredett az indulás. Lehet, hogy páran felismerték a videó elején megszólaló dallamot az Indul a bakterházból, amit a fentiek miatt tettünk be.
Szállások:
0. nap: Szállás : Bódvaszilas, Tájház-vendégház
1. nap: Derenk, sátor (külön engedéllyel), a csapat másik része pedig a Holló Vendégházban (a vendégházban Miliczki Imre olyan jó szívvel és sok jó pálinkával fogadott minket, hogy csak nagyon nehezen tudtunk visszatérni a derenki sátorba)
Fontos tudni: A Jósvafő és Aggtelek közötti rész a föld alatt, barlangban ugyanúgy teljesíthető, mint a föld felett. Esőben vagy nagy hőségben mindenképpen a barlangi utat javasoljuk. Az út a föld alatt legalább 4-5 óra, ha pedig még a Retek-ágba is teszünk kitérőt, elérheti a 7-8 órát is. A túrára előre be kell jelentkezni az Aggteleki Nemzeti Parknál. A barlangi vezetés fejenként 5000 forintba kerül.
Instagram: A csapat ezen az úton indította el az Instagram oldalát, ahova forgatás közben mindig feltöltünk néhány képet. Így a túrák itt real time-ban követhetők.
Kapcsolódó videók: Szabó Zolival és a geolinkes csapattal nem ez volt az első közös videónk, korábban a Hármas-határ-hegy alatti kristálybarlangot jártuk be velük.
Rovataink a Facebookon