Bakony, a betyárok otthona
További A Kék menet cikkek
![Csárda-hegyi őrkarszt](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2232/22327/223274/22327478_e84af035ad4e1a7a00b0e289f94406f8_wm.jpg)
Kéktúra-sorozatunkat a Bakonyban folytattuk idén tavasszal. Eredetileg két részt akartunk itt forgatni, de a hegység olyan sokszínű, és annyi érdekes helyet rejt, hogy végül majdnem négy rész kerekedett belőle. A Kelet-Bakonnyal kezdtük, Bodajktól Zircig. A tematika a Gaja-szurdok köré szerveződött volna, mert két nagyon szép völgyszorosa is van a szakaszon a pataknak. Csakhogy Bodajkon olyan gazdag anyagot forgattunk, hogy két külön epizód is kijött a Kelet-Bakonyból. Az első rész sztárja egyértelműen a Kéktúra környékéről háborús relikviákat, fegyvereket, sőt páncélost és bunkert összegyűjtő Fülöp Attila volt:
A másik kelet-bakonyi epizód főszereplője nem ember volt, hanem Magyarország egyik legszebb szurdoka, a Római-fürdő Bakonynánánál. Annyira át akartuk élni, hogy levettük a cipőket, és kvázi kanyoningszerűen, térdig a patakban gázolva tettünk meg benne száz métert.
Zirctől Városlődig a Magas-Bakonyt szeltük át. Személyes meglepetés a bakonybéli csillagda, amit eredetileg meg se akartunk nézni, de a végén nagyon nem bántuk meg, hogy bementünk. A Fiatalító-forrásnál spontán jött a beauty app ötlete. A fő attrakció itt a Kéktúra vonala mellett fekvő iharkúti őslényásatás volt a számunkra, a videón biztos átjön mennyire megfogott minket a dínók világa.
És még mindig nem volt vége a Bakonynak. A Fjallraven Vándortúrásokkal együtt tettük meg a Városlőd-Nagyvázsony-Szentbékkálla szakaszt, igaz a forgatás iramát valahogy nem tudtuk összeegyeztetni velük. Itt sem humanoid volt a sztár, hanem egy fémszerkezet: a Kab-hegyi adótorony. Tényleg nagyon sajnáljuk, hogy nem mindenki juthat fel rá, ezért próbáljuk megmutatni, hogy milyen érzés a Bakony legmagasabb pontján szemlélődni.
Az útvonal: A hivatalos szakasz számozáshoz képest visszafelé megyünk a Kéktúrán, a 27. számú zempléni túraszakasztól az 1. számú, Kőszegi-hegység csúcsán végződő szakaszig. Kelet felől nyugatra haladva. Az első évad első része a Hollóháza - Bányi-nyereg közötti (zempléni) szakaszról szólt, a tizedik pedig a Cserhátról. A 2. évad nyitó részének helyszíne a Börzsöny volt, majd a Budai-hegységet választottuk forgatási helyszínnek. Tavasszal a Cserhátban, Becskénél vettük fel a szálat. A dunai átkelés után Visegrádtól a Rozália téglagyárig jutottunk. Dorogot és Péliföldszentkeresztet elhagyva Szárligetnél intünk búcsút a Gerecsének, majd egy hosszú hétvége alatt átgyalogoltunk a Vértesen. A következő évadot Bodajknál, a Bakony kapujánál indítottuk.
Adatok: Bodajk-Nagyvázsony
A forgatások időpontjai: 2018. április 16.-18., és 28-29. (Kelet-Bakony), június 22-24. (Magas-Bakony), valamint augusztus 1-2. (Déli-Bakony)
Hossz, szint: 125 km, 2950 m felfelé
Nehézség: Egy hét alatt kényelmesen, hat nap alatt tempósan haladva megjárható. Kisebb darabokban akár 7-8 éves gyerekeknek is ajánlható, mert rengeteg a látnivaló.
Ne menj el mellette:
- Bodajkon a szarkofág, csoda templom, kálvária, fegyveres ember
- A Gaja-völgyben az Ádám-Éva fa, vaskereszt, halomsírok
- Fehérvárcsurgói víztározó (Becsali kocsma)
- Ammonitesz-fosszília
- Csikling-vár, Hamuház
- Tési malmok
- Széchenyi-kilátó
- Gaja-szurdok, Római-fürdő
- Zirci apátság
- Kőris-hegy, kilátó
- Bakonybél, Csillagda és monostor
- Hölgykő vára
- Zipline
- Csárda-hegyi őskarszt
- Kab-hegy
- Nagyvázsonyi vár
Szubjektív: A Gaja-völgy a Kéktúra egyik legszebb szurdoka, ez azt hiszem egyértelmű. Bár a Bakony nem magas hegység, az útvonalon sok, szép panorámát nyújtó kilátó van. Nagyon szép az erdő, sokszor magas, összeboruló koronájú erdei katedrális-szerű bükkösökben mentünk. Ha már itt tartunk, nem vagyok temlombújó alkat, de a bodajki templom hangulata és a zirci apátság monumentalitása megfogott.
Kulisszák mögött: A videókon feltűnhet, hogy hátizsák nélkül, elég béna kéztartással túrázok. Sajnos tavasszal egy kerékpáros balesetben elszakadtak a jobb oldali vállszalagjaim, kis kényszerű szünet után azonban nekivágtunk a forgatásnak, mert a gyalogláshoz nem kell váll :)
![18780305 a04a036e2635e5065e4a018ab2b07627 wm](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2221/22218/222182/22218256_1f79ce76eacd49f9a9359090a0b46b5a_wm.jpg)
Eddig megtett szakaszok: a 19-es számú (74 km), 20-21-22-es számú (65 km), 23-as számú (62 km), 24-es számú (60 km), 25-ös számú (65 km), 26-os számú (53 km), 27-es számú (40 km), 17-es számú (40 km), 13-as és 14-es számú (22,4+14,2 km), a 18-as számú (60 km), a 16. számú (24,5 km), a 15-ös számú (23 km), a 12-es számú (18,5 km), a 11-es számú (67 km), a 10-es számú (52 km), és most a 9-8-7-es számú (125 km), összesen: 870 km.
Képgaléria:
![Gaja-szurdok](https://kep.index.hu/1/0/2232/22328/223289/22328992_9f639b8c735f16f111b5ef3020b655fb_wm.jpg)
Szállás, kaja: Bodajk mellett a 81-es út mentén van a Sandokán panzió (olcsó és kaja van), érdekes hangulattal. Bodajk és Kisgyón között szinte csak egy szállás van: Bakonykútin a Tar vendégház (korrekt árért, ráadásul a szakács az egész Kéktúra legjobb vacsoráját rittyentette nekünk), Kisgyónnál kulcsosház, turistaház van, aki erdei környezetben aludna, nem messze van az erdőben a Károly-laki erdészház. Tésen, két vendégház is működik, Jásd sem üres ebből a szempontból. Bakonynánán a Czepek-házban aludtunk (kedves vendéglátás, jó vacsora). Bakonybél csurig van vendégház, de aki különlegességre vágyik, aludjon a monostorban, de Kékhez a Gerence turistaszállás van legközelebb a falu határán.
Jó tudni: Fel kell készülni, hogy hétvégén nehéz ételt-italt venni az útvonal több részén, ami nekünk nem volt gond, mert a Trexpert túrabolt jóvoltából mindig van velünk Travellunch gyorskaja, amit csak fel kell önteni forró vízzel, és 10 perc múlva konyhakész az ebéd akár az erdő legmélyén is.
![A Hamuház](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2232/22327/223273/22327372_041e6c259f905227cfcabd779c3aa72b_wm.jpg)
Ma is tanultam valamit: a Hamuház
Csőszpuszta előtt az erdő közepén áll egy szép, aránylag jó állapotú faház, ami korábban volt vadászház és kulcsosház is, most be van zárva. De hogy miért Hamuház a neve? Ezért: régen a hamuzsír a szappanfőzés, az üveggyártás, salétromfőzés nélkülözhetetlen vegyi anyaga volt. Az elégetett fa után maradt fahamut ún. hamuházakban összegyűjtötték, ahol a hamut kádakban kioldották, kilúgozták. A lúgot elpárologtatták, vasüstökben kifőzték. Az így nyert, besűrűsödött masszát végül kemencékben hevítették, ebből lett például a szappan.
Rovataink a Facebookon