Kína szerint az Európai Unió kiberbiztonsági terve sértheti a kereskedelmi szabályokat
A kereskedelmi minisztérium szemmel tartja a jogalkotási folyamatot.
A kereskedelmi minisztérium szemmel tartja a jogalkotási folyamatot.
AI, geopolitika, hackerek: ezért robbanhat a kiberbiztonsági piac.
Az EU azonnali lépést sürget.
Éjjel rámolják ki bankszámlánkat a rejtélyes bűnözők, akik milliárdokat lopnak el.
Jövő év elején debütálhat az újítás.
Barna Zsolt tőzsdére lépésről, akvizícióról és nagyratörő jövőbeli tervekről is beszélt lapunknak.
Nemzetközi biztonsági szakértőkkel dolgoznak a hiba elhárításán.
Csermák Szabolcs kiberbiztonsági szakértő mesélte el a részleteket.
Az Európai Unió űrügynökségének vezetője megüzente, hogy most kell startupot indítani.
Ha nem vigyázunk, Európa könnyen járhat úgy, hogy labdába se rúghat majd az űriparban.
Több évnyi halogatás és visszatáncolás után október 14-én megszüntette a Microsoft a Windows 10 támogatását.
„Aki nincs benne az űrversenyben, az nem létezik” – üzente a magyar űrgazdasági szakértő, aki hadszíntérként tekint az űrre.
És a szakértő szerint ez még csak a kezdet.
A biztonsági szakember szerint azért rúgták ki, mert felhívta a figyelmet a problémákra.
Felejtsük el a privát szférát.
Meg tudjuk egyáltalán különböztetni a valóságot az átveréstől?
A DevilsTongue Windows-alapú szoftver kormányzati ügyfeleknek értékesít.
A bűnözők profik, a rendszerek védettek, de csaknem ötmilliárd forintnak így is nyoma veszett.
Kedden élesedik az új rendszer.
Pedig ők sem annyira felkészültek, mint hiszik.
Az Oktatási Hivatal a napokban ismerte el a kár valódi mértékét.
Az interneten már nem érdemes hinni a szemünknek.
Varga Mihály fontos vállalásokat fogalmazott meg.
Cél az online biztonság megerősítése.