Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Az Everest megrázó és bizarr tragédiái

2014.05.18. 15:30

A Mount Everest 2014-ig több mint 250 hegymászó életét követelte.  A legtöbb haláleset a lavinák miatt következett be, körülbelül hetven mászó esett a leszakadó hó vagy jég áldozatául.  2010-ben Klein Dávid, a jelenleg éppen a Spar Everest Expedícióval a hegyen tartózkodó mászó társa, Várkonyi László is így vesztette életét, ahogy az idei, eddigi legtöbb áldozatot követelő jéglavina áldozatai is.

Mintegy ötvenhét mászó zuhant le mászás vagy ereszkedés közben, akár fáradság, akár például hirtelen széllökés következtében. A magyar Gárdos Sándor is így halt meg 2001-ben a Milleniumi Magyar Expedíció orvosaként.

Legalább harminchárman megfagytak, ami általában fáradtság miatt  következik be.

Körülbelül huszonnyolc ember haláláról semmit sem tudni, ők eltűntek, és senkinek nincs bizonyított elképzelése arról, hogy mi okozhatta a halálukat. Hacsak nem találják meg évekkel vagy akár évtizedekkel később a holttestüket, amint az George Malloryval is történt, aki 1924-ben tűnt el, és 1999-ben találták meg: kiderült, hogy kicsúszott és lezuhant, ekkor vesztette életét.

Mintegy huszonkilencen haltak meg magassági betegség miatt, huszonnégyen pedig egyéb egészségügyi problémák miatt, mint például szívroham, stroke, trombózis, fulladás vagy végkimerültség.

Talán nem meglepő, hogy a legtöbb áldozat nepáli. A hegyen maradt halottak mintegy harmada, több mint 80 ember a himalájai ország lakosai közül kerül ki, legtöbben a serpa népcsoporthoz tartoznak.

Hogy melyik része a legveszélyesebb az Everestnek, azt nem könnyű eldönteni, mindenesetre a számok azt mutatják, hogy a déli normál úton haltak meg a legtöbben, igaz ez messze a leglátogatottabb útvonal. Ugyanakkor pontosan nem lehet megállapítani, mert sok halálesetről nem lehet tudni, hogy pontosan hol történt. A rendelkezésre álló adatok alapján az északi oldalon hatvanhét mászó halt meg, a délin hetvenkilenc, a többiek pedig vagy e kettő valamelyikén, vagy a többi, sokkal kevésbé mászott úton, például a nyugati gerincen, a keleti vagy az északi falon, esetleg valamelyik, még ezeknél is ritkábban látogatott részeken.

Az első hegymászóbaleset

Az első bizonyíthatóan hegymászóbalesetként számon tartott haláleset egyből egy komolyabb tragédiával indult: 7 serpa halt meg az Északi-nyeregben lavina következtében, az 1922-es Brit Mount Everest Expedíció során. George Mallory, a leghíresebb korabeli hegymászó, aki ott volt ezen az expedíción, élete végéig magát hibáztatta a baleset miatt. Nem sokáig érezte a bűntudatot, mert 1924 júniusában ő is meghalt a hegyen, társával, Andrew Irvinnel együtt.

Egészen 1999-ig nem tudta senki, hogy mi történt velük, ekkor végül egy célzottan az ő felkeresésükre induló expedíció során megtalálták Mallory holttestét, és kiderült, hogy zuhanás következtében vesztette életét. 1999-ig csak találgatások folytak arról, hogy 1924-ben végül elérték-e a csúcsot, vagy sem, (29 évvel Hillaryék előtt), de a jelenleg uralkodó vélemények szerint, amennyire rekonstruálni lehetett a történteket, erre nemigen volt esélyük.

A tapasztalt mászók is meghalnak

Az Everest kiszámíthatatlanságára jellemző, hogy nem csak a tapasztalatlan, kezdő mászók eshetnek áldozatul a hegy szeszélyeinek. A nepáli Babu Chiri Sherpa például, aki tízszer járt a csúcson, és máig is két világrekordot tart azzal, hogy ő töltötte fent a legtöbb időt oxigénpalack nélkül a csúcson (21 órát), valamint ő mászott fel leggyorsabban a csúcsra (16 óra és 56 perc alatt), végül a tizenegyedik mászása során a kettes tábor magasságában egy lépést elhibázott és egy gleccserhasadékba zuhant.

Az új-zélandi Rob Hall, aki első nem nepáliként már ötödször járt a csúcson, ereszkedés közben meghalt a hírhedt 1996-os katasztrófában, amikor nyolcan vesztették életüket egy nap alatt. Abban a szezonban összesen tizenöt ember halt meg, ezzel 1996 elnyerte a leghalálosabb év az Everesten címet, amit egészen az idei jéglavina-katasztrófáig magáénak tudhatott. Az 1996-os eseményekkel több könyv is foglalkozik, a legismertebbek Jon Krakakuer Ég és jég  és Anatolij Bukrejev Hegyi őrület című könyvei, amelyek egymásnak ellentmondóan próbálják megmagyarázni a nagy port kavart eseményeket.

1998-ban egy orosz–francia házaspár halt meg a hegyen, miután a páros elszakadt egymástól. A feleség megfagyott, miközben férjét kereste, akiről később kiderült, hogy lezuhant. A nő fagyott teste kilenc évig feküdt a csúcsra vezető út mentén, mire egy barátja egy külön ezzel a céllal indított expedíció során a mélybe vetette testét egy rövid halotti szertartás keretén belül.

Mr. Wilson különös esete

1934-ben egy önjelölt brit hegymászó, Maurice Wilson elhatározta, hogy saját gépével elrepül Tibetbe, és megmássza az Everestet. Ehhez csak három dolog hiányzott. Egy repülő, a repülni tudás és bármiféle hegymászó-tapasztalat. Megcsinálta a pilótavizsgát (állítólag elég csapnivaló pilótanövendék volt), szerzett egy Gypsy Moth tanulógépet, majd felkészülésképpen öt hétig járta Nagy-Britannia hegyeit és erdeit, hogy felkészüljön a hegymászásra. Olyan jelentéktelen dolgokkal, mint komoly hegymászó felszerelés, jégcsákány, normális öltözet, nem foglalkozott. Tervei szerint Tibetben kényszerleszállást hajtott volna végre a Mount Everest északi lejtőin, majd elhagyja a gépet, és felmászik a csúcsra.

Ehhez képest Dardzsilingben kötött ki két hét repülés után, ott töltötte a telet, majd elvergődött a Rongbuk-gleccser tövéhez, ami ma is az északi oldal alaptáborainak helyszíne. Egészen az Északi-nyereg aljáig eljutott, de annak meredek jégfala megakasztotta a mászásban. 1934. május 31-i utolsó naplóbejegyzésében azt írta:  „Ismét egy gyönyörű nap!”

Testét egy év múlva találták meg a sátrában. Abban semmi meglepő nem volt, hogy ilyen hegymászó-előélettel nekivágva ennek a  kihívásnak meghalt, abban viszont igen, hogy holttestén női alsóneműt találtak, ahogy a hátizsákjában is. Ráadásul 1960-ban egy kínai expedíció női cipőket talált 7000 méteres magasságban, pont ameddig az excentrikus mászó eljutott. Wilson esete máig egy talányos kérdése maradt az Everest történetének.

A sosemvolt szovjet expedíció

1952-ben, miután Kína lerohanta Tibetet, minden nyugati mászót kitiltottak a régióból. Ennek ellenére mégis az a pletyka járta, hogy engedélyezték egy szovjet expedíciónak, hogy megkísérelje megmászni az Everestet az északi oldalról. A Pavel Datschnolian vezette expedícióval szerette volna a Szovjetunió elnyerni az első helyet a világ legmagasabb pontjának meghódításáért vívott küzdelemben. Az expedíció hattagú csúcsmászócsapata azonban eltűnt, valószínűleg lavina sodorta el őket.

Már ha egyáltalán léteztek, mert a történetet felgöngyölíteni akaró orosz mászók semmilyen erre a kísérletre vonatkozó információt nem találtak az orosz levéltárakban és a korabeli újságcikkekben, de még a mászók neve sem került elő semmilyen kontextusban, mintha sosem léteztek volna. Mindenesetre nem lenne meglepő, ha a szovjetek inkább eltüntették volna egy sikertelen kísérlet nyomait, mintsem hogy beismerjék kudarcukat.

A brit, akiről azt hitték, halott, emiatt tényleg meghalt

Valószínűleg nem egyedi eset David Sharp brit hegymászó története, aki 2006. május 15-én 500 méterrel a csúcs alatt leült pihenni már ereszkedés közben, miután megjárta a csúcsot. Annyira fáradt volt, hogy magától nem kelt fel, hogy folytassa az ereszkedést, a mellette elhaladó negyven mászó mászó pedig azt hitte, hogy már halott. Éjjel egykor egy csapat még elhaladt mellette, ők látták is hogy lélegzik, de inkább továbbmásztak, mert nem akarták kihagyni a csúcsmászás élményét, nem érezték úgy, hogy mentésre szorulna. Az nem tűnt fel nekik, hogy kesztyű nélkül ült a hóban a hegymászó. A tavaszi szezon leghidegebb éjszakája volt aznap, ezért David Sharp reggelre megfagyott.  

Az eset óriási vihart kavart, Hillary egyenesen horrorisztikusnak nevezte, hogy mivé fajult mára a hegymászás: „Mindenkit csak az érdekel, hogy feljusson a csúcsra, ha valaki rosszul lesz, vagy egy szikla tövében kuporog, csak emelik kalapjukat, hogy jó reggelt, és mennek is tovább.”

A magyar szál

Az Everesthez kötődő magyar mászókat érintő tragédiák sora 1996-ban kezdődött, mikor Erőss Zsolt akkori társa, az osztrák Reinhard Wlaischal életét vesztette a hármas táborban 8300 méter magasan. 2001-ben ereszkedés közben lezuhant a Milleniumi Magyar Expedíció orvosa, Gárdos Sándor. Valószínűleg egy erős széllökés taszította a mélybe. 2010-ben pedig Klein Dávid akkori társa, Várkonyi László halt meg egy leszakadó jégfal miatt az Északi-nyereg környékén, miután társával úgy döntöttek, hogy a rossz idő miatt visszafordulnak.

A Rongbuk-gleccser tövében, az északi alaptáborban áll az az emlékhely, amelyet az Everesten elhunyt hegymászók emlékére építettek.

Emlékhely az Everest-alaptáborban

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport