Az MDF fizetett kopogtatója voltam

"Kopogtató cédulák gyűjtésére keresünk hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákokat (NAPPALI ÉS LEVELEZŐS IS JÓ) hétfői (február 6.) kezdéssel. Bérezés 500ft/óra + prémium megegyezés szerint. Érdeklődni a 0620/xxx-xxxx-es telefonszámon, vagy e-mailben a xxx@yahoo.com -on lehet. (Kézzel Lábbal Diákszövetkezet)"

A beszervezés

Amikor a fent olvasható hirdetésre találtunk a iwiw-en, azt hittük, egy kicsi, parlamenti frakcióval nem rendelkező párt keres munkaerőt a kopogtató cédulák gyűjtéséhez, hiszen a négy nagy párt potentátjai büszkén újságolták ország-világnak, aktivistáik alig várják, hogy beszedjék a választókerületenként szükséges 750 ajánlószelvényt. Mindenki örömmel és ingyen dolgozik.

Annál nagyobb meglepetést keltett, amikor a "diákszövetkezet" munkatársa elárulta, a zuglói MDF-jelöltnek, Seres Andrásnak kell gyűjteni kopogtatócédulákat. Az órabér 500 forint, de minden kitöltött ajánlószelvény után 50 forint teljesítménybér is jár. Áll az alku, feleltem, délután négyre mehettem is a Thököly útra korteskedni.

A 14. kerületi önkormányzat képviselőtestületében két fiatal MDF-es ül, tavasszal mindketten megpróbálkoznak a parlamentbe kerüléssel, Seres András a 21-es, Bárándi Zoltán a 22-es választókerületben.

Seresnek nincs könnyű dolga, hiszen Baráth Etele EU-ügyi és Magyar Bálint oktatási miniszter lesznek az ellenfelek, az MSZP-s tárcavezető kétszer (2002, 1994), az SZDSZ-es egyszer (1990) már szerzett innen mandátumot. A Fidesz jelöltje idén nem Őry Csaba, aki 1998-ban jutott be Zuglóból, hanem a kerület polgármestere, az esztergomi születésű Rátonyi Gábor.

A Stefánia cukrászda melletti pártirodában Seres Andrással együtt egy tucatnyian lehetünk, a hangulat oldott, de valószínűleg csak azért, mert mindenki tisztában van azzal, hogy a következő négy órát a hidegben fogja tölteni.

Egy tavaly 120 pontra érettségizett lány arról panaszkodik, hogy idén megint kell próbálkoznia, mert a jogra 140 pont kellett. A kampányfőnök szerint 60-80 ezer forintért már lehet érettségit venni, de érettségit "András is tud szerezni". Ez persze csak vicc, ezért nevetünk. A többiek sem lehetnek idősebbek 22 évesnél, legtöbbjük szakközépiskolásnak tűnik, igazi diákmunkások.

A postáról súgtak

A pártpreferencia nem kérdés, ezt többször is elmondják, de azért mindig megkérdezik, hogy mégis, kire szavazok, aztán megint elmondják, hogy egyébként nem fontos. "Ez csak munka." Azért én megmondom, hogy senkire sem fogok szavazni, majd a többiekről is kiderül, hogy nem az MDF-ért vannak itt, még a kampányfőnök is azt hajtogatja: "csak baráti alapon segítek Andrásnak".

Eközben 3-4 fős csapatokra oszt bennünket a kampányfőnök és a "diákszövetkezet" embere, egy fiatal kollégista srác. Elmondják, 400 szelvényt kéne begyűjteni a következő egy hétben, vagyis, ha mindenki napi 8-at tud teljesíteni, Seres András indulhat a választáson, mi pedig kábé 17 ezer forinttal leszünk gazdagabbak.

A dolog azért nem lehetetlen, öntik belénk a lelket, mert korán elkezdték a gyűjtést, és a postáról is "súgtak", melyik utcákba érkeznek először a héten postázott ajánlószelvények. Ha ugyanis az MSZP-s és a fideszes kopogtatók már letaroltak egy utcát, a lehetetlennel határos, hogy az MDF-nek is maradt valami. Szóval sietni kell, pénteken már a Fidesz is az utcán volt.

Tájékozatlanok

Aztán következik néhány jó tanács és betartandó szabály: senkit se zaklassunk, ha nem akarja odaadni, udvariasan elköszönünk; ne csöngessünk be egyszerre több lakásba, a polgárok ne lássák, kit preferál a szomszéd; az MDF esetében nyugodtan lehet hivatkozni arra, hogy kis párt, és még ha nem is rájuk szavaz a polgár, a párt jelöltjének indulását segítheti a kopogtatócédulával; ha bizonytalankodik, akkor viszont győzködni kell. Lepattant helyeken nem kell próbálkozni, a balhés családokat kerüljük el.

Végezetül egy üveg fehérbor, pontosabban olcsó, szar lőre kerül az asztalra, de nem az MDF hagyománytisztelete, hanem a hideg miatt. Én nem kérek, mások se nagyon, végül hárman isszák meg pár perc alatt, a társaság lassan felszedelődzködik, indulunk, én még aláírok egy papírt, hogy Seresnek kopogtatok.

Új fiú vagyok, ezért a kampányfőnökkel és a diákmunka-szervezővel kerülök egy csapatba. Leszámítva a borzasztó erős pacsuliszagot elviselhető társaság, bár a kampányfőnök kocsijában majdnem lebuktatom magam azzal, hogy némileg tájékozott vagyok, tudom például, hogy a szoci jelöltet, "valami Etelét" Baráth Etelének hívják, a p-betűs pufók MDF-est meg Pettkó Andrásnak, és hogy Dávid Ibolya Ausztráliában van ("Ezt lehet mondani, hogy fontosabb neki a család, mint a kampány, érted..., de inkább hagyjad...")

Állunk a hidegben

Állunk a sötétedő hidegben a Róna utca és a Thököly sarkán, a térképet nézzük, merre induljunk. Délután fél ötkor még alig vannak otthon, csak minden tizedik lakásban ég a villany. Becsöngetünk az első társasház első lakójához, de nincs otthon, ahogy a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik sincs, a maradék háromért pedig nem fárasztjuk magunkat, jöhet a következő ház.

Végre beengednek, felosztjuk egymás között a szinteket. A kampányfőnökkel óriási szerencsénk van, még az is felötlik bennem, hogy szándékosan hoztak pont ide, lássam, megy ez mint a karikacsapás, mert egy idős hölgy kettőt fordul, és már hoz is két kitöltött szelvényt. Több találat nincs, mint kiderül, egy fideszes csoport már járt itt előttünk.

Egyórás lendületes mosolygás után három szelvényt gyűjtünk össze, ezért a közeli kocsmában megpihenünk. Úgy látszik, nem számít, hogy új vagyok, nyíltan beszélnek előttem a kollégák, megtudom például, hogy egész Budapesten így gyűjt az MDF kopogtatócédulákat.

A héten 80 diákot (?) sikerült beszervezni, de a mobilitás igen nagy, másnap már csak 60-an voltak, sokan egy napnál tovább nem bírják, igaz, a beszervezés sem állt le. Mindezt a "központ" találta ki. A "központ" gondolom a párt kampányközpontját jelenti, róluk annyit tudok meg, hogy nincs pénzük.

"500 ezret ígértek minden egyéni jelöltnek, aztán csak 90 ezret kapott meg András, mert levonták belőle a szóróanyagok postai kézbesítésének díját" - tudom meg, nem fenékig tejfel ma MDF-esnek lenni, bár ez a mi hangulatunkon nem látszik. A kampányfőnök rendes, odaadja nekem a két cédulát, majd lelép, én a diákmunka-szervezővel maradok, ami jó, mert a vidéki sráccal szemben nekem van terepismeretem.

Egynél megállok

Elkezdünk nyomulni a Thököly úton. Komolyan mondom, ha nem fáznék nagyon, még élvezném is, van ebben valami perverz öröm, politikus mellett érvelni, bár a harmincadik mesterséges mosolytól ("Már odaadtam") kezdek hervadozni.

Társam viszont hatékonyabb, már a negyedik vagy ötödik cetlijénél tart, büszkén meséli például, hogy a legnehezebb feladatot hajtotta végre, amikor egy SZDSZ-es nénitől sikerült MDF-es kopogtatót szereznie, ami tényleg nem semmi. Szerencse is kell persze, két cédulát úgy gyűjt be, hogy egy, az idős szüleinek valami kevertet szállítmányozó úrba botlunk az egyik lépcsőházban, aki "hé, fater, leadtad már a kopogtatócédulád?" szöveggel tapossa ki előttünk az utat.

Nem is kéne félteni az MDF-et, ha mindenki ilyen tempóban gyűjtené a cetliket, de társam megerősíti gyanúmat afelől, hogy az alkalmazott munkaerő, a huszonegynéhány éves diákok nem túl hatékonyak, az egyik 4 fős csoport például úgy járta végig a Nagy Lajos király útját, hogy egy darab szelvényt se gyűjtött be.

Már én is kezdem feladni, de úgy döntök, egy cédulát akkor is megszerzek. A szerencse végül egy nagymama képében mosolyog rám, aki bár nem MDF-szavazó, de ebből nem csinál gondot, a konyhában, az unokának készített sajtos makaróni maradványai mellett ígéretemet tartva két perc alatt ki is töltöm a cetlit.

A diákmunka-szervező megértő, nem csodálkozik, hogy feladom, a cédulámat odaadom neki, és bár lemondanék a fizetésről, ragaszkodik hozzá, hogy a két és fél órát (három órára kerekítve, plusz egy szelvénnyel = 1550 Ft-ot) kifizessék nekem. Na, nem most, hanem amikor az egész kopogtatócédula-gyűjtés véget ér, kábé két hét múlva.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!