Atyaég, hogy jutottunk be?!

2006.04.10. 05:35

A Parlament Café rossz választás volt az MDF választási központjának helyszínéül. A Kossuth tér sarkán lévő kávézó már hatkor tömve van kameraállványokkal, ezért - bár még szinte sehol senki - alig van szabad hely.


Hock, Herényi és a többiek - klikk!

Óvatosan gyülekeznek

Langyos választási este veszi kezdetét, mintha a párt vereségre készülne, nem nagyon mutatkozik az élvonal. Hárman tartják a frontot, és nyilatkoznak a sajtónak. Herényi Károly koktélpartiról kölcsönzött mosollyal járkál fel-alá, és nyugalmat áraszt magából. Nem jósolgat, nem idegeskedik, de kifejezetten elutasító bárminemű koalíciós ajánlattal szemben.

Hock Zoltán, aki új arc és egyébként a párt alelnöke annál mozgékonyabb, exitpollokat magyaráz hosszasan, Dávid Ibolya jó tévészereplését ecseteli, szakértők egymásnak ellentmondó véleményeit ütközteti az újságíróknak. Még nem sejti, hogy az este végére képviselő lesz belőle. Almássy Kornél vagy tévét néz vagy tévének nyilatkozik.

Este nyolc körül érkeznek a nevek a választási központba, talán mert az eredmények biztatóan alakulnak. A négy százalékot már átlépte az a párt, amelyik még első kormányzásakor maga emelte ötre a bejutási küszöböt.

Felcsendül a kampánydal

Fekete László termete miatt ugyan nehezen tud közlekedni a kameraállványok között, mégis húsz interjút ad lelkesen, 7-8 százalékot emleget országosan, és már sokszor bizonyított "tömegvonzásában" bízik. A keveset mutatkozó Farkas Bertalan sokkal szerényebb, még azt is elmondja, sokan rosszallották, hogy politikusnak állt űrhajós létére.

Boross Péter egykori miniszterelnök is megérkezik, és nem kíméli a Fideszt. Erős szavak kíséretében morfondírozik hangosan környezetében nagyobbik ellenzéki párt szerinte hány százalékot (8) bukott azon, hogy a kampányban támadta az MDF-t. Benkő László, az Omega billentyűse dupla puszival köszönti a volt miniszterelnököt. Őt régi barátáság fűzi Dávid Ibolyához: még Balatonzamárdiban, a Sirály presszóban ismerkedtek meg, Benkő zongorázott, Dávid felszolgált.

Idegtépő, hosszú visszaszámlálás kezdődik, amikor a párt eléri 4,8 százalékot. Ahogy múlik az idő, egyre lassabban emelkedik az eredmény. A küszöb átlépésekor ugyan szolid ujjongás kezdődik, az érintettek feleresztenek, de a hangulat valahogy nem akar a tetőfokára hágni, az IDF frakciója vagy túl elnyúzott, vagy túl fegyelmezett a tomboláshoz.

Az este folyamán először felcsendül az MDF kampánydala. Pettkó András énekli, aki kezében három lufival érkezik. Már-már azt hinni, elszabadul a győzelmi mámor, de csak Pettkó és néhány társa szavalják el kívülről az újpesti jelölt (Bp. 6. vk.) kampányfüzetének első oldalát.

Dávid Ibolya boldog

"Ibolya! Ibolya! Ibolya!" ­ üvölti egymásba kapaszkodva négy huszonéves IDF-es, amikor jó órás várakozás után, amikor már teljesen biztos, hogy bejutott az MDF a parlamentbe, végre megérkezik Dávid Ibolya, végre ujjonghat a párt.


Dávid Ibolya boldog ­ klikk!

Az MDF miniszterelnök-jelöltjére csak gyöngyházszínű ruhájából (a különleges alkalomra) ismerni fel: utoljára talán csak 1998-ban lehetett örülni látni, az eufória a felismerhetetlenségig átváltoztatta a normális Magyarország ­ az elmúlt hónapokban sokszor szigorú ­ arcvonásait. "Atyaég, hogy jutottunk be! Pont öt százalék!" ­ hitetlenkednek még mindig, ahogy a pártelnök már a sikerről beszél.

"Dolgozunk, dolgozunk!" ­ tombol a néhány fős ifitagozat, amikor Dávid Ibolya kijelenti, az MDF átment a betonfalon, és rövid időn belül "európai értelemben" korszerűsödni is fog. Ez utóbbiért ugyan a hátsó sorban halkan lehülyézik a pártelnököt, de ez nem von le semmit az esemény értékéből.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

2 órája

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

2 órája

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

2 órája

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

3 órája

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

3 órája

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

2 órája

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.

2 órája

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

5 órája

  • Címlapon
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.

2 órája

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38