Atyaég, hogy jutottunk be?!

A Parlament Café rossz választás volt az MDF választási központjának helyszínéül. A Kossuth tér sarkán lévő kávézó már hatkor tömve van kameraállványokkal, ezért - bár még szinte sehol senki - alig van szabad hely.

Óvatosan gyülekeznek

Langyos választási este veszi kezdetét, mintha a párt vereségre készülne, nem nagyon mutatkozik az élvonal. Hárman tartják a frontot, és nyilatkoznak a sajtónak. Herényi Károly koktélpartiról kölcsönzött mosollyal járkál fel-alá, és nyugalmat áraszt magából. Nem jósolgat, nem idegeskedik, de kifejezetten elutasító bárminemű koalíciós ajánlattal szemben.

Hock Zoltán, aki új arc és egyébként a párt alelnöke annál mozgékonyabb, exitpollokat magyaráz hosszasan, Dávid Ibolya jó tévészereplését ecseteli, szakértők egymásnak ellentmondó véleményeit ütközteti az újságíróknak. Még nem sejti, hogy az este végére képviselő lesz belőle. Almássy Kornél vagy tévét néz vagy tévének nyilatkozik.

Este nyolc körül érkeznek a nevek a választási központba, talán mert az eredmények biztatóan alakulnak. A négy százalékot már átlépte az a párt, amelyik még első kormányzásakor maga emelte ötre a bejutási küszöböt.

Felcsendül a kampánydal

Fekete László termete miatt ugyan nehezen tud közlekedni a kameraállványok között, mégis húsz interjút ad lelkesen, 7-8 százalékot emleget országosan, és már sokszor bizonyított "tömegvonzásában" bízik. A keveset mutatkozó Farkas Bertalan sokkal szerényebb, még azt is elmondja, sokan rosszallották, hogy politikusnak állt űrhajós létére.

Boross Péter egykori miniszterelnök is megérkezik, és nem kíméli a Fideszt. Erős szavak kíséretében morfondírozik hangosan környezetében nagyobbik ellenzéki párt szerinte hány százalékot (8) bukott azon, hogy a kampányban támadta az MDF-t. Benkő László, az Omega billentyűse dupla puszival köszönti a volt miniszterelnököt. Őt régi barátáság fűzi Dávid Ibolyához: még Balatonzamárdiban, a Sirály presszóban ismerkedtek meg, Benkő zongorázott, Dávid felszolgált.

Idegtépő, hosszú visszaszámlálás kezdődik, amikor a párt eléri 4,8 százalékot. Ahogy múlik az idő, egyre lassabban emelkedik az eredmény. A küszöb átlépésekor ugyan szolid ujjongás kezdődik, az érintettek feleresztenek, de a hangulat valahogy nem akar a tetőfokára hágni, az IDF frakciója vagy túl elnyúzott, vagy túl fegyelmezett a tomboláshoz.

Az este folyamán először felcsendül az MDF kampánydala. Pettkó András énekli, aki kezében három lufival érkezik. Már-már azt hinni, elszabadul a győzelmi mámor, de csak Pettkó és néhány társa szavalják el kívülről az újpesti jelölt (Bp. 6. vk.) kampányfüzetének első oldalát.

Dávid Ibolya boldog

"Ibolya! Ibolya! Ibolya!" ­ üvölti egymásba kapaszkodva négy huszonéves IDF-es, amikor jó órás várakozás után, amikor már teljesen biztos, hogy bejutott az MDF a parlamentbe, végre megérkezik Dávid Ibolya, végre ujjonghat a párt.

Az MDF miniszterelnök-jelöltjére csak gyöngyházszínű ruhájából (a különleges alkalomra) ismerni fel: utoljára talán csak 1998-ban lehetett örülni látni, az eufória a felismerhetetlenségig átváltoztatta a normális Magyarország ­ az elmúlt hónapokban sokszor szigorú ­ arcvonásait. "Atyaég, hogy jutottunk be! Pont öt százalék!" ­ hitetlenkednek még mindig, ahogy a pártelnök már a sikerről beszél.

"Dolgozunk, dolgozunk!" ­ tombol a néhány fős ifitagozat, amikor Dávid Ibolya kijelenti, az MDF átment a betonfalon, és rövid időn belül "európai értelemben" korszerűsödni is fog. Ez utóbbiért ugyan a hátsó sorban halkan lehülyézik a pártelnököt, de ez nem von le semmit az esemény értékéből.