Nap
Óra
Perc
Nagyüzem a Sándor-palotában: a Magyar Ügyvédi Kamara és az Ügyészek Országos Egyesületének elnökét fogadta Baka AndrásA beszedett bekezdések idézetek a Népszabadság és a Magyar Távirati Iroda híreiből.
1980. június 16. - Csak úgy peregtek a hétfői programok: mindenki pontosan érkezett, jelen volt és zárult, mindenki üdvözölt mindenkit, nem maradt el a zúgó taps sem. Kádár János békét üzent a kozmosznak, amiről kiderült, mégsem olyan rideg, mint hinnénk, meleg baráti légkör övezi.
Hétfőn Budapestre érkezett az első szovjet-magyar űrpáros Valerij Kubászov, a Szojuz-36 parancsnoka és a világűrben elsőként járt magyar állampolgár, Farkas Bertalan kutató űrhajós, valamint Magyari Béla kiképzett űrhajós. A repülőgépből kilépőket nagy tapssal, lelkes éljenzéssel fogadták. (...)
A fogadtatás pergő programja után (...) Farkas Bertalant és Valerij Kobászovot - akárcsak a Ferihegyi repülőtéren - nagy tömeg várta a Kossuth téren is. (...) Az űrhajósok fogadtatására megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára (...), Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, (...) Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, (...) Apró Antal, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnöke. (...)

Mindkettőjük nevében Farkas Bertalan százados tett jelentést Kádár Jánosnak kozmoszbeli küldetésük teljesítéséről. A kb első titkára meleg szavakkal köszöntötte a sikeres szovjet-magyar űrutazás részvevőit, s jókívánságait fejezte ki nekik. Ezután felcsendült a magyar és a szovjet himnusz.
"Hazánk fiának első űrútját nagy nemzeti élményként élte át az ország. Népünk szíve nyolc napig együtt dobogott az űrvállalkozást sikerrel teljesítők kis közösségével - mondta beszédében Losonczi Pál.
A két hőst ezután kitüntették, volt koszorúzás a Hősök terén és a Szabadság téren, Farkas Bertalanból ezredes lett, az esti buli pedig a Parlamentben folytatódott.
A baráti hangulatú díszvacsorán Kádár János pohárköszöntött mondott.
KÁDÁR JÁNOS:
A kozmosz is, a Föld is a békés, alkotó munka színtere marad
"Kedves elvtársak! Barátaim! (...)
Aki ezeket a napokat, órákat - s valljuk be -, a sokszor szívszorongató perceket velünk együtt átélte, az meg tudja érteni azt is (...), milyen örömet érez egész népünk ma, amikor az önként vállalt és példásan végrehajtott nagy feladat sikeres teljesítése után itt, szocialista hazánk fővárosában, Budapesten üdvözölhetjük hőseinket. (...)
Az első magyar űrhajós nagyszerű tette szimbólum is, amelyben kifejeződik az a nagy történelmi változás, ami hazánkban a felszabadulás óta eltelt 35 év alatt végbement. (...) Csak szocialista rendszerünk, népünk alkotó munkája (...) tette lehetővé, hogy immár űrhajósaival is bekapcsolódhatott a világűr békés célú (...) meghódításának nagy munkájába. (...)
Farkas Bertalan elvtárs, ön dicsőséget szerzett a Magyar Népköztársaságnak."
Kádár János után Kubászov mondott pohárköszöntőt.
"Repülésünk, mint tudják, fizikailag a légkörön túl, a világűrben, erkölcsileg azonban a barátság és együttműködés meleg légkörében folyt."
Majd Farkas Bertalan következett.
"Űrrepülésem során megszilárdult bennem az a tudat, hogy az első szovjet-magyar közös űrrepülés a szovjet és a magyar nép egymás iránti tiszteletének és megbecsülésének eredménye. (..) Bárhová állít pártom és népem, a jövőben is helytállok, becsületes, a népet, a hazát (...) szolgáló munkát fogok végezni"
A pohárköszöntők elhangzása után az űrhajósok átnyújtották Kádár Jánosnak a Felszabadulási emlékmű űrben járt kicsinyített mását.
Június 17. - A keddi nap kiemelkedő eseménye a csepeli látogatás volt. Az űrpáros ellátogatott az Akadémiára, a csepeli vas- és fémművekbe, a sportcsarnokba, egy nemzetközi sajtókonferenciára, de ekkor már nem ők a vezető hír: szerdán a KGST XXXIV. ülésszaka is megkezdődött.
A gyár vezetői (...) látogatásuk emlékére egy-egy kemping-kerékpárt - itteni termék - ajándékoztak.

Ezután Valerij Kubászov lépett a mikrofonhoz. Megemlékezett Vörös Csepel munkásmozgalmának dicső tetteiről, majd méltatta a csepeli kommunisták kezdeményezésére a Nagy Október 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott, nemzetközi méretűvé vált szocialista munkaverseny jelentőségét. Ez nagy visszhangra talált a Szovjetunióban és a többi szocialista országban is.
Június 18. - Szerdán hazánk ifjúságának nevében a Kommunista Ifjúsági Szövetség nagygyűlésén mondtak beszédet.
A fővárosi fiatalok ezrei már jóval az esemény kezdette előtt benépesítették a Kisstadiont, ahol vidám hangulatban, zeneszóval várták az ünnepelteket.
"A mi Bercink és - azt hiszem, nyugodtan mondhatom - a mi Valerijünk megmutatta, mire képes a szocialista ember, akinek magas fokú képzettsége elkötelezettséggel és önfeloldozással párosul" - mondotta Maróthy László, a KISZ kb első titkára.
Egyetértő taps fogadta Miklósi Zoltán hadnagynak, a pápai repülőalakulat KISZ-alapszervezeti titkárának bejelentését (...) Farkas Bertalan és Magyari Béla helytállásának elismeréseként mindkettőjük KISZ-tagságát megújították az 1980/81-es mozgalmi évre. Az ezt tanúsító tagsági igazolványt nyomban át is vették.
Június 19. - A magyar űrhajós csütörtökön szűkebb hazájába látogatott. Szabolcs-Szatmár megye 600 ezer lakosa üdvözölte forrón. Ezúttal sem hagyta otthon hű kísérőit, Kubászovot, Magyarit és Alekszej Jeliszejevet, a földi irányítás parancsnokát sem.
A különvonat reggel kilenc órakor gördült be a magyar, szovjet és vörös zászlókkal díszített nyíregyházi pályaudvarra (...) Gyulaházán, a Petőfi Sándor utca 64. számú házban izgalommal várta Piszár Imre és családja az űrből jött látogatók érkezését. E házban született Farkas Bertalan 1949. augusztus 2-án.

Meghatottan lépte át a küszöböt a falu űrjárta fia, s örömmel fogadta a háziaktól a frissen sült kenyeret, bort és a gyermekkort idéző túrós- és káposztásbélest. A díszesen terített, felvirágoztatott szobában Kubászov parancsnok Farkas Bertalan édesanyját, édesapját köszöntve, melegen gratulált nekik fiuk remek neveltetéséhez.
A bensőséges fogadtatás után a szomszédos iskola kertjében nagy ováció fogadta a falu híressé lett szülöttét. (...) Az éljenzések és örömteli üdvözlések közben nyújtották át az úttörők a helyi hímzőszakkör ajándékait, a maguk készítette terítőket.
Június 21. - Az űrhajósok Szolnokon töltötték a szombatot. Az érkezőket a város határában az 1919-es Tanácsköztársaság emlékműnél várták, majd megmutatták a Tiszamenti Vegyiműveket, ahol röpgyűlésen találkoztak a munkáskollektívákkal.
Az űrhajósok nyitott gépkocsin tették meg az utat az ünnepélyes fogadtatás színhelyéig, a városi tanács épületéig. A zászlókkal díszített utcák mentén a kozmosz hőseit üdvözlő szolnokiak ezrei álltak sorfalat.
Ezután a két ünnepelt rózsatöveket ültetett a tiszaligeti Felszabadulási emlékmű parkjában.
A szolnokiak viszonzásul karcagi szűrhimzéses terítőkkel, mezőtúri fazekas népművészeti kerámiákkal kedveskedtek.
Június 22. - Vasárnap faültetéssel kezdődött a program Balatonfüreden, majd ugyanígy zárult a zánkai úttörővárosban.
Szerencsésnek mondhatja magát az a pajtás, aki a vakációzók első csoportjában nyaral a zánkai úttörővárosban (...) A magyar és a külföldi úttörők a gyermekparadicsom felvonulási terén találkoztak először a kozmonautákkal. Valerij Kubászov és Farkas Bertalan kötetlen élménybeszámolót tartott nyolcnapos felejthetetlen útjukról. (...)
Az úttörők maguk készítette "bizonyítványt" nyújtottak át az űrhajósoknak, benne csillagos ötösre értékelve kozmoszbeli teljesítményüket. Ezután bejelentették a pajtások, hogy az emlékezetes találkozó alkalmából Orion elnevezésű országos úttörőakciót indítanak. (...)
A későbbi táborlakóknak szóló autogrammokat pedig a kozmonauták, az Orion-űrtestvérek arra az agyagtáblára rótták fel, amelyet a közösen elültetett nyírfácska és tiszafa mellett állítottak fel az úttörőváros Népek barátsága parkjában.
Nyolcadik nap - Kádár János újra felbukkan
Június 23. - Az országjárás utolsó, hétfői napján Veszprémben, majd Farkas egykori repülős alakulatánál a zászlódíszbe öltözött Pápán vendégeskedtek.
Útközben megálltak a vaszari művelődési központnál. (...) A látogatás emlékét a Hunyadi Tsz Hámán Kató szocialista brigádjának a naplójában örökítették meg.
Megható pillanatok voltak, amikor a régebbi, közvetlen csapattársak köszöntötték a Csillagvárosból visszaérkezett bajtársaikat. Végül látványos légi bemutatót zárta a programot.

Hétfő este - már Budapesten - Kádár János és felesége kereste fel az űrhajósokat szállásukon, ahol Kádár elvtárs szívélyes, baráti beszélgetésen fejezte ki ismételten elismerését.
Június 24. - Kedden hazarepült Valerij Kubászov és Alekszej Jeliszejev. A szovjet vendégeket a magyar közéleti vezetők búcsúztatták a ferihegyi repülőtéren.
S az ünnepélyes percekben Farkas Bertalan és Magyari Béla forró öleléssel búcsúzott űrhajóstársaiktól.