'A fogyasztást ki kellene venni a Btk.-ból'

Index: Mekkora stáb foglalkozik a kábítószeres ügyek felderítésével és évente mennyi pénzt fordítanak erre?

Csendes László

Fehér Zoltán: Jelenleg a rendőrségi költségvetésében nincsenek elkülönítve a különböző bűncselekmények felderítésére vonatkozó költségek. Így például egy kasszából történik a fizetése az úgynevezett drogos ügyek felderítésének és egyéb más bűncselekmény nyomozásának is. Budapesten ötven rendőr foglalkozik célirányosan a kábítószer-felderítéssel, három területen: felderítői, nyomozói és vizsgálói. Vidéken nincsenek kifejezetten ilyen egységek.

Csendes László: Természetesen minden járőr foglalkozik vele, hiszen ha olyan cselekményt észlel, amely valamilyen bűncselekménnyel kapcsolatba hozható, akkor intézkedni köteles. Egyébként, mint ahogy a törvény sem tesz különbséget a drogok fajtái között, a munkatársaink sem specializálódtak bizonyos drogok felderítésére.

F. Z.: Helyi szinteken a kerületi kapitányságok elsősorban a fogyasztáshoz köthető bűncselekményekben folytatják le a nyomozásokat. Ők speciálisan ilyen irányú felderítést nem végeznek.

A felderített kábítószeres ügyek mekkora részét teszik ki a lebuktatott fogyasztók, és mekkorát a kereskedők, termelők?

Cs. L.: A statisztikák azt mondják, hogy az ügyek több mint nyolcvan százalékában fogyasztásról van szó. Ennek az a magyarázata, hogy a fogyasztók sokkal szembetűnőbbek, kevésbé konspiratívak, nem ritkán - főként a fiatalok - büszkélkednek is környezetükben, hogy ők fogyasztanak valamilyen drogot. Tehát míg a fogyasztó szinte bele sétál a rendőri intézkedésbe, a terjesztő titkolódzik.

Ugyanakkor a társadalom is lényegesen érzékenyebb a fogyasztói magatartás megvalósítóira, hiszen előtte zajlanak az események, fél a következményektől, ezért a rendőrséghez fordul. Kimutathatóan a kábítószerre vonatkozó lakossági bejelentések legtöbbje fogyasztásról szól.

Fehér Zoltán

F. Z.: Egyébként azért nehéz a kábítószeres ügyekben a felderítés, mert nincs tipikus sértettje a cselekményeknek. Tehát mindazokban az esetekben, amikor nem szembetűnő a droggal kapcsolatos magatartás, komoly és sokirányú felderítő, kutató munkát kell folytatnunk. Hangsúlyozni szeretném, hogy a rendőri felderítések elsősorban a terjesztőkre, kereskedőkre irányulnak, de mivel a terjesztő ma egyre gyakrabban fogyasztó is, és ez a magatartása könnyebben bizonyítható, gyakran a terjesztők is fogyasztás miatt kerülnek bíróság elé.

Határozottan állítom, hogy a rendőrség nem a gyengébb ellenállás felé mozdul tehát, de ameddig a fogyasztás is bűncselekménynek számít az ilyen esetek észlelése esetén, nincs választási lehetősége a rendőrnek, hivatalból intézkedni köteles.

Néhány hónapja érezhető a rendőrség, az utcai járőrök aktívabb a fellépése Budapesten. Mi magunk is tanúi voltunk nem egy alkalommal, hogy átlagos öltözetű, fiatal járókelőket fényes nappal nem egyszerűen megállítanak és igazoltatnak, hanem zsebeiket, táskájukat a nyílt utcán kipakoltatják, minden gyanúra okot adó jel nélkül. Ez történt pár hete szerkesztőségünk bűnügyi tudósítójával is. A politikai irányítás részéről érkezett valami konkrét felkérés, hogy látványos sikereket kell produkálni?

Cs. L.: A politikát kár belekeverni, de ha már a kérdést így teszi fel, azt kell mondanom, hogy logikátlan lenne, ha az a kormányzat, amely a március 1-jén hatályba léptetett törvénnyel még egy esélyt ad a fogyasztónak élete rendezésére, arra szólítaná fel a hatóságot, hogy teljes kapacitással üldözze a fogyasztókat.

A rendőrnek egyébként semmilyen érdeke nem szól amellett, hogy utazzon, mondjuk, a marihuánafogyasztókra. Miért tenné? Ezek az ügyek rendkívüli aprólékosságot igényelnek, ugyanakkor ma még kevés eredménnyel kecsegtetnek. Az előzőek ismeretében nem fantasztikus tett a fogyasztók egy részének felderítése, a statisztikai szemlélet pedig már elavult.

Nem egyedül mi észleltük, hogy feltűnően elszaporodtak a megalapozott gyanú nélküli zsebkipakoltatások. A Társaság a Szabadságjogokért Egyesület emiatt tiltakozott is a belügyminiszternél. Olyan alapon csinálják, hogy ha elég fiatalt kikutatnak, akkor biztos lebukik néhány bűnelkövető is?

Cs. L.: Ez nagy hiba lenne, ha így lenne, amellett nem cáfolom, hogy ilyen előfordulhat, hiszen ez egy nagy szervezet. Természetesen csak a konkrét eset ismeretében lehet állást foglalni. Más kérdés, hogy az eljárás alá vont ezzel nincs tisztában. Elmúlt az az időszak, amikor a kirívó öltözködés, a színes haj vagy a férfi fülbevaló olyan mérvű megütközést keltett, hogy esetenként rendőri beavatkozás történt. Ne felejtsük el, hogy a törvényben meghatározott esetekben intézkedni köteles, tehát a döntés papíron van.

F. Z.: Ezek a látványos intézkedések, egy folyamatnak a részei. Mind az előző kormány, mind a jelenlegi a 2000-ben elfogadott drogstratégia végrehajtása mellett van. Ebben meghatározásra kerültek a rendőrségre vonatkozó feladatok is. Ezek kerülnek most megvalósításra.

A kábítószerfelderítések területén az utcai terjesztés körében azért vannak bizonyos frekventált pontok a városban, ilyen például a Nyugati-aluljáró. Érkeznek például olyan bejelentések is, amelyek személyleírást adnak. És persze nem kizárólag drogok miatt végezhetnek ruházatátvizsgálást.

Kitalálta következő kérdésünket: létezik-e valamilyen fantomkép vagy profil, ami alapján a rendőr eldönti, potenciális fogyasztó-e az illető?

Cs. L.: Természetesen vannak bizonyos általánosítható jegyek, amelyek akár a fogyasztók esetében megállapíthatók. Ezek a droggal élő magatartására, körülményeinek rendezésére, életvitelére vonatkoznak. Fontos beszélni róluk, mert támpontot adhat a fogyasztó környezetének a felismerésre és a segítő beavatkozásra. Egyébként olyan profil, amit a kérdése sugall nincs. Tehát kizárólag a külső jegyek alapján nem tudunk tipizálni.

Mik a tapasztalatok az utcán, illetve szórakozóhelyeken végzett intézkedések hatékonyságáról? Nőtt a kábítószerrel való visszaélések felderítési száma? Vagyis megéri ez az egész?

Cs. L.: A kérdés utolsó részére egy szóval nyilván nem lehet válaszolni. A nyílt utcai, szórakozóhelyi intézkedések a rendőri munka részét képezik, az eredmény nem feltétlenül elfogást, tettenérést jelent. Ennél összetettebb dologról van szó, amelybe többek között a megelőzés és megismerés is beletartozik. Egy időben gyakoriak voltak például a diszkókban tartott razziák, amelyek eredményeit értékeltük, hasznosítottuk, majd arra a megállapításra jutottunk, hogy csökkentsük ezek gyakoriságát. Elemezni fogjuk a mostani időszak eredményeit is, és dönteni fogunk a fenntartásukról vagy mérséklésükről, esetleg bizonyos területeken a megsokszorozásukról. Jelenleg azt mondom, hogy ezekre szükség van.

Több országban maga a rendőrség jelezte a politikusoknak, hogy a társadalomra és önmagukra nem veszélyes könnyűdrogfogyasztók helyett a keménydrog-kereskedők elleni küzdelemre kéne fordítani az erőforrásokat: a pénzt és a munkaidőt.

Cs.L. Jól hangzana, hogy bizonyos bűncselekmény típusokat egyszerűen "adjunk le", csináljanak vele, amit akarnak. Mondjuk, a biciklilopást nem nyomozza a rendőrség, mert nagy erőket vesz igénybe, az ilyen ügyekben kifejtett energiát fordítsuk más ügyek nyomozására, a biciklit őrizze jobban a gazdája, vagy ha ellopták keresse meg.

Nyilván nem erről van szó. A rendőrnek feladata a jogszabályok betartatása. A jogszabályokat nem kritizáljuk, annak alapján vagyunk kötelesek dolgozni.

Csendes úr, mi a személyes véleménye arról, hogy a marihuánaszármazékok fogyasztása bűncselekmény? Tegyük fel játékból, hogy Önön múlna, tiltsák, dekriminalizálják, esetleg liberalizálják a könnyűdrogok fogyasztását.

Cs. L.: Magánvéleményem az, hogy a fogyasztást ki kellene venni a büntető törvénykönyvből, és szabálysértésként kellene kezelni. Olyan magatartásról van szó, amelynek tudjuk a veszélyeit, ismerjük az okait, körülményeit, éppen ezért nem lenne szerencsés szabad útjára engedni. Igenis tudja meg a fogyasztó, hogy amit tesz az nem kívánatos magatartás, magára és környezetére veszélyes, ezért a következményekkel számolnia kell.

Viszont nem mint kriminális személy, hanem mint az együttélési szabályokat tiszteletben nem tartó egyén, aki ha a társadalom ellenzésére mégis fogyaszt valamilyen kábítószert, akkor szabályt szeg, és büntetésre számíthat.

Hány év kell ön szerint ahhoz, hogy Magyarországon szóba kerüljön a marihuána fogyasztásának dekriminalizálása? Mekkora távlatban reális ez?

Cs. L.: Az előbbi konstrukcióban - tehát, ha nem a teljes liberalizációról van szó - körülbelül négy-öt év.

F. Z.: Én szkeptikusabb vagyok, szerintem húsz év.

Az ISM tavalyi - nem reprezentatív - felmérése szerint az igazságszolgáltatásban és bűnüldözésben dolgozók túlnyomó többsége nem büntetné a fogyasztást.

F. Z.: Mi sokszor mondtuk már azt, hogy ha már büntetőjogilag szankcionálják a kábítószer fogyasztását, akkor differenciáljanak a szerek között is, miként ezt teszik sok helyen. Nálunk is figyelembe kellene venni, hogy egy heroinistát vagy terjesztőt és egy olyat, aki első marihuánás cigarettáját próbálta ki, nem lehet egy kalap alá venni.

Első lépésként tehát a drogfajták között kellene különbséget tenni. Mert a társadalomra való veszélyesség foka nem azonos.

Cs. L.: Ahhoz, hogy egy bizonyos magatartást bűncselekménynek minősítsünk annak társadalmi veszélyességét is meg kell vizsgálni. Azt látjuk, hogy más a társadalmi veszélyessége a marihuánának és a kokainnak, ezért előrelépésnek tartanám, ha ez megjelenne a büntetőjogban is.

Ez az, ami a politikai döntéshozókon múlik. Hogyan jut el a rendőrség véleménye hozzájuk?

F. Z.: A szakmai véleményeket alapvetően az olyan fórumokon, mint a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság tárgyalják meg az illetékesek. A KKB-nak az ORFK is tagja. Amikor a drogtörvény módosult, természetesen mi véleményünkre is kíváncsiak voltak.

Amit most - hangsúlyozottan személyes, és nem hivatalos rendőrségi véleményként elmondtak, sokkal konstruktívabbnak tűnt, mint a gyakorlat, amit az utcán tapasztalunk nap mint nap.

F. Z.: Szerintem a magyar társadalomnak még úgy húsz évre lesz szüksége, hogy változzon valami. Persze nem a témával fokozottabban foglalkozó nyitottabb korosztály miatt késlekedik a dolog. Most még többen vannak azok, akik ellenzik a könnyűdrog-fogyasztás dekriminalizálását. Én éppen ezért vagyok szkeptikus, és bizony szerintem hosszú-hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ebben bárki is fölvállalja a döntést.

Cs. L.: A legnagyobb gond, hogy nagyon rossz a kábítószer kommunikációja. A társadalom egy része meggyőződésem szerint azért áll úgy a kérdéshez, hogy a kábítószeres egy büdös, gonosz bestia, egy pestises, akit ki kell irtani, mert valóban ez a kép jut el hozzá.

Nagyon silány a háttérinformáció, amely bemutatná az okokat, körülményeket, vagy magát a szenvedélybetegséget, annak kialakulását és következményeit. A hírekben sokszor csak annyi szerepel, hogy "ölt a kábítószeres". Sajnos ez is megtörténhet, de ez nem lehet kiindulási alap a segíteni akarásban. A hiteles tájékoztatásért valamennyien felelősek vagyunk, akiknek munkája révén rálátása van a jelenségre, ezért közösen kell törekednünk arra, hogy a polgárok objektívebb képet kapjanak erről a "misztikus" jelenségről.

Gyakran veszek részt például pedagógustréningeken, ahol megdöbbenve tapasztalom, hogy a tanárok mennyire tájékozatlanok a témában. Arra a kérdésre, hogy "Mit tenne, ha találna egy gyanús anyaggal teli kis zacskót valamelyik diáknál", sokuk azt vágja rá, hogy értesíteném a rendőrséget. Sokuknak eszébe se jut a pedagógia eszköztárához nyúlni. Ez a felelősség áthárítása.

F. Z.: Ezeken a tréningeken az első kérdés többnyire az, hogy "Miért drogoznak a fiatalok?". Kevesen merik kimondani, hogy a drog jó, hiszen nem véletlenül fogyasztják a világban több millióan. Természetesen a következmények pokoliak, de nem sikeres a megközelítés, ha innen indulunk. Van olyan pedagógus, aki ezzel nem tud azonosulni, és csak a megfélemlítésben, megrettentésben látja a megoldást a kábítószerfogyasztás elterelésére.