Egy alkoholista társadalomnak könnyebb a drogról beszélni
További Belföld cikkek
- Feljelentik Gulyás Gergelyt és Lánszki Regő államtitkárt
- Szájer József: A politika bizalmi műfaj, és ezt a bizalmat én eljátszottam
- Tarjányi Péter: Nem gondolnám, hogy Oroszország a békére törekedne
- Milliárdokat érő luxusrepülő jelent meg Ferihegyen, elindultak a találgatások
- Egy testvérpár különös közéleti összefonódásai – Kicsoda Magyar Péter öccse?
2004-ben a nyilvántartott kábítószerezők száma 15 ezer, az alkoholisták becsült száma 691 ezer volt a KSH adatai szerint. Eközben a majdnem 700 ezer alkoholistának csupán három százaléka van nyilvántartva, ők azok, akik felismerték betegségüket, és részt vettek valamilyen kezelésben.
Többet isznak, többet kábulnak
A hagyományosan sokat és rendszeresen ivó magyarok szokásának, gondolkodásának megváltoztatását az alkoholt illetően valódi tabudöntögetések nélkül nehéz elérni, vallják a szakemberek, ezért az állam néhány éve a fiatalokat célozza meg, évente több száz millió forintot költve az iskolai drogprevencióra (ebbe az alkohol is beleértendő).
Kérdés persze, hogy ha a fiatalok környezete mit sem változik, mitől lenne közöttük kevesebb a szenvedélybeteg. Pedig az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) legfrissebb felmérése szerint a családon belüli ivászat másfélszeresére növeli a gyermek rendszeres italfogyasztásának esélyét.
A felmérések azt mutatják, nemcsak a kábítószerező, de a rendszeresen italozó fiatalok száma is nő. Míg 1995-ben a 16 éves diákok fele (50,4%) a felmérést megelőző hónapban fogyasztott alkoholt, 2003-ban már 64 százalékuk. A lerészegedés előfordulása az előző hónapban tíz százalékot ugrott a 8 évvel korábbi állapothoz képest*.
A kábítószerkérdés körüli puskaropogtatás ráadásul éppen az alkoholizmus malmára hajtja a vizet, állítja Pataki Zoltán, az OEFI szociológusa. "Egy alkoholista társadalomnak sokkal könnyebb inkább a drogokról beszélni" - fogalmaz a szociológus.
|
A számok mindenestre ezt mutatják: ha a fiatalok elrettennek a drogok használatától (ami csak kisebb részükre jellemző), akkor az alkoholhoz nyúlnak, aminek társadalmi presztízse nagyobb, de legalábbis nem kompromittálódott annyira, mint a kábítószeré.
Hatástalan prevenció
Az ifjúsági minisztérium (ICSSZEM) illetve az Oktatási Minisztérium (OM) 2000 óta évente néhány száz millió forintot fordít a középiskolai drog- és alkoholprevenciós kampányokra. Ez nagyjából úgy néz ki, hogy egy-egy iskola egy szakmai szervezettel (ez lehet civil vagy állami szervezet, illetve magáncég) pályázatot ad be, hogy évi 5 tanóra keretében megelőző tevékenységet folytasson. A programokban országosan a diákok 75 százaléka vett részt.
Mivel az első programok beindulása óta eltelt pár év, az OEFI elvégezte a prevenciós programok hatásvizsgálatát is: a kézzelfogható eredmény - a dohányzásmegelőzés kivételével - katasztrofálisnak mondható: sem a kábítószer, sem az alkohol fogyasztása nem csökkent azoknál a diákoknál, akik átestek a megelőzési programon.
Sőt: a diákok több mint a fele azután kezdett el drogot használni, hogy részt vett a drogprevenciós órákon.
Ez természetesen nemcsak azt jelenti, hogy a drogprevenció pont az ellenkező hatást váltaná ki, de tudomásul kell venni, hogy az eddigi gyakorlat csupán a drogokról való információk terjesztését segítette, visszatartó ereje nem volt.
Konkrét eredményként annyit elkönyvelhet a magyar nevelésügy, hogy a prevencióban részt vett diákok tudatosabban használják a drogokat. Vagyis nem szórják magukba két kézzel az ecstasyt, tudják, hogy sokkal veszélytelenebb, ha ütemezik a fogyasztást, vagy hogy alkohollal kifejezetten egészségtelen keverni a legnépszerűbb diszkódrogokat (speed, ecstasy).
A különféle szerek használatában azonban nincs lényeges különbség a prevencióban részt vett diákok és az abból kimaradtak között, pusztán annyi: a házilag elkészíthető drogokat, már ismerik, és veszélyességük ellenére használják is őket (csavarlazító, hajnalka, szerecsendió stb.).
Az iskolák sem figyeltek oda
Az OEFI-tanulmány azt is megállapítja, hogy az iskolák a programokat felületesen és az esetek túlnyomó részében a kiírás feltételeit figyelmen kívül hagyva tartották meg. Az esetek 40 százalékában ugyanis a tanárokat egy 10-40 órás gyorstalpaló továbbképzésre iratták be, akik aztán - a hagyományos módon - elbeszélgettek a gyerekekkel, miközben a diákok messze nem a tanárokat tartják a leghitelesebb információforrásnak.
Minőségi reformra van tehát szükség a prevenciós erőfeszítésekben, szögezi le a tanulmány. Egyrészt sokkal korábban (14 éves korban) el kell kezdeni, mivel általános jelenség, hogy aki korábban nyúl alkoholhoz, droghoz, sokkal rendszeresebben is fogyasztja később.
|
Jórészt hatástalanok a tanárok, rendőrök előadásai is: ezek legfeljebb az általános információk megszerzésére valók. Pataki szerint a kiscsoportos, személyiségfejlesztő módszereket kell előtérbe helyezni, ahol szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel, és nem egy egyszemélyes előadást kell végighallgatniuk, ami csak azért élvezhető, mert elmaradt miatta egy másik óra.
Meg kell változnia a megelőzés szemléletének is: a felmréséből kiderül, inkább az ártalomcsökkentő, szekunder megelőzés talál célba. A kategorikus tiltás, a rossz példák sulykolása hatástalan. Hiába tudatják a fiatallal, hogy az alkohol, a drogok szenvedélybeteget, börtöntölteléket vagy erkölcsi csődöt csinálnak belőle, ha a szerek használata során mindezeket nem tapasztalja, sőt akár kifejezetten kellemes élményekkel gazdagodik.
Korai, munkahelyi kezelés
Ami pedig az alkoholista, drogfüggő felnőtteket illeti, meglepő módon nem a pénz és az intézményi rendszer hiánya jelenti a legnagyobb akadályt (bár még mindig van két olyan megye, ahol nincs drogambulancia).
Itt is szemléletváltásra van szükség: a szenvedélybetegség kezelésébe újabban próbálják bevonni a munkáltatókat, akik a tünteteket az orvosnál jóval korábban észrevehetik (a teljesítmény romlása alapján).
Az OEFI két-három éve ír ki pályázatokat, de a cégek eddig kevés érdeklődést mutattak a programok iránt. Pedig könnyebb és olcsóbb egy kezdő, még állással, egzisztenciával rendelkező szenvedélybetegen a munkáltatóval együttműködve segíteni, mint megvárni, míg az utcára kerül.