Megszüntették a nyomozást Bálint Tamás, Keller László MeH-államtitkár egykori kabinetvezetője ellen, akit Kulcsár Attila egyik vallomása alapján vesztegetéssel vádoltak meg tavaly ősszel, közölte Bálint ügyvédje az Indexszel.
Az ügy a vádemelésig nem jutott el, ugyanis az ügyészség nem állapított meg bűncselekményt, mondta el Óvári Győző.
Bálint Tamást 2004 szeptemberében hallgatta ki először az ügyszség, mert a gyanú szerint tízmillió forint ellenében Keller László közpénzügyeket vizsgáló államtitkár hivatalából kicsempészett és a brókerügy főgyanúsítottjának átadott volna egy jelentést, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) készült.
Az eljárás októbertől júniusig nagy intenzitással folyt, és ellenőrizték Bálint családját, számláit, telefonhívásait, illetve féltucat tanút is meghallgattak, akikről a Kulcsár-vallomás azt állította, hogy ők igazolni tudják, hogy a brókernél volt a PSZÁF-jelentés.
Mellékszál
A tanúk azonban egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, továbbá semmi olyan adatot nem talált az ügyészség, ami a vesztegetésre utalt volna, ezért egy november 7-ei határozatban a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal megszűntette az eljárást.
Az ügyvéd elmondása szerint még az sem derült ki az eljárás során, hogy melyik PSZÁF-jelentésről van szó, mivel abban az időben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), Keller László és a Pénzügyminisztérium is készített jelentést a K&H Equitiesnél folyó gyanús ügyletekre a figyelmet felhívó PSZÁF-ról.
"Nagyon korrekt és alapos volt az ügyészség" - jelentette ki az Indexnek Óvári Győző, megjegyezve, hogy Bálint ügyét más ügyészi kar vizsgálta, mint Kulcsár Attiláét, a brókerügy fő szálát.
Bálint Tamás közigazgatási karrierjének azonban befellegzett, de nem tervez jogi lépéseket azért, hogy alaptalanul gyanúba fogták. A 2002-es választásokon az MSZP-lista 174. helyéről indult és több közigazgatási posztot betöltött Bálint Tamás ma már nem tagja a pártnak, egy magáncégnél dolgozik.