Pozsgay attól félt, hogy a választáson lesöprik az MSZMP-t

Erről beszélt a Szabad Európa Rádió 1989. január 8-án, vasárnap:

Szép Zoltán: Földönfutónak azt az embert tartották, aki elveszítette mindenét. E minden alatt legvalóságosabban pedig értették a földet, ami a boldogulás, a megélhetés alapja volt még akkor is, ha tulajdonjogával nem az dicsekedhetett aki megművelte. A föld, a szántóföld, a ház, a haza földje valamiképpen így érzelmeket is hordozott. A föld és a rajta munkálkodó kapcsolata emiatt is mindig sajátosabb, mélyebben átélt viszonynak számított. Az 1945-ös földosztás idején ezért is alakult ki sok-sok tízezer földművelő tudatában a történelmi beérkezettség bizonyossága. A szebb jövőbe vetett hit ebből táplálkozott, s ezért is csalódott olyan kiheverhetetlenül a magyar gazdálkodó, amikor tulajdonára az állam rátette a kezét, és őt, a tulajdonost arra kényszerítette, amire saját jószántából még most sem vállalkozott volna. Jogainak feladására, a földek, jószágok, munkaeszközök közösbe hordására. Nyilvánvaló a bűn, megjelölhető az elkövetője és leírhatók a következményei. De 1989-ben ez már fölöttébb kevés. A jogi és gazdasági viszonyok oly mérvű összebonyolódása következett be azóta, hogy abban rendet teremteni is alig lehetséges, nem pedig hogy még az egyébként jogos számonkéréssel is tovább kuszáljuk a szálakat.

Igazságos vagy nem igazságos ez a vélekedés, tény, hogy azok, akik a föld javaiból szeretnének továbbra is megélni, nem kívánják idejüket viszálykodásra fecsérelni. Dolgozni és munkájuk eredményét élvezni óhajtják. Ennek érdekében a hatalom feléjük nyújtott jobbját is elfogadnák, ha meggyőződhetnének a hatalmi szándékok tisztaságáról. Sajnos, a magyar közviszonyok szemlélője nem sok okát észlelheti a megnyugtató végkifejletnek. Valami egészen egyedülálló bukdácsolás zajlik és erősödik a földeken. Belvizek, zsombékok mindenütt. Erős emberek és erősnek csak látszani tudó kalandorok lepik el az új irányokba forduló ösvényeket, és a föld népére olyan gondolkodásmódot kényszerítenek, ami számára mindig is idegen volt, de amivel most sem tud mit kezdetni. Ezért próbálkozik, vállalkozik és csodálkozik, mi mindenre is kellene odafigyelnie, ha legalább csak sejtené a főbb csapdákat.

Mivel az országra ráerőltetett mezőgazdasági termelőszövetkezetek egyre-másra süllyednek a minden oldali eladósodás mocsarába, az állam kísérletekbe fogott, miképpen is lehet a rosszból kisebbik rosszat csinálni. Vagy mint az egyik parlamenti képviselő ábrázolta a sanyarú helyzetet: egyik lyukas bögréből a vizet a másik lyukas bögrébe átönteni. Számos, sokat herdált egykori téeszvezető illant el a korengedményes, vagy a tényleges nyugdíjaztatás vészkijáratán, magukkal víve addig kiépítgetett kapcsolataikat is. Hány szakember hagyta abba az iszapbirkózást, és keresett magántársulások keretei között hatékonyabb terepet tudásának, tapasztaltságának. És mennyi, de mennyi millió vagy milliárd forint hullik veszendőbe a félbehagyott beruházásokban, a hosszútávú terveik roncsain.

Lassan 30 esztendeje gyűjtötték, rakosgatták képzett és kevésbé képzett vezető kollektívák azt a sok-sok mindent, ami nélkül nincs folyamatos működés. Az elbizonytalanodásba megrendülő szavahihetőség eltépi a szilárdnak gondolt belső kötéseket. Hiába kezdenek hozzá nagy elszánással új, kemény önbizalmú gazdák és üzletemberek, Magyarországon ez idő szerint a diktatúra hajszálgyökerei mindenütt jelen lévén, állandóan zavarják az okszerű piacgazdálkodás alkatrészeinek egymáshoz igazodását. Ahelyett, hogy ahol és amíg megoldható, a gyors visszarendezést tennék lehetővé értelmes, könnyen végrehajtható iránymutatásokkal, változatlanul a túlbonyolítás, az agyonszabályozás gyakorlata dívik. A végérvényesen tönkrement, minden vonatkozásban hitelét veszített közös gazdaságok helyébe ismét csak valamiféle áldemokratikus, felülről vezérelt kollektívát illik kreálni. Most éppen a szakszövetkezeti formát erőltetik, és így tartja továbbra is kezében a hatalom a mezőgazdaságot. A vállalkozásba csábított vagy kergetett emberek egyre-másra ébrednek rá, hogy a körülményes manőverezéssel elért hitelösszegekért akár egész aktív életüket leszerződték, mintha önként cselekedték volna. Az állam büntetőbíróságai által annyit reklámozott ügyeskedés ugyanúgy elemi feltétele az egyik napról a másikra átevickélésnek is.

Csakhogy ezúttal is az egyén, a kényszerek hálójában vergődve adja fejét ügyeskedésre, míg a pártállam ehhez jóindulatúan asszisztál, pontosan tudva, hogy a vesztes, aki majd fizet, ismét csak a kétkezi dolgozó lesz. Máris hallatják hangjukat a mindenükből kiforgatottak, azok az új földönfutók, akiknek már föld sohasem jut, de mégis törlesztik az árát. Akik majd igen nagy megkönnyebbüléssel üdvözlik esetleg a közös szegénység rendjét, amit például a nemrég alakult Münnich Ferenc Társaság a proletárdiktatúra visszaállításaként tűzött zászlajára.

Világhíradó

Kasza László: A fogyasztói áremelések egy személyre havi 800 forint többletet jelentenek majd – hallhatta ma a rádión a havi ötezerből élő nyugdíjas, aki a lakosság kereken egyötödének színvonalán él. Ő tudja, hogy ez csak az átlag, az adat őrá nem vonatkozik. Nem, mert ő idős ember, akinek több gyógyszerre van szüksége, mint az átlagba beszámító fiataloknak, és ezen a területen az áremelkedés 80 %-os. Ő tehát, és vele a társadalom jelentős része az átlagosnál is többet fizet azért, mert odafenn 40 esztendő után megint csak azt mondták, tévedtünk. Az őt már nem is zavarja, hogy azt sem teszik hozzá: bocsánat. Több mint négy évtized után azt is eredménynek tartja, hogy ennyit elismernek.

Az áremelkedések jelentőségének, következményeinek kiértékelése szakemberek feladata lesz. Első reakcióként csupán annak a munkásnak helyzetébe próbáljuk beleélni magunkat, akinek 40 éve azt magyarázták: az ugyan igaz, hogy te sokkal kedvezőtlenebb körülmények között élsz mint nyugati – korábban azt is mondták, hogy kizsákmányolt nyugati – szaktársaid, de történelmit cselekedsz, lerakod a jövő nemzedéke számára a szocializmus alapjait, a társadalmi egyenlőség alapelvét, az ingyenes oktatást, a beteggondozást, a munkahely biztosítását, a gondtalan öregkor garanciáját. Mást is ígértek neki, de elég, ha erre emlékezik ma. Ma, amikor azok, akik ezzel bódították, a Münnich Ferenc Baráti Társaságba tömörülve valóban élvezik – hála 30-40 ezer forintos nyugdíjuknak – ezeket a jogokat. És ő, akit 40 éven át mint munkavállalót kényszerítettek áldozatokra, most látja, hogy nyugdíjasként ugyanazokért kell áldozatot vállalnia, akik akkor tévedtek.

És a gyermekeik kilátásai? Azoké, akik ma gürcölnek? Nekik az MSZMP irányítása alatt a szocializmus megvalósításáért kell küzdeniök – mondta a minap Grósz Károly főtitkár. De a mai felállás őket sem biztosítja arról, hogy nekik is nem mondják majd egyszer: tévedtünk. De talán hozzáteszik: bocsánat.

+ + +

– Pozsgay Imre államminiszternek az MSZMP legitimitásáról és a párbeszédről tett nyilatkozatát most Kemény István idézi és kommentálja Párizsból.

K. I.: A jogállam és a kiegyezés programjával lépett fel Pozsgay Imre a novemberi országgyűlésen. Nézeteit részletesebben fejtette ki a decemberben közzétett Októberi kérdések című kötetben, amelynek alcíme: Pozsgay Imrével beszélget Bíró Zoltán, és kiadója: Eötvös-Püski.

A súlyos legitimációs deficittel küzdő hatalom nehezebb helyzetben van, mint a legsúlyosabb deficittel bajlódó költségvetés – mondta Pozsgay a parlamentben. Az Októberi kérdésekben is kijelentette, hogy a pártnak most rosszul megy a sora, mert még a legitimitását is kétségbe vonják. Hozzátette, hogy szabad választás esetén kiszoríthatnák a pártot, és ez szerinte nem volna jó az országnak: „Egy időre legalább tiszteletben kellene tartani azt a tényt, hogy pillanatnyilag van egy kormányzó párt, amelyiknek egyfajta államigazgatási kontinuitást fenn kell tartania, hogy egyáltalán választásról lehessen beszélni.” Ebben az összefüggésben mondja más helyen: „Én csak eggyel szeretnék azonosulni, hogy nagyobb baj ne jöjjön most már erre a népre. Ezért olyan átmeneti szakaszra lenne szükség, amelyben úgy lehetne előkészíteni a kiegyezést, hogy közben elkerülhessük a nagyobb megrázkódtatást.”

Alighanem a spanyol példa lebeg Pozsgay szeme előtt. Mint tudjuk, Spanyolországban a legteljesebb folyamatosság jegyében és keretében tértek át a diktatúráról a parlamenti demokráciára. A folyamatosságon kívül egy másik szempontot hangsúlyozott Pozsgay. Az ő fogalmazásában: „A vezető, hatalmon lévő párt a rendszer folyamatosságának a garanciája, és az ország nemzetközi kötelezettségének a kifejezője. Bizonyos értelemben nemzeti létfeltétel az is, hogy ebből a szerepéből ne lépjen ki, mert akkor az elfogadtatása több irányban igen nehéz lenne.” Ezen a két érven alapul Pozsgay következő mondata: „Azt én történelmi tragédiának és katasztrófának tartanám, ha most eleve úgy mennénk bele egy választásba, hogy az magában hordozná esetleg a Magyar Szocialista Munkáspárt lesöprésének a lehetőségét.”

Az átmeneti szakaszban – Pozsgay szerint – Magyarországon olyanféle alkotmányos rendre lenne szükség, mint amilyen a XVIII. század Angliájában jött létre. Vagyis a párt uralkodnék, de nem kormányozna. Ebben az elképzelésben a kormány függetlenednék a párttól. Jelenleg a kormány a párttól kapja programját, és nincs is más feladata, mint ennek a programnak a végrehajtása. Ehhez azonosulnia kellene a programmal, de képzelhető – mondja Pozsgay –, hogy milyen mélyek a meggyőződések, amelyek ezt a helyzetet kísérik. Pozsgay terve szerint a kormány maga határozná meg a programját, és azt a legteljesebb nyíltsággal terjesztené a parlament és az ország elé. Maga a parlament, legalább az átmeneti időben, kiegyezés útján jönne létre. Az első lépés a párbeszéd a társadalmi erőkkel, illetőleg a független szervezetekkel. A párbeszéd eredményeképpen a hatalom és a független szervezetek előre megállapodnának a parlamenti helyek elosztásában. Az Országgyűlésben tehát képviselettel rendelkeznék a párt is, az ellenzék is, és helyet kapnának azok a szervezetek is, amelyek a kettő között állnak. Ez utóbbiaknak koalíciót ajánl Pozsgay, tehát részvételt a kormányban: „A jelenleg működő hatalmi centrum újfajta szövetségi elképzelésbe illeszti a terveit, és felkínálja a hatalom gyakorlásában való részvételt azoknak a társadalmi erőknek, amelyek ezt vállalják a párbeszéd és az első kiegyezés után. Eközben tudomásul kell venni azt is, hogy lesznek jelentős erők, amelyek ebben a kiegyezésben nem kívánnak részt venni, hanem ellenzékként akarnak szerepelni. Ez is része lehet egy korrekt kiegyezésnek.” Pozsgay egész tervében a párbeszéd áll az első helyen. Ez a párbeszéd azonban még mindig várat magára.

+ + +

Zene-szó

Antal János: Aki híján van különféle előszobai információknak, az először a Kossuth Rádió december 28-i „Jó reggelt!” adásából értesülhetett arról, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapesten önálló helyi szórású rádióadót kíván építeni. Általában nem szokás, hogy egy rádiószerkesztő hangot ad egyes információkkal szembeni kétségeinek. De most talán elmondhatom, hogy magam is kételkedve fogadtam a tervezett KISZ rádióról szóló interjút. Egészen december 31-ig, amikor maga a KISZ KB első titkára, Nagy Imre nyilatkozott az „Első kézből” című rádióadásban. Az első titkár nem cáfolta az általa ifjúsági rádiónak nevezett budapesti adó tervét. […] Két független szervezetet, illetve csoportot kerestem meg. A FIDESZ részéről Fodor Gábor, az Inconnu független művészcsoport részéről Molnár Tamás válaszolt kérdéseimre. Elsőként Fodor Gábor számát tárcsáztam. […]

A. J.: Nemrég alakult meg a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa, aminek ti is tagja vagytok. Felmerült-e a MISZOT-ban egy esetleges MISZOT rádió terve?

F. G.: A MISZOT-ban már december elején a FIDESZ képviselője nagyon erősen ellenezte, hogy a MISZOT-nak lapja legyen, mondván, hogy most nem ez a kérdés. A MISZOT-nak elsősorban a különböző tagszervezetek lapjait kell támogatnia, és azoknak a létrehozásában kell segédkeznie, nem pedig közös égisz alatt indítani egy lapot. Ellenben, amit megcsinálhat közösen a MISZOT – mondta a Fidesz képviselő –, az pont egy ifjúsági rádió, amihez nyilván külön-külön gyengék általában a tagszervezetek, főként a független szervezetek. Egyébként is egy ifjúsági rádiónak valóban az ifjúsághoz kell szólni, és ez különböző területeket és különböző véleményeket jelent. Amikor ezt felvetettük, kifejezetten nagy volt érdeklődés. Sokan először hallottak az ötletről, nagyon tetszett nekik. Ehhez képest meglepetésként ért minket december végén az a bejelentés, hogy KISZ már hosszú ideje, állítólag már legalább egy éve tervezi azt, hogy önálló rádiót indítson Budapesten.

A. J.: Beszéltél itt újságokról, és hallottam, hogy a Fidesz-nek is van lapalapítási kérelme az illetékesek asztalán. Kaptatok-e már rá valamilyen érdemi választ?

F. G.: Az információ majdnem pontos. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában a Fidesz főszerkesztője már tárgyalt a lapengedély ügyében, és szándékozunk beadni lapengedélyt, amit feltehetően nagyon rövid időn belül be is fogunk adni. A tárgyalásokból az derült ki, hogy elvi, ideológiai akadályt nem gördítettek, vagy legalábbis nem hivatkoztak arra, hogy ez problémát jelenthetne. Elsősorban az anyagi dolgokat feszegetik, vagyis hogy megvan-e a megfelelő anyagi fedezet, tudunk-e különböző igazolásokat szerezni, mert ez szükséges Magyarországon a lapalapításhoz.

A. J.: Menjünk vissza a KISZ tervezett rádiójához. Nagy Imre, a KISZ KB új első titkára nemrég úgy nyilatkozott, hogy a tervezett rádió körülbelül kétmillió forintba kerül és egyfajta kereskedelmi rádióként működne. Etikus-e szerintetek az, ha egy társadalmi szervezet üzleti tevékenységet folytat, amellett persze, hogy a rádió propagandaeszköz is?

F. G.: Ezt az egész KISZ rádió kérdést problémásnak találom azért, mert ahogy az előbb említettem, és ahogy Langmár Ferenc is elmondta a MISZOT ülésén, hogyha a magyar ifjúságnak akarunk egy fiatalokhoz szóló rádiót csinálni, akkor annak nem szabad pusztán egy politikai szervezet égisze alatt működnie. Hiszen akkor óhatatlanul bekövetkezik, hogy annak a szócsöve lesz. Ezt nem tartanánk helyesnek. Másfelől, ha ez a KISZ rádió elindulna, nyilvánvalóvá tenné azt, hogy a MISZOT-nak sok értelme nincsen. Hiszen láthatóan a legerősebb szervezet továbbra is azt teheti meg, amit akar. A KISZ megint a magyar ifjúság nevében fog nyilatkozni, és kihasználja azt a helyzeti előnyét, ami az utóbbi évtizedekben halmozódott fel abból, hogy ő volt az egyetlen ifjúsági szervezet, és hihetetlen nagy pénzeket hasított ki az állami költségvetésből. Tehát, ha a KISZ rádiót csinál Budapesten, én ezt mindenképpen súlyos politikai problémának látom.

A. J.: Fodor Gábor után Molnár Tamást hívtam. Az Inconnu független művészcsoport tagja vagy. Megkérnélek, röviden mutasd be csoportotokat.

M. T.: Köszönöm kérdésed. Nagyon nehéz a csoportunkat bemutatni, hiszen oly sokféle tevékenységed folytattunk tíz év alatt. Csoportunk tavaly volt tízéves, ’78-ban alakultunk. Röviden ezt összefoglalni szinte lehetetlen. A klasszikus művészeti irányzatokkal kezdtük annak idején. Most már eljutottunk a politikai művészetig, és ezen belül is az általunk deklarált politikai művészetnek azon fajtájához, amely a valóságot a bürokratikus gépezeteken keresztül próbálja bemutatni. Azokon a tárgyakon és dokumentumokon keresztül, amelyeknek sajnos mi is sokszor szenvedő alanyai voltunk. Azokon az ítéleteken keresztül, amelyek bennünket is sokszor sújtottak. Ezen kívül sok kiállítást, galériás programokat szerveztünk, közel ötven kiállítási anyag van mögöttünk. Részt vettünk tavaly sok tüntetésben, többek között az éhségsztrájkban, az ’56-os megemlékezésekben Nagy Imre kivégzésének ügyében és még sorolhatnám tovább. A csoport jelentős dokumentációs munkát is végez. Több mint százórás videoanyagot vettünk fel a tavalyi év eseményeiről. 17 kiadványt jelentettünk meg idáig, kiadói tevékenységet is folytatunk.

A. J.: Van egy hármas jelszavatok, amely úgy hangzik, hogy „kompromittálj, dokumentálj, hozd nyilvánosságra!”. Ahogy a tevékenységeiteket elmondtad, eddig hűségesek maradtatok ezekhez a jelszavakhoz. Viszont ma mindinkább felszínre kerül egy kérdés: „együttműködni vagy konfrontálni”? Szerinted van más alternatíva?

M. T.: Azt hiszem, hogy a 89-es év nagyon sok mindent elfog dönteni. Léteznek az együttműködésre hajlandó csoportok, léteznek eszmék, amelyek hajlandóak együttműködni az MSZMP-vel és a jelenlegi politikai vezetéssel. De úgy gondolom, és ez természetes, hogy vannak olyan csoportok, amelyek nem hajlandók megválni politikai eszményeiktől, és nem hajlandók engedményeket tenni egy olyan játékban, amelyeknek a szabályait előbb szabták meg. Valószínű, hogy a társadalom is progresszívé válik a külső hatásokra, a gazdaság és politika hatására. Létezni fognak olyan politikai csoportosulások is, amelyek konfrontációt, áldozatot vállalnak saját eszményeikért. Már most megtalálhatók ezek a csoportok, talán kevésbé szervezetten mint azok, amelyek az együttműködésre hajlandóak.

A. J.: Mostanában a magyar ifjúkommunisták is gyakran beszélnek békés egymás mellett élésről, az együttműködés, a párbeszéd fontosságáról. Te, mint egy független csoport tagja, hogyan ítéled meg egy esetleges KISZ rádió hatását? Szerinted mennyire hozható egy nevezőre a tervezett rádió, a KISZ legújabban hangoztatott jelszavaival?

M. T.: Itt a sokat hangoztatott elvek közül – többek között – az esélyegyenlőség elve sem működik. Nyilvánvaló, hogy a rádióadás lehetőségét nem fogja megkapni például a Fidesz. A párt mindenképp megfogja őrizni a monopolhelyzetét ezen a területen is. A KISZ a párt egyik fiókszervezete és olyan mértékű válságban van, olyan mértékben vesztette el tagságának jelentős létszámát, valamint kiszorult a felsőoktatásból is, hogy valamiféle népszerűsítő tömegkommunikációs eszközre van szüksége. A 70-es években az ifjúságpolitikai rádiós műsorok aránylag színvonalasak voltak, színvonalas műsorvezetőkkel. Mára ezek eltűntek, és sokszor propagandisztikus jellegű műsorokat készítenek. Az újságáremeléssel a KISZ is szinte elvesztette az olvasóit, a Népszabadság mellett a Magyar Ifjúság olvasottsága is jelentősen visszaesett. Szükség volt valamiféle egyszerű módra, hogy a szimpátiát visszanyerje vagy részben visszanyerni próbálja. Erre nagyon jó egy rádióadó. Ez azért különleges helyzet, mivel a magyar tömegkommunikációban jelenleg a rádió a legnaprakészebb, talán a legjobb. Nem volt véletlen a múlt évben Berecz János kirohanása, és a rádió élén történt személycsere. Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz helyzete lesz egy KISZ rádiónak a jelenlegi magyar tömegkommunikációban. Igazából én azt az szeretném, ha az esélyegyenlőség megvalósulna, hogy mindazok a csoportok, akiknek programjuk, mondanivalójuk van, hozzájuthassanak egy rádióhoz, vagy a jelenlegi rádióstruktúrán belül egy nyitott és cenzúramentes műsorhoz. […]

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!