Felelősségre kell-e vonni Gubcsi elvtársat?

A KISZ központi lapja, a Magyar Ifjúság fenntartása körül kialakult vita miatt gyorsan bezárták az ajtókat az ifjú kommunisták. Van-e cenzúra a sportsajtóban? Krassó György pedig a gazdasági válságot elemzi. Erről beszéltek a Kossuthon és a Szabad Európán 1989. január 14-én.

Kossuth Rádió

Időjárásjelentés: Az ország legnagyobb részén tartósan ködös idő várható, ónos ködszitálás, zúzmara is előfordulhat. Északnyugaton, északon helyenként erősen párás idő lesz, néhány órás napsütéssel, gyenge légmozgással. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 fok körül, a derült helyeken 5 fok körül, a késő esti hőmérséklet országszerte 0 fok közelében várható.

Lapszemle  

Ágyút vagy vajat? – kérdezi a MAGYAR HÍRLAP cikkének címében Matkó István. A választ Horváth Ferenc ipari minisztériumi államtitkár adta meg, amikor kijelentette, hogy mérséklődik a magyar hadiipar termelése. A termeléscsökkenés egyben azt is jelenti, hogy mintegy négy-négy és fél ezer munkahely kerül veszélybe azokban a gyárakban, amelyek fokozottan érdekeltek a hadiipari termelésben. A megoldás a sokat emlegetett termékszerkezet-váltás, amely ez esetben a civil, azaz a polgári termékek gyártását jelenti.  

Azt már a NÉPSZABADSÁG adja tudtul, hogy a hadiipari export tkp. árucsere, termékért terméket adunk, ill. kapunk. Ez pedig sem a katonai berendezéseket gyártók gazdasági helyzetét nem javítja és a polgári cikkek választékát sem bővíti.

Megszűnik az egyházi iskolák hátrányos helyzete, adja hírül a MAGYAR NEMZET. Mindez abból a levélváltásból derül ki, amelyet a katolikus gimnáziumok vezetői és a művelődési miniszter folytatott.

Ki kézbesítse az újságot? Ezt már a NÉPSZABADSÁG cikkének címe kérdezi. A Magyar Posta és a lapkiadó vállalatok egymásra mutogatását írja le, amelyet lapterjesztés címén produkálnak. A lényeg, a Posta nincs elragadtva attól, hogy esetlegesen más szervezetek, szövetkezetek is beszálljanak az üzletbe.

+ + +  

– Ma az ország több helységében pártaktívát tartanak. A budapesti találkozó előtt Katona Bélával, a budapesti pártbizottság titkárával beszélget Simoncsics Zsuzsa.

Budapest igen sokat tett a pártértekezlet előkészítéséért. Hogyan látja most a budapesti párttagok és pártvezetés helyzetét?  

Ezt a fajta, újításra való törekvését a budapesti párttagság azóta is megtartotta. […] Szeretnénk olyan alternatívákat tárni az egész párttagság elé, amelyek világossá teszik mindenki számára, hogy merre
akarunk menni, milyen lehetőségeink vannak és melyek közül lehet választani. Persze nem vagyunk túl optimisták és a realitások talaján akarunk maradni, tudjuk, hogy nem lesz minden párttagunk aktív politikus. De ez nem is szükséges. Egy ilyen tömegpártnál, amelyiknek nyolcszázezer tagja van, nekünk nagyon hasznosak azok a párttagok is, akik nem beszédeket tartanak, hanem tisztességesen dolgoznak a

munkahelyükön és a saját kis mikrokörnyezetükben tudnak olyan megnyugtató hatást kifejteni, amely elősegíti azt a társadalmi konszolidációt, amire, azt hiszem, valamennyiünknek szükségünk lenne.

Lehetséges, hogy ismét a budapesti párttagság lesz az avantgard?

Én nem hiszem, hogy mi avantgardok voltunk, a tavaszi időszakban sem, talán nálunk hamarabb fogalmazódtak meg azok a gondok, amelyek az egész országot sújtották. […] Az a véleményünk, hogy akkor tudunk előrelépni, ha folyamatos politikai életet tudunk teremteni,  ha folyamatos párbeszédben vagyunk a saját párttagságunkkal. Ennek egyik lépcsője lenne a mai megbeszélés is, amikor a budapesti párttagság képviselőivel, több mint hatszáz emberrel szeretnénk egy olyan találkozót létrehozni, ahol nemcsak a budapesti pártvezetés beszél, hanem az ott élőknek is joga van kérdezni és véleményt mondani.

Ehhez az is szükséges, hogy a párttagság saját korlátait le tudja dönteni. Lehetséges-e, érez-e ilyen erkölcsi, politikai felkészültséget a tagságban?

Ez egy elég bonyolult kérdés. A párttagságnak le kell dönteni bizonyos olyan korlátokat, amelyek behatárolták a tevékenységi körét eddig és végrehajtó szerepre kárhoztatták évekig vagy évtizedekig Ezt a korlátot mindenképpen le kell döntenünk és aktív politizáló embereket kell a párttagok jelentős részéből nevelnünk. A másik oldalon a pártnak éppenséggel korlátoznia kell önmagát, hogy ne szóljon bele mindazokba a kérdésekbe amelyek nem rá tartoznak. Elsősorban a politikával foglalkozzon, a politikai koncepciók kialakításával, azoknak az érdekeknek a megjelenítésével, amelyek a valóságban megvannak a társadalomban és ezeknek az érdekeknek egy olyan integrációjával, amely a többség érdekeit, képviseletét teszi valóban lehetővé számunkra.

Nem okoz ma a pártnak veszélyt az alternatív mozgalmak megjelenése?  

Természetesen ez jelent egy fajta veszélyt, de az én véleményem szerint erre a veszélyre szüksége van minden pártnak. Nem lehet úgy politizálni, hogy a politikának nincs veszélyérzete és azt hiszi, hogyha jó döntéseket vagy rossz döntéseket hoz, mindenképpen hatalmon marad. Az új alternatív szervezetek megjelenése hosszabb távon biztos, hogy valódi politikai alternatívát is fog jelenteni. Erre nekünk azzal kell válaszolni, hogy a saját politikánkat tesszük az emberek számára a lehető legvonzóbbá. Illetve azzal, hogy ahol közös véleményre tudunk jutni az alternatív szervezetek egyikével-másikával vagy akár többel is, ott közösen próbáljuk a kijelölt feladatokat megvalósítani az egész ország érdekében. Együtt fogunk élni ezekkel az alternatív szervezetekkel és elvárjuk, hogy az ő tevékenységüket ugyanúgy kontrollálja a társadalom, mint ahogy a miénket fogja kontrollálni a következő időszakban.

[A budapesti pártektíváról szóló beszámolót és az ott felszólaló miniszterelnökkel, Németh Miklóssal készített interjút ld. a ráadásban.]

+ + +  

– Győr és a környező falvak 14.000 párttagját 550 küldött képviseli azon a tanácskozáson, amelyen részt vesz Iványi Pál, a Központi Bizottság titkára is. A városi pártbizottság az elmúlt esztendő munkájának értékelése mellett célként jelölte meg, hogy a küldöttek tartalmas változásokat, megfelelő politikai koncepciók kidolgozását javasolják a testületeknek. Mint dr. Elek Sándor első titkár szóbeli kiegészítőjében elmondta, a küldöttértekezlet előkészítése során rengeteg kritika érte a vezető testületeket, miszerint az országos pártértekezlet óta semmi változás nem történt a város politikai, gazdasági életében. Egyesek szerint azért nem pártértekezletet hívtak egybe, mert radikális változásoktól tartanak a vezetők. Az első titkár szerint a küldöttértekezlet, már csak a résztvevők számát tekintve is, sokkal szélesebb körű véleménycserére ad lehetőséget, és senki nem kívánja megkerülni a legkényesebbnek tartott személyi kérdéseket sem. Bár a tudósítók azt tapasztalták, nem tisztázódott, ez a tanácskozás választhat-e új testületet, mint ahogy tehette volna ezt egy városi pártértekezlet. Több mint ötvenen mondtak véleményt a pártbizottság munkájáról. A legtöbben azt hiányolták, hogy nem volt kellően konkrét a kiadott vitaanyag, hogy nem egységes a vezetés, hogy nincs kialakult konkrét programja a pártnak, amelyhez a tagság egyértelműen csatlakozhatna. Szemére vetették a győri pártvezetésnek, hogy eddigi magatartása inkább várakozó volt, nem kezdeményeztek, csupán a központi szervek döntéseire reagáltak.  

A tanácskozáson Iványi Pál, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára is szót kért. Mint mondotta, a párt iránti bizalom csökkent az elmúlt hónapokban. A politika hitelét az emberek a gazdasági helyzeten keresztül mérik és anyagi helyzetünk sajnos sokat romlott. Alapvető kérdés, hogy a pártnak még nincs határozott programja. Jelenleg napi kérdésekre kell válaszolni. A bizonytalan helyzet pedig koptatja a hatalom tekintélyét. Ezért is a legfontosabb most a  gazdasági nehézségekből való kilábolás. A győri kommunisták küldöttértekezletén heves vita kerekedett a pártértekezletről. A vezető testületeknek szemükre vetették, hogy a nyilatkozatokkal ellentétben erről nem kérték ki a párttagok véleményét. A küldöttértekezlet jelentős szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy rövid időn belül megkérdeznek minden párttagot, akarnak-e tisztújitó pártértekezletet tartani Győr városában.
 

– Gyulán, a párttagságban sok a kétség, a bizonytalanság. A város és a környező települések lakói egyre több kérdésre nem találnak választ. Például arra, hogy miért engedi a párt azt, hogy ilyen legyen a helyzet. Ki rontotta el, mindezért ki a felelős? A városban a munkásság tűrőképessége – úgy tűnik – ma még megvan, ám sokan félnek a munkanélkülisgétől. A parasztság életszínvonalának megtartása egyre nehezebb. Az értelmiség pedig elfordul a párttól és inkább az alternatív csoportok bázisává válik. A fiatalok kilátástalannak ítélik a jövőjüket, csakúgy mint a nyugdíjasok. Van tehát miről vitatkoznia a 4000 kommunista nevében a 220 küldöttnek a Gyula város és város környéki települések bázisértekezletén. Az elhangzottakat az állásfoglalástervezetbőkl, valamint dr. Marsi Gyula első titkár szóbeli kiegészítéséből idéztem. A délelőtti vitában pl. Szatmári Sándor arról beszélt, hogy ma valamiféle össznépi szidás korát éljük át, mindenki szid mindenkit, párttag a párttagot, pártonkívüli a pártonkívülit. Az idősebb kommunisták számára fájdalmas, hogy az emberek a pártot szidják, nem azokat, akik vétkeztek. Ők ma is  Rózsadombon ülnek.  Mint mondta, a pártmunka rohamosan leértékelődött. Ma a konrtaszelekeció nem az, hogy nem választanak meg valakit titkárnak, hanem az, hogy a funkciót nem is akarja vállalni senki. Ma, a választás után Gyulán a párttitkárnak nem gratulálnak, hanem részvétüket nyilvánítják a munkatársak. Vass György arról szólt, hogy ma az a legfőbb feladat, hogy közösen hozzuk rendbe dolgainkat, nem pedig az, hogy ketté, vagy többfelé szakítsuk a társadalmat. Többen kritikával illeték az állásfoglalástervezetet, mondván, hogy tartalmi ellentmondásokkal telített és a valóságtól elrugaszkodott. Szervezeti és személyi megújhodásra van szükség – mondta Arany Tóth Mariann, és éppen ezért javasolta, hogy egy testületet, tehát végrehajtó bizottság nélkül pártbizottságot válasszon a pártértekezlet. A három tisztségviselőt is soknak tartja, elég lenne szerinte kettő. A gyulai városi pártértekezletet – amely egyébként teljesen nyitott az érdeklődő városlakók előtt – zártláncú televízión kísérhetik figyelemmel.  

+ + +  

– Budapesten ma befejeződőtt a KISZ KB kétnapos ülése, amelyen szó volt a szövetség tervezett névváltoztatásáról is. Bocskay Zsolt számol be a tanácskozás néhány részletéről:

A KISZ KB figyelemre méltónak találja az Új Márciusi Front javaslatát az átmenet politikájára, az Országos Nemzeti Bizottság megalakítására – így kezdődik az az állásfoglalás, amelyet az ifjú kommunis-ták az egypártrendszertől a képviseleti demokráciáig című, a napilapokban ma megjelent dokumentumról készítettek. Az Új Márciusi Front a többi között azt javasolja, hogy a különböző szervezetek csaltakozzanak az Országos Nemzeti Bizottsághoz. A KISZ KB szerint a javaslat lehetséges alternatívát jelent a jogállam keretei között létrejövő képviseleti demokrácia megteremtésére, és ezért megbízta az intézőbizottságot, hogy mielőbb adjon konkrét választ a javaslatra. A ma már második napja tanácskozó KB-ban ez a téma nem kavart nagy vitát. Nem úgy, mint az a kérdés, hogy mi lesz a Magyar Ifjúság című hetilap sorsa. Gubcsi  Lajos főszerkesztő – a TV Híradó tegnapi tudósításán felháborodva – Gönczi János felelősségre vonását sürgette. Szerinte a KB-titkár félretájékoztatta a sajtót és ezért hangozhatott el a TV-ben az, hogy a hetente egymillió forint veszteséget okozó Magyar Ifjúságot a KISZ meg akarja szüntetni. A váratlan felszólalás után hirtelen zárt ülést  rendeltek el, így az újságírók sem Gönczi János válaszát sem a vitát nem hallhatták. Hogy végülis mi történt a zárt ajtók mögött arról Emőd Péter KB-titkár tartott rövid sajtótájékoztatót.

E. P.: Az intézőbizottság javaslata az volt, hogy a KB bízzon meg egy saját tagjaiból álló bizottmányt, mely bizottmánynak kettő feladata van. Az első feladat annak mérlegelése, hogy Gubcsi elvtárs felszólalása milyen hatást gyakorol magának a KB-nak a munkájára és a szélesebb közvéleményre, illetve egy javaslat készítése arra, hogy igényel-e ez felelsőségrevonást Gubcsi elvtárssal kapcsolatban, és hogyha igen, akkor milyen formában. A második feladata ennek a bizotmánynak annak megvizsgálása, követett-e el János a tájékoztatása során hibákat. A KB, éppen a kialakult helyzet miatt, szükségesnek tartja megerősíteni azt, hogy nincsen szó a Magyar Ifjúság megszüntetéséről. Teljesen egyértelmű és nyilvánvaló dolog, hogy központi sajtóorgánumra a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek ma inkább van szüksége, mint valaha a múltban. A vita arról folyik, hogy milyen lapra van szükség, illetve ennek a lapnak az előállításához mi módon teremthetők meg a legkedvezőbben az anyagi feltételek.

+ + +  

– Nehéz idők járnak mostanság az írott sajtóra. A napilapokon érzékeny sebet ejtett a drasztikus áremelés. Tudunk 25-30 %-os előfizetői lemorzsolódásról, és persze jóval kevesebb példány fogy a standokon is. Nem kis bátorság ilyenkor új lappal előállni, de a piac mindig is jutalmazta a bátorságot, meg sok mást persze. Olykor már azt is, ha valaki vagy valami független, vagy legalábbis annak nevezi magát. Gyaníthatóan később itt is izgalmas változásoknak lehetünk majd tanúi. A Hitel, a Reform, a Kapu olykor már protekció nélkül kapható. Van azonban újabb vetélytárs. Immár harmadik alkalommal próbálja egy új hetilap, a Sport Klub felborzolni a sport állóvizét, amelyben – a régi szép időkkel ellentétben – ma úgy látszik, már egy bundabotrány vagy szövetségi kapitányváltás sem tud igazi hullámokat kavarni. Hát akkor majd a glasznoszty. Vajon gátolja-e valami és ha igen, mi a nyilvánosság érvényesülését a sportban – kérdezte Vicsek Ferenc sportújságíróktól.   

Valóban olyan erősek az elkötelezettségei a Népsport munkatársainak és a Népsportnak magának, hogy itt a függetlenség szóba sem kerülhet? Király Ferenc, a Népsport főszerkesztője válaszol.

Először is tisztázzuk, mi az hogy függetlenség? Kitől független egy lap? Ilyen, hogy függetlenség, nem létezik. T.illik aki fizet, az határozza meg egy lapnak az irányvonalát. Más az elkötelezettség és más a függetlenség. Igenis minden újságíró legyen elkötelezett egy ügy iránt, amit szívvel, hittel tud támogatni, képviselni. Hit nélkül nincs élet, de hit nélkül nincs újságírás sem.

A hit jelen esetben az Állami Ifjúsági és Sporthivatal mindenkori programja iránti elkötelezettség. Akkor viszont jogos a Sport Plusznak az a kitétele, hogy ő független, mert adott esetben ezt a hivatalt pl. lehetne kritizálni bizonyos ügyekben, de ezt a Népsport nem teheti meg, hiszen elkötelezett.

Nem igaz, hogy nem teheti meg. Mondjon erre példát. Aki erre példát tud mondani, leveszem előtte  a kalapom.

Mondjon ön példát arra, hogy támadták vagy bírálták az Állami Ifjúsági és Sporthivatal kezdeményezését, vagy gondolatmenetét, mert nem látták helyesnek azt, amit ők képviselnek.

Mi nem az Állami Sporthivatalnak vagyunk elkötelezettek, hanem a magyar sportnak. A sporthivatal nem utasíthat bennünket, hiszen itt műhelymunka folyik. Az egy más kérdés, hogy informál bennünket, hisz ismernünk kell a sportpolitika  fő vonalait, és azt vagy tudjuk szívvel támogatni vagy nem. Mondok egy példát. Az új független lapnál lévő munkatársak fele itt dolgozott nálunk. Akkor miért nem álltak fel, hogy ők nem függetlenek és nem tudnak írni? Ez egy maszlag.

Nem lehet, hogy azért mentek el, mert így érezték?

Megmondom, miért mentek el. Mert aki elment tőlünk, annak a fizetése 15 ezer bruttó volt és most 30 ezer bruttót kap. A főszerkesztő fizetése itt 18 ezer volt, ott 80 ezer bruttót kap. Ezért ment el. Ezzel nem tudsz mit kezdeni.

Ezzel valószínűleg megteremtették a függetlenségüket.

Mitől akarnak függetlenek lenni? – mondd meg nekem. Kitől? Mitől? Aki fizet, az megköveteli az irányvonalat. Az egészséges irányvonalat.  

Hogy válaszoljak a kérdésre, függetlenek akarnak lenni azoktól a szövetségektől, amelyek utaztatják őket. Mert ők kiutaznak a  saját pénzükön.

Függetlenség egy esetben lehet egy lapnál. Ha Kis Jóskának és Nagy Pistának van pénze, alapít egy lapot, akkor azt ír benne amit akar.

A Reform lap- és könyvkiadó ezesetben a független Pista és Jóska.

Ez nem független, itt még szervezetek vannak és nem magánszemélyek, ezeket az állam pénzén fizetik. Csak Magyarországon lehet az az áldatlan állapot, hogy az állam létrehozza és fizeti a saját ellenzékét. A világon ilyen nincs. Majd ha Kis Jóskának lesz pénze és alapít egy lapot, azt ír bele amit akar. Nem az állam pénzén leszünk úgynevezett ellenzékiek. Félreértés ne essék.  

A függetlenség nem feltétlenül ellenzékiség.

Mondjátok meg nekem, mitől kell függetlennek lenni? Egy ügytől, egy elhivatottságtól, egy jóérzéstől,  egy felelősségtől, egy etikától, vagy mitől akarnak függetlenek lenni? Ez egy mondva csinált dolog.

A Sport Plusz a főcíme alatt alcímként azt hirdeti, hogy független demokratikus sporthetilap. Ezesetben a függetlenség nagy valószínűséggel az Állami Ifjúsági és Sporthivataltól való függetlenséget jelenti elsősorban. A lap szerkesztőségvezetője Bocsák Miklós, aki korábban hosszú ideig, évekig az Állami Ifjúsági és Sporthivatal sajtóosztályának a vezetője volt. Lelkileg milyen hamar sikerült elintézni ezt a függetlenséget?  

Még hosszabb évekre mennék vissza. Előtte 15 évig újságíró voltam, egyebek között az ÁISH lapjánál, a Népsportnál, és kisebb kerülő után kerültem az ÁISH sajtófőnöki tisztébe. Visszavágytam a sajtóba. Éppen azért, mert itt voltam, mert két évet ezen a poszton töltöttem el és itt éreztem leginkább, hogy egyértelmű viszonyokra van szükség. Ha egy lap az ÁISH lapja, az legyen az ÁISH lapja, ha egy lap független, legyen független. Most az a helyzet, hogy a 9 sportlapból 8 az ÁISH-hoz tartozik. Ezek egyre inkább szeretnének függetlenek lenni, de teljesen nem tudnak függetlenné válni. Akarva, akaratlanul mégis csak az ÁISH-t szolgálják, ha ez nem is úgy nyilvánul meg, hogy odaszól az államtitkár vagy valaki az ÁISH-ból. De írás közben működik valamiféle olyan kontroll, ami lehetetlenné teszi a függetlenségüket. Így nem lehet igazából a mai viszonyoknak megfelelően sportlapot csinálni. Mi megpróbáltunk egy másik utat, mi csak egymástól függünk.

Miven bizonyítható, hogy azok az újságírók, akik az ÁISH lapjainál dolgoznak, valóban függenek az ÁISH-tól?  

Két évig én írtam alá az ÁISH-lapok főszerkesztőinek utaztatását, premizálását, egy sor olyan dolgot, ami állandó függőséget feltételez. […]

Talán nem árt hozzáfűzni egy megállapítást ahhoz, miszerint áldatlan és példa nélkül való volna, hogy  a kormány fizeti az ellenzéket. Ez azért nem ilyen egyszerű. Ahol ugyanis van demokratikus érdekmegjelenítési intézményrendszer, ott nincs szükség ilyenfajta kormányakcióra. Ahol viszont ilyesmi nincs, ott a kormánynak vennie kell egy ellenzéket. Sőt táplálnia is, legalább is eleinte. Aztán majd elválik, hogy kell-e másnak is, mondjuk a társadalomnak. Akkor majd eltartja az.

+ + +  

– Romániában ezekben a napokban tartják meg az országban található összes írógép hatósági íráspróbáját. Egy öt évvel ezelőtti törvény értelmében ugyanis magánszemélyek birtokában csak rendőrségi engedéllyel lehet írógép, így azóta minden évben ellenőrzést tartanak. Ugyanez vonatkozik a gyárakra, valamint a hivatalokra is.
 

 
Szabad Európa Rádió 1989. január 14. szombat

Nagy András: A Magyar Demokrata Fórum ma a METESZ üléstermében műszaki értelmiségiek és közgazdászok számára tartott közgyűlést. A jelenleg legnagyobb taglétszámú alternatív szervezet, a Magyar Demokrata Fórum születésénél túlnyomóan humán értelmiségiek bábáskodtak. Tréfásan az írók pártjaként is emlegették, és kezdetben ez az elnevezés nem is volt teljesen hamis. A január 14-én délelőtt, a METESZ kongresszusi termében tartott MDF-találkozó azonban arra emlékeztetett, hogy idővel minden címke elévül. Mint tájékoztatójában Szabó Iván mérnök elmondta, az MDF tagságának mintegy tíz százaléka ma is mérnökökből és közgazdászokból áll. Ez az arány talán máris emelkedett, mert a találkozó egyik célja éppen az volt, hogy még többen csatlakozzanak az MDF-hez, és hogy szakterületi csoportokat és rétegszervezeteket hozzanak létre. Az összejövetel másik célja, hogy minél több szakember járuljon hozzá a mozgalom saját gazdaságpolitikai koncepciójának kialakításához, illetőleg egy olyan reform tervezetéhez, amellyel az MDF egyetérthet. Hogy a munka jobb és demokratikusabb alapokon folyjék, a rendezők mindjárt ki is osztottak egy kérdőívet a jelenlévők között. Az ív tizenegy gazdaságpolitikai kérdés megválaszolását kérte a kitöltőktől, a visszaérkező javaslatokat az MDF már a március 11-én- 12-én tartandó országos értekezletén hasznosítani igyekszik majd.

Ezek a munkák rendszeres, pártszerű tevékenységre utalnak. Ahogyan azonban bevezető előadásában Bíró Zoltán elmondta, az MDF jelenleg nem kíván politikai párttá alakulni. A mozgalom koalíciós alapon keletkezett és a pártszerű működés inkább szűkítené, mintsem bővítené mozgásterét. Ez azonban nem zárja ki, hogy az MDF a jövőben esetleg mégis politikai párttá alakuljon át. A bevezetőt hat rövid előadás követte. Az előadók részben az MDF érlelődő gazdaságpolitikai elgondolásaihoz kívántak adalékokat nyújtani, részben pedig a mai válságból kivezető utakat keresték. A válság ugyanúgy jelen van a tudományos kutatásban és a műszaki fejlesztésben, mint a gazdaságban – fejtette ki Ferencz Csaba kutatómérnök. A Magyarországon meghonosított politikai és intézményes viszonyok különösképpen kedveztek az ellenőrizhetetlen, öntelt technokratizmusnak. Ez, párosulva az etikai elem világméretű száműzetésével a tudományból, olyan gyakorlati következményekhez vezetett, mint a bős-nagymarosi vízlépcső, az újfalusi atomtemető vagy az eocénprogram. A gazdaságpolitikai javaslatok középpontjában a szabad és nyitott piacgazdaság megvalósítása állt. Zimányi Zoltán a liberális modellt részleteiben megpróbálta összefüggésbe hozni az MDF más területeken már jobban kifejezett ideológiai elgondolásaival. Ifj. Fekete Gyula azt a négy alapfeltételt ismertette, amelyet az MDF minden más reformelképzeléssel szemben támaszt. Haraszti Ákos mérnök a sokgyermekes családok támogatása köré kiépítendő szociálpolitika körvonalait vázolta fel. Légrádi Tibor, aki egyébként az újjászerveződő Független Kisgazdapárt vezetőségi tagja, a tulajdonviszonyok kívánatos átalakításáról beszélt. Érvelése szerint az állami tulajdonnak 20-30 %-ra kellene redukálódnia, a többit az önigazgató közösségeknek és a valódi szövetkezeti tulajdonformának, valamint a tőkés tulajdonon alapuló magántulajdonnak kellene elfoglalnia. Krasznai Zoltán külgazdasági szakértő szerint mindezen reformok és elképzelések megvalósítására drámaian kevés idő maradt. A centralizált gazdálkodás mellett az állótőke-állomány nagymértékben elavult, sőt tönkrement. Ezt az eladósodás miatt növekvő forráskivonás mellett kellene felújítani, és ezzel párhuzamosan egy működő piacgazdaságot létrehozni. Krasznai szerint ez nem képzelhető el újabb jelentős tőkebehozatal nélkül, és mint nagy tetszésnyilvánítás közben megemlítette: amennyiben Európához kulturális, történelmi és szellemi értelemben csatlakozni akarunk, ne tegyünk kivételt a gazdasággal, csatlakozzunk az Európai Gazdasági Közösséghez.  

+ + +  

– A Magyar Nemzet mai számában olvasható az Új Márciusi Front felhívása olyan nemzeti bizottság létrehozására, amely elősegítené az egypártrendszerből a képviseleti demokráciába való átmenetet. A javaslat kapcsán óhatatlanul felmerül a kérdés, kinek a feltételei mellett kerülhet sor párbeszédre? Hiszen az MSZMP vezető politikusai többször is hangsúlyozták, hogy csak a szocializmus alapjain álló szervezetekkel hajlandók együttműködni. Megkérdeztük Tamás Gáspár Miklós ismert ellenzéki személyiséget, hogy miként értendő ez a feltétel, és van-e egyáltalán értelme.

A párt vezérszónokainak az a szólama, hogy mindenféle szerveződést el tudnak képzelni a jövőben, amely politikai szerepet játszhat, feltéve, hogy a szocializmus talaján áll, azt hiszem, ideológiai világszemléleti értelemben üres kijelentés. Tekintve, hogy mindenki szeretné tudni ebben az országban, hogy az MSZMP, a maga részéről, szocialista alapokon áll-e? Politikai szempontból érthető a kijelentés. Egész egyszerűen annak a szándéknak a kifejezése, hogy a párt a demokratikus kibontakozás ütemét maga határozza meg úgy, hogy lehetőleg fenntartsa hatalmi monopóliumát. S ameddig ez a monopólium fennáll, meghatározhassa, hogy a politikai játszmában kik tekinthetők partnereknek. Ez a fajta korlátozás és leszűkítés túlmegy a mai magyarországi politikai lehetőségeken. A szombat reggeli Magyar Nemzetben olvashattuk a kormányzathoz legközelebb álló független szervezet, az Új Márciusi Front javaslatait az országos nemzeti bizottságról, a koalícióról és az alkotmányozó nemzetgyűlésről. Nos, bármennyire is alkalmat adnak ezek a javaslatok a sima átmenetben a párt szerepének fenntartására, mindenképpen lehetetlenné teszik a partnerek körének leszűkítését, úgyhogy a leglojálisabb független szervezet sem alkalmas arra, hogy ebben a játékban részt vegyen. Még valamit le kell szögezni. A legfontosabb magyarországi független demokratikus politikai szervezetek és pártok – a Kisgazdapárt kivételével – tulajdonképpen valamilyen értelemben közel állnak a szocialista ideológiákhoz, a szocialisztikus illúziók számos formáját vallják magukénak. Tisztán polgári alapon csak a Kisgazdapárt áll. Ezért tehát ennek a szocialista elvnek a kizárás érdekében történő megfogalmazása csak átlátszó politikai trükk, amelyről nemsokára mindenki meggyőződhet.  

+ + +

Krassó György: Az ország gazdasági csődbe jutott. Jó, ha a külföldi adósság kamatait fizetni tudja. Radikális változások nélkül sok jó nem várható a jövőtől. Az Economist című angol folyóirat kutatócsoportjának nemrég nyilvánosságra hozott 200 oldalas jelentése szerint nem mind arany, ami fénylik, és a magyar gazdaságpolitikát feltehetőleg továbbra sem fogják a valódi szükségletekhez igazitani, a szabályozók ezután is biztosítani fogják a központi irányítás érvényesítését. A deficites vállalatokat képviselő érdekcsoportok a jövőben is megszerzik majd a különféle előjogokat, a nagyvállalatok állami kézben maradnak, és a világpiacon versenyképtelenek leszünk. A két legnagyobb beruházás, a paksi atomerőmű kapacitásának bővítése és a bős-nagymarosi vízlépcső gazdaságilag ésszerűtlen, építésüket mégis folytatják. A jelentés szerint minden reformlépést csaknem ugyanolyan nagy visszalépés követhet majd, és a magyar átlagpolgár egyre kevésbé lesz képes megélni a fizetéséből. A dolgozókat nem sok haszonnal kecsegtetik az Economist derűlátó jövendölései sem. Ezek szerint a nyugati üzletemberek számára aranybánya lehet Magyarország, ha a magánvállalatoknál ötszáz munkást is dolgoztathatnak, a külföldi tulajdonrészesedésnek pedig nincs felső határa. Az eddiginél sokkal nagyobb szabadságot élveznek majd a hazai magánvállakozók is.  

Az ország lakosságának zöme – ezt már én teszem hozzá – továbbra is bérből, fizetésből vagy éppenséggel nyugdíjból él, és nem válhatnak mindannyian vállalkozókká, akiknek gyapját egyébként – amint az új adószabályozás mutatja – ugyancsak alaposan meg fogják nyírni. A lakosságot a gazdasági csődért legfeljebb az kárpótolhatja, hogy megnövekszik a tájékoztatás, szólás és szervezkedés szabadsága. Több évtizedes elfojtás után a szabadság igéje valóban elemi erővel tört ki, s ez nemcsak a hatalom képviselőit, de a demokratikus ellenzék már egy évtizede működő csoportjait is meglepte és felkészületlenül érte. Csaknem kétszáz független szervezet működik már, és követeléseik – a párt monopolhatalmának megszüntetése, a szabad választások követelése – túlmennek a jámbor reformóhajokon. Ezekben a csoportokban azonban egyelőre főként csak az értelmiségiek hallatják hangjukat. A munkásság még nem jut messzire. A magyar Walesa még nem mutatkozott be. Két dologtól félnek sokan – mondta egy pesti barátom. A visszarendeződéstől és a robbanástól. Divatos szavak ezek manapság. A visszarendeződés a rendőri erőszakhoz való visszatérést jelentené, a robbanás a forradalmat, amit az ellenforradalmi évtizedek után sokan még ma sem mernek a nevén nevezni. A régi módszerekhez való teljes visszatérés azonban szerintem nem lehetséges. A ’88-as évben kiszabadult szellemet megpróbálhatják korlátozni, de a palackba visszanyomni már csak tankokkal lehetne. Ez azonban valóban robbanáshoz vezetne.

A kínaiak a béke korszakaira osztották történelmüket. Nyugat-Európa a háborúk dátumaival mérte az idő múlását. A magyar történelem mérföldkövei a forradalmak és szabadságharcok. Ki lát a jövőbe? Hallom megint, rohanunk a forradalomba? És ha igen, vajon megint – Petőfi szavaival – gyász és vér lesz a magyar nép sorsa? Nem minden forradalom jár együtt harccal, vérrel, polgárháborúval. Egy angol újság nem régi cikke szerint Magyarországon már megkezdődött a forradalom, csak a Nyugat még nem vette észre. Véres forradalmat csak a párt hozhat össze. Az a párt, amelyik legyengít, amelynek nincs programja, és amelynek egyes vezetői – a hatalom elvesztésétől való félelmükben – erőszakhoz próbálhatnak folyamodni.

Az akasztófák és az ávósterror, vagy az abszolút monarchia módszerei után a kommunizmusnak ebben a harmadik korszakában azonban a várható forgatókönyv más. A vezetés időhúzással és manipulációval, a demokratikus erők megosztásával és korrumpálásával fog próbálkozni, a figyelmet igyekszik részletkérdésekre irányítani. Megengedik a népiesek és urbánusok, a szocdemek és kisgazdák működését, saját maguk pedig az érdekek kiegyenlítőjének, a társadalmi béke fenntartóinak szerepébe öltöznek. A demokratikus erők feladata az egység megteremtése, a szabadság és függetlenség kivívása lenne és a küzdelem azért, hogy az ország megszabaduljon a pártállam hatalmától, ettől az idegen testtől, amely rátelepedett a magyar nemzetre.  

+ + +

Molnár Máté: Majd három év múlva újra előtérben a Tiszatáj-ügy. A szegedi irodalmi folyóirat főszerkesztőjét, Annus Józsefet 1986-ban leváltották. Ez már a második Tiszatáj-botrány volt. Az első 1974-ben történt, amikor az akkori főszerkesztő, Ilija Mihály lemondott, mert illetékesek durván megsértették a szerkesztői önállóságot.

Az 1986-ban leváltott Annus József éveken át nem nyilatkozott senkinek. Most azonban olvasható egy vele készült interjú, a Szegeden a napokban megjelent Suttog a város című könyv, amely Halász Miklós szegedi újságíró, a Magyar Nemzetben megjelent, valamint eddig kiadatlan cikkeinek gyűjteménye. Idézet Annus József szavaiból: „A maga csalhatatlan bölcsességétől megszédült hatalom nem csupán osztályvezetőt, gyárigazgatót, tanfelügyelőt szeret kinevezés útján pályára állítani, de megkísérli a lehetetlent: a természet törvényeit kiigazítva írót, festőt, színészt is kinevezni akar.” Annus József elmondja, hogy az állásvesztés mellett pártbüntetésként szigorú megrovást kapott, mert a Tiszatáj túl sokat foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel, politikailag nem megfelelő szerzőket közölt, és túlságosan irodalomcentrikus volt. Egy irodalmi lap. Ezeket a vádpontokat 1986-ban a párt végrehajtó bizottságának ideológiai titkára közölte Annus Józseffel.

Továbbra is suttog a város, és mivel Szegeden élek, lehetetlen nem meghallani ezeket a suttogásokat, amelyek az egyetem és a könyvtár falai közt visszhangzanak, mivel a közelmúltban többen is követelik a Tiszatáj egykori szerkesztőinek – mondjuk így – rehabilitálását, és a helyi lapban meg is jelent egy nyilatkozat arról, hogy az újjáválasztott pártbizottság majd visszatér az ügyre. Egyáltalán nem meglepő, hogy az új megyei első titkár, Vastagh Pál, aki a jogi kar docense, még december végén felkereste Ilija Mihályt, a bölcsészkar docensét, véleményét kérve, mit is lehetne tenni. Ilija Mihály természetesen azt javasolta, hogy a lapot adják vissza az 1986-ban leváltott szerkesztőknek. Vastagh Pál a hírek szerint igen elcsodálkozott, hiszen – mondta – akkor a jelenlegieket ki kellene rúgni. Ezt nem tehetjük. Ma már más idők járnak. Az új megyei első titkár érvelésére Ilija Mihály azzal válaszolt, hogy a jelenlegi szerkesztők akkor lettek volna tisztességesek, ha nem vállalják el a feladatot. És ha a párttitkár úgy gondolja, rossz döntést támogatni jó szolgálat, akkor Szegeden semmi sem változott. Ekként a megbeszélés gyorsan véget ért. Egyébként ami a szolgálatot illeti, a korábban eltávolított mindhárom szerkesztő tagja volt az MSZMP-nek. A három jelenlegi szerkesztő közül csak egy a tagja.  
 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!