Németh Miklós: Megértem az emberek felháborodását

Robbanásközeli helyzet alakult ki, mert a szükséges intézkedések, áremelések, amit a kormány megtett, fokozták a feszültséget. Önvizsgálatot tartottak a budapesti MSZMP-sek. Kossuth Rádió, 1989. január 14. 

Budapesti pártaktíva

– A fővárosi közélet helyzetét és a pártmozgalom időszerű feladatait körvonalazó tanácskozás kezdődött ma reggel az MSZMP budapesti bizottságának szervezésében. Az eseményeket Ráday Eszter és Orosz József foglalja össze:

– Mintegy kilencszázan gyűltek ma itt össze és mindazok, akiket képviselnek, nem kevesebbre vállalkoznak itt most, mint hogy a mára kialakult politikai versenyhelyzetben önvizsgálatot tartsanak, értékeljék a májusi pártértekezlet óta eltelt időszak munkáját, eredményeit és hiányosságait, kijelöljék az 1989-es esztendő főbb feladatait és megvitassák a pártmunka megújításának fő kérdéseit. A vitaindítót Jassó Mihály első titkár tartotta. Az előadó nem térhetett ki az eltelt hét eseményei elől, hogy hétfőn életbe léptek a nagyarányú áremelések, hogy csütörtökön a szakszervezetek tiltakozásukat fogalmazták meg. Jassó Mihály január második hetéről ezeket mondotta: 

J. M.:  Ez a hét robbanásközeli hét volt. Robbanásközeli azért, mert a szükséges intézkedések, amit a kormány megtett, nyilvánvaló, hogy fokozták a feszültséget. Ezzel együtt a fővárosban viszonylag nyugalmas munka folyt, de az a legtermészetesebb dolog, hogy közben mondta a véleményét. Azzal viszont a budapesti pártbizottság nem tud azonosulni, hogy sokan a megalapozott kritikájukat, a jogos felvetéseiket nem a megoldás menetében, hanem attól eltérő módon kívánják felszínre hozni és megoldani. Nem tudunk azonosulni egész tevékenységet beszüntető sztrájkokkal, tömeges munkabeszüntetéssel, vagy egy-egy általános, mindenkire kiterjedő, azonos mértékű béremeléssel. Lehet gerjeszteni tovább az inflációt, lehet gerjeszteni tovább ezt a folyamatot, de látni kell, hogy hol a vége.

– Jassó Mihály a válsághelyzet valóságos konfliktusait vette számba. Ellentmondás van a demokráciát akarók és az anarchia felé sodródás között, ugyanígy az igények és a lehetőségek között. Majd további három létező ellentmondást sorolt föl.

J. M.: A politikai hitelvesztés, a bizalom csökkenése és a cselekvés szervezése, a célok elfogadtatásának ellentmondása. A következő ellentmondás véleményem szerint, hogy mondjuk meg őszintén, hogy a hirdetett, de mindmáig szinte láthatatlan szerkezetváltás zömmel a nagyipari munkásságot érinti, és vélhetően ez az az akadály, amely a tényleges szerkezetváltás megkezdésének útjában áll. Vállalhatja-e a párt és hogyan, hogy szembekerül eddigi bázisának legszilárdabb oszlopával vagy annak egy részével? S amíg a párt nincs abban a helyzetben, hogy e kérdéssel kapcsolatban kialakítsa álláspontját, addig a reformtámogatások körében nem lehet hatékony, miközben a munkástömegeket a lassú lépések politikája is eltávolítja tőle. A magyar rendszernek szerintem jelenleg ez a legnagyobb belső problémája. Az esetleges ellenállás fészkei pedig nem a színre lépett, értelmiségi befolyás alatt álló szervezetek, hanem a szakszervezetek lehetnek. Ezt most nem pejoratív értelemben taglalom, hanem a dolgok logikája szerint. Döntőnek mutatkozik ezért az, hogy a párt máris keresse a gazdasági reformokban érdekelt munkásköröket, továbbá az átmenthetőket és az átmentés módjait, valamint hogy számoljon a valóban érdekvédelmi, harcos szakszervezeti mozgalom megjelenésével. És végül a harmadik ellentmondás, hogy ki viselje a stabilizáció és a kibontakozás terheit. Világos, hogy a társadalom. Más nem viselheti. De nem közömbösek az arányok. Óriási ellentmondás feszül abban, hogy az érdekvédelmi szervek és a lakosság érzete az, hogy csak ő viseli. A vállalatok úgy érzik, hogy képtelenek a fejlődésre, s a költségvetés a szinten tartásra sem elég. Valahol vagy a számításokat kell reálisabbá, vagy a támogatások rendszerét elfogadhatóbbá, világosabbá, vagy a teherviselés terheit eloszthatóbbá tenni. Nekünk annak a rétegnek kell megtalálni a megsegítés módját, s a terhek elosztásának módját, aki a legrászorultabb. A teherelosztásban is a differenciáltság vezethet csak bennünket összefogásra.

– Németh Miklós miniszterelnök a felszólalásában elmondta, hogy a kormány a fordulatot hirdette meg. Szakított a múlt gyakorlatával, határozott cselekvést vállalt, még akkor is, ha ez
áldozatokkal és konfliktusokkal jár. Majd ezeket mondotta:

N. M.: A reformtörekvések két évtizedes történetében csak a legközelebbi múltban jutottunk el oda, hogy a gazdaság területe mellé felzárkózott és együtt halad a politikai reform. S máris olyan helyzet fenyeget, hogy kettészakad a gazdasági és politikai reformfolyamat. Az egyik oldalról, elsősorban az úgynevezett alternatív szervezetek részéről, politikai nyomással nézünk szembe. Az alternatív szervezetek elsősorban a politikai intézményrendszer átalakításának meggyorsítását igénylik. Az áremelkedés nyomán nyilvánosságra került szakszevezeti és egyéb követelések viszont – hozzáteszem, szándékuktól függetlenül – a gazdasági reform továbblépését akadályozhatják meg. Ebben a helyzetben a kormányzat nem engedhet egyik szélsőségnek sem! És itt, a pártaktíva ülésén szeretném azt kijelenteni, hogy a kormányzat a rendelkezésre álló minden hatalmi eszközzel a stabilitás biztosítására törekszik, nem enged az ide-oda rángatásnak! Szeretném önöknek kijelenteni, hogy a kormány maga kívánja az előrehaladás ütemét és irányát meghatározni, és alapkövetelménynek tekinti a két terület, vagyis a gazdasági és politikai reform közötti összhang biztosítását.

– A továbbiakban Németh Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány kész együttműködni a szakszervezetekkel a múlt év novemberi kormány-SZOT találkozó szellemében, amikor megállapodtak, hogy az újabb tárgyalás akkor indokolt, ha 1989-ben az infláció meghaladná a tervezett 12 %-ot. Ezt azonban ma még eldönteni nem lehet. Legkorábban májusban ülhet tárgyalóasztalhoz a kormány és a SZOT. A miniszterelnök az alternatív szervezeteknek is együttműködést kínált fel, azonban a kormány a restaurációs erőkkel nem szövetkezik. Nélkülözhetetlen az olyan politikai rendszer megteremtése, amely intézményes garanciákat ad a visszarendeződés ellen. Jassó Mihály szerint az MSZMP az elsők között ismerte fel a gyökeres változtatások szükségességét és az átfogó reformfolyamat élére állt. A párt értelmiségi politikát folytat a munkásosztály érdekében. Zentai Gábor, a IV. kerületi párt VB tagja azonban úgy látja, hogy az átalakulásból éppen a munkásság maradt ki. Egyelőre türelmesek, azonban érzik, hogy a pártvezetés nem egységes, ellentmondó határozatok születnek a tulajdonviszonyok, vagy a többpártrendszer kérdésében. A XIX. kerületi pártbizottság titkára, Fabriczki András hozzászólásában elmondta, a pártnak a politikai választási küzdelemre kell felkészülnie. Azonban ezt csak akkor tudja szervezni és vezetni, ha programot ad. Torma Imre, a Hungarocamion vezérigazgatója sürgette, hogy az MSZMP minél előbb dolgozzon ki válságkezelő programot. A XIII. kerületi pártbizottság első titkára bejelentette, hogy kerületükben a kisgazdapártiak koalíciót ajánlottak fel és ő ezt elfogadta. Szerinte ugyanis az együttműködésből a párt tanulhat. A VI. kerületi párttitkár úgy látja, hogy a megújuló szocializmusban az MSZMP hegemón egységpárt kell, hogy legyen. Az ELTE pártbizottságának tagja, Ficzere lászló viszont azt fogalmazta meg, hogy meg kell teremteni az érdekek és a nézetek pluralizmusát, és a társadalom alapvető érdekeit védve kell létrehozni a politikai szövetséget. A budapesti pártaktíva pár perccel ezelőtt befejezte munkáját.

+ + + 

– A budapesti pártaktíván kérdezte Németh Miklós miniszterelnököt a 168 óra felelős szerkesztője, Mester Ákos.

A mostani áremelést sok helyen fogadták indulattal, kritikával, felháborodással. Milyen a kormány és a kormányelnök kritikatűrő képessége?

Én azt hiszem, hogy a kormány kritikatűrő képesége megfelelő, mert egy kormány, ha ezt a feladatot felvállalja, nem dolgozhat úgy, hogy állandóan abban a tudatban él, hogy ő mindent a lehető legjobban tud, és csak az az igaz, amit ő kitalált vagy javaslatba hoz. Ezért én azt mondom, személy szerint nekem is és a kormánynak is hasznára válik, ha intézkedéseit megkonzultálja másokkal. Ha eközben javaslatait kritika éri, arra figyelemmel hozza meg végleges álláspontját.

Túl finoman fogalmaztam az imént, amikor azt mondtam, hogy a kormány mostani áremelkedéssel kapcsolatos lépését kiritka érte. Igazából arról van szó, hogy több helyen kilátásba helyeztek ellenlépéseket, sztrájkot is. Fölvállal-e egy ilyen konfrontációt a mai helyzetben a kormány?

A kormány megtiltani egy kezdeményezést – ami egy üzemben vagy egy munkáskollektíva döntése alapján elindul – nem tud. Tehát nem tehet mást, mint tudomásul veszi a tiltakozásnak ezt a formáját. Ugyanakkor szeretnék rámutatni arra, hogy a mai súlyos válsággal terhes gazdasági és társadalmi helyzetünkben, sem rövid-, sem hosszabb távon, az érdekérvényesítésnek ez a módja nem szolgálja az ország érdekeit.

A kormánynak elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy igyekezzék az embereket meggyőzni. Úgy tűnik, hogy most ez nem sikerült.

Nagyon nehéz egy országot meggyőzni a kormány intézkedéseinek helyességéről és igazáról, amikor még nem túl régen a valós gazdasági helyzetet, a súlyosságát a helyzetnek nem ismerte a társadalom és közvélemény.

Önhibáján kívül.

Önhibáján kívül. Ez óriási tanulság a politikának és a kormányzatnak is. Őszinte beszéd, párbeszéd és együttműködés szükséges tehát ahhoz, hogy ez a bizonyos tudati ráhatás, vagy meggyőzés előbb-utóbb tartalmat kapjon.

De ehhez viszont talán az is kellene, hogy a kormány mutasson egyfajta hajlandóságot arra, hogy valamilyen közbeeső gesztusértékű lépést tegyen?

A kormány az intézkedéseit felelősen hozta meg, és végiggondolta ennek feszültségkeltő hatásait is. Nem hiszem, hogy most, az év elején, amikor még nem tudjuk sem a teljesítmények, sem a bérek alakulását pontosan prognosztizálni, felelőtlen ígérgetésekbe a  kormány belemehetne. Ugyanakkor szeretném hozzátenni, a közvélemény, a társadalom hangulatára egy kormánynak – már csak a támogatás megszerzése végett is, a cselekvőképes emberek támogatásának megszerzése végett is – figyelemmel kell lennie. Oyan hatékony kormányzás, ami a társadalom közhangulatát, véleményét nem veszi figyelembe, öngyilkosság lenne. Még egyszer nem követhetjük el azokat a hibákat, amelyeket az elmúlt évtizedekben megtettünk, és amelynek nagy szerepe van abban,  hogy ilyen súlyos terhet és ilyen súlyos örökséget kell most felvállalni.

Igen ám, de fölgyorsultak az események, és most pl. néhány nap leforgása alatt el tudom képzelni, hogy megváltozott akár az ön álláspontja is, mondjuk a lakosság tűrőképességének a határát illetően. Lehet, hogy ezt most ön nem ugyanúgy látja, mint mondjuk egy héttel ezelőtt?

Megértem, hogy a január 9-én életbe lépett áremelések, valamint a még az év során várható áremelések nagyon sokakat igen nehéz helyzetbe hoznak. Megértem az emberek felháborodását is. Azt tudom ígérni, hogy a kormány úgy fogja a folyamatokat irányítani, és olyan feltételeket teremt, hogy minél előbb rendelkezésünkre álljon az többletforrás, amely többletforrásból mindenekelőtt a mostani reformfolyamat kárvallottjainak – ha szabad így fogalmaznom –, tehát azoknak, akik önhibájukon kívül nem tudják a terheket kivédeni, az öregek, az alcsony nyugdíjasok, a gyerekesek helyzetén valamit enyhítsen. De ehhez előbb a forrásokat kell látnunk, és ha ezek megvannak, akkor a kormány nem hiszem, hogy habozni fog atekintetben, hogy ezt a forrást mire fordítsa. […] Figyelembe kell venni ezt a hatalmas tiltakozást, és egyet nem értést, amit tapasztalni lehet, én azonban azt mondom, hogy nem engedheti meg magának a kormány sem belső, sem külső okkból kifolyólag, hogy az elhatározásait az év elején visszavonja, hogy meghátráljon. Igenis vannak intézkedéseink és voltak intézkedéseink, amelyeknek a hatását nem gondoltuk mindig következtesen végig, hogy kapkodtunk, hogy utólag jöttünk rá fontos összefüggésekre, fontos következményekre, amelyekre jobb lett volna előbb rájönni. Hogy ezeket a hibákat ne ismételjük meg, pl. nagy szerepe van annak, hogy a javaslatainkat nem zárt ajtó mögött, hanem a nyilvánosság bevonásával, az előnyök és hátrányok társadalom előtt való gondos mérlegelésével készítjük elő, és hozzuk meg. Olyan helyzet azonban nincs és nem lesz a jövőben, hogy mondjuk a stabilizációs program végrehajtásában mindenki az adott helyzetét változtatások nélkül megtudja őrizni. Ez igenis átrendeződésekkel fog járni, de az átrendeződések irányát, a differenciálódás mértékét társadalmilag elfogadhatónak ítélt keretek között kell tartanunk. Tehát meg kell akadályoznunk, hogy a feszültségek felhalmozódása robbanáshoz vezessen.

Az áremelések következtében az a furcsa helyzet alakult ki, hogy aki szegény, az még szegényebb lett, és hogyha ez igaz, és nekem az a gyanúm, hogy igen, akkor az embereknek igazuk van, amikor azt mondják kerek perec, hogy ez a tendencia elfogadhatatlan. Ön ezt hogy látja?

Én a kormányzat és a reformprogram alapvető feladatának tartom, hogy állítsuk meg az elszegényedést, állítsuk meg a nagyon nagy számban a társadalmi-, vagy a létminimum határán, vagy az alatt élők számának gyarapodását. Ezért is dolgozik a kormány azon, hogy egy igazságosabb szociálpolitikai rendszert és elosztáspolitikai rendszer mielőbb kidolgozzon, a javaslatait nyilvánosságra hozza, hogy a jövedelemelosztásban az a bizonyos elszegényedési folyamat ne gyorsuljon, hanem megálljon és esetleg javítani is tudjunk mielőbb ezen rétegek helyzetén. Ezért dolgozunk az elosztáspolitika, valamint a költségvetési reformmunkák felgyorsítása szellemében, pl. a személyi jövedelemadórendszerről a családi jövedelemadórendszerre való áttérés koncepcióján. Kötelezettséget vállalt a kormány arra, hogy még ez évben a javaslatait nyilvánosságra hozza, várja pl. a tudományban dolgozók, vagy egyáltalán a társadalom észrevételeit, kritikáját és javaslatait is egyben.

Elhangzott a mai tanácskozáson, ön mondta, hogy hajlandó unióra lépni a politikai alternatív szerveződésekkel.

Én az uniót, az összefogást, az alternatívokkal való együttműködést, a hatalomban való felelős szerepvállalást a kormány nevében nagyon komolyan gondolom. Hogy ennek milyen formái, módjai, útjai lehetnek, ezen mi már hosszabb ideje gondolkodunk. Nem jutottunk a végére, és nem találtunk olyan megoldásokat, amelyekkel konkrétan kiléphetnénk. De ennek  a társadalomnak a nemes politikai versengés, az együttműködés, az összefogás az adott helyzetben nem kárára, hanem hasznára lehet.