Schirilla szexuáldemokrata pártot alapítana

2009.01.14. 13:02

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Ez már a valódi rendszerváltás volt. A Reform munkatársa spontán PR-interjút készített a korábban a nagy októberi szocialista forradalom ötvendik évfordulójának tiszteletére Moszkváig is elfutó, a jeges Duna átúszásával ismertté vált Schirilla Györggyel. És persze a szexről is beszélgettek. 1989. január 13.

Már Schirilla is pártot alapítana

Vasárnap délután csengettünk Schirilla György, az ismert sportoló óbudai lakásának ajtaján. Az egykori neves hosszútávfutó nem lepődött meg, amikor a lényegre tértünk:
Az országban több vegetáriánus klubban beszélik, hogy pártot alapít. Mi igaz a hírből?
Valóban szexuáldemokrata pártot szeretnék alakítani ebben az évben. Ennek orvosok, újságírók és természetgyógyászok lennének a tagjai. Programjában természetesen a szexuális nevelés dominálna. Szeretnénk felvenni a kapcsolatot Zalatnayval és egyesülni a feministákkal. Egyébként készül az új könyvem, „Hosszú boldog élet” címmel. Ez a tervek szerint a Hungária Sportkiadó gondozásában jelenik meg. Foglalkozom beteggyógyítással: érszűkülés, fekélyes betegek a pácienseim.
Hány vegetáriánus klub működik az országban?

Én 17-ről tudok. Az első klub itt, Budapesten jött létre, a Vörösmarty Művelődési Házban. Magam is előadásokat tartok a vegetáriánus életmódról, s járom az országot.
Önkéntes rendőr és természetgyógyásznak mondja magát...

Ami az önkéntes rendőrködésemet illeti, valóban: a vízirendőrség tagja vagyok.
Majd búcsúzóul elmondja:
Sebeket is gyógyítok. Célom a humán biológiai vagyon megóvása.