Nyolcvan ávós bontogatja a leveleket

Általában minden túl halk, szüntessék meg a recsegő-ropogó hangokat, olvasszák be a koronát! Ezt üzenték a TV2-nek és a Szabad Európának 1989. január 21-én, szombaton. Még több üzenet az OSA honlapján itt és itt>>>

Üzenetek a TV2-nek

– Két kérésem volna. A Mézga család kalandjait szeretném látni, és kérem, mondják meg, hol kapható a Szex ABC kazetta?

– Az érdi piacon ma rengeteg lengyel turista volt. A rendőrök felháborító magatartást tanúsítottak, ütlegelni kezdték őket, megbüntették őket 300 forintra azzal a jelszóval, hogy fegyvert keresnek náluk, petárdákat. Az egész lakosság felháborodott, már ott tartottak, hogy össze fognak verekedni a magyarok a rendőrökkel. Nem tudom, ez tűrhető-e?

– A TV-ben műsorkezdés előtt ne legyen búgó hang, mert fejfájást okoz. Jó lenne, ha a recsegő-ropogó hangokat is megszüntetnék.

– 140 évvel ezelőtt Táncsics megmondta, hogy olvasszák be a koronát. Miért nem ezt csinálják?

– A villamosokon, buszokon nagyon rosszak a hangszórók. Alig lehet hallani az állomások nevét. Ráadásul nagy a zsúfoltság. A TV-ben is gyengén lehet hallani a telefonbeszélgetéseket. Általában minden túl halk.

– Ha lehet, a Telesport adásában, vagy a korcsolyaközvetítésekben magyarázza meg egy szakember, hogy mi a különbség az ugrások között? Én nagyon régóta figyelem az adásokat, és nem tudom észrevenni, mi is a különbség az egyes ugrások között.

Üzenetek és válaszok a SZER-nek

– Egyik hallgatónk felhívta a figyelmünket – azaz pontosabban rajtunk keresztül hallgatótársai figyelmét – egy cikkre a Reform ezévi első számában. Ebben A rendőr is állampolgár címmel kilenc rendőrségi alkalmazott tiltakozik a rendőrök külföldi utazásának korlátozásai ellen, és kifejezi reményét, hogy a tiltakozás miatt nem éri őket retorzió a parancsnokok részéről. Örvendetes, hogy az MSZMP színes bulvárlapjában szót kapnak az állampolgári jogokért kiálló rendőrök. Úgy hozta a véletlen, hogy ismét van egy BM-es témánk. A postai cenzúra változatlan címmel a következő levelet kaptuk:

„Ámulok azon, hogy Önök szinte sohasem teszik szóvá azt a sztálini intézményt, amely még mindig virágzik hazánkban, a postai cenzúrát. Rádiózavarás már nincs. Egyre szabadabban ír a sajtó. De más jelekből is láthatóan a BM nem adta fel. Éjjel-nappal három műszakban folyik munka a Keleti pályaudvar melletti központi postaszervnél. Itt megy át az összes bel- és külföldi postaanyag. Úgy hívják a cenzúratisztviselőket, hogy ’mindenesek’, amint a hivatalos nevük: minőségellenőrzés. Szellemes név. A levelek minőségét ellenőrzik? Persze nem az összeset bontják, fotózzák stb., arra még ez a sok ávós is kevés volna: 80 fő. Átszűrik az anyagot, bizonyos kategóriákat – mindig másokat – szúrópróbaszerűen néznek meg, és a kiválogatott gyanús anyagot naponta külön postakocsi viszi a Harmat utcai BM-részlegbe további feldolgozásra. Nem egyszer fordult már elő, hogy bennfelejtették a szigorúan titkos ügyiratot a feldolgozott levél mellett, persze lezárt borítékban. Vannak, akiket megadott lista szerint, mindig figyelnek. A postás gúnyneve ennek az intézménynek savanyító. Mert itt van a Magyar Posta lassúságának a fő oka. Amikor nem ávós postások szóvá merik tenni ezt a savanyító munkát a hivatal többi részétől vasajtókkal elzárt helységekben, a hivatal nagyeszű vezetője elmagyarázza szegény és lenézett munkatársának, hogy ez mindig így volt, és Nyugaton is van cenzúra. Azt hiszi, az egyszerű postás buta és beveszi ezt. Pedig ezzel csak a saját butaságát árulja el. ’Sajtóvám’ az elnevezése a postán érkező külföldi sajtótermékek cenzúrájának. Ennek egy része nem a Keletinél, hanem a Parlament épületében dolgozik. Ennek a sajtóvámnak volt a vezetője Kádár János felesége. A kiszűrt sajtóanyagot mindjárt géppel összevágják, úgy viszik a zúzdába. Kérem, foglalkozzanak ezzel a témával, ne vegyék le a napirendről, amíg a magyarországi sajtó nem tűzi napirendre a kérdést. Készül az új alkotmány, Pozsgay jogállamot ígér. Kérdezem, a majdani jogállamban is tovább fog működni a cenzúra? Ha megszüntetik, az fontosabb lépés lesz Helsinki érvényesítése terén, mint a rádiózavarás megszüntetése. De amíg van, addig tiltakozzanak, hisz nemzetközi egyezményekbe ütközik. Körülbelül 80 ávós éjjel-nappal csinálja.” (A borítékokat valóban lelkeses bontogatta még az állambiztonság, a napi operatív jelentésekben szinte naponta idéznek magánlevelekből. Részletekről itt és itt.)

– Köszönjük a beszámolót. A „savanyító” létezését alapos gyanúval sejti ugyan az állampolgár, de ilyen konkrét részleteket ritkán hallhat. Pesten egyébként azt mondják, ha biztos akarsz lenni abban, hogy felbontják a leveledet, add fel express ajánlva, mert akkor úgy gondolják, valami fontos van benne és ezért kinyitják. Legalábbis ez a pesti móka.

„Egy érdekes megfigyelésemet szeretném Önökkel megosztani. Egy ismerősömről van szó, aki határozatlan, tétova ember volt mindeddig. Nemrégen belépett egy újonnan alakult demokratikus szervezetbe és szinte új ember vált belőle. Határozott, intelligens, magabiztos, felvilágosult világnézetű ember. Ekkor jöttem rá, hogy ezeknek nem is a kékcédulás választás a legnagyobb bűnük, nem is a csőd, nem is a megaláztatás amit el kellett viselni tőlük, hanem az oly sok értelmes emberrel szemben elkövetett bűnük, hogy sikerült az emberekkel elhitetniük, hogy hülyék, hogy sikerült elvenniük az önbizalmukat. Még elgondolni is félelmetes, mi történik majd, ha ezeket az igazságokat egyszerre, egy időben fogják sokan észrevenni.”

– Szeretném megkérdezni azoktól, akik pillanatnyilag saját hatalmuk és befolyásuk féltése miatt támogatják a Grósz-féle kormányt, gondolják meg, szükségük van-e nekik olyan perspektívára, amikor majd egy megemelt fejadagért és 20 dkg sajtért kell haptákba állniuk egy ember előtt, akinek a kioktató, száraz hangjában – én legalábbis – Gerő Ernő kioktató, száraz hangját hallom viszont. Figyeljenek oda Grósz Károly hangjára, hanghordozására, fejtartására, tekintetére. Figyeljenek oda, és gondolkozzanak el rajta.

Egyik hallgatónkat megihlette az az interjú, amelyet a Reform című hetilap tett közé Rákosi unokahúgával, aki nem árulta el a nevét. Hallgatónk idézi az unokahúg szavait: „Ha a tízmilliós Magyarországon elviszik valakinek a rokonát, azt sokan megérzik. Ha a Szovjetunióban megnyirbálják a felső réteget, egy-két milliót kivégeznek, azt nem érzi meg a nép és megmarad a lelkesedése” – véli Rákosi unokahúga. Szóval, ha egy-két milliót kivégeznek – csekély elszólás lenne? Potom egy-két millió hulla? Semmiség annak, aki életben marad. Beszél, mert egyben van. Rákosi unokahúga háromszobás, szépen berendezett lakásban él. Bár van egy kis bökkenő, hallgassuk: „8 évvel ezelőtt megszüntették nekünk az üdülést a pártüdülőben, legfeljebb a Honvédba mehetnék. A Szocialista Hazáért kitüntetésért jár kétezer forint a nyugdíj mellé, és lehet egy kórházat választani” – nehezményezi. A lap másik oldalán, az interjútól függetlenül olvasóhatók a következők: „A Szocialista Hazáért Érdemérem biztosítja a legnagyobb kiváltságokat, ebben a körben 2000 forint a nyugdíjkiegészítés, félárú vasúti kedvezmény jár, évente pedig kéthetes SZOT-beutalót kapnak a szoc.hazások – szakszervezeti áron.”

– Hát igen, bizony nagy lecsúszás Rákosi unokahúgának csak a Honvédban, mármint a Honvéd üdülőben, ne adj isten SZOT-üdülőben eltölteni két hetet, csak kétezer forint nyugdíj-kiegészítést kapni, és állítólag már nincsen módja kórházat választani. De vajon azok, akik tényleg a létminimum határán, parányi nyugdíjból küszködnek, akik soha egyetlen beutalót nem kaptak vagy nem vettek igénybe, akik a kórházi folyosókon elhelyezett betegágyakon gyógyulnak, kinek nyújtsák be a számlát? És mindazok, akik ugyanúgy 60 éven felüliek, mint az unokahúg, az élettől lestrapáltan, vonzónak semmiképp sem nevezhető combokkal, nem vehetnek fel tinédzserhez illő miniszoknyát, sem tigriscsíkos ruhát, mint az unokahúg, azok mit éreznek? Ők, akiknek valóban nem voltak és mindmáig nincsenek kiváltságaik. Igaza volt Rákosi unokahúgának, hogy ragaszkodott a névtelenséghez. És még egy üzenet:

„Jó napot kívánok! A romániai menekültek ügyében szeretnék olyasmit kérdezni, amiről eddig sohasem volt szó, hogy mit szólnak mindehhez a románok, hogyan reagálnak a tömeges menekülésre?”

– A romániai sajtóban természetesen sehogy – mondta román kollégám, akinek továbbítottam a kérdést. Íme a válasza:

„Nehéz megállapítani Münchenből, mi a romániai lakosság álláspontja azon honfitársai iránt, akik – magyarok és románok egyaránt – Magyarországon maradtak akár ideiglenesen, akár pedig véglegesen. A Szabad Európa Rádió román osztálya gyakran kap leveleket, amelyek írói árulóknak bélyegzik a Magyarországon maradottakat, akik eladták az országot, ellenségévé váltak a népnek, és se vége-se hossza az ilyen jelzőknek, amelyek Sztálin apánk idején jöttek divatba, és ma is tartják magukat, a bukaresti titán korszakában. A levélírók szerint mindazok, akik Magyarországra távoztak, eltévelyedett románok vagy magyarok, akik egy követ fújnak a budapestiekkel, vagy pedig azokhoz a furcsa, árulásra igen hajlamos románokhoz tartoznak, akiket magyar anya szült. E levelek írói általában megmaradnak az ismeretlenség homályában, de ha leírják a nevüket, akkor sem biztos, hogy saját nevüket közölték, mert – ezt elmulasztottam említeni – mindezek a levelek Romániából érkeznek, a román posta közvetítésével. És mivel manapság a levéltitok egyáltalán nem sokat jelent a Securitate számára, feltételezhető, hogy az országból csak azok a levelek jutnak ki, amelyek a hatóságok nézeteit tartalmazzák. Különben az igazi álláspontok és vélemények vegyesek, de senki nem ítéli el azokat, akik elmentek Magyarországra. Hátrahagyták családjukat, amelyet szeretnének viszontlátni, de nem Magyarországon, hanem – ha lehet – Nyugaton. Van még egy rétege a lakosságnak, amelyik azt képzeli, hogy megoldódott a kint maradottak minden problémája. Ezek sem mondanak elítélő véleményt, ellenkezőleg, a legtöbben irigységet éreznek és nem tudják, hogy Magyarországon is vannak nehézségek, mégpedig tömegével, és igen nehéz onnan továbbjutni Nyugatra. Összegezve, a romániai lakosság több megértéssel és jóindulattal viseltetik az elmenekültek iránt, mint amennyit el tud képzelni a képzelőerőben szűkölködő Ceausescu-rendszer.”

– Dr. Pákh Tibor német nyelvű levélben kérte tőlünk annak a közleményünknek helyesbítését, hogy a július 19. és 27. közötti éhségsztrájk valamennyi résztvevője megkapta volna az útlevelet. Pákh Tibor hangsúlyozza, hogy az ő ide vonatkozó tiltakozását újból elutasították. Sajnáljuk a tévedést, ami pontatlan értesülésen alapult.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!