Megpuccsolták a Mengelét befogadó diktátort

2009.02.03. 23:15

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Rövid lövöldözés után helyettese letartóztatta a világ leghosszabb hatalomon lévő, nem kommunista diktátorát, a paraguayi Alfredo Stroessnert. A tábornok-elnök 1989. február 3-án úgy váltották le, ahogyan 35 évvel korábban hatalomra került, katonai puccsal.

Az MTI 20 éve arról számolt be, hogy Paraguayban péntekre virradóra Andres Rodriguez dandártábornok, az ország második legmagasabb rangú katonája a rádión keresztül jelentette be, hogy fellázadt Stroessner elnök ellen, mert "egy új demokratikus rendszert" akar megteremteni Paraguayban. A paraguayi ellenzék egyik - magát megnevezni nem kívánó - vezető személyisége szerint a lázadás hátterében az áll, hogy Rodriguez összekülönbözött az országban 1954. augusztus 15. óta megszakítás nélkül hatalmon lévő Alfredo Stroessner  tábornok-elnökkel. A 76 éves diktátor állítólag követelte Rodrigueztől, hogy mondjon le hadtestparancsnoki tisztségéről, vonuljon nyugállományba, vagy pedig fogadja el a védelmi miniszteri tárcát.

Az őrizetbe vett 77 éves politikus a három és fél évtized alatt klasszikus személyi kultuszt alakított ki, ahogyan az 1989-ben jelent, Akik a hírekben szerepelnek című könyv fogalmaz: Asunciónban nem lehet eltévedni, át kell menni a Stroessner hídon, a Stroessner utcán, és máris megérkeztünk a Stroessner-házhoz, az elnöki palotához.

A formaságokra adott, hatalomra kerülését választással erősítette meg: csak rá lehetett szavazni. Négy évvel később ez megismétlődött, 63-ban viszont már volt vetélytársa, akit maga jelölt ki. Ehhez képest szép eredmény a konkurens tíz százaléka. Így nyert Stroessner nyolc választást is.

Hogy nem volt híve a kommunizmusnak, azt bizonyítja, hogy rokonai nem párttisztségeket kaptak: lánya szállodalánc-tulajdonos volt, fia Latin-Amerikában ruházott be dollármilliókat, második felesége pedig középületek épített, állami segítséggel.

A bajor apától származó Stroessner több nácinak is menedéket nyújtott, a legismertebb közülük Josef Mengele volt. Nemcsak a nácik, drogkereskedők és autótolvajok nagy barátja is volt. Háromezerre becsülik azoknak a számát, akik uralma alatt tüntek el. Megkínoztak és megégettek egy homoszexuális férfit, 108 másikat pedig letartóztattak, nevüket pedig hirdetményben tették közzé. Stroessner leváltása után a belügyi levéltárban 300 ezer ember letartóztatását, kínvallatását, számos esetben eltûnését dokumentáló iratokat találtak.

Ehhez képest tényleg emberi, hogy szenvedélyes sakkozó volt, a játékban járatos minisztereinek állandó készenlétben kellett állniuk. Állítólag már hajnali négyes ébredésekor parancsokat osztogatott, és bírta az iramot éjjel egyig. Szabadsággal egyszer sem szakította meg uralkodását. Amikor pihent, szívesen nézett amerikai sorozatokat a tévében, ezért ezeket nem lehetett megszakítani reklámmal.

Megpuccsolása előtt már elterjedt, hogy bőrrákja van, de az egészségi állapota szigorú tabutémának számított. Bukása után Brazíliába száműzték. Később többször kérték kiadatását, de ennek Brazília nem tett eleget. 2006-ban, 93 évesen halt meg, nem bőrrákban, hanem egy sérvmûtét szövõdményeként fellépõ tüdõgyulladásban. Paraguay nem engedte az országban eltemetni a volt diktátort.

Stroessner megbuktatásáról bővebben az MTI honlapján.