A kínai néphadsereg egységei parancsra várnak
További 1989 cikkek
A blogról
Partnereink
Videók
Páncélosok bukkantak fel Pekingben, de csak a külvárosban. Annak ellenére, hogy két nappal korábban statáriumot hirdetett ki a kínai kormány a tömegtüntetések elfojtására, a demonstrációk folytatódtak, mintha mi sem történt volna. Az AP amerikai hírügynökség kínai forrásra hivatkozva ugyanakkor azt jelentette, hogy 60-70 ezer katona áll készen arra Peking körül, hogy a parancsokat végrehajtsa. Út a Tienanmen téri vérengzés felé, 1989. május 21.
Az előző napokról röviden: május 19-én Li Peng kormányfő bekeményít, és statáriumot hirdet az öt hete tartó, demokráciát, politikai reformokat és az átalakításokat hátráltató politikus eltávolítását követelő diákmozgalmak miatt. Állítása szerint katonákat rendelt a fővárosba, hogy tegyenek rendet. 20-án hivatalosan is betiltanak minden tüntetést és politikai akciót, amivel egyáltalán nem törödnek a tüntető diákok. A katonák egyelőre nem érkeztek meg a Tienanmen térre.
A kínai néphadsereg egységei elérték Peking külvárosait és ott parancsra várnak - jelentette 1989. május 21-én a kínai központi rádió és a televízió.
A Reuters brit hírügynökség szemtanúkra hivatkozó legfrissebb jelentése szerint katonai vonat gördült be a Tienanmen tér közelében levő pályaudvarra. A katonák azonban nem hagyták el a 13 vagonból álló szerelvényt. A vonat érkezésének hírére több száz tüntető torlaszolta el a Peking főterétől alig 1 kilométerre lévő pályaudvar fő kijáratát.
A kínai főváros külső kerületeiből is katonai egységek jelenlétéről számoltak be hírügynökségek. Szemtanúk páncélosokat láttak Peking külvárosában. Az AP amerikai hírügynökség kínai forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy 60-70 ezer katona áll készen arra, hogy a parancsokat végrehajtsa.
A TASZSZ hirügynökség jelentése szerint a kínai hadsereg alakulatai gyűrűt vontak a kínai főváros köré, de sehol nem csaptak össze az eléjük vonuló tüntetőkkel. A szovjet hírügynökség beszámolója szerint a pekingi városi tanács képviselője az Új-Kína hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette: azért rendelték el a hadsereg felvonulását, mert a pekingi rendőri és közbiztonsági erők nem elegendőek arra, hogy érvényt szerezzenek a rendkívüli állapot bevezetéséről kiadott rendeletnek. Hangsúlyozta, hogy Pekingben az utóbbi napokban tovább erősödtek az anarchikus állapotok, amelyek komoly mértékben akadályozzák a munkát, a termelést, az oktatást és a főváros egész lakosságának életét.
Ugyanakkor cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a katonák a diákok elnyomására érkeztek Pekingbe. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a katonákat a felsőoktatási intézmények közelében helyezzék el az oktatók, a diákok és a kiszolgáló személyzet normális tevékenységének a biztosítására, biztonságuk megvédésére. Ez azonban semmi esetre sem jelenti a katonai ellenőrzés bevezetését - mondta a városi hatóságok képviselője.
Az MTI-archívuma az 1989-es eseményekrő itt olvasható.