Házi őrizetben Csao Ce-jang

2009.05.26. 11:17

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Li Peng kínai miniszterelnök csütörtökön megszerezte a katonai vezetők és vidéki tartományok támogatását, miközben Pekingben már olyan hírek terjedtek el, hogy Csao Ce-jang, a KKP KB főtitkára és több más, általában liberálisnak tekintett politikus házi őrizetbe került. A pekingi Tienanmen téren még mindig tüntető fiatalok megszavazták, hogy folytatják, sőt kiszélesítik akcióikat, amelyek révén nagyobb szabadságot és demokráciát szeretnének kivívni. 1989. május 26.

Ismét több mint százezren vonultak fel, követelve Li Peng miniszterelnök és Teng Hsziao-ping leváltását. Úgy tűnik azonban, hogy a keményvonalasnak nevezett vezetők megerősítették helyzetüket: a pekingi rádió közlése szerint a 29 tartomány közül 27 támogatásáról biztosította Li Peng intézkedéseit - jelentette az MTI 1989. május 26-án.

Kiállt a rendkívüli állapot mellett a hét katonai körzet közül hat, s egyedül a pekingi körzet nem foglalt állást a kérdést illetően. Mint arról már beszámoltunk, ilyen tartalmú nyílt levelet tett közzé a hadsereg vezérkari főnöksége, politikai főcsoportfőnöksége és hadtápszolgálata is.

Az AP amerikai hírügynökség meg nem nevezett pekingi forrásokra hivatkozva már azt jelentette, hogy Csao Ce-jang, a KKP KB főtitkára házi őrizetben van. Hír van arról is, hogy Sanghajban őrizetbe vették Van Lit, az Országos Népi Gyűlés elnökét, amikor visszatért az Egyesült Államokban és Kanadában tett látogatásáról.

Már források arról számoltak be , hogy házi őrizetbe került Hu Csi-li, a KKP KB PB öttagú állandó bizottságának tagja is. Az AP szerint mindez azt jelenti, hogy a hatalmi harcban Li Peng és Teng Hsziao-ping kerekedett felül. Az amerikai hírügynökség mindamellett megemlíti azt is, hogy az őrizetbevételekről szóló híreket hivatalosan még nem erősítették meg.

Kínai források szerint a főváros intézményeiben, a kormányhivatalokban és az ipari üzemekben a pártszervezetekben megkezdték Li Peng és Jang Sang-kun május 19-i - a rendkívüli állapot bevezetését megindokló - beszédének és a pártvezetésen belüli helyzettel foglalkozó dokumentumnak a tanulmányozását. Ezzel a dokumentummal összefüggésben terjedt el az a hír a kínai fővárosban, hogy új "négyek bandáját" lepleztek le a Kínai Kommunista Párt vezetésében. Hivatalosan meg nem erősített jelzések szerint a diákmozgalom elvtelen támogatásával, annak szításával, valamint a párt és a forradalom elárulásával vádolják Csao Ce-jangot, a KKP KB főtitkárát, Hu Csi-lit, a KKP KB PB Állandó Bizottságának tagját, Csin Csi-vej honvédelmi minisztert, a KKP KB Politikai Bizottságának tagját és Tien Csi-jün miniszterelnök-helyettest, a KKP KB Politikai Bizottságának tagját.

A Li Peng miniszterelnök és Jang Sang-kun államelnök által bevezetett rendkívüli állapot hetedik napján amúgy Pekingben a legteljesebb rend és nyugalom van, a város élete teljesen normális. Továbbra is folytatják azonban ülősztrájkjukat az egyetemisták és a főiskolások a Tienanmen-téren és a tiltott városbeli párt és kormányközpont előtt. Az akcióban többezer diák vesz részt.

A sztrájkoló diákok közös bizottsága reggel megtartott ülésén úgy határozott, hogy a diákok nem hagyják el a Tienanmen-teret, és mindaddig folytatják az ülősztrájkot, valamint a tüntetéseket, amíg a hatalom illetékesei nem tesznek eleget következő követeléseiknek:

1. Li Peng miniszterelnök mondjon le. 2. Azonnal hívják össze a kínai parlament rendkívüli ülését. 3. Vonják vissza a statárium bevezetéséről szóló kormányrendeletet. 4. Bocsássák szabadon a diákok szerint házi őrizetbe vett Csao Ce-jangot, a KKP KB főtitkárát és Van Lit, a Parlament Állandó Bizottságának elnökét.

A diákmozgalom irányító bizottsága elhatározta, hogy a hazafias és demokratikus mozgalom sztrájkkal való támogatására hívja fel a pekingi gyárak és üzemek munkásait. A diákszervezet helyzetértékelése szerint a Li Peng vezette kormány csak formálisan gyakorolja funkcióit és valójában katonai diktatúra van Kínában.