Ha nincs a forradalom, háborúzunk Romániával?

Békeidőben soha nem állt olyan közel egymás elleni fegyveres konfliktus kirobbanásához Magyarország és Románia, mint 1989-ben. Bár ekkor még papíron egy katonai szövetségben voltunk, az állambiztonsági szolgálatokhoz érkező információk arról szóltak, hogy Nicloae Ceausescu Nagy Imre újratemetésén vagy egy romániai menekültekkel telezsúfolt táborban provokációra készül, hogy aztán a Varsói Szerződés beavatkozást kérhesse a szocialista útról letért Magyarországgal szemben. Ceausescu ezzel éppen azt a forradalmat akarta elkerülni, ami 20 éve mégis kitört Romániában.

“Sokféle fenyegetés sokféle formában elhangzik. De én merem remélni, hogy ez csak a szavak és a sajtókommentárok szintjén marad. Eddig semmiféle olyan csapatmozgásról nem tudunk, amely bármiféle akut fenyegetésre utalna. Persze egy beteg elméből mindig kipattanhat bármi, de azért én bízom benne, hogy a józanság ott is erősebbnek bizonyul.” Román kollégája szellemi képességét is minősítve ezt válaszolta 1989. október 21-én Németh Miklós magyar miniszterelnök a Der Spiegel kérdésére, hogy nem érzi-e magát Magyarország fenyegetve Romániától.

Ceausescu bajban

Hasonló helyzetből indult, de nagyon máshová jutott el 1989-re a két ország. Akárcsak Magyarország, Románia is súlyosan eladósodott a nyolcvanas évek elejére amiatt, mert kölcsönökből finanszírozta az életszínvonal emelését. Míg a nyugat gazdasági segítségére szoruló Magyarországon ez a kommunista egypártrendszer fokozatos fellazulását hozta, a Romániát 1965 óta vezető Ceausescu - éppen azért, hogy a hitelek feltétele ne lehessen a demokratikus nyitás kikényszerítése - az államadósság gyors lenullázását erőltette.

1989 nyarára Románia vissza is fizette adósságait, brutális megszorításokkal és a román áruk felpörgetett - akár a hazai szükségleteket semmibe vevő - exportjával. A lakosság ellátása katasztrofális volt, rendszeresek voltak a nagy áramkimaradások, akadozott a fűtés, órákat kellett sorban állni lényegében mindenért, amit egyáltalán kapni lehetett, fejadagokat vezettek be a legalapvetőbb élelmiszereknél is, felvágottnál vagy szalonnánál 20 deka volt a limit. Hosszú sorok kígyóztak a benzinkutak előtt, többnyire hiába, alig volt hús és alapvető élelmiszer a boltokban - legfeljebb akkor voltak zsúfoltak a polcok, amikor tévékamerák előtt Ceuasescu megszemlélte valamelyik üzletben a bőséges kínálatot, de fél órával a távozása után már újra csak a fejenként fél kiló darált húst kérhették a pultnál a vásárlók. Egy korabeli román vicc úgy szólt: mi Ceausescu kedvenc állata? A pingvin, mert nem eszik húst, nem fázik, viszont állandóan tapsikol a szárnyaival.

Az utolsó európai sztálinista diktátor elleni fokozódó elégedetlenség  1987-ben már kirobbantott egy felkelést a második legnagyobb román városban, Brassóban, amit brutálisan levertek, szervezett ellenzék Románián belül lényegében nem létezett. Ceausescu nem túl bonyolult megoldást választott a feszültség levezetésére, a romániai magyarok és Magyarország ellen hangolta a románokat. Elkezdődött a több ezer - főként magyarlakta - település ledózerolásával fenyegető, a helyieket a gyökereiktől, kultúrájuktól elszakító és lakótelepekbe költöztető, óriási nemzetközi felháborodást kiváltó falurombolási program és a magyar kisebbség változatos vegzálása.

Ennek hatására tömegek keltek át a magyar-román határon, Németország pedig pénzen váltott meg szász családokat, de nemcsak kisebbségiek távoztak az elviselhetetlen körülmények miatt. Nadia Comaneci, a korszak hivatalosan is körülünnepelt, sokszoros olimpiai bajnok tornásza, a diktátor fiának, Nicu Ceausescunak a szeretője is az Egyesült Államokba disszidált.

Bár 1989-ben még létezett a szocialista közös piac, a KGST és a keleti katonai tömb, a Varsói Szerződés, a gorbacsovi peresztrojka megszüntette Moszkva szoros felügyeletét korábbi csatlósainál, a szovjetek leginkább saját problémáikkal voltak elfoglalva. Felszínre kerültek az addig elfojtott korábbi sérelmek a szocialista országok között, magyar részről az erdélyi magyarokat ért durva támadások (és a kibeszéletlen Trianon), Ceausescu pedig az országa belső feszültségeit vezette volna le a politikai reformokat elindító országokon, a revizionista törekvésekkel is megvádolt Magyarország mellett Lengyelországon is. A diktátor saját pozícióját is védendő erős blokk összekovácsolásán dolgozott a szintén keményvonalas NDK-val, Csehszlovákiával és Kínával. A vád Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az volt, hogy letért a szocializmus útjáról.

A Varsói Szerződés rohanja le Varsót

1989 augusztus 19-én éjfélkor, amikor Jaruzelski elnök nem a kommunista párt, hanem az ellenzékből kinőtt Szolidaritás jelöltjét bízta meg kormányalakítással, a román külügy bekérette a bukaresti lengyel nagykövetet, és közölték vele Ceausescu üzenetét. A fenyegetés szerint rendkívül komoly helyzetet teremtett, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt lemondott addigi kizárólagos hatalmáról, ez ellentétes a szocializmus tudományos, forradalmi építésének az elvével és egyedül a legreakciósabb imperialista körök érdekeit szolgálja. A Szolidaritás beemelése a kormányba nem tekinthető a lengyelek kizárólagos belügyének, mert az minden szocialista országot érintő ügy, komoly csapás és jelentős veszély a Varsói Szerződésre, egyben jelentős támogatás a NATO számára.

Ceausescu még aznap éjjel katonai beavatkozásra szólította fel a Varsói Szerződés tagjait. Az a Ceausescu, aki nem volt hajlandó csatlakozni 1968-ban a prágai tavaszt leverő Varsói Szerződés-csapatokhoz, 1989-ben az élére állt volna egy hasonló katonai beavatkozásnak a reformokat bevezető országok ellen.

Ceausescu fenyeget

A magyar állambiztonsági szolgálatokhoz 1989-ben eljutott információk a lengyelek elleninél egy kicsit szofisztikáltabb Magyarország elleni Ceausescu-forgatókönyvről szóltak. Röviden: vagy Nagy Imre és társai újratemetésén vagy a Romániából elszökött menekültekkel zsúfolt táborok valamelyikében olyan provokációt szervezni, ami alapot adhat a szocializmus útjáról letért Magyarországon a Varsói Szerződés beavatkozására. (A napi jelentések titkosítását mostanra feloldották, azokat az OSA Archívum publikálta.)

A magyar állambiztonsági szervek és a határőrség a menekültáradatból igyekezett kiszűrni a román állambiztonság, a Securitate ügynökeit (és mint hivatalosan is elismerték, többek között a gyengeelméjűket is, akiket visszaadtak a román hatóságoknak).

Az alaposabb szűrés azonban lehetetlen volt, a táborok ugyanis hamar megteltek, ezért felgyorsították a letelepedési engedélyek kiadását, hogy legyen hova elhelyezni az új érkezőket. És bár voltak hírek Svédországból és Romániából érkező provokátorokról, az erősen túlbiztosított Nagy Imre temetés - a Hősök tere és környéken zsúfolásig volt egyenruhásokkal, civilbe öltözött hivatásos állambiztonságiakkal és civil besúgókkal - rendben lezajlott 1989. júniusban. Biztos, ami biztos,a román külügy bekérette a bukaresti magyar nagykövetet, és átnyújtotta neki a román kormánynak a magyar kormányhoz intézett hivatalos tiltakozását amiatt, hogy - román megfogalmazás szerint - Nagy Imre és társainak temetésén szocialistaellenes, románellenes, nacionalista, revansista megnyilvánulásokra került sor. Ilyenek amúgy nem hangzottak el a rendezvényen.

Ceausescu számára pedig látszólag kedvezőtlen fordulat volt, hogy a Varsói Szerződés éppen a Bukarestben tartott 1989. júliusi csúcstalálkozóján mondta ki, hogy ezentúl nem avatkozik be egy tagállam belügyeibe azon a címen, hogy az eltért a közös ideológiától (ennek ellenére próbálta meg a lengyelek elleni katonai akció felvetését a román diktátor egy hónappal később).

A katonai fenyegetőzés előkerül egy heves vitában

Ezen a csúcstalálkozón tartottak egy hivatalosan is rendkívül hevesnek mondott magyar-román tárgyalást, ami után Horn Gyula közölte újságírókkal, hogy sok egyéb mellett megterheli a két ország mélyponton lévő kapcsolatát az is, hogy az utóbbi hónapokban katonai fenyegetőzések hangzanak el Romániában. "Úgy ítéljük meg, például ez utóbbival kapcsolatban, mintha román részről tudatos törekvés lenne az
ellenségeskedés szítására" - fűzte hozzá Horn.

Egy nappal később, kicsit bővebben Horn a következőket mondta a román katonai fenyegetésről:

"A találkozó során, miközben számba vettük az utóbbi hónapokban kialakult helyzetet, megemlítettük azt is, hogy megjelentek olyasfajta nyilatkozatok, amelyek katonai fenyegetést is tartalmaznak Magyarország címére. Ennek részletezésére a találkozó során nem került sor, nem is volt erre idő.

Mi az, amire konkrétan gondolunk, mire alapozzuk ezt a megállapítást? Mindenekelőtt arra, hogyha egy szomszédos ország kijelenti, hogy képes az atomfegyver előállítására, továbbá, hogy a nem távoli jövőben hozzálát középhatótávolságú rakéták gyártásához, az mindenképpen kell, hogy érintse szomszédos országok, adott esetben Magyarország biztonságát.

Megjelentek olyan nyilatkozatok román részről, felelős román vezetők tollából, amelyek ugyancsak tartalmaznak katonai jellegű fenyegetést. Hadd említsek ezek közül egyet: a román hadsereg vezérkari főnöke kijelentette egy folyóiratban, hogy igazságtalan a trianoni béke. No nem amiatt, amiért Magyarország is igazságtalannak tartja azt, hanem amiatt, hogy Magyarország területéhez tartoznak olyan országrészek is, ahol román lakosság él. Megfogalmazta e helyzet megváltoztatásának igényét is.

Több más hasonló nyilatkozat is volt már. Ezeket mi nem akarjuk dramatizálni, de nem is akarjuk szó nélkül hagyni, különösen abban a helyzetben, amikor feszült a két ország viszonya" - mondta kérdésre válaszolva Horn Gyula külügyminiszter (aki egyébként tévesen idézte a román vezérkari főnököt, mert nem ő beszélt a románok felé szűkmarkú trianoni békekötésről, hanem egy történész, egy Amerikában 1944-ben kiadott könyvre hivatkozva. Az igaz ugyanakkor, hogy Ilie Ceausescu, a diktátor testvére, és a hadsereg helyettes vezetője rendszeresen gyalázta Magyarországot a hivatalos román katonai lapban, emiatt a magyarok le is mondták a tervezett budapesti útját. Korábban egyébként járt már Magyarországon, akkor - a Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter emlékei szerint - a Hadtörténeti Múzeumban kifogásolta, hogy az ott kiállított korabeli térképeken Erdély magyar területként volt feltüntetve).

A román atom

Mire utalt az atombombát felemlegető Horn? Szűrös Mátyás 1988 végén adott egy rádiónyilatkozatot, amelyben felidézte, hogy az aradi magyar-román csúcstalálkozón Ceausescu megjegyezte: Románia képes atomfegyverek előállítására is. "Ez afféle odavetett megjegyzésnek tűnt, de mi felfigyeltünk rá" - mondta Szűrös.

Ceausescu 1989 áprilisában nyilvánosan is tett egy megjegyezést, miszerint Románia "képes előállítani bármilyen gépet vagy berendezést, törekedjünk arra, hogy minden téren versenyképesek legyünk a világon megjelenő legjobb termékekkel. Egyetlen területen, a nukleáris fegyverzetek terén, nem kívánunk versenyre kelni, bár technikailag arra is megvan a képességünk, ám szilárdan elszántuk magunkat az atomfegyverek elleni harcra".

Ezekhez az akár szájhősködésnek tűnő megjegyezésekhez érkeztek aztán 1989 során olyan információk, amelyek arra utaltak, hogy Románia tényleg készül valamire.

A hetvenes évek elején Románia is atomerőmű építését határozta el. Románia összesen 54,4 kilót magasan dúsított urániumot vásárolt az Egyesült Államoktól, hivatalosan a trigai kutatóreaktor számára. 1989 végén ebből 16,4 kiló még arra várt, hogy Románia biztonságosan el tudja szállítani.

És bár az engedélyek hivatalosan megvoltak, egy amerikai nukleáris fegyverzet-ellenőrzési kutató intézet 89. december 12-én jelezte, hogy ellenzi a maradék urán kiadását. A tiltakozók megbízhatatlannak minősítették a Ceausescu-rendszert, és nagy kockázatot láttak abban, hogy a románok esetleg továbbadhatják – akár terroristáknak is – az atombomba-alapanyagnak is használható dúsított urániumot.

A tiltakozók emlékeztettek arra is, hogy Románia már megsértette az atomfegyverek, illetve az atomfegyverek előállításához szükséges anyagok továbbadását tiltó atomsorompó-egyezményt. A megállapodás szerint a résztvevő államoknak nemzetközi ellenőrzés nélkül nem lehet egy tonnánál több nehézvízet exportálni, ezzel szemben Románia 1986-ban 12,5 tonna nehézvizet vásárolt Norvégiától, s nem volt hajlandó magyarázatot adni, mi lett a sorsa az anyagnak.

Erős volt a gyanú, hogy a nehézvizet titokban eladta. A magyar állambiztonsági szervek által összeállított 1989. szeptember 9-i napi operatív jelentésben az állt, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség – nem ellenőrzött – értesülései szerint Románia továbbadja a Norvégiából importált nehézvizet az atomsorompó egyezményhez nem csatlakozott Izraelnek, és ennek ellentételezéseként lehetősége van nagy tisztaságú urán- és plutóniumérc vásárlására. (1990 áprilisában végül derült ki, hogy Románia valóban továbbadta a hivatalosan atomreaktorai számára vásárolt norvég nehézvíz egy részét, de nem Izraelnek, hanem Indiának.)

Atomhoz rakéta is?

Ugyancsak 1989-ben, májusban írt a német Spiegel magazin arról, hogy Románia hozzájuthat nukleáris töltet hordozására is alkalmas középhatótávolságú rakétatechnológiához, mégpedig az argentin, iraki, egyiptomi együttműködésben készülő Condorhoz.

Hivatalosan az argentínok cáfolták a hírt. Ugyanakkor Horn Gyula a La Republicának nyilatkozta azt mondta, hogy a rakétavásárlás is témája volt a bukaresti román-magyar találkozónak: "a magyar küldöttség világosan kifejtette, hogy ha Európában, ahol előrehalad a leszerelés, egy kis ország olyan közép-hatótávolságú rakétákat szerez be, amelyeket a Szovjetunió és az Egyesült Államok éppen leszerel, az az egész földrész biztonságát destabilizálja".

Egy állambiztonsági napi jelentés idéz egy Bukarestbe akkreditált amerikai diplomatát, aki bizalmasan megerősítette, hiteles a Spiegel híre, hogy Románia középhatótávolságú rakéták gyártási technológiájához jutott. A Brassó melletti repülőgépgyárban a gyártási előkészületeket is megtették, de az előállításig még valószínűleg nem jutottak el.

Az állítólagos román atombombaprogram pár évvel később is téma volt. Sajtóhírek szerint 1992-ben találtak két milligramm plutóniumot, amelyet román tudósok nyertek egy kísérleti reaktor egyik fűtőelemből. Román lapok szerint Ceausescu-idején tudósok a Bukaresttől nyugatra fekvő Pitesti-ben nukleáris fegyver előállításán fáradoztak.

A homályos atomprogramban egyetlen dolog mégis biztos, valódi veszélyt a csernavodai erőmű jelentett.  Az 1980-ban elkezdett építését Ceausescu bukása után felfüggesztették, mert elfogyott a pénz, és a minősége is csapnivaló volt. Az ellenőrzések során kiderült, hogy a hegesztések 60 százaléka volt selejtes. Végül 1996-ban üzembe helyezték a tervezett öt blokk egyikét.

Egy felfüggesztett szóvivő, akinek igaza volt

1989 júliusában jegyezte meg a BBC-t Budapestről tudósító Sally Acroyd, hogy a magyar külügyminisztérium egyik szóvivője a közelmúltban azt mondta: Magyarországnak meg kellene változtatni a honvédelmi politikáját, és tekintetbe kellene vennie a román fenyegetés veszélyét. A szóvivőt felfüggesztették állásából, de a párt egyes vezetői szerint igaza volt.

Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke júliusban úgy nyilatkozott, hogy szerinte nincs reális esély a két ország közötti fegyveres konfliktusra, de emlékeztetett arra, hogy a román egységek részt vettek a Tanácsköztársaság leverésében és 1956-ban felajánlották csatlakozási készségüket a Magyarországra bevonuló szovjet csapatoknak.

A román katonai fenyegetésről szóló hírek a nyár elmúltával sem ültek el. Raffay Ernő a parlamentben kérdezett rá 1989. szeptember 27-én Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszternél, hogy a kiélezett helyzetben, amikor “egyes szomszédos országok a politikai zsarolástól és a katonai fenyegetőzéstől sem riadnak vissza, biztosítható-e a hadsereg védelmi ereje, különös tekintettel a hadsereget érintő megszorításokra. A magyar hadvezetés megtette-e a szükséges intézkedéseket egy esetleges román katonai betörés ellensúlyozására. Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter megerősítette, hogy Magyarország és Románia viszonya valóban rosszabbodott, a magyar kormány azonban diplomáciai síkon rendezné a kapcsolatokat. Elismerte ugyanakkor, hogy a haditechnika fejlesztésére az ötéves tervben előirányzott keret 18 százalékát elvonták.

Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke szeptember elején a magyarországi erdélyi körök és egyesületek első országos tanácskozásának megnyitóján beszélt arról, hogy az utóbbi években a féktelen magyar-ellenesség már nyíltan is a hivatalos politika szintjére emelkedett Romániában. Egy újabb, a szocialista országokban példa nélkül álló elem is felmerült a kétoldalú viszonyban: a burkolt katonai fenyegetés. Erre a magyar kormányköröknek higgadtan, de határozottan kell reagálniuk.

"Vissza kell verni a horthystáknak és az új horthystáknak arra irányuló törekvéseit - akik ismét szövetségre lépnek az egykori és új nácikkal -, hogy a határok revízióját és azt a politikát szorgalmazzák, amellyel egymás ellen uszítják a népeket" - jelentette ki 1989. október 23-án Bukarestben Nicolae Ceausescu.

A két ország közötti hivatalos kapcsolatok 1989 végére annyira befagytak, hogy a román nagykövet például nem volt hajlandó átvenni december 6-án Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök Ceausescunak címzett, Tőkés László üldözése és bántalmazása miatt írt tiltakozását. Eközben a katonai vezetés arról értesült, hogy román részről támadás érheti a paksi atomerőművet és akciót terveznek a fővárosi vízbázis ellen.

Mi történt, amikor tényleg előkerültek a fegyverek 1989. december 22-én? Miért állítottak fülelő őrt minden magyar laktanyában? Tényleg a honvédséggel akart felfegyvereztetni Temesvárra induló önkénteseket az MDF? Folytatjuk.

Az 1989-es események felidézésében nagy segítséget nyújtott az MTI megnyitott archívuma, a korabeli Híradó-felvételeket a NAVA tette hozzáférhetővé.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!