Megoldani Erdély ügyét ügyes-okosan

Több forrásból is olyan jelzések jutottak tudomásunkra, hogy a már korábban Magyarországra küldött Securitate-ügynökök terrorcselekmények végrehajtására készülnek - emlékezik vissza Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter az 1989. román forradalom napjaira. A Romániába küldött számos hírszerzőnek és rádiólehallgatásoknak köszönhetően a magyar honvédség már mindent tudott a szomszéd hadseregről. Cikkünk első részében bemutattuk azokat az állambiztonsági jelentéseket, amelyek arról szóltak, hogy Ceausescu saját hatalmának megtartása érdekében provokációra készül Magyarország ellen. 1989 végére a katonai vezetés a nyílt fegyveres konfliktusra kevés esélyt adott, de a provokációkra számítottak. Figyelmeztetést kaptunk ugyanakkor Romániából, ha fegyveres magyar önkéntesek valóban tömegesen indulnak el Temesvárra, abból harc lehet.

Komoly dilemmában volt a magyar katonai vezetés 1989 karácsonya előtt. Az akkori hagyományok szerint a hadsereg a sorkatonák egy részét a karácsonyi ünnepekre, másik részét szilveszterezni engedte haza. Csakhogy előbb december 16-án Temesváron, majd 21-én Bukarestben tört ki általános lázadás Ceausescu ellen. Korábban számos információt kaptak a magyar állambiztonsági szervek, hogy román részről akár fegyveres provokáció is érheti Magyarországot. A honvédség harckészültsége pedig húsz éve még alapvetően a sorkatonákra épült.

"Több forrásból is olyan jelzések jutottak tudomásunkra, hogy a már korábban Magyarországra küldött Securitate-ügynökök terrorcselekmények végrehajtására készülnek. Ezek között szerepelt Budapest ivóvízkészletének megmérgezése, a paksi atomerőmű elleni merénylet, hogy csak a legsúlyosabbakat említsem. A tennivalók a kormányzati szervek és a főhatóságok legszorosabb együttműködését tették szükségessé, s ezért mindenkinek talpon kellett lenni, hogy a veszélyeket el tudjuk hárítani" – írta a História című lapban 2000-ben megjelent cikkében Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter.

A sorkatonák nagy részét végül hazaengedték. Megkerestük Kárpáti Ferencet, aki úgy emlékszik vissza a történtekre, hogy nem akartak pánikot kelteni a közvéleményben (a katonák többsége már december elején tudta, hogy mikor mehet haza, ezt meg is írták a családjuknak). És a sorkatonák elengedésével a románoknak is akartak üzenni, hogy a magyar hadsereg nem készül semmire,hiába sulykolja ezt Ceausescu. A provokáció lehetőségével azonban igenis számoltak. Ezért a légvédelmiseknél, különösen a paksi atomerőmű körüli gyűrűben szolgálóknál, a rádiófelderítőknél, a légierő készenléti egységeinél, a radarosoknál és a határ közelébe kitelepült Furkó Kálmán-féle szolnoki mélységi felderítőknél magasabb harckészültséget rendeltek el és a Belügyminisztérium megerősítette a határőrség készültségét is.

Félelem a Ceuasescu-klán kalandor lépéseitől

Bár a román hadsereg fő ereje Erdélyben állomásozott, Kárpáti egy szomszédból érkező nyílt katonai támadás lehetőségét 1989 végére már szinte teljesen kizártnak tartotta. A diplomáciai hidegháború ellenére nem volt rossz a kapcsolat a két hadsereg között, ami a volt honvédelmi miniszter szerint azért nem jelentette azt, hogy emiatt a románok Ceausescu parancsait ne hajtották volna cégre. Nem is ezért nem tartott a magyar katonai vezetés a teljes román hadsereg hirtelen megindulásától, hanem a Romániában begyűjtött rengeteg információ miatt.

Mint szövetséges, Románia nem volt korábban a hírszerzés célpontja, ez azonban 1989-re megváltozott. „Munkatársaimmal arra a következtetésre jutottunk, hogy a Ceausescu-klán - hatalmának megőrzése érdekében - kalandor lépésekre szánhatja el magát, s nincs kizárva, hogy valamilyen durva, provokatív lépést tegyen Magyarországgal szemben. Elsődleges feladatunknak tekintettük, hogy folyamatos, naprakész tájékozottsággal rendelkezzünk a román hadsereg állapotáról, tevékenységéről, mozgásáról” - indokolt Kárpáti. (Már az sem volt szokványos, hogy az 1989. augusztus 20-i, rendszerint unalomba fulladó tisztavatáson a magyar honvédelmi miniszter beleszőtte beszédébe a nemzetiségi jogok tiszteletben tartásának szükségességét is, és "mélységes aggodalommal" szólt arról, hogy "ennek felismerése még nem mindenhol történt meg, s a nemzetiségek jogainak durva megsértése emberek ezreit kényszerítette szülőföldjének, otthonának elhagyására".)

Keleti György, aki ekkoriban honvédségi szóvivő volt, mára nyíltan beszél arról, hogy számos, románul kiválóan beszélő ügynök indult Romániába és Magyarország aktivizálta helyi informátorait is. "Többet tudtunk Romániáról, mint Ausztriáról" - tette hozzá. (A feladatuk információszerzés és nem az események megszervezése volt. Bár Ceausescu az év során számos alkalommal utalt rá, hogy külföldi ügynökök áskálódnak Románia szuverenitása ellen és a román forradalmat elindító temesvári történésekért is őket tett felelőssé, erről nincsenek információk.) Az is rendkívüli volt, hogy a Varsói Szerződés valamennyi tagállamába katonai attaséként Magyarország politikai tiszteket küldött, Romániával azonban kivételt tett, és egy hírszerzésben jártas tiszt ment Bukarestbe.

A honvédség ráállt a romániai rádiófelderítésre is, így lényegében mindent tudtak a román hadseregről, az elcsípett megjegyezésekből, panaszokból pedig kiderült, hogy általános támadásra biztosan nem kell számítani - mondja Kárpáti. (Ugyanakkor a magyar hadseregnél sem volt minden rendben, a kiadásokat 15 százalékkal csökkentették, a létszámot is folyamatosan faragták. Az állambiztonsági szolgálat december 15-i napi jelentése arról számol be, hogy a magyar vadászrepülő ezredek átszervezése és az ezzel kapcsolatos létszámcsökkentések nagy elkeseredést váltottak ki az érintett állomány körében. A rendkívüli események megelőzése érdekében a Magyar Néphadsereg repülőfőnöke leállította a kiképző repüléseket december 19-éig.)

De mi tesznek a szovjetek?

A helyzetet bonyolította, hogy Romániában nem, de Magyarországon ekkor még állomásoztak szovjet katonák. Ceausescu folyamatosan próbálta a két reformer szocialista ország, Lengyelország és Magyarország elleni hangolni a Varsói Szerződés tagállamait, a lengyelek ellen augusztusban nyíltan katonai beavatkozását javasolt, ennek kudarca azonban azt mutatta, hogy a szovjetekre nem feltétlenül számíthatott volna a szocializmus útjáról letért Magyarország megregulázásában.

Kárpáti Ferenc érdeklődött az akkor éppen Budapesten lévő második számú szovjet hírszerzőtől, hogy ők mit tudnak, de az orosz vagy nem akart vagy nem tudott mondani semmit. Körbetelefonálta a Varsói Szerződés védelmi minisztereit és hívatta a moszkvai központot is, de hosszas próbálkozás után csak az egyébként nem VSZ-tag Jugoszlávia védelmi minisztert érte el, aki nagyon hálás volt, mert ő sem tudott kapcsolatba lépni senkivel. „Ekkor vált számomra nyilvánvalóvá, hogy a Varsói Szerződésnek vége, hihetetlennek tűnt, hogy az egyik tagországában fegyveres felkelés zajlik, és ez a szervezetet teljesen hidegen hagyja” - emlékszik vissza Kárpáti.

Öt helikopter berepült Magyarországra

Ha a hadseregek közti fegyveres konfliktus esélyét minimálisnak is tekintette a magyar honvédség vezetése, a román belső feszültségekről a figyelmet elterelő provokációval továbbra is komolyan számoltak. Számos lakossági bejelentés érkezett, hogy hol láttak landoló román helikoptereket. Összesen öt légtérsértés valóban történt ezekben a napokban, helikopterek repültek át Romániából, de leszállás nélkül gyorsan vissza is tértek, ezért a magyar légierő állandó készültségben lévő MiG-21-esei nem is emelkedtek fel a betonról. Hogy csak tesztelték a rendszert, vagy besódródtak, az nem derült ki. De egy, a két évvel későbbi barcsi esethez hasonló ügynek - amikor a délszláv háború idején egy szerb gép kazettás bombát dobott le egy házra – a pattanásig feszült helyzetben komolyabb következményei lehettek volna.

Nem könnyítette meg a magyar honvédség dolgát, hogy 89 december közepén, végén szinte végig taknyos, ködös idő volt. Ezért Keleti György visszaemlékezése szerint külön őröket állítottak a laktanyákba, hogy füleljenek és ha különös zajra lesznek figyelmesek, azonnal jelentsék.

Ceausescu a budapesti rádiót terroristázza

Amikor december 16-án Temesváron, Tőkés László kilakoltatása miatt elkezdőtek a tiltakozások, amelyek villámgyorsan a rendszer elleni demonstrációvá alakultak, még reálisabbnak tűnt, hogy előkerülhet a korábban vázolt, a belföldi feszültségeket külpolitikai konfliktussal feloldó Ceausescu-forgatókönyv. A tüntetések vérbefojtása után beszédében terrorista jellegű akcióknak minősítette a történteket, aminek megszervezése és kirobbantása szorosan kötődik különböző országok reakciós, imperialista, irredenta és soviniszta köreihez és kémügynökségeihez. Ceausescu szerint a nemzetellenes provokatív akció célja az volt, hogy "rendzavarást keltsenek, megbontsák a gazdasági-politikai egyensúlyt, hogy megteremtsék a feltételeket Románia területének megcsonkításához, hogy szétzúzzák szocialista hazánk függetlenségét és szuverenitását". Országot nem nevezett meg, de a budapesti rádiót konkrétan felelőssé tette a történtekért.

Nem tűnt úgy, hogy Ceausescut különösebben megrendítették volna a Temesváron történetek. Annyira bízott magában, hogy a temesvári vérfürdő után nem mondta le a korábban lekötött háromnapos iráni látogatását, és feleségét bízta meg az ügyek irányításával.

Amikor visszatért, december 21-én egy tömeggyűléssel próbálta jelezni erejét, de hiába ígért már fizetés- és nyugdíjemelést, a demonstráció tüntetésekbe torkollt. Innentől kezdve gyors lefolyású volt a forradalom. Amikor 22-én a hadsereg irányítója megtagadta a tüntetések leverését, a katonák pedig a nép oldalára álltak, eldőlt a diktátor sorsa, egyben az is, hogy a román hadsereg nem támad majd Magyarországra. A Ceausescu mellett kitartó, a hadsereggel harcoló Securitatenak pedig egyre kisebb esélye volt jelentősebb provokációra Magyarország ellen.

A hadsereg átállásával a katonai viszony javult a két ország között. A rendszeres magyar rádiólehallgatások is segítették a román hadsereget, a magyarok ugyanis bemérték és kiadták a Securitate alakulatainak koordinátáit, de például miután arról értesítette Németh Miklós miniszterelnök Kárpáti Ferencet, hogy a Menyőbe kitoloncolt Tőkés László és családja ellen merényletet tervez a Securitate, felhívta román kollegáját, és hamarosan román katonák védték Tőkésék életét.

Ceausescu utolsó beszéde 1989. december 21-én

Román részről azért tetten érhető volt némi paranoia (a magyaroknál is, amikor egyik reggel az oszladozó ködben váratlanul tankokat vettek észre a határtól pár száz méterre, ám kiderült, hogy csak traktorok voltak). A román hadsereg a magyar katonai felajánlásokból az egészségügyi és az élelmiszeren kívül nem fogadott el semmit, lőszert, de még a kórházvonatot sem. Segélyszállítmányokat vitt ugyan a magyar légierő Bukarestbe, de a határon fegyveres magyar katona nem mehetett át. Aradra például elindult már egy segélyszállítmány, ami főleg gyógyszert és vérplazmát vitt, amikor a románok az utolsó pillanatban szóltak, hogy fegyvert nem hozhatnak, majd ők garantálják a védelmüket. Némi hezitálás után belement ebbe a magyar katonai vezetés, ám a beígért komolyabb biztosítás a határ másik oldalán hiányzott. Amikor Aradon a lepakolás közben lövöldözés tört ki a közelben, a fegyvertelen magyarok azt a a parancsot kapták itthonról, hogy egyszerűen csak szórják ki a szállítmányt, és azonnal induljanak vissza.

És akkor jött egy MDF-delegáció

Amikor úgy tűnt, hogy minimálisra csökkent a fegyveres konfliktus esélye, a magyar politika kért szót. December 23-án este az akkor még ellenzéki MDF három politikusa, Szabad György, Bíró Zoltán és Für Lajos találkozott a magyar katonai vezetéssel. Hogy mi történt pontosan a budapesti légvédelem központjában, a Sziklában, azt igen nehéz összerakni, de ketten állítják, hogy az MDF-delegáció Romániába induló önkéntesek felfegyverzésének az ötletét javasolta. Erre a résztvevők majdnem mindegyike másként emlékszik.

Szabad György szerint látogatásuk célja csak annyi volt, hogy megerősítsék az egy nappal korábban kiadott közleményüket, miszerint  „Magyarország nem szemlélheti tétlenül” a romániai véres fejleményeket, és felhívja a kormányt, hogy kezdeményezze az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását”. Szabad szerint volt a beszélgetésnek egy pontja, amikor felemlegette a közhangulatot, a gyűléseken elhangzott alkalmanként naiv véleményeket is. Mivel ekkor lépett be a szobába a honvédelmi miniszter, azt is hihette, hogy a saját álláspontját adja elő.

Kárpáti Ferenc valóban nagyon másként emlékezett a történtekre. (Kárpáti a Históriában megjelent cikkben hivatkozott először erre a beszélgetésre, Szabad ugyanitt válaszolt rá). A honvédelmi miniszter szerint több javaslattal érkezett az MDF-delegáció, és az egyik ezek között az a hajmeresztő elgondolás volt, hogy „a magyar katonai vezetés segítse elő önkéntesek felfegyverzését és Romániába való küldését.” Kárpáti szerint a legnagyobb önuralomra volt szüksége, hogy ezt a megfelelő módon utasítsa el azonnal.

Kárpátinál ráadásul két nappal korábban a román vezérkari főnök - miután többször is kérte, hogy bízzon a magyar katonai vezetés a románban - visszakérdezett, hogy igazak-e azok a hozzájuk eljutott hírek, hogy Magyarországon fegyvereseket toboroznak és önkéntesek sokasága indult el Temesvárra. Egyúttal idézte a román alkotmányt, miszerint a román hadsereg feladata az ország határainak és szuverenitásának a védelme, ennek érvényt is szereznének, ha fegyveresek jelennének meg az országban. (Milea december 21-én beszélt erről Kárpátival. Néhány órával később már halott volt. Valószínűleg Ceausescu végeztette ki, mert nem volt hajlandó a hadsereggel leveretni a bukaresti tüntetést.) Milea halála után, december 22-én helyettese, Eftimescu altábornagy beszélt Kárpátival telefonon. Azzal kezdte, hogy "észrevehették, hogy nem támadunk önök ellen, nincs semmiféle negatív szándékunk. A két hadsereg közötti barátság erősebb, mint a vezetők közötti barátság volt". Majd arra kérte a Kárpátit, hogy ha segíteni akarnak, "forduljanak a magyar néphez azzal a kéréssel, hogy ne legyenek provokatív fellépések a magyarok részéről".

Román katonák Ceausescu tárgyalását nézik

Egy nappal később az MDF nyílt levélben javasolt megoldásokat a romániai helyzetre, ebben önkéntesek felfegyverzéséről szó sem volt. Kárpáti ebből azt szűrte le, hogy valószínűleg ki akarták puhatolni a magyar katonai vezetés hozzáállását.

Nem maradt azonban ennyiben a dolog. 1994-ben, a választási kampányban idézte fel Horn Gyula azt, hogy az MDF felfegyverzett gerillákat akart küldeni Romániába 1989-ben. Az MDF ezt rögtön tagadta. Ebben a vitában állt elő Bíró Zoltán, az MDF delegáció egy másik tagja egy újabb verzióval. Eszerint szó sem volt önkéntesekről, valódi profi csapatot akartak Temesvárra küldeni, persze csak akkor, ha a románok kérik és igen rövid időre.

Antall: Őrültség és agyrém

Újabb tíz év múlva került elő egy újabb verzió. Az MDF-delegáció harmadik tagja, a párt 89-es köztársasági elnök-jelöltje Für Lajos állt elő egy másik, konkrétumok nélkül is igen érdekes visszaemlékezéssel, amiből megismerhetjük Antall József véleményét is az ügyről.

Für a 2003-ban megjelent, A Varsói Szerződés végnapjai - magyar szemmel című könyvében azt írja, hogy a román forradalom kirobbanásakor Bíró Zoltánnal beszélgettek a történésekről, „az események által esetleg fölkínálkozó vagy a nyomukban megnyílható lehetőségekről, Erdélyről, erdélyi magyarokról. Arról, hogy egy kedvező pillanatban hátha nyílna tér az ügy ügyes-okos rendezésére. De éppenséggel szükség is támadhat a véres fölfordulásban az erdélyi magyarok hathatós – és nemcsak szóbeli és diplomáciai – megsegítésére".

Für és Bíró hatszemközti találkozót kért Antalltól, aki, miután előadták – a Für által nem részletezett, Antall válaszából azért sejthető - mondanivalójukat, előbb csak a fejét ingatta, majd egyre mérgesebb lett, és azt közölte, hogy semmi szín alatt sem ért egyet akár ilyen, akár olyan beavatkozással, azt őrültségnek és agyrémnek nevezte, majd megismételte, hogy bárhogy alakulnak is a belső viszonyok Romániában, semmi szín alatt sem lehet, még közvetetten sem, katonai síkon közbeavatkozni. Aztán annyit jegyzett meg, hogy felőle felkereshetik az ötlettel Kárpáti Ferencet, de vigyék Szabad Györgyöt is. Für a Kárpátival történt beszélgetés felidézésében sem említi meg, hogy mivel is mentek oda, csak a csalódottságát jelzi, hogy a honvédség nem tesz meg minden tőle telhetőt a forradalmárok és az erdélyi magyarok megsegítésért.

Három hónappal később

Für Lajos öt hónappal később a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere lett, államtitkára pedig az a Raffay Ernő, aki tavaly azt nyilatkozta, hogy a magyar kormányok egy sor lehetőséget elmulasztottak a trianoni békediktátuma revíziójára, az első ilyen éppen a román forradalom volt. Für 2005-ben nyilatkozta azt, hogy a határrevízióról soha nem szabad lemondani.

És alig három hónappal a román forradalom után, amikor úgy tűnt, hogy Ceausescu-bukása javíthat a magyar-román kapcsolatokon, újra leszállt egy magyar honvédségi An-26-os gép a bukaresti reptéren, de nem magyar élelmiszer és gyógyszeradományokat vitt, hanem a Marosvásárhelyen több magyarral együtt meglincselt Sütő Andrásért jött, hogy Budapestre szállítva megpróbálják megmenteni az egyik szemét.

Az állambiztonsági szolgálat napi operatív jelentéseit az OSA Archívum tette publikussá honlapján. Az 1989-es események felidézésében nagy segítséget nyújtott az MTI megnyitott archívuma, a korabeli Híradó-felvételeket a NAVA tette hozzáférhetővé.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!