Tényleg Bokrost és Habsburgot szereti az MDF
Az MDF elnöksége szerdai ülésén döntött a párt európai parlamenti listájának első öt helyéről, mondta Dávid Ibolya. A testület több mint nyolcvan százalékos támogatottsággal határozott úgy, hogy a párt EP-listáját Bokros Lajos volt pénzügyminiszter vezeti, őt Habsburg György követi.
A harmadik helyet Kerék-Bárczy Szabolcs kapta, aki az MDF külügyi kabinetjének vezetője, volt Los Angeles-i főkonzul, a negyedik a listán Joó Szabolcs MDF-es politikus, agrármérnök lett, míg az ötödik helyet maga Dávid Ibolya, a párt elnöke vitte el.
„Március 7-én dönt a párt országos választmánya az elnökség által javasolt EP-listáról. A teljes lista szombat reggelig készül el, és az kerül majd a választmány elé", mondta az ülés után Makay Zsolt, a Magyar Demokrata Fórum Országos Választmányának elnöke.