Itt van a tizenegyedik

Máig rejtély Orbán előtt, miért ülnek fel milliószám a reformblöffnek a magukat okosnak gondoló magyarok. Rövid távon is hasznot hozó reformok kellenének a hosszú távú, keveseknek használók helyett.

Nem tudja, hogy a változás eljut-e idáig.

A pénz persze fontos, de Magyarországon fontosabbnak kezdték tekinteni a természetnél a közösségnél, a családnál. A pénzvilág elfogadtatott egy hibás sorrendet, a költségvetés fontosabb a gazdaságnál, a bankrendszer a termelésnél. Elfogadtatták, hogy mindent pénzben kell mérni, pedig ez hazugság. Nem véletlen, hogy ez a válság ennek a hazugságnak a központjából, a pénzügyi rendszerből indult ki.

Egy népszerű, főleg pesti szleng: van az a pénz. Orbán reméli, hogy a válság megtanít, hogy értelmes lenne azt használni, hogy nincs az a pénz. Amiért odaadjuk a hazánkat, gyermekeinket.

A jóakaratot és összetartozást nem lehet pénzzel felülírni.

Ha a pénz mindent felülír, akkor a felelősség helyébe a felelőtlenség lép. Ha kevesebb gyerek születik, az rövid távon megtakarítás, de később az államnak nem lesz adófizetője, a családnak meg támasza. Én azt remélem, hogy a pénz a jövőben a helyére kerül.

Hozzánk eddig nem a megújulás, csak a válság hatásai gyűrűztek be. Magyarországon semmi változás, pontosan ugyanúgy történik minden, mint az előző években. Miért nem indulnak meg a vezetők, miért akarnak a most megbukott régi világban maradni? Nekem szerencsém volt, kezembe akadt egy érdekes felmérés.

Érdekes felmérést olvasott, amiben vezetőket kérdeztek, hogy mi a legféltettebb titkuk? Az eredmény több mint megdöbbentő: a vezetők legfőbb titka, hogy nem értenek ahhoz amit csinálnak, és attól rettegnek, hogy ez előbb-utóbb kiderül. Nem állítom, hogy csak a magyar kormányt kérdezték volna, de ez érződik a magyar politikában.

Ez a nagy titok, ebből fakad minden, ami az elmúlt években történt, vagy nem történt. Ebből fakadnak a hazugságok, hamisítások, az őszödi beszéd, a rendőrterror. Ez magyarázza, hogy sohasem történik semmi, hogy a helyzet sosem lett jobb. Ez okozza a pofonokat, az egész csődtömeget, amit a kormány mindannyiunk nyakába zúdított. Nem csoda, hogy nálunk nem lett változás.

Aki attól fél, hogy kiderül róla, hogy nem ért hozzá, az nem akar változtatni. A kudarcos emberek rettegnek a változástól, a régi világ emberei nem akarják belátni, hogy a világnak változnia kell. Sejtik, a régi blöffök már nem működnek majd, nem lesz elég trükközni, hamis adatokat megadni. Ez a baj Magyarországon.

Nincsenek új gondolatok, politikai elitünk kétségbeesetten küzd a változás ellen. Mire alapozhatjuk ezt? Hét év nem kevés idő, és ez alatt képtelenek voltak elérni akár egyetlen fontos sikert is. Kevesebb-e ma a munkanélküli? Nem, kevesebben dolgoznak. Látunk-e új eszközt a munkahelyteremtésre? Nem. A gazdaság növekedése folyamatosan lassul.

Két éve leállt a gazdaság növekedése, a teljesítmény romlik, a növekedés módjáról halvány fogalma sincs a kormánynak. Rekonrdszinten az államadósság, az év végére 84-85 % lesz, egyre csak nő. A polgári kormány kezdetekor 1998-ban 58% volt, négy év múlva csak 53 %. Kitörtünk Magyarország adósságcsapdájából.

Én jól  emlékszem még a rendszerváltó kerekasztal-tárgyalásokra. Akkor a szünetekben még a legvastagabb nyakú kommunistákkal is lehetett beszélgetni. Formálódott egy konszenzus, és ehhez az egyetértéshez mindenki tartotta magát 2002-ig. Ez arról szólt, hogy soha többé nem finanszírozunk jóléti kiadásokat külföldi hitelekből. A szocialisták 2002-ben felrúgták ezt az egyetértést.

2002-ben még reális esélye volt a 07-08-as euróbevezetésnek, a szlovénekkel együtt vagy a szlovákokkal együtt. Már a körvonalait sem látjuk a forgatókönyvnek, ami az euró-övezethez vezet. Miközben mindent hiteltörlesztéásre költünk, egyre több hitelt vesz fel a kormány, egyre drágábban.  Az ország mondjuk ki: csődbe került.

Javult-e a közbiztonság hét év alatt? Nem, közbiztonságról jóformán nem is lehet beszélni. Lassan hozzászokunk, hogy ártatlan családokat űznek el otthonukból. Lassan már megtermett sportolók sem érezhetik biztonságban magukat éjszaka. Nálunk a kormány inkább a bűnözőket védi.

Az egészségügyi ellátás színvonala is romlott. Hónapokat kell várni a műtétekre, a betgek szenvedése hosszabb és mélyebb mint állapotuk indokolná. Az orvosok és ápolók emberfeletti munkával igyekeznek helyt állni. A kormány megoldása: bezárni, eladni, megszüntetni és elvonni forrásaikat.

Több-e a kis- és középvállalkozás Magyarországon? Sorra huzzák le a rolót a hazai vállakozások a bürokratikus terhek és járulékok miatt. Nőtt a gázár, nőtt a függőség is. A mi bajunk az, hogy ma is a reménytelenség emberei irányítják az országot. Nem értik, hogy egy új világot kéne építeni, ehelyett ők írógépből próbálnak fabrikálni.

A reménytelenség emberei állnak a változás útjában, és a hozzájuk tartozó elit, ami őrzi alkalmatlanságának titkát. Ami sok, az sok. A mostani vezetés a gátja a változásnak.

Az állam nem azért van hogy nehezítse az életünket.

Nem azért tartják a politikusokat, hogy azok széttárt karral közöljék: cudar idők jönnek, hanem hogy megoldják a cudar időket. Olyan politikusok kellenek, akik helyzetbe tudják hozni a polgárokat, szabályozni a bankokat. De erről a reménytelenség emberei nem vesznek tudomást. Már az újpesti hentes is azt kérdezi, hogy mikor húznak el ezek végre.

Már nem a megoldásról kérdeznek az emberek, hanem hogy mikor mennek már el, akik ezt csinálták velünk. Ami sok, az sok, ezt hallani mindenhol az országban, ott is, ahol korábban ezt a kormányt nem bántottak volna. De a hatalmon lévők a szakadék szélén kötik az ebet a karóhoz, ez a legrosszabb.

Fotók: Huszti István

Vagyis nincs rosszabb annál, ha egy országot csődbne rántó kormány még a reményt is el akarja venni. Ilyenkor még a legbékésebb nép is képes dühbe gurulni, és akkor a reménytelenség emberei találják magukat a szakadékban. Magyarországnak nem egyszerűen válságkezelő csomagokra, hanem teljes megújulásra, egy új irányra van szüksége. Nehéz feladata lesz annak, aki belevág.

Sokan kérdezik tőlem is: birom-e még? Eszem ágában sincs feladni. Azt vallottam: nem állhatsz félre, míg a munkádat be nem fejezted.

Engem a rendszerváltás vitt a politikába. A régi rendszer is a reménytelenséget jelentette: hogy mindig elmaradottak, kevésbé szabadok leszünk.

Én ebbe a reménytelenségbe nem voltam hajlandó beletörődni, hittem, hogy a mi nemzedékünk képes lesz ebből kitörni. Apám azt gondolta, hogy egy oroszok álttal megszállt világban fog meghalni. Én azt mondtam, hogy én nem.

Azért van még sok dolgunk, mert a mai Magyarország egyre jobban hasonlít a 20 évvel ezelőttire. A mai szocialista Magyarország a kevesek országát hozta el. Szomorú öltönyös urak magyarázzák, hogy a politika nem az emberek dolga. A fiatalok azzal szembesülnek, hogy nem mindegy ki hova születik. Az számít most, ki helyezkedett jól.

Magyarországnak csak akkor van jövője, ha képes változtatni. Ehhez meg is van az akarat. De látjuk, hogy komoly akadályok tornyosulnak elénk. Az én célom az, hogy lebontsam ezeket az akadályokat, mondta Orbán. Én még nem végeztem be a húsz évvel ezelőtt vállalt munkát, ahogy a Fidesz sem. Még nem építettük fel a polgári Magyarországot, hogy lehetővé tegyük, hogy a boldogság mindenkinek elérhető legyen. Ezt vállaltuk, ezt vállaltam, és ezt teljesíteni is fogom, akármennyire is fáj ez a szocialistáknak.

Nem csak politikusként, caládapaként is ez a célom: nem akarom, hogy a  gyerekeim egy kudarcra ítélt országban kezdjék felnőtt életüket. Ha az osztrák életszínvonalat magunknak nem is gondoltuk reálisnak, de a gyerekeinknek már reálisnak tűnt. Európa közepe volt a célunk, nem a széle, ahová a szocialisták lökték.

Ezért nem adhatom fel sem én, sem önök. Küldetésünket még nem fejeztük be, egyetlen ember pedig ilyen célokat nem fejezhet be. De nem is kell, sokan vagyunk. Legfeljebb sokan vannak olyanok, akik nem hiszik el, hogy ez sikerülhet. De valóban képtelenek lennénk urrá lenni a reménytelenségen? Szólítsuk meg a nagyszüleinket. Nem ennél is reménytelenebb helyzetben építették újjá Magyarországot? Vagy szüleink, akik a legkeményebb diktatúra idején neveltek fel minket. Nekik könnyű volt? Nem, iszonyú nehéz.