Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kormányválság 2009

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sólyom László a múlt pénteken aláírta a miniszterek kinevezését, így a jelöléséről kartellügyei miatt lemondó Vahl Tamás kivételével Bajnai összes jelöltje, még a bizottságban leszavazott Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter is leteheti az esküt.

  • A miniszterei eskű végén csak Balázs Péter külügyminiszter és Hónig Péter infrastrukturális miniszter mondta csak, hogy Isten őket úgy segélje. Orbán Viktor nem volt jelen az új kormány eskütételén, ahogy a szabadságát töltő Gyurcsány Ferenc sem.

    Fotók: Huszti István
  • A Fidesz nem ment ki, amikor Bajnai szólásra emelkedett, hogy elmagyarázza: akkor most egy évig, fókuszált válságmenedzselés zajlik, hogy Magyarország miután kilábalt a bajból, szép lassan felpöröghessen. A probláma gyökere a miniszterelnök szerint, hogy hazánk sokkal többet költ, mint amennyit termel, és ezt csak tetőzte a válság. Amelyik oly súlyos, hogy hónapról hónapra módosítani kell lefele a prognózisokat, például a GDP-csökkenést most éppen 6 százalékra taksálják, és ezzel párhuzamosan le kell faragni a kiadásokat is.

  • "Azt is látni kell, hogy mi a cselekvés és a nemcselekvés terepe és ára" - mondta Bajnai. Ha nem cselekszünk, a sodródás zuhanásba válthat. A nemcselekvés is cselekvés, a nem döntés is döntés" - mondta, bár ez csak nyomorba döntheti az országot. A válságkezelés négy pillérre épül: a védelem pilérére, az egyensúlyteremtés pillérére, a növekedés újraindításának pillérére, valamint a bizalomépítés pillérére.

    03
  • Fodor Gábor szerint a szabad demokraták frakciója a Bajnai-program mellé fog állni és azok a képviselők is támogatni fogják a válságkezelő csomag elfogadását, akik előzőleg nemmel szavaztak a személyi kérdések kapcsán. Ezt a pártelnök mondta hétfőn az SZDSZ frakcióülését követően újságíróknak.

    A frakcióülésről távozó Gulyás József azt mondta, hogy korábbi nyilatkozatának megfelelően támogatni fogja az összes olyan válságkezelő intézkedést, amelyet a frakció megszavaz. (MTI)

  • A recept első eleme a védelem, azt jelenti Bajnai szerint, hogyan óvjuk meg a mindennapokat, első körben a munkahelyeket. Ha pedig megtratani nem sikerül őket, akkor a cél, hogy az állásvesztő a legsgyorsabban találjon újra munkát. És persze a kormány védi a kis- és középvállalkozásokat, különböző finanszírozási konstrukciókkal, hogy képesek legyenek fejlődni, és munkaerőt őrizni. Illetve óvná a kormány a családokat, köztük is azt az egymillió, autóját devizahitelből, illetve azt a 700 ezer, lakását devizaalapú kölcsönből fedező familát, amelynek nem mehet rá a vagyonkája a megugró törlesztőrészeletekre.

  • A védelem önmagában azonban nem elég, ezért szükség van egyensúlyteremtésre is, hiszen ha nem teremtünk egyensúlyt, a veszély újra és újra visszatér. Ezért szükség van a költekezés visszafogására, hiszen Magyarország többet költ védelemre, szociális jólétre, mint a környező országok, valamint többet költ, mint amennyiet megtermel. Az egyensúlyteremtés eszköze a megszorítás. "A költségcsökkentés olyan, mint az injekció, szokták mondani, de most nem erről, hanem életmentő műtétről van szó" - mondta. A megszorításokból mindenkinek ki kell vennie a részét, mert "össze vagyunk drótózva, ez az ország együtt sír és együtt nevet". Majd ismét felsorolta, ki mindenkitől vár áldozatot - ugyanazoktól, mint tegnap és azelőtt: családoktól, nyugdíjasoktól, közszolgáktól, állami vezetőktől, a vagyonosoktól és így tovább.

  • Negyed óra telt el Bajnai beszédéből, amikor megérkezett Orbán Viktor, aki azonnal sugdolózni kezdett Semjén Zsolttal.

  • A harmadik pillér Bajnai értelmezésében annyit tesz, hogy hiába teremt a kormány egyensúlyt, ha a stabilitást nem kíséri gyarapodás. Úgyhogy nem szabad beragadni, leszakadni, hanem az unió átlagánál gyorsabban nőjön a magyar gazdaság. Így Bajnai lesöpörné a gazdaságot béníó adórendszert, ahol keveseket szipolyoz ki az állam sokak érdekében. Bajnai úgy képzeli, hogy a legalacsonyabb jövedelműek járulékát jól le kell vinni, hogyha múlik a válság, ide jöjjenek a befeketők. Az átlagos jövedelműek, akik mintegy 127 ezret keresnek, jövőre 10 ezer pluszforint jelentkezik majd, ígérte Bajnai. A havi egymilliónál többet kaszírozók pedig különsarcot fizetnek majd. A gazdaság másik nagy gátja, hogy csak a munkaképes lakosság 57 százaléka dolgozik, de majd a gyes, a gyed és a szociális járandóságok megkurtítása Bajnai szerint több munkáskezet eredményez majd.

    05
  • De mindez még mindig nem elég, ha nem lesz újra bizalom Magyarországgal szemben, mondta Bajnai. A bizalomvesztés okai a politikai helyzet és a gazdasági válság. A cél, hogy elhitessük a külvilággal, hogy Magyarország képes urrá lenni gondjain. De ez nem elég, egymás közt is helyre kell állítani a bizalmat. Ezért fontos, hogy az állam és a gazdagok is beszálljanak a válságkezelésbe, de a politikusoknak is sokat kell tenniük azért, hogy a bizalom helyreálljon. És vissza kell szerezni Magyarország önbizalmát is. A változások célja, hogy helyreállítsák a munka becsületét, hogy évről évre közeledjen az euró bevezetése. Mindehez a parlament segítségét is kérte.

  • Bajnai keze alatt ég a munka, így azt javasolta a parlamentnek, nyújtsa meg a tavaszi ülésszakot, hogy legyen idő minden krízisintézkedést kodifikálni.

  • Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője nem érti, hogy miért az ellenzéken kéri számon a tisztes parlamenti politizálást, amikor az MSZP frakciójában ül az, aki leparasztozta a köztársasági elnököt. "Azt, hogy Magyarország ilyen súlyos helyzetben van, azt nem csak külső tényezők okozták" - mondta Navracsics, aki szerint a válságot az MSZP és az SZDSZ kormányra jutása okozta. Hiszen a Fidesz stabil gazdaságot hagyott hátra szerinte. "Nem hét évet haladtunk előre, hanem tizenötöt hátra" - mondta. Szerinte meglepő, hogy a kormányt meglepetésként éri, hogy milyen helyzetben van az ország. "Miben mutat példát nekünk ez a kormány. Gazdasági válság gazdasági miniszter nélkül. A pénzügyminiszter cége az adókerülésről rendez konferenciát. A titokminisztert leszavazza a bizottság" - sorolta. Szerinte nem erkölcsös, hogy azok kérnek áldozatvállalást, akik az elmúlt években megszedték magukat.

    07
  • Mesterházy Attila agyából mondást csiholt Navracsics, miszerint: bagoly mondja verébnek. A frakcióvezető ugyanis úgy értelmezte, hogy a fideszes politikus szerint a világválság is az MSZP sara. Úgyhogy, mondta Mesterházy, az ellenzék döntse el, hogy akkor most szerinte kellenek válságkezlő intézkedések vagy sem. A Bajnai-program egyébként Mesterházy szerint jó és felelőségteljes, egyrészt mert a válság vége után megadja az újrakezdés esélyét az országnak, másrészt mert nem egyenlő, hanem arányos teherviselést jelent. Például itt a 18 százalékos áfa, ugyanis csak ekkora forgalmi adó terheli többek között a kenyeret,és a távhőt, azaz a szegényebbek mindennapjait. Így az MSZP frakció kitart a program mellett, ígérte Mesterházy.

    08
  • "Azért támogatjuk a most felálló kormányt, mert működőképes válságkezelést ígért, mert felvállalt olyan döntéseket, amiktől pártpolitikusok menekülni szoktak" - mondta Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője. Az SZDSZ kész támogatni a programot, mondta, a kiadáscsökkentés fontosságát hangsúlyozva, hiszen az állam nem költhet többet a bevételeinél. A Fidesz időszakára is igaz volt, hogy magasak voltak az adók, burjánzott a bürokrácia, és akkor is hitelek kellettek az ország egyenesben tartásához. De a hitelezők türelme most elfogyott, ezért kellenek a megszorítások, hogy helyre álljon az a rend, ami sikeressé tette szomszédainkat és a Nyugatot. Követendő példának a szlovák egykulcsos adót, a befektetésbarát román gazdaságpolitikát és az etnikai konfliktusokat jól kezelő brit közösségi rendészeti modelt emelte ki. Ezután még keményebb megszorításokat kért, cserébe még nagyobb adócsökkentésekért. "Ne akarjunk szakértőbbek lenni a kormánynál" - kérte a szocialista frakciót, megigérve, hogy az SZDSZ nem fogja módosító javaslatokkal szétbombázni a kormány előterjesztését.

    09
  • Harrach Péter nagyon figyelt Bajnaira, és megállapította, hogy a kormányfő Gyurcsány nyomdokaiba lépett, mert könnyedén beszél arról, amit nem tett meg. A KDNP-s politikus szerint egyébként ne is tegye, amire készül. Első körben Harrach a Gyurcány-kormány ötéves adócsökentési programjáról értekezik, pédául arról, hogy akkor a kabinet 25-ről 20 százaléra vitte le az áfát pár hónapra. Bajnai viszont emelni készül, és ezt nem bírj majd a nép. Ráadásul demográfiailag is betesz a Bajnai-program a nemzetnek, vélekedett Harrach, aki szerint az otthonteremtési támogatás, a gyes és a gyed metélése visszaveti majd a gyermekvállalsi kedvet. Aztán Harrach azon lamentál, miként módosítható, ha egyáltalán megtehető, a közszolgák szerződése, mert a politikus szerint erre szükség lenne, hiszen a 13.-havi bért gyakorlatilag kiiktatják a fizetési rendszerből. Ami pedig a nyugdíjakat illeti, Harrach szerint nem helytálló azt kijelenteni, hogy a 13-havi járandóság befagyasztása után a nyugdíjak megőrzik reálértéküket, hát nem, csökkeni fognak.

    10
  • "Két szempontból is új fejezetet nyitnék, egyrészt röviden válaszolnék, másrészt megmondanám, hogy kiben fedeztem fel az egyetértés csíráját" - kezdte viszontválaszát Bajnai Gordon. "Például Navracsics Tiborban, ezzel persze nem szeretném bajba keverni. Egyetértünk abban, hogy adócsökkentésre van szükség. Ehhez azonban kiadáscsökkentésre van szükség" - mondta. Úgy értelmezte Navracsics szavait, hogy a Fidesz frakcióvezetője szerint is megszorításokra van szükség. "Ön is mondta, hogy bizalomra lenne szükség, és ehhez szolidarításra van szükség. A kormányom ilyen típusú indítványok benyújtására készül" - mondta. Abban is egyetért Navracsiccsal, hogy a köztársasági elnököt illente tiszteletben tartani.

    04
  • Varga Mihály szerint be kéne látni, hogy nem mennek bizonyos dolgok egyszerre, nem lehet egyszerre dalolni az internacionált, és esküt tenni a történelmi zászlók előtt. Ugyanilyen paradoxon azt gondolni, mondta a Fidesz alelnöke, hogy Bajnai megváltozik. A Gyurcsány-kormány háromévig dolgozó minisztere ugyanis csak szavakban emleget adócsökkentst, 2006-ban ugyanis15-ről 20 százalékra emelték az  egyik áfakulcsot, a munkavállalói járulékot másfélszeresére emelték, és bevezették a különadót. Most is áfát emelnek, a társasági adót 16-ról 19 százalékra tornásszák fel. Mert a szocialistáknak az IMF-hitel felvételénél be kellett volna ismerni, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott. Ahogy Bajnai politikája is meg gog, jósolt Navracsics.

    11
  • "Alapvetően a tettek embere vagyok, nem a szavaké" - kezdte válaszát Oszkó Péter pénzügyminiszter. "Ezért megpróbálom kiszűrni az elhangzott felszólalásból a javaslatokat, mert a kritika alternatíva nélkül értelmetlen" - mondta, majd fel is kérte a Fideszt, hogy tegyenek javaslatokat, kezdjenek egyeztetéseket a szükséges intézkedésekről. "Azon vagyunk, hogy a lehető legjobb csomagot állítsuk össze, és szívesen meghallgatunk minden értelmes javaslatot" - zárta nyitótézisét, miszerint nem a szavak embere, igazoló felszólalását Oszkó.

    13
  • Mesterházy Attila az MSZP hatodik frakcióvezetője 1990 óta. Az első szabad választás után Gál Zoltán vezette a frakciót, a Horn-kormány alatt pedig Szekeres Imre. A választási vereség után Kovács László, majd 2001. január elsejétől – a pártelnökl tehermentesítése miatt – Nagy Sándor vezette a frakciót. Medgyessy Péter választási győzelme után Lendvai Ildikó vette át a frakció irányítását – egészen mostánáig. Lendvai pártelnökként folytatja pályafutását.

  • Gusztos Péter megállapította, hogy a politikai terrorizmus köztünk van, mégpedig a szélsőjobboldalon: a Magyarok Nyilai, a Magyar Gárad, a Kurucinfo, a Jobbik képében. Ahonnan nyilvános megrendeléseket adnak a liberálisok inzultálására, a cigányellenességre, meg arra, hogy a zsidók kipáját ácskapocsal rögzítsék. A Jobbikkal egy neonáci párt van jelen a közéletben, ez a hétvégi holokauszttagadó tüntetésen bebizonyosodtt, mondta a frakcióvezető-helyettes. Aki nem érti, hogy miközben a Fidesz több politikusa részt vett az "Élet menetén", miért kokettál a Fidesz a jobikkal. Helyesnek tartja-e frakcióvezető, faggatta Navracicsot Gusztos, hogy 2006-ban a jobbik-jelöltek egyhatoda a Fidesz, egynegyede pedig a KDNP pártfogásával indult.

    14
  • "Sajnos a politikai szélsőjobb és az ahhoz kötődő terrorista csoportok itt vannak" - reagálta Gusztos felszólalására Draskovics Tibor nagyon komoly, szavanként tagolt stílusban. "Nem lehet szó nélkül hagyni egyetlen szélsőséges szót, egyetlen szélsőséges megnyilvánulást sem" - mondta, hiszen a szélsőséges gondolat szélsőséges szóhoz, a szélsőséges szó szélsőséges terrorizmushoz vezet. A megoldást a politikai elit egységes fellépése, a jogszabályok, az alkotmány megfelelő kiegészítése jelenthetné. De a legjobb válasz az volt, hogy míg a szélsőjobb száz embert tudott mozgósítani, az Élet menetén több ezren vettek részt.

    Fotók: Huszti István
  • A KDNP frakcióvezetőhelyettese felismerte, hogy a politikus és az újságíró egyaránt felületes, mert a bábokkal foglalkozik, és nem a bábjátékosokkal. Lukács Tamás szerint ugyanis nem a kormány tagjai a fontosak, hanem az, miért ebbe az irányba megy a kormányprogram. Lukács szerint a bábjátékos a rendszerváltást és a szociális érzékenységet rég elfelejtő SZDSZ, vagy Gyurcsány anyósa, Apró Piroka, netán az IMF? A magyar bajok gyökere Lukács szerint egyébként az a baj, hogy a GDP 50 százalékát a kis- és közévállalkozások termelik (és ezek foglalkooztatják a munkavállalók 71 százalékát is), ám csak nagyon kevés adókedvezményt kapnak. Mert azokat a multik, a jelenlegi politikusok kaszálják le. Ezekhez az érdekkörökhöz pedig Bajnai nem nyúl, helyette a családokat, és a közszférát, a nyugdíjasokat sarcolja. Épp ezért nem lesz belőle politikus, sem államférfi, ugyanis az előbbihez felelőség, a másikhoz erkölcs kell.

    16
  • Aki náci az náci, ami szégyen, az szégyen, ugyanis nem jobboldaliak, hanem nácik tüntettek a várban, és rugdostak temetetlen halottakat, és tagadták a holokausztot, rehabilitálni próbálván a halágyárakat. Eddig erre nem volt példa, arra meg különösen nem, hogy egy párt leányvállalata, a Jobbik alapította Magyar Gárda tegyen ilyet. Épp ezért a Fidesznek kutyakötelessége lenne elvágni a Jobbikhoz fűződő kötelékeket, de nem tett ilyet senki. Persze, mondta lendvai, jó volt a hétvégén lóversenyre menni, és jó volt ott magyarnak lenni, célzott Orbánra Lendvai, de azért lehetett volna egy két percet szakítani, és mondani egy-két mondatot, azokról az időkről, amikor nem volt jó magyarnak lenni. De még nincs késő, adott reményt Lendvai, még ki lehet mondani ezeket a szavakat.

    17
  • Hiller István demokrata képviselőként, és nem miniszterként, arra kérte az Országgyűlést, alkosson törvényt ötpárti konszenzussal, miszerint a holokauszttagadás Magyarországon bűncselekmény. Mert, mondta Hiller, soha nem a vasútállomások transzportvagonjainál kezdődött a bűn, hanem a hallgatással.

    18
  • A Fővárosi Közterület-felügyelet szerint kiválóan érzik magukat azok a libák, amelyeket a múlt kedden gyűjtöttek össze a Kossuth téri tüntetésen. Az állatoknak tágas kifutót és fürdőt alakítottak ki az Illatos úti gyepmesteri telepen, állandó orvosi felügyelet alatt állnak, és rendszeresen kapnak enni. Sorsukról az állategészségügyi hatóság dönt.

    liba libak