Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kormányválság 2009

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tömött sajtópáholyok előtt gyülekeznek a képviselők a parlament történelmi ülésére. A szocialisták kis csoportokban tanácskoznak, Gyurcsány Ferencet többen is körbevették. Vadai Ágnes a füléhez hajolva sugott valamit, amire Gyurcsány két kezébe vette kezét, és csókot lehelt rá.

  • Kisebb dulakodás alakult ki az Alkotmány utcában, ahová a rendőrsorfal tereli a tüntetőket a Kossuth térről (a demonstrációt az Alkotmány utcába jelentették be, és ezen a helyszínen vette tudomásul a rendőrség). A hírek szerint három embert őrizetbe vettek.

  • Pesterzsébet parlamenti képviselőségéről lemondott szocialista polgármestere, Szabados Ákos helyére Velez Árpádot jelölte az MSZP. A mandátumvizsgáló bizottság mindent rendben talált, így Velez még a döntő fontosságú bizalmi szavazás előtt letehette esküjét. Szabados a kormányválság kirobbanása után mondott le.

  • "JOBB IS, HA SZOKJÁTOK A RÁCSOT"

  • Nem vették napirendre a Fidesz javaslatát a parlament feloszlatásáról. A javaslat napirendre tűzéséről a hétfői ülés későbbi szakaszában dönthetnek.

  • "Sólyom László köztársasági elnök ma hivatalában fogadta a leköszönő miniszterelnököt. A találkozó Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére jött létre."

    Az Index információi szerint a miniszterelnök a parlamenti ülés kezdete előtt 40-45 percet töltött Sólyomnál, a beszélgetés Gyurcsány távozása alkalmából a leköszönő közjogi méltóságoknál szokásos udvariassági látogatás volt.

    Úgy tudjuk, hogy ezen a találkozón mandzsetta nem került kiosztásra.

  • Patthelyzet alakult ki az Alkotmány utcában a rendőrök és a tüntetők egy kis, 20-30 fős csoportja között, akik nem hajlandóak bemenni a kordonok mögé, amelyet a demonstrációra kijelölt a rendőrség. A rendőrsorfal átalakult, most már rohamsisakos rendőrök biztosítják a területet.

    IV0C8937
    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • Magyarország húsz éve demokratikus jogállam, kezdte búcsúfelszólalását Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök. "Különböző eszméket, értékeket képviselünk, ki ebben, ki abban hisz. Az ország előtt van választás, mindenki eldönti, ki merre indul" - mondta. Szerinte Magyarország szociális piacgazdaság, sikeres utat tett meg az elmúlt húsz évben. Bár büszke lehetne, de veszekedős ország, perben és haragban áll önmagával. "Acsarkodássá fordítottuk a demokratikus vitát" - mondta. "Hogy ez így alakult, sokaknak van benne része, gyanítom nekem is" - mondta. Szerinte világos, hogy most mit kell tenni. A korábbi éveknél bátrabban kell tudni változtatni.

  • Gyurcsány szerint természetesen voltak kudarcai is az országnak, de a kudarcok az ország vezetőié, a teljesítmény az ország lakóié. "Sokat kaptunk az országtól és adósai maradtunk az országnak" - mondta. "Az ország épített utakat, épített hidakat, az országban emberek teszik a dolgukat reggel, délben és este" - mondta. "Adósa maradtam az országnak, amikor nem tudtam kellő erővel és őszinteséggel elfogadtatni, hogy ha Magyarország csak vár, akkor a végén csalódni fog. A csendességgel olyan illúzióba ringattuk az országot, amiből a felébredés keserű" - mondta. Szerinte ennek beismerése könnyű, nehéz majd a helyrerakása lesz.

    10
    Fotó: Huszti István
  • "Nem az a baj, hogyha a gazdasági mutatók egyike vagy másika borús képet mutat, ilyen volt már a történelemben" - mondta Gyurcsány. "Ha van igazi baj, akkor ezek egyike sem" - mondta, mert nagyobb gondnak tartja ennél, hogy az ország politikai közössége "legalább kettészakadt". "Hogy Magyarország polgárai, a polgárok egy része nem rivális politikai gondolkodóként, hanem kiiktatandó, megsemmisítendő ellenségként tekint ellenfeleire." "Sokra tartom a demokratikus Magyarországot, törénelmi teljesítménynek az elmúlt húsz év demokratikus harmadik köztársaságát" - mondta, hozzátéve, hogy ezt veszélyezteti a gyűlölet, az összetartozás tudatát.

  • "Ha érdemes valamin gondolkodni" - mondta Gyurcsány - "akkor azon érdemes, hogy rendben van-e az, hogy Magyarországon időnként ezrek vagy tízezrek nem érdeklődő kíváncsisággal fordulnak egymás felé, hanem acsarkodó gyűlölettel." Ha ebben van felelőssége, akkor azt vállalja, mondta. Szerinte az új kormány legfontosabb dolga nem a társadalmi szakadás, hanem a gazdasági válság leküzdése a fő feladata. Változtatásokra készül az új kormány, de könyű lesz a változások ellen fordítani a népet, mondta. "Az a baj, hogy az elmúlt nagyon-nagyon sok évben megpróbáltuk megspórolni ezeket a feladatokat" - mondta. "A nép szuverenitását kifejező parlament többsége ma új kormánynak ad megbízást. Ezt a kormányt támogatni kell, mert azt teszi, ami az országnak az érdeke.

  • A rendőrök nem bántak kesztyűs kézzel a civil demonstráció renitens tagjaival, határozottan benyomták őket az Alkotmány utcában felállított kordon mögé. A lökdösődésben az Index tudósítóját is majdnem megtaposták, vele együtt szorították a kordon mögé Makovecz Imrét is.

  • "Segítsék ezt a kormányt, mert megérdemli. Olyan intézkedéseket fog végrehajtani, amiket eldönteni sem könnyű, végrehajtani sem" - mondta Gyurcsány Ferenc, majd megköszönte a támogatást, és a munkát azoknak, akik tették a dolgukat. "Magyarország egy sor dologban javára és előnyére változott. Lesz majd idő, amikor ezt el kell mondani. A mai nap nem hiszem, hogy erről kéne beszélnem" - beszéte erről. "Azt kérem Magyarország polgáraitól, hogy segítsék ezt a kormányt dolga végzésében. Aztán ha eljön az idő, nagyon remélem, hogy 2010 tavaszán, akkor adjanak új mandátumot annak, akiben jobban hisznek" - mondta. Majd megkösznte a szocialista és a liberális frakciónak a támogatást.

    D  TT20090414029
  • "Konstruktív bizalmatlansági indítvány - ez annak a közjogi eszköznek a neve, amellyel a parlamenti többség most élni kíván. Hogy a lehető leggyorsabban tegyünk pontot a politikai válság végére. Hiszen csak a politikai válság lezárását követően tudunk úrrá lenni a gazdasági, és a belőle következő szociális válságon. Szorít az idő, mert szorít a válság." - kezdte beszédét Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt.

  • Bajnai: "Ilyet még nem csinált a magyar parlament. De ilyen helyzetben még nem volt a szabad Magyarország. Mint ahogy ilyen helyzetben a húszas évek óta nem volt Európa és a világ sem. A világválság olyan rendkívüli helyzet, amely rendkívüli megoldásokat kényszerít ki a politikától, az államtól és az emberektől egyaránt."

  • Bajnai : "Nem akarok a szavakkal játszani, mert nem szónoknak készülök, hanem válságkezelőnek. Azt mégis hozzá szeretném tenni: az indítvány nevével ellentétben nemcsak konstruktivitásra (építő szándékra és segíteni akarásra) van szükség, hanem bizalomra is. A parlamenti többség bizalmára. Hogy a válságkezelő kormány, amely a politikától tartani fogja a három lépés távolságot, valóban hátsó szándék (politikai hátsó szándék) nélkül teszi a dolgát. Védi a magyar munkahelyeket, a forintot és az ország egyensúlyát. A válságkezelő kormány vezetőjeként nincs politikai ambícióm. Nem vagyok és egy év múlva sem leszek vetélytársa senkinek. De egy év múlva el akarom mondani mindenkinek: elkövettünk mindent, ami Magyarország gyors kilábalását szolgálta."

  • Bajnai: "És szükség van az ország bizalmára. Az emberek bizalmára. Nem arra, hogy szeressék ezt a programot, hanem, hogy értsék és belássák annak szükségességét. Az emberek bizalmát azonban ki kell érdemelni, sőt: vissza kell szerezni, ami talán még nehezebb. Ehhez sok mindent máshogy kell tennünk, mint eddig tettük. Felnőttként kell kezelni az embereket. Egyenes mondatokkal kell elmondanunk, mi vár erre az országra, ha nem vállaljuk a fájdalmas lépéseket. És egyértelmű áldozatot kell hoznunk nekünk is - az állam működéséért felelős embereknek.

    A mai válsághelyzetben három dolgot tehetünk.
    - Megvalósítjuk a válságkezelő programot, amit a kormány első ülését követően már a héten bemutatok a nyilvánosságnak.
    - Egy felpuhított programot valósítunk, pontosabban valósítanak meg, hiszen azzal én nyilvánvalóan nem tudok azonosulni.
    - Vagy nem teszünk semmit, új választásokra, új programra várunk."

    11
  • Bajnai: "Sokféle válasz létezik erre a kérdésre. Az én válaszom a személyes meggyőződésemből, és a közgazdasági szakemberek többségének az álláspontjából következik. Minden tétlenséggel, vagy egymás elleni kampányolással elpazarolt hét, vagy hónap milliárdokba és munkahelyek százezreibe kerül Magyarországnak. Ezért elmondom itt, az Ország Házában is. Hiszek abban, hogy amíg e program végrehajtásához biztosítható a parlamenti többség, addig a válságkezelő kormány jobb megoldás Magyarország számára, mint az előrehozott választás. Mindaddig, és csak addig."

  • Bajnai: "Hölgyeim és Uraim! A héten bemutatásra kerül tehát a válságkezelő program, amelyhez megvan a felelős többség, ami e program végrehajtását lehetővé teszi. De hozzá kell tenni azt is: e többség ma csak a legkisebb közös többszörös a parlamenti matematikában. A válságkezelő kormány most csupán a szocialisták és szabaddemokraták felelősségvállalásának köszönhetően kap esélyt, hogy tegye a dolgát. Jobbak lennének a magyar válságkezelés esélyei, ha nem így lenne. Ha az ellenzéki pártok is támogatnák a válságkezelő kormány munkáját."

  • Bajnai: "A Magyarországra leselkedő veszély mérete és az, hogy a kormányom egy évre, egy nagyon is konkrét feladat elvégzésére vállalkozik csupán, éppenséggel lehetővé tenné ezt. Van erre számos példa a világon. Ilyen méretű válság kezelése érdekében a pártok gyakran felfüggesztik a vetélkedésüket (vagy legalábbis leszűkítik annak terét) és szakértőkből álló kormányt állítanak az ország élére, hogy az birkózzon meg a bajokkal. Ők pedig egységesen, egyenlően támogatják a válságkezelő kormány munkáját, hogy a nehéz döntések népszerűtlenségéből épp olyan egyformán részesüljenek, mint majd a program eredményeiből. Ez a közös nekirugaszkodás egyelőre nem jellemzi a magyar politikát. Amiért a magyar választópolgár bizalmatlanul, rosszkedvűen is tekint e Ház tagjaira. Függetlenül attól, hogy kivel rokonszenvezik, kivel nem."

  • Bajnai: "Az emberek ugyanis sosem előrehozott választást, vagy konstruktív bizalmatlansági indítványt akarnak, hanem hatékony válságkezelést. Azt ugyanis mindannyian tudják, hogy az Önök vitáinak az árát ők fizetik meg. A válságkezelő kormánynak nincs politikai ambíciója, csak szakmai. Én nem Lendvai Ildikót, Dávid Ibolyát, Fodor Gábort vagy Orbán Viktort akarom legyőzni. Csak a válságot. Én nem a hatalmat akarom megőrizni, hanem a magyar munkahelyeket. Ezért újra elmondom: a válságkezelő kormány vezetőjeként mindig nyitott leszek az együttműködésre mindenkivel. Nekem senki sem illegitim, aki kész a válság kezelésére és a gazdaság élénkítésére."

  • Bajnai: "Mint tudják, már a parlamenti többség jelölését követő első napokban levelet írtam minden párt elnökének, hogy üljünk tárgyalóasztalhoz és keressük meg a közös nevezőket: mit tehetünk együtt és nem egymás ellenében az országért. Tűzszünetet ajánlottam, mert a háborúskodásra most különösen nincs pénze az országnak. Tűszünetet ajánlottam, de sorozatlövés volt a felelet. Leszámítva Dávid Ibolya válaszát, amit e helyről köszönök. Nem puszta udvariasság az, hogy a formálódó szakértői kormány vezetőjeként nyitott vagyok az MDF minden válságkezelő javaslatára."

  • Bajnai: "Ami történt csalódást okozott. Nem személyes, hanem szakmai okokból. A közgazdasági szakemberek túlnyomó többsége ugyanis egyetértően nyilatkozott arról, hogy szükség van ezekre a lépésekre. Hogy ezekre a lépésekre van szükség. Akárhogy is hívják a következő miniszterelnököt - meg kell tennie azt, amit a válságkezelő program is tartalmaz. Ezt ma már nem igen vitatja senki. Így a "csakazértsem" álláspontot nehéz józan ésszel felfogni. Nem örülök az észérvekkel nem magyarázható elutasításnak. De nem is veszem fel a kesztyűt. Nem politizálni akarok, hanem dolgozni. Ezért hadd tegyem világossá itt, a Parlamentben is: az ajtóm továbbra is nyitva áll Önök előtt. Nincs az a személyemet érő támadás, amely becsukatná velem - a személyem ugyanis sokadlagos, a válságkezelés az első."

  • Bajnai: "Hölgyeim és Uraim! A mai beszéd nem programbeszéd. A konstruktív bizalmatlanság indítvány célja ugyanis az, hogy egy politikai válságot mielőbb megoldjon. Hogy új kormányfő kapjon bizalmat, és így új kormány tudjon új esélyt kínálni az országnak, a gazdaságnak. A törvény betűje szerint Önök a héten csupán rólam szavaznak. Én azonban vállalom azt, hogy megválasztott kormányfőként nem csupán az Alkotmány megszabta határidőkhöz tartom magam. Hanem annál szigorúbb ütemezést tartok kötelezőnek önmagamra nézve. A kormány megalakítását, a válságkezelő kormány programjának az elfogadását és megismertetését az Alkotmányban előírtnál gyorsabban teljesítem Magyarország polgárai felé. Mert a válság gyorsabb tempót követel meg a politikától, az államtól is. Nincs vesztegetni való időnk."

  • Bajnai: "Szándékaim szerint már a héten megtartom a válságkezelő kormány első ülését, ahol első tervezetben tárgyaljuk a kormány cselekvési tervét tartalmazó programot. Amelyet még a héten részleteiben is a nyilvánosság elé tárok.  Ez a válságkezelő program az azonnali válságkezelő lépések; a gazdasági növekedés beindítása és a bizalom visszaszerzésének a hármas céljaira épül. A magyar gazdaság ugyanis évek óta három problémával néz szembe: többet költünk, mint amennyit megtermelünk, alacsony a gazdaságunk növekedési potenciálja és nincs bizalom. Sem irántunk, magyarok iránt, sem nekünk, magyaroknak, egymás iránt."

  • Bajnai: "Bajainkat csap szaporította negyedikként a 2008. októberében begyűrűzött pénzügyi és az azt követő gazdasági válság. Annak érdekében, hogy megakadályozzuk a társadalom kettészakadását, a társadalmi válságot, gyors intézkedésekre van szükség. A válságkezelő kormány feladata, hogy csökkentse az államháztartás hiányát és az ország finanszírozási függőségét. Az állam mérete és az újraelosztás szerkezete, továbbá a reformok elmaradása és megakadása miatt alacsony növekedési pályán van az ország. Ahhoz, hogy újból beindítsuk a gazdaságot, csökkentenünk kell a foglalkoztatást terhelő adókat, növelnünk kell az aktivitást és támogatnunk kell a munka-intenzív és nagy hozzáadott értékkel rendelkező ágazatokat."

  • Bajnai: "Ám ezek az intézkedéseink mit sem érnek, ha nem tudjuk visszanyerni a bizalmat. Ennek érdekében konkrét célokat fogunk megnevezni, átlátható és nyomon követhető végrehajtási rendszerrel. Ezek kibontását, hétköznapi tettekre "fordítását" tartalmazza majd a válságkezelő program, amelyet a héten már tárgyal az új kormány, és amelyet a héten már megismer majd a nyilvánosság is."

  • Bajnai: "Hölgyeim és Uraim Félreérthetetlenül és félremagyarázhatatlanul fogalmaztam. Egy év, egy kormány, egy forint. Egyetlen év és egyetlen kormány - egyetlen feladattal: a válság kezelésével. Nem átfogó programmal jelentkezem, és a világnézeti küzdelmet is meghagyom a politikusoknak - a válságnak ugyanis nincs világnézete, ahogy a forintnak sincs pártállása. A gyenge forint egyaránt sújtja a Fidesz-szavazót, vagy az MSZP-szimpatizánst, amikor az otthona törlesztő részleteit kell fizetnie. Gondolják csak meg, az elmúlt 6 hónapban a 10 millió árfolyamszakértő országa lettünk. 750 ezer család otthonát finanszírozzák ma devizahitelek és több mint egymillió család autóját. Nekem most csak ez számít. Én nem politizálni akarok az ország élén, hanem válságot kezelni."

  • Bajnai: "Ezért a válságkezelő kormányom meghatározó posztjain is olyan nemzetközileg elismert (és - ami talán Magyarországon még nagyobb dolog - idehaza is egyöntetűen elismert) szakemberek dolgoznak majd, akiknek szintén nincs politikai ambíciója. áltozás és folytonosság egyszerre jellemzi a válságkezelő kormányt. Hat tárca élére új, szakértő miniszterek csatlakoznak a kormányhoz, két minisztertársam új feladatot kap, hatan folytatják az elmúlt évben megkezdett munkát. Talán elnézik nekem, ha most elsősorban az új miniszterek új feladatairól szólók. A folytonosságot a válságkezelő kormányban Draskovics Tibor, Gráf József, Hiller István, Szabó Imre, Szekeres Imre és Székely Tamás miniszter urak képviselik."

  • Bajnai: "Minden kormányban kulcsfontosságú szerep hárul a pénzügyminiszterre. Veres János miniszter úr munkájának megkérdőjelezhetetlen eredménye a visszanyert egyensúly, az elmúlt három év felelős és takarékos költségvetési gazdálkodása. [Derültség az ellenzéki padsorokban.] Az egyensúlyban lévő költségvetés, a 3 százalék körülire szorított hiány olyan örökség, amelynek ápolása elengedhetetlen feltétele a válságkezelésnek. Ez, vagyis az egyensúly őrzése fontos elvárás a Pénzügyminisztérium új vezetőjével, Oszkó Péterrel szemben. Oszkó Péter egy nemzetközi könyvvizsgáló cég vezetését cseréli most a Pénzügyminisztérium irányítására. Azt várom tőle, hogy tartsa egyensúlyban a költségvetést, ügyeljen az állam takarékos gazdálkodására, ugyanakkor új adórendszer kimunkálásával, az adózási szabályok egyszerűsítésével teremtse meg a gazdaság élénkülésének, növekedésének feltételeit."