Gyurcsány falhoz állította belső ellenzékét

A szombati szocialista kongresszus küldötteinél estére esett le a tantusz. A hátralépését bejelentő miniszterelnök valójában úgy döntött, hogy személyes politikai túlélése fontosabb, mint a ciklus kitöltése. Gyakorlatilag ugyanazt tette, mint 2007-ben, amikor először választották elnökké. Magyarán megzsarolta a pártot, csak míg két éve erőpozícióból csikarta ki, hogy legalább a szavazatok 75 százalékát megkapja, most érzelmi húrokon játszott (arra játszott, hogy a személyi ügyekben gyakran empátia alapján határozó kongresszus szavazatokkal jutalmazza hátralépését).

És tényleg, a szavazatok 85 százalékát söpörhette be, annak ellenére, hogy az utóbbi két évben megbukott a reformpolitikája, és a válságkezelés sem sikeredett túl fényesre (2007-ben a küldöttek 89 százaléka támogatta).

Az, hogy a hátralépéséről állítólag csütörtökön meghozott döntést szombaton reggel közölte az elnökséggel, komoly taktikai előnyhöz juttatta. Egyrészt az elégedetleneknek nem volt idejük ellenstratégiát kidolgozni, másrészt bejelentésével elejét vette az ideológiai eszmefuttatásoknak és kormánybírálatoknak.

Így biztos lehetett benne, hogy a kongresszus még meghatott állapotban fog ikszelni a szavazófülkében, olyan tempóban, hogy átgondolni se lesz nagyon ideje az új felállást.

Ráadásul a vezérkar összetétele miatt sem kell túlzottan aggódnia. Az, hogy Szekeres Imre befut elnökhelyettesnek, eleve nem ért senkit ért meglepetéséként. Az sem, hogy társa ezan a poszton a Szekeres-emberként elkönyvelt Lamperth Mónika lett. Mégsem jelenthető ki, hogy egy erős páros a két második ember, ugyanis Lamperth mindössze 404 szavazatot tudott összehozni, azaz, okoskodnak utólag a küldöttek, ha Juhász Ferenc nem lép vissza az elnökhelyettességért zajló küzdelemből, akár két vállra is fektetethette volna Lamperthet.

Lamprth jelenlegi pozícióját az is gyengíti, hogy új tisztsége miatt vélhetően búcsút kell intenie az évi félmilliárd forint fölött rendelkező, és így jelentős kifizetőhelyként működő Táncsics Mihály-alapítvány kuratóriumi elnökségének.

Az alelnöki körben már bonyolultabb a képlet. A legtöbb szavazatit (428) Mesterházy Attila kapta le, akinek egyik politikai jellegzetessége, hogy úton-útfélen bírálja Gyurcsány Ferencet.

Másodiknak, mindössze hat szavazattal lemaradva Mesterházy mögött Kiss Péter futott be. Akiről pár erősnek tűnő ember deklarálta, hogy megdöntik, majd arra finomodott az üzenet, hogy ugyan újrázhat alelnökként, de nagyon kevés szavazatot kap majd. Ahhoz képest viszont, hogy a kormány második embere, meglehetősen jól teljesített egy olyan mezőnyben, ahol nem egyszemélyes jelöléssel kellett bejönni.

Ráadásul az egyik jelöltet nem amortizálta kormányzati poszt, a másik pedig azzal a felkiáltással hagyta oda államtitkári posztját, hogy nem képes azonosulni ezzel a kabinettel. (Utóbbi Ujhelyi István, volt önkormányzati államtitkár 391 szavazatot szerzett.)

Magyarán a vezérkarban három olyan ember maradt talpon, akikkel Gyurcsánynak számolnia kell: Kiss, Mesterházy, Szekeres. Pártterepen a jelek szerint átmenetileg sikerült semlegesítenie őket, hiszen az elégedetlen nagyok így egy komoly EP-vereség után már nem dönthetik meg a pártelnököt.

És a jelek szerint kormányzati terepen sem rosszak Gyurcsány pozíciói, hiszen az általa javasolt miniszterelnök-csere új kabinetet is jelent. A szocialisták szerint az új kormányfőnek egyértelműen a Pénzügyminisztérium, a nemzeti fejlesztési tárca, illetve a Miniszterelnöki Hivatal lesz a legfontosabb.

Bajnai Gordonért nyilvánvalóan nem fájna a párt szíve, de ha Veres János menni kényszerül, akkor Gyurcsány pozíciója erősödik, hiszen a pénzügyminiszter számos alkalommal sikeresen szállt szembe vele a frakcióban. (A kongresszuson, néhány küldött szerint, Veres a miniszterelnöki aknamunkának tulajdonította, hogy éppen csak, 50,3 százalékos támogatottsággal lett tag. Ahogy, állították küldöttnyelvek, Juhász Ferenc és Hiller István is úgy gondolja, hogy hasonló ok miatt lett szimpla elnökségi tag.)

Ami a MEH-et illeti, Kiss Péter pozíciói nem rosszak, hisz a vélhetően gazdasági szakemberből kormányfővé levő új miniszterelnök mögé kell majd valaki, aki professzionálisan mozgatja az apparátust (esetleges szerepvállalása egyébként vélhetően attól függ, hogy támogatható baloldali politikát folytat-e az új kormány). És, vélekednek a szocialisták, Mesterházy is semlegesíthető, például egy külügyminiszteri poszttal.

Hogy miként alakul az új kormány összetétele, azon múlik majd, milyen alkukat köt az MDF-fel és az SZDSZ-szel tárgyaló szocialista delegáció, amit Gyurcsány Ferenc pártelnök vezet, tagjai Lendvai Ildikó frakcióvezető és Simon Gábor választmányi elnök.

A delegációnak igen nagy a mozgástere, most ugyanis semmiféle kongresszusi határozat nem született arról, hogy milyen politikai irányokban és személyi kérdésekben kell megállapodni a többi párttal. Ráadásul ebbe a Lendvai vezette frakciónak a tervek szerint nem is lesz túl jelentős beleszólása, a delegáció megállapodásaira ugyanis, ahogy az új miniszterelnök személyére is, a két hét múlva tartandó kongresszus mond áment.

És ekkor már nincs pardon, a kongresszus határozata köti a frakciót is. Márpedig a kongresszusban a megyei küldöttek megállapodási kényszerben vannak, hiszen ha nem sikerül új status quót formálniuk, két útra léphetnek.

Az egyik az, hogy Gyurcsány viszi tovább a kormányt, következésképp az MSZP-nek semmi esélye sem lesz arra, hogy ne egyedül vigye el a válságot. A másik az előrehozott választás, ami számos, a kormányzathoz és a párthoz kötődő vidéki egzisztenciát tenne tönkre. (Ahogy az MSZP-seknek, úgy egyébként az MDF-eseknek is égető szükségük van erre az egy évre, részben megélhetési okokból, részben azért, hogy ne tűnjön el a két párt.)

Úgyhogy Gyurcsány pozíciói összességében meglehetősen jók. Ami a hosszú távú előnyöket illeti, pártelnökként jelentős ráhatása lesz a jövőben a kormányzati politikára, a 2010-es választásokra ő állíthatja össze a jelöltlistákat. Rövid távon gyakorlatilag ő jelölhet miniszterelnököt (persze csak olyat, akihez összejön a 194 szavazat), és gyakorlatilag falhoz állította belső ellenzékét.