Gyurcasány-szótár

Gyurcsány megajándékozta a nyelvet

2009.03.24. 16:25 Módosítva: 2009.03.26. 20:34
A miniszterelnöknek sok szép kifejezést köszönhetünk. Többségük az őszödi beszédből származik, de Gyurcsány mindig képes volt érdekes szavakkal és fordulatokkal felhívni magára a figyelmet. Talán egyetlen miniszterelnök sem hatott olyan mélyen a hétköznapi beszélgetésekre, mint Gyurcsány Ferenc.
21

Böszmeség: Ezt a szót alig használták már a beszélt nyelvben a magyarok, de az őszödi beszéd legtöbbet ismételt szakaszának részeként hamar beépült a köztudatba. „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk."

El lehet menni Magyarországról! - Gyurcsány 2006-ban fakadt ki így, amikor az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkaadók azzal szekírozták, hogy Szlovákiában alacsonyabbak az adók. A kormányfőnek azóta néhány hetente visszamondta valaki.

Elkúrtuk - Talán nincs kifejezés, ami ennél jobban a köztudatba égett volna Gyurcsány Ferenc kapcsán. Kéjesen skandálták 2006 őszén ezrek a Parlament előtt, hogy „elkúrtad!". A magyarban már-már egyeduralkodóvá vált „elbasztad" kifejezés mellett jelentősen felértékelődött. Ezt is az őszödi beszédnek köszönhetjük: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk."

Hazudtunk reggel, éjjel meg este - Ismét egy klasszikus fordulat az őszödi beszédből, ráadásul ezúttal egy történelmi szónoklat parafráziásról van szó. Amikor az 56-os forradalom idején a Kossuth Rádióból Szabad Kossuth Rádió lett, vagyis az intézményt átvették a forradalmárok, akkor az átállást Örkény István Fohász Budapestért című jegyzetével jelezték a hallgatóknak. 1956 október 30-án este fél kilenckor az alábbi szöveg hangzott el a rádióban: „Hazudtunk reggel, hazudtunk délben, hazudtunk este". Gyurcsány a balatonőszödi frakcióülésen így fogalmazott: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este."

Humanoid gépezet - Ezt az érdekes kifejezést a miniszterelnök 2005 szeptemberében használta, amikor a Ludwig Múzeumban galériásokkal és képzőművészekkel találkozott. "Ezért aki nem gondolja azt, hogy az emberi létezés és az emberi közösségi létezés egy humanoid gépezet, hanem valami többet is gondol erről, annak van dolga a művészetekkel."

Húzzunk bele! - Jellemző fordulata Gyurcsány Ferenc blogjának. A miniszterelnöki mottóvá erősödött kifejezés akkor ért a csúcsra, amikor egy 2006-os kampánygyűlésen a tömeg ezt skandálta az Andrássy út és a Hősök tere sarkán. (Lásd még Tegyük a dolgunkat)

Katus - Gyurcsány Ferenc édesanyjáról többször is beszélt, és írt is róla egyszer egy cikket. Most ebből, az „Anyám, Katus" című műből idézünk, ami a 168 Óra 2005. karácsonyi számában jelent meg, és a gázártámogatásról is szólt. „Tudom és ismerem milyen nyugdíjasnak lenni ebben az országban. Látom édesanyámon, aki kétszobás lakótelepi lakásban lakik, aki csak akkor kapcsolja be a konvektort, hogyha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget." (Lásd még: Lószart, mama)

Kibontani az igazság minden részletét - 2006-ban egy Népszabadságnak adott interjújában fogalmazott így az őszödi beszéd tanúságai kapcsán: „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét." A finom meghatározás azóta átment a közbeszédbe.

Kurva ország - Sokat kritizálták Gyurcsány Ferencet azért, mert trágár jelzőt biggyesztett az „ország" főnév elé az őszödi beszédben. A miniszterelnök ezért később többször is elnézést kért. A jelzős szerkezet kétszer is szerepelt egy gondolati szakaszon belül: „Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Illetve később: Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország."

Lárifári - A 2006-os kampány egyik csúcspontja volt Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc tévévitája. Ekkor mondta Gyurcsány a következőt a Fidesz járulékcsökkentési programjáról: "Ön kidobna 600 milliárdot, mert abban a téveszmében van, hogy több pincér kell mert csökkenti a járulékot. Lárifári." E szép régi kifejezés azóta szépen felzárkózott a divatos „kamu" mellé.

Lószart, mama - Ismét az őszödi beszéd egyik kulcsmondatából idézünk, amiben Gyurcsány felidézte egy érdekes társalgását édesanyjával. „És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány."

Lotyaszájú - Ez az érdekes szó Gyurcsány előtt nem volt része a hétköznapi magyar nyelvnek. Egyszer viszont ezt mondta önmagáról a miniszterelnök: „Az ismerőseim lotyaszájúnak hívnak, biztosan nem lennék jó titokminiszternek." Az érdekes jelzőt egy 2006-os könyvbemutatón használta, amikor megjelent Rádai Eszter Gyurcsánnyal készült interjúinak kötetbe szerkesztett változata.

Nem kicsit, nagyon - Már megint egy klasszikus az őszödi beszéd kiapadhatatlannak tűnő forrásából. Talán nincs ember ebben az országban, aki ne hallotta volna vissza azóta hétköznapokban viccelődve valakitől. „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon."

Öregecskedő feleség - 2004 őszén egy tévéinterjúban mondta ezt Gyurcsány Ferenc az emberek vágyairól: "Aki egyszobás lakással rendelkezik, kétszobásat akar, aki kettővel, az hármat, aki hárommal, az családi házat szeretne. És akinek egy öregecskedő felesége van, annak joga van egy fiatalabbra." Később elnézést kért meggondolatlan elszólásáért, de a becéző idősözés gyorsan beégett a köztudatba.

Száz lépés - 2005 tavaszán hirdette meg Gyurcsány Ferenc első nagy reformprogramját, a Száz lépést. Ez a megrekedt nagy program a „segély helyett munka" és „nagy ellátórendszerek átalakítása" ígéretekkel kecsegtetett. A Száz lépés volt Gyurcsány válasza elődje Száz napos programjára, és egy ideig tele volt vele a sajtó, aztán az ellenzék előjött a Száz tyúklépés gúnyolódással.

Szeretek és elvettem egy lányt - Gyurcsány Ferenc szerelmi vallomása feleségéhez a Parlamentben hangzott el, 2005 őszén. Áder János azzal támadta, hogy az Apró-Dobrev családba beépülve szerzett vagyont és hatalmat. A lírai hangvételű felszólalás talán sokakat meghatott akkor. „Szeretek és elvettem egy lányt, Dobrev Klárát. (...) Én pusztán attól alkalmatlanná válok nemzetem demokratikus polgárává lenni, mert szerelembe estem egy lánnyal?"

Tegyük a dolgunkat! - vagy: Tegyük a dolgunkat, barátaim! Gyurcsány Ferenc blogbejegyzéseinek tipikus zárómondata. Hasonló szerepe van, mint amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Jelzi, hogy a lírai én befejezi mondandóját, és aktivitásra serkenti közönségét.

Terrorista focisták - Kisebb diplomáciai kavarodást okozott Gyurcsány Ferenc, amikor 2005 januárjában a következőket mondta egy Isztambulban rendezett barátságos focimeccs után: „És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény." (A mérkőzés végeredménye 0-0 volt.)

Zászlóshajó - 2007-es parlamenti országértékelésében többek között arról beszélt Gyurcsány Ferenc, hogy az EU-s támogatásokból mennyi minden épülhet Magyarországon. „Öt zászlóshajó lesz a számos program között Magyarországon" - ígérte, és a fellobogózott vizijárművek képe az egész beszéd legérdekesebb fordulata maradt.