Akiknek Gyurcsány bársonyszéket adott

2009.03.25. 21:01 Módosítva: 2009.03.26. 20:36
Összegyűjtöttük Gyurcsány Ferenc minisztereit. Kiss Péter, Lamperth Mónika és Draskovics Tibor két tárcát is vezetett az elmúlt hat és fél évben. Szabó Pálnak és Takács Albertnek nagyjából csak egy év jutott.
20

Miniszterelnöki Hivatal:

Kiss Péter - Szilvásy György - Kiss Péter

A hivatal vezetése bizalmi állás, az a szokás, hogy a miniszterelnök egyik hű emberére bízzák. A Gyurcsány-kormány ebből a szempontból egyetlen év kivételével (2006 nyarától 2007 nyaráig) kakukktojás volt.

Gyurcsány Ferenc a Meh élén megörökölte Kiss Pétert, az MSZP egyik legbefolyásosabb emberét. Kiss pozícióban tartása maga volt a kiegyezés, hiszen 2004 nyarának végén a párt elnöksége és frakciója is Kisst akart kormányfőként látni Medgyessy Péter bukása után. A párt kongresszusa azonban felülbírálta a pártelit akaratát, és meggyőző többséggel Gyurcsány Ferenc mögé álltak. Gyurcsány frissen kinevezett miniszterelnökként együttműködést ígért riválisának, és a hatalom-megosztás nevében megtartotta a MEH élén.

01miniszterelnokihivatal

A 2006-os győzelem után azonban Kiss Péter a szociális és munkaügyi tárcát kapta, vagyis egy kevésbé fontos bársonyszékkel kellett megelégednie. Helyébe a MEH élére Szilvásy György, Gyurcsány személyes bizalmasa ülhetett. Szilvásy idején történt az augusztus 20-i tüzijátékot kísérő tragédia és a legkeményebb zavargások. Szilvásy egészen 2007 nyaráig maradhatott a fontos bizalmi pozícióban. Ekkorra Gyurcsány ereje megrendült, és kénytelen volt egy újabb kiegyezésre. Vagy más magyarázatok szerint lehetséges riválisát ügyesen beállította közvetlenül maga mellé. Kiss Péter tehát visszatért a Miniszterelnöki Hivatal élére.

Belügyminisztiréium, később Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium

Lamperth Mónika - Bajnai Gordon - Gyenesei István

Lamperth Mónikát még a Medgyessy-kormányból örökölte Gyurcsány. Sokakat meglepett, hogy nem csak megtartotta, de 2006-ban, második kormánya megalakításakor ismét a tárca élére nevezte ki. Igaz, ekkorra a minisztérium erősen meggyengült: kikerültek fennhatósága alól a rendvédelmi szervek (a területet az igazságügyi tárca kapta). Igaz, ide került a sport, amelynek önálló minisztere utoljára Gyurcsány Ferenc volt.

A 2007 nyarán történt nagy kormányátalakítással Lamperth a szociális és munkaügyi tárcát vehette át a Meh élére visszakerült Kiss Pétertől. Lamperth heylét pedig Bajnai Gordon vehette át, aki addig az EU-s pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget irányította.

02belugyminiszterium

Bajnai kifejezetten Gyurcsányhoz kötődött, nem pártvonalról került a kormányba, hanem a miniszterelnök régi ismerőseként. Az üzleti életből kormányzati funkcióba hívott Bajnait azóta sem kedvelte meg az MSZP, viszont épp a párttól való távolsága és szakértő-technokrata imidzse miatt rendre felmerült mint lehetséges miniszterelnök.

A következő nagy átszervezés Bajnait a tavaly májusban feldarabolt gazdasági tárca egyik felének élére sodorta, az önkormányzatokat felüggyelő minisztériumát pedig Gyenesei István kapta. Ő volt az egyetlen képviselő, aki függetlenként - bár MSZP-támogatással - került a parlamentbe 2006-ban. A Somogyért Egyesület vezetőjeként az egykori tanácselnök a legsikeresebb nem pártként működő politikai szervezetet hozta létre, és négy év megszakítással 1986-tól 2006-ig irányította a somogyi közigazgatást.

Külügyminisztérium

Somogyi Ferenc - Göncz Kinga

Nem volt nagy mozgás a hagyományosan stabil vezetésű tárca élén annak ellenére sem, hogy egyik tárcavezető sem volt igazán sikeres. Somogyi Ferencet még Medgyessy Péter nevezte ki 2004 áprilisában, a Brüsszelbe távozó Kovács László helyére. Somogyi klasszikus karrierdiplomata, egzotikus vidékek követségein kezdte, és részt vett a NATO- és EU-csatlakozást előkészítő tárgyalásokon is, a kormányba azonban egy macedóniai üzleti vállalkozás éléről érkezett.

03kulugyminiszterium

A második Gyurcsány-kormányban Somogyi helyét Göncz Árpád egykori köztársasági elnök lánya, az egyébként pszichiáter végzettségű Göncz Kinga kapta. Göncz Kingát Gyurcsány már első miniszterelnöki kinevezésekor bevette a kormányba, személye mindig is a miniszterelnökhöz, és nem az MSZP-hez kötődött.

Göncz biztosan távozik a kormányból, hiszen az MSZP őt tette az EP-listája első helyére. A cím abból a szempontból megtisztelő, hogy ezt a helyezést mint az egyik legnépszerűbb kormánytag kapta. Azonban egy EP-képviselő hatalma jóval kisebb mint egy külügyminiszteré, így politikai szempontból Brüsszelbe küldése egyértelműen bukást jelent.

Honvédelmi Minisztérium

Juhász Ferenc - Szekeres Imre

A párt új erős embere és régi erős embere tartotta ezt a tárcát Gyurcsány idején. Juhász Ferenc 2000-ben lett az MSZP alelnöke, és a fiatalon nagy pártkarriert befutó politikust Medgyessy Péter bevitte a kormányába is. Gyurcsány megtartotta, de 2006-ban már nem neki, hanem párt egyik befolyásos, Juhásznál jóval régebbi vezetőjének, Szekeres Imrének adta a posztot.

04honvedelmiminiszterium

Szekeres volt a második Gyurcsány-kormány egyik legstabilabb tagja, bár ez hagyomány is a honvédelmi tárcánál. Ezen a poszton a rendszerváltás óta sohasem váltottak vezetőt ciklus közben Magyarországon.

Igazságügyi majd Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

Petrétei József - Takács Albert - Draskovics Tibor

Az igazságügyi tárca azon kevés posztok egyike volt, ahol Gyurcsány 2004-es kormányfővé emelkedésével változás történt. Bárándy Péter kifejezetten Medgyessyhez kötődött a korábbi kormányban, nem volt pártpolitikus. Távozásának pontos oka azonban máig nem derült ki. Helyére 2004 őszén Petrétei József került.

Petrétei Józsefet még a pécsi KISZ-szervezetből ismerte Gyurcsány, de Szili Katalin házelnök egyik szakértői bizottságában is dolgozott. Petrétei megtartotta posztját a választások után is, sőt, tárcája jelentősen megerősödött, ugyanis hozzá került a rendőrség is. Alig néhány hónappal ezután különösen kritikus helyzetbe került, mert a 2006-os zavargások és rendőrségi túlkapások erősen kikezdték hitelét. Felajánlotta a lemondását is, de Gyurcsány ezt nem fogadta el.

05igazsagugyiminiszterium

Távoznia kellett viszont a Zsanett-ügy miatt, amikor egy fiatal nő azt állította, hogy megerőszakolták a rendőrök. A bíróság ugyan később e vádpont alól felmentette a rendőröket, de ezt Gyurcsány nem várta meg, és menesztette Petréteit.

Utódja az addig ombudsman-helyettes Takács Albert lett, aki azonban alig több mint egy évig maradhatott csak. Valószínűleg szakmai okok miatt kellett távoznia, és utódja tavaly augusztusban Gyurcsány egyik sokat foglalkoztatott embere, Draskovics Tibor lett.

Pénzügyminisztérium

Draskovics Tibor - Veres János

Draskovicsot Medgyessytől örökölte Gyurcsány Ferenc a pénzügy élén. A miniszter korábban Medgyessy Péter kabinetfőnöke is volt, ami azért érdekes, mert Veres János pedig Gyurcsány kabinetfőnökéből lett pénzügyminiszter.

06penzugyminiszerium

2005 tavaszán Gyurcsány a költségvetés rossz helyzete miatt menesztette Draskovicsot, akit aztán rendészeti miniszterként három év múlva visszavett kormányába. Veres János 2005 óta stabilan őrzi a pénzügyi tárca vezetését, bár azokat a reformokat nem hajtotta végre, amelyek kedvéért Gyurcsány kinevezte. Veres az MSZP egyik erős emberének számít, megyei elnök és az elnökségbe is beválasztották szombaton.

Földművelésügy- és Vidékfejlesztési Minisztérium

Németh Imre - Gráf József

Németh Imrét a Medgyessy-kormánytól örökölte Gyurcsány. 2005 tavaszán azonban mennie kellett. Gyurcsány akkori érvelése szerint azért, mert nem volt eléggé menedzser-típus. Feltehetően számított, hogy útlezárásokkal és budapesti traktoros felvonulásokkal tüntettek ellene a gazdák 2005 tavaszán.

07foldmuvelesugy

Gráf József már 1994 óta MSZP-s képviselő volt, és a mezőgazdasági bizottság tagja, de ennek ellenére nem volt különösebben ismert politikus. Mégis, ő lett Gyurcsány egyik legsikeresebb minisztere, ő kapta talán a legkevesebb kritikát és tárcája megúszta a botrányokat is.

Éppen ezért Gráf a kormány legtöbb tagjánál mindig is népszerűbb volt és állandóan visszatértek a találgatások, hogy ő lehet a miniszterelnök, ha Gyurcsány távozik. Ezúttal e találgatásoknak gyorsan elejét vette azzal, hogy már szombaton közölte, nem vállalná el a kormány vezetését.

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Persányi Miklós - Fodor Gábor - Szabó Imre

A koalíciós időkben ez SZDSZ-es tárca volt. Az álltakerti igazgatóból miniszter lett Persányi már a Medgyessy-kormányban is benne volt (Kóródi Máriától vette át a posztot 2003 májusában). Őt 2007-ben Fodor Gábor követte, aki vigaszdíjnak kapta a bársonyszéket, miután rendkívül szoros és később csalásnak bizonyult pártelnökválasztáson alulmaradt Kóka Jánossal szemben.

08kornyezetvedelmi

Fodor (aki rövid ideig oktatási miniszter is volt a Horn-kormányban) azonban nem lehetett sokáig miniszter, mert egy év múlva az SZDSZ kilpett a kormányból. Utódjául az MSZP Szabó Imrét delegálta. Szabó 1998 óta volt MSZP-s képviselő, és évekig főtitkára volt a Magyar Természetbarát Szövetségnek. Korábban a KISZ-ben és az Úttörőszövetségben viselt tisztségeket.

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Oktatási Minisztérium majd Oktatási és Kulturális Minisztérium

Hiller István - Bozóki András - Magyar Bálint - Hiller István

Amikor Gyurcsány hatalomra került, akkor külön tárca foglalkozott a kultúrával és az oktatással. A kulturálisat Hiller István vezette már Medgyessy alatt is. Ő Gyurcsány fontos szövetségese volt abban az időben, meg is tarthatta a posztját, egészen addig, amíg 2004 őszén pártelnöknek nem választották.

09oktatas

Utódja Bozóki András lett, aki a rendszerváltás idején még fideszes volt. Bozóki igyekezett látványos akciókkal felhívni magára a figyelmet, például PANKKK néven állami támogatást adott rockzenekaroknak. Egy év jutott neki mindössze, mert a 2006-os választás után tárcáját összevonták az oktatási minisztériummal, és a hozzá tartozó bársonyszéket Hiller István visszakapta. Azóta is Hiller a miniszter, bár a pártbeli ereje azóta erősen megkopott: 2007-ben az elnökséget átadta Gyurcsánynak, 2009-ben pedig hiába pályázott az alelnöki tisztségre.

Amíg volt külön oktatási tárca, addig azt Magyar Bálint SZDSZ-es politikus vezette. Magyar már a Horn-kormányban és a Medgyessy-kormányban is betöltötte ezt a tisztséget. Tárcája önállóságának elvesztése után egy államtikári kinevezéssel vigasztalódhatott, majd pedig egy EU-s szervezet élére delegálta a kormány.

Egészségügyi Minisztérium

Rácz Jenő - Molnár Lajos - Horváth Ágnes - Székely Tamás

Rácz Jenőt megtartotta Gyurcsány a Medgyessy-kormányból, de a 2006-os választások után a tárcát az SZDSZ kapta, és Rácz kórházigazgató lett. Az egyik legnépszerűtlenebb poszt volt e tárca vezetése 2006-08-ban.

10egs1

Először Molnár Lajos próbálkozhatott, aki komoly átalakításokat tervezett, de lemondott, mielőtt érdemi változások történhettek volna. Molnár a kórházi ágyak számának csökkentésén veszett össze a szocialistákkal, úgy érezte nem áll mögötte a kormányfő, és távozott. Hivatala alatt azért bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

Utódjául az SZDSZ Molnár egyik kollégáját, Horváth Ágnest delegálta. Miután népszavazáson elbukott a vizitdíj és a kórházi napidíj, Gyurcsány az SZDSZ-szel való egyeztetés nélkül leváltotta Horváthot, és leállt az egészségügyi biztosítás tervezett privatizációja is.

10egs2

Az SZDSZ válaszul kilépett a koalícióból. Gyurcsány 2008 tavaszán az OEP egyik főigazgatójának, Székely Tamásnak adta a tárcát.

Gazdasági és közlekedési majd Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági illetve Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium

Kóka János - Kákosy Csaba - Bajnai Gordon - Szabó Pál - Molnár Csaba

Csillag István leváltása a gazdasági tárca éléről vezetett közvetlenül Medgyessy Péter bukásához. Medgyessy leváltotta az SZDSZ-es Csillagot, az SZDSZ kilépett a koalícióból, az MSZP miniszterelnököt cserélt, és az SZDSZ visszatért a kormányba.

Gyurcsány ugyanakkor nem Csillaggal ment tovább, hanem Kóka János lett a gazdasági miniszter. Kóka ugyan SZDSZ-es delegált volt, de mivel a párt képtelennek bizonyult határidőre jelöltet állítani a tárca élére, ezért Gyurcsány maga ajánlotta az informatikai üzletembert a szabad demokraták figyelmébe. Ők nem csak elfogadták Kókát, de 2007-ben elnökké is választották. Igaz, később kiderült, hogy csalással.

11gazd1

Kóka éppen SZDSZ elnöki megbízatása miatt lépett ki a kormányból, és egyik kollégáját, Kákosy Csabát tette meg a párt miniszternek. Kákosynak egy év se jutott a kormányban, mert 2008-ban az SZDSZ kilépett a koalícióból.

11gazd2

Ekkor átalakították a minisztériumi hatásköröket. Az addig önkormányzati miniszter Bajnai Gordon kapta az EU-s pénzeket is felügyelő nemzeti fejlesztési és gazdasági nevű részt. A közlekedés, hírközlés és energiaügyi területeket pedig Szabó Pál kapta. Szabó a Magyar Posta éléről ment a kormányba, de nem sokáig maradt. 2008. novemberében egy vasúti katasztrófa után lemondott, majd hamarosan a Vértesi Erőmű élére nevezték ki. Utódja az MSZP Győr megyei elnöke, Molnár Csaba lett.

Foglalkoztatás-politikai és Munkaügyi illetve Ifjúsági, Családügyi és Esélyegyenlőségi majd Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Csizmár Gábor - Göncz Kinga - Kiss Péter - Lamperth Mónika - Szűcs Erika

Amikor Gyurcsány sportminiszterből miniszterelnök lett, akkor megszűnt a sportminisztérium, létrejött viszont az ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi minisztérium. Ennek élére került a későbbi külügyminiszter, Göncz Kinga. A 2006-os választás után ez a minisztérium megszűnt.

A foglalkoztatási tárca éléről Gyurcsány hatalomra jutásakor leváltotta Burány Sándort, és helyére Csizmár Gábort nevezte ki. Az 1994 óta MSZP-s képviselő Csizmárt a 2006-os választás után Kiss Péter követte, de akkortól tárca már az egészségügyi minisztériumtól megkapta a szociális területet is.

12

Kiss Péter 2007-ben visszatért a Miniszterelnöki Hivatal élére, jött viszont Lamperth Mónika az önkormányzati tárca éléről. Tavaly májusban Lamperth az MSZP pártalapítványának kuratóriumának elnöke lett, és a miniszter azóta az MSZP Borsod megyei erőssége, Gyurcsány egyik cégének egykori tisztségviselője, Szűcs Erika.