Havas Szófia magánakciója volt az Internacionálé
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Valódi politikai összeesküvés-elméletek keletkeznek arról, miért csendült fel az Internacionálé az MSZP kongresszusán. Egyes vélemények szerint a szocialisták akarták megmutatni Bajnainak, hogy ők igenis egy baloldali párt tagjai, mások arról beszélnek, hogy Bajnai konszenzusra törekvő igyekezetét verte keresztül az Internacionálé.
Az Index azonban úgy tudja: a munkásmozgalmi himnusz megszólaltatása nem politikai konspiráció eredménye volt.
És akkor énekeljük el a…
Bajnai Gordon rendesen letolta a stábját: miért nem tudott ő arról, hogy az Internacionáléval zárul az őt miniszterelnök-jelöltté választó kongresszus. Tény, a munkásmozgalom himnusza valóban váratlanul szakadt ki a hangszórókból és a küldöttek torkából, a gyűlést levezénylő ügyrendi bizottság, illetve a technikai lebonyolításért felelős bizottság ülésén szó sem esett róla. Az eredeti elképzelések szerint a kongresszus a Himnusszal nyitott volna, a fináléban Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, illetve Lendvai Ildikó integetett volna a pódiumról.
Így Bajnai legföljebb azt gondolhatta, hogy a Szózat csendül fel, amikor a levezető elnök, Havas Szófia odáig jutott, hogy akkor énekeljük el a… Ehelyett azonban az Internacionálé kezdett el dübörögni, és ez bizony némiképp keresztbeverte Bajnai mondandójának egyik fő üzenetét, miszerint ez most nem baloldali, hanem kényszer szülte, konszenzust igénylő válságkezelő program.
Még a szegfűt is levették
A program elnevezése nemcsak azt célozta, hogy az MSZP egy kicsit eltávolodhasson a tervezett intézkedéscsomagtól, és így könnyebben szavazhassa meg, hanem felelni kívánt a Fidesz vádjaira is. Az ellenzék ugyanis azt mondja: szó sincs semmiféle Bajnai-programról, a miniszterelnök-jelölt a szocialisták programját készül levezényelni. Nem véletlen, hogy a Bajnai-szónoklat vizuális elemei is távolságtartóak voltak: például eltűnt a feje fölül a szegfű, amikor színpadra lépett.
Bajnai a beszédében arra is reagált, hogy a Gyurcsány-kormány egyik minisztere létére miképp valósíthat meg szakértői programot. Azt mondta, hogy ő már egy hónapja jelezte Gyurcsány Ferencnek, ha nem keményedik be a válságkezelés, ő búcsút int a kabinetnek. (Információink szerint ez nem egy, a helyzet szülte PR-fogás volt, távozási szándékával csupán azért nem állt a nyilvánosság elé, nehogy úgy tűnjön: bejelentkezett miniszterelnöknek.) De hiába próbálta beszédében tartani a távolságot, az Internacionálé nem tett jót a hitelességének.
A levezetőelnök közbeszólt
A küldötteknek jól esett öt év csönd után újra kongresszuson hallani a munkásmozgalmi indulót, és többen arról beszéltek, hogy az MSZP végre deklarálta: igenis erősen baloldali párt. Köszönőbeszédében ugyanakkor Lendvai világosan levezette, miért is baloldali Bajnai-programja. De a jelek szerint ez csak utólagos ideológiagyártás, az Internacionálét nem egy kitervelt konspiráció, hanem egy magánakció szólaltatta meg.
Az Index több forrásból úgy értesült: az Internacionálé Havas Szófiának, Horn Gyula unokahúgának a magánakciója volt, aki levezető elnökként úgy döntött, jó lenne, ha újra felcsendülne a 2004 októberétől mellőzött Internacionálé. Havas országgyűlési és fővárosi képviselő 2007-ben országos botrányt kavart egy HGV-nek adott nyilatkozatával: azt mondta, 1956-ról szólva nem szokott forradalomról beszélni.
Szólt hát Havas a rendezvény technikai felelősének, aki vissza is kérdezett: nem ez volt az előre jelzett koreográfia. Mire információink szerint Havas Szófia azt mondta, hogy egyeztette a dolgot Lendvai Ildikóval. És jött az Internacionálé, holott erről információink szerint az új pártelnök nem tudott, a kongresszus lebonyolításához sem volt köze.
Havas Szófia lapunknak azt mondta: döntését egyeztette, de hogy kivel, azt nem árulta el.