Nagyjából összekalapálták a Bajnai-kormányt
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
Amíg Bajnai Gordon kedden be nem mutatja új kormányát, addig csak az biztos, hogy ő lesz a harmadik köztársaság hetedik miniszterelnöke. (Miniszteri székét, ha minden igaz, Vahl Tamásnak adja át, egy informatikai szakembernek,aki többek között a Siemens, az IBM, a SAP Hungary vezető munkatársa volt, illetve jelenleg a német-magyar kereskedelmi kamara elnöke. Az Orbán-kormány idején informatikai kormánybiztosság nevezték volna ki, ám az utolsó pillanatban visszamondta a felkérést.)
A kormányfő alatt az eddigi struktúrától eltérően nem egy, hanem két ember foglal majd helyet, miután a miniszterelnök helyettesítését ketten látják majd el. Az első számú politikai helyettes Kiss Péter eddig kancelláriaminiszter lesz. Új hivatalos titulusa valamivel szolidabb: a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter. Forrásaink szerint viszont e poszton gyakorlatilag ő szignálja majd az összes minisztérium társadalompolitikai ügyeit (lásd: szociális, oktatási, egészségügyi stb. szféra), illetve ő közvetít majd az MSZP vezérkara és a kabinet között.
A második számú helyettes a Kiss helyébe lépő új kancelláriaminiszter Molnár Csaba lehet, aki a Gyurcsány-kormány utolsó kinevezett minisztereként eddig az infrastrukturális tárcát irányította. Az ő helyére egy félig külsős érkezhet, Hónig Péter, aki 1998 és 2000 között volt az Orbán-kormány gazdasági minisztériumának helyettes államtitkára, majd tagja volt a Dunaferr és az Malév vezetőségének is. A Budapesti Erőmű Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztját cseréli fel a miniszteri posztra.
A Molnár vezette MEH a jelek szerint egy csöppet terebélyesedhet is, a kancellária alá rendelnék ugyanis a polgári titkosszolgálatokat, amiket eddig Szilvásy György kommandírozott tárca nélküli miniszterként. Az Index információi szerint ezt államtitkárként a jövőben Szilvásy eddigi helyettese, Iváncsik Imre irányíthatja. Szilvásy, ha a szocialista frakció szemében nem is, a szabad demokraták szemében erős szálka volt.
Márpedig az SZDSZ véleménye sokat nyom a latba a kormányalakításnál, ugyanis információink szerint többek között a szabad demokraták miatt kényszerül távozni a kormányból Veres János. A pénzügyminisztert Oszkó Péter, a Deloite Hungary vezetője váltja, ám a szocialista frakcióban erős szándék volt, hogy Verest akár gazdasági miniszterként (és egyfajta pénzügyi megmondóemberként) a kabinetben tartsa.
Az SZDSZ álláspontja miatt kérdéses lehet az is, miként alakul a sorsa Draskovics Tibornak, akit azonban nem csak az SZDSZ nem szeret, de a szocialista frakció sem. Az többé-kevésbé biztosnak tűnik, hogy Bajnai továbbra is számít rá az igazságügyi és rendészeti minisztérium élén, ám egyes hírek szerint Draskovicsot az önkormányzati és igazságügyi tárca fúziójával újra létrehozott Belügyminisztérium élére emelnék. Ez viszont már a szocialistákon is elbukhat. Azt még ugyanis valószínűleg lenyelik az MSZP-sek, hogy Draskovics megőrizze jelenlegi posztját, ám az önkormányzati tárcához már nem engednék (ahol így valószínűleg Gyenesei István marad az első ember).
A fennmaradó hat tárcából háromnál nem változik a felállás: az egészségügyet Székely Tamás, a honvédelmet Szekeres Imre, az oktatást Hiller István viszi tovább. Szűcs Erika ugyanakkor nem marad a szociális tárca élén, az Index információi szerint a megüresedő helyére egyelőre nincs biztos jelölt.
A szocialisták EP-listavezetőjének élére igazoló Göncz Kingát Balázs Péter követheti a külügyminiszteri poszton, az innovációért felelős tárca nélküli miniszter (Molnár Károly) pozíciója pedig valószínűleg megszűnik, arról hogy ez a szervezet államtitkárságként hova tagozódik be, még folynak a tárgyalások.