Gyurcsány nem került az elitklubba

Magyarországon az 1867-es kiegyezés után 1869-ben rendeztek először országgyűlési választásokat – előtte háromszor, 1848-ban, 1861-ben és 1865-ben –, amit 1887-ig három-, akkortól váltakozva négy- és ötévente tartottak meg. Azonban csak nyolc és fél évvel a kiegyezés után, 1875 őszén került hatalomra olyan miniszterelnök, aki kitöltötte a teljes parlamenti ciklust. A többiek – noha a kormánypártoknak mindig meggyőző többségük volt a parlamentben – idő előtt távoztak.

Andrássy Gyula, az első megválasztott kormány miniszterelnöke – aki a kiegyezéstől kezdődően kormányfő volt, így összesseen több mint három évet töltött hatalomban, de két ciklusban – 1871-ig volt kormányfő. Ekkor ugyanis ő lett a monarchia közös külügyminisztere, és a kormányrudat átadta Lónyay Menyhértnek. Lónyay csak a következő évig maradt hatalmon, az 1872-es választások után már Szlávy József alakított kormányt, viszont 1874 márciusában mondott le, amikor egy évre Bittó István lett az utódja.

Nyolc év után sikerült először

Az 1875-es választások után követően, mindössze hét hónapig, Wenckheim Béla volt a miniszterelnök. Utána került a miniszterelnöki székbe Tisza Kálmán – korábban Wenckheim belügyminisztere volt –, ő viszont olyan lendületbe jött – háta mögött az 1875 tavaszán alakult Szabadelvű Párttal –, hogy egészen 1890-ig hatalomban tudott maradni.

Végül Tisza Kálmán sem választáson bukott meg. Bár előszeretettel állította be távozását úgy, hogy az udvar mondatta le az emigrációban lévő Kossuth Lajos magyar állampolgársága melletti kiállásért, a történészek vélekedése szerint az általános elégedetlenség és az utcai tüntetések miatt kellett lemondania.

Tüntetések és az átkozott véderőreform

Az 1892-es választásokig Szapáry Gyula, azután – az 1895-ös lemondásáig – Wekerle Sándor vezette a kormányt (Wekerle azért távozott, mert elbukott egy, a polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslata). Utódja Bánffy Dezső lett, aki az 1896-os választások után is hivatalban maradt, de ciklusát ő sem tudta kitölteni, bukását egyebek mellett az utcai tüntetésekbe torkolló népszerűtlen közhangulat és Tisza Kálmán véderőreform-javaslata okozta.

Ugyancsak a véderőfejlesztéssel kapcsolatos törekvései miatt bukott meg a Bánffyt váltó Széll Kálmán, aki hiába nyerte meg az 1901-es választásokat, 1903-ban, neki is idő előtt kellett távoznia. A következő két évben három kormány váltotta egymást: Khuen-Héderváry Károly első, öt hónapig hatalmon lévő kabinetje – ő 1910-1912-ben még egyszer hatalomra került, de akkor sem tudta kitölteni a ciklusát –, majd Tisza István első kormánya, végül a Fejérváry Géza vezette darabontkormány.

Wekerlének másodszorra sem jött össze

A belpolitikai káoszt részben az okozta, hogy az 1875 óta hatalmon lévő Szabadelvű Párt az 1905-ös választást elbukta, míg a hatalomra került, a Függetlenségi és 48-as Párt vezette koalíció a monarchia szétbomlásával fenyegetett. Ezért az uralkodó negligálta a választás eredményét, kinevezte a darabontkormányt, és új választásokat írt ki 1906-ra.

Ezt fölényesen nyerte a Függetlenségi Párt, ám Wekerle Sándor mégsem lehetett a második olyan miniszterelnök, aki kihúzott egy teljes parlamenti ciklust. A hárompárti koalíció ugyanis 1909-ben válságba került az Osztrák-Magyar Bank szétválasztásának kérdése kapcsán, ezért kettészakadt a Kossuth Ferenc vezette Függetlenségi és 48-as Párt. A kormány emiatt lemondott, s bár az ügyeket 1910 elejéig vezette, de a távozását nem a választások eredményezték: Ferenc József már 1910 januárjában felmentette Wekerlét, és parlamenten kívüli kormányt nevezett ki Khuen-Héderváry Károly gróf vezetésével – tudtuk meg Bertényi Iván egyetemi tanársegédtől.

Európa panamistája

Az 1910-es választást a Szabadelvű Pártból újjáépített, Tisza István vezette Nemzeti Munkapárt nyerte, de Tisza nem ő lett a miniszterelnök. Előbb Khuen-Héderváry második kabinetje, annak lemondása után az addigi pénzügyminiszter, Lukács László kormánya került hatalomra.

Lukács még pénzügyminiszterként a pártkasszába fizetett be állami ügyletekből szerzett négymillió koronát. Az ezt szóvá tevő, őt Európa legnagyobb panamistájának nevező Désy Zoltán képviselőt Lukács rágalmazásért beperelte, de a pert 1913-ben elbukta, a bíróság Désynek adott igazat. A pervesztés nyomán Lukács lemondott, ekkor Tisza Istvánt bízta meg az uralkodó a kormány vezetésével. Tisza a háború alatt, 1917-ben mondott le, mert ellenezte Bécs szociális reformjait és a választójog kiszélesítésére irányuló törekvéseit.

Négy év, tíz miniszterelnök

A Tisza 1917. júniusi lemondását követő négy évben, 1921 tavaszáig az országnak tíz miniszterelnöke volt, közülük Hadik János 1918 októberében szűk két napig, a tanácsköztársaság idején, 1918 augusztusában Peidl Gyula öt napig. Ebben az időszakban csak a harmadjára miniszterelnökösködő Wekerle Sándor tudott több mint egy évig, 1917 augusztusától 1918 októberéig hatalmon maradni.

Az első világháború után először csak Bethlen Istvánnak sikerült stabil kormányt alakítania: ő 1921 áprilisában került hatalomra, és megőrizte a kormányrudat az 1922-es és az 1926-os választások után is. Ő volt a harmadik kormányfő, aki végigvitt legalább egy teljes parlamenti ciklust, és Tisza Kálmán után a második, aki többet is.

Nem vállalta a népszerűtlen stabilizációt

A bukását végül, akárcsak most a Gyurcsányét, a gazdasági világválság okozta, és az, hogy nem vállalta az annak kezeléséhez szükséges népszerűtlen intézkedéseket. Bethlen úgy érezte, hogy a válság olyan világjelenség, amely hatásai speciális magyarországi beavatkozásokkal sem tompíthatók, miközben 1931-re a gazdasági termelés egyes ágazatokban az 1928-as szint felére-kétharmadára esett vissza, és a mezőgazdaság után az ipar árai is zuhanásba kezdtek.

A válság kezeléséhez szükséges radikális, népszerűtlen – elsősorban a mezőgazdaságot sújtó –, csak a pénzügyi elit által támogatott lépéseket Bethlen, akit a közvélemény mindinkább "a mozdulatlanság, a változatlanság megtestesítőjének, rendszerét pedig korruptnak és pazarlónak" ítélt meg, nem akarta felvállalni, ezért lemondott (utólagos történészi megítélések szerint abban a reményben, hogy ha a válság enyhül, visszatérhessen a kormány élére).

Egy párt fölénye, sok kormányfővel

Ekkortól ismét elvált a kormányfők kinevezése és élettartama a választási ciklusoktól. Károlyi Gyulának az 1931-es választás után hatalomra jutott kormánya 1932 őszén távozott, utódja Gömbös Gyula lett.

A Gömbös-kabinet túlélte az 1935-ös választásokat – a Horthy-korszakban minden választást az Egység Párt és utódjai nyertek –, ám 1936-ban a Darányi-kormány váltotta. 1938-tól a második világháborúig legfeljebb két évig tudott kormányfő hatalmon lenni – választásokat 1939-ben tartottak utoljára –, az 1944 őszén megalakult ideiglenes kormány hatalomba lépéséig hat miniszterelnöke volt az országnak.

Választás kétévente

A háború után 1945 novemberében tartottak először általános országgyűlési választást – 1944 ideiglenes nemzeti egységkormány alakult –, a kisgazdák nyertek, a parlamentben négypárti koalíció alakult. A parlamentet 1947-ben feloszlatták, és új választásokat tartottak, de ez alatt a két év alatt is három kormányfő – Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Dinnyés Lajos – váltották egymást.

Az 1947-es, 1990-ig utolsó demokratikus választásokon Dobi István kommunista kormánya került hatalomra. Bár Dobi az 1949-es választás után is hatalomban maradt, a kor politikai sajátosságai miatt nem foglalkozunk azzal, hogy ekkortól 1990-ig mely miniszterelnök meddig kormányzott. Az 1990-es rendszerváltásig ugyanis nem működött a parlamentarizmus, a politikai döntéseket a párt és nem az országgyűlés hozta.

Az 1990-es rendszerváltás óta is csak ketten töltötték ki a hivatali idejüket, az 1994-ben hatalomra került Horn Gyula és az őt 1998-ban váltó Orbán Viktor. Antall József 1993-ban elhunyt, a 2002-ben hatalomra került Medgyessy Pétert 2004-ben Gyurcsány Ferenc váltotta. És bár Gyurcsány öt évig volt hatalmon, amivel a negyedik leghosszabb ideig hatalomban lévő miniszterelnök , teljes parlamenti ciklust neki sem sikerült kihúznia.