Négy pártot érintenek a kampánycsendsértő telefonok
További Belföld cikkek
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
- Orbán Viktor bejelentéseket tesz, majd személyesen válaszol az újságíróknak
Többféle automatikus telefonhívásról számoltak be a vélelmezett kapmánycsendsértésről szóló bejelentések. A hangüzenetek alapesetben a szavazáson való részvételre buzdítanak, és két párt támogatását ajánlják.Érkeztek bejelentések arról is, hogy egy harmadik párt külön telefonos kampányt folytat, és ebben két másik pártot negatív színben tüntet fel. Ennek az üzenetnek a szövege a következő: „Az ön lakóhelyének környékén túlzott méreteket öltött a szélsőjobboldali szavazatok aránya, ezért kérem szavazzon a ....-re.”
Vas megyéből olyan hangüzenetről számoltak be, amelyben egy gépi hang részvételre buzdít, és arra kéri a választókat, hogy telefonjuk nyomógombjaival tudassák, szavaztak-e már.
Hasonló telefonhívásokról érkeztek bejelentések a területi választási bizottságokhoz Tolna, Fejér, Csongrád, Győr-Moson, Vas, Zala és Hajdú-Bihar megyéből. A bejelentésekben négy párt neve szerepel.
Az OVB feljelentést tesz
Egyhangú döntéssel nyilvánította törvénysértőnek az Országos Választási Bizottság (OVB) esti ülésén azokat az automatizált telefonhívásokat, amelyek napközben a szavazáson való részvételre buzdítottak.
A testülethez a nap folyamán több mint 30 beadvány érkezett, ezek jelentős része az automatizált telefonhívásokat kifogásolta. Az OVB a formailag megfelelő beadványok esetében - mintegy húsznál - megállapította, hogy az automatizált telefonhívásokkal megsértették a kampánycsendet.
A beadványok tárgyalása előtt Szigeti Péter, a testület elnöke emlékeztette a bizottságot, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy korábbi végzése szerint a testületnek akkor is meg kell állapítania a jogszabálysértést, ha nem lehet tudni, kik követték el a kampánycsendsértéseket.
A bizottság később arról is döntött, hogy rendőrségi feljelentést tesz az automatizált telefonhívások miatt, választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt. A testület szerint az automatizált telefonhívások felvetik a választásban résztvevők megtévesztéssel befolyásolásának gyanúját.
Az OVB emellett úgy határozott, levélben keresi meg a Nemzeti Hírközlési Hatóságot, és tájékoztatást kér az automatizált telefonhívásokkal kapcsolatos szabályozásról.
Az MSZP és a Jobbik elhatárolódik
Tudósítónknak név nélkül nyilatkozó szocialista politikusok azt mondták, nem az MSZP-től származnak a kampánycsendsértő telefonok, elhatárolódnak a történtektől. Szerintük ez tipikus fideszes provokáció, idézték Orbán Viktor Tatán 2006-ban titokban rögzített mondatait, hogy „majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot".
A Fidesz rendőrségi feljelentést tesz a kampánycsendsértés miatt, és felszólították a Magyar Telekomot, hogy adja ki a telefonos kampány megrendelőjének adatait.
Az SZDSZ sajtóosztályán kérdésünkre elmondták, nem tudnak arról, hogy a párt érintett lenne bármilyen kampánycsendsértésben.
Nem a Jobbik rendelte meg ezt a mozgósítást, sőt, elhatárolódnak ettől az akciótól. A Jobbik előre kijelentette, hogy tiszteletben tartja majd a kampánycsendet, közölte Szabó Gábor pártigazgató, országos kampányfőnök.