Győztes a Fidesz, nyertes a Jobbik

Miután az EP-választás mindenhol Európában egy másodlagos jelentőségű belpolitikai jellegű voksolás, a választási eredmények kapcsán elsősorban a következmények fontosak. Mielőtt azonban belekezdenénk ezek sorolásába, érdemes először a tévkövetkeztetés veszélyére figyelmeztetni. Az EP-választás ugyanis a viszonylag alacsony részvétel miatt egy nagy, de torz mintás közvélemény-kutatásnak tekinthető, mondta az Indexnek Török Gábor politikiai elemző.

A Vision Consulting vezetője szerint részben ezért is vált a mostani szavazás a közvélemény-kutatók szomorú vasárnapjává: a Fideszt lényegesen felül, a Jobbikot pedig jelentősen alulmérték, de az MDF-SZDSZ relációban sem mutatták ki a több mint kétszeres szavazati különbséget. Torz mintáról azért beszélhetünk, mert az egyes pártok szavazói között jelentős eltérések lehetnek a részvételi hajlandóságban, azaz nem biztos, hogy egy 65-70 százalékos részvétel mellett tartott parlamenti választáson például a Jobbik tíz százalék fölé került volna vasárnap, vagy az MDF-nek sikerült volna átlépnie az öt százalékot. Most azonban így történt, és ezeknek az eredményeknek komoly politikai következményeik lehetnek.

A vasárnapi magyar voksolás a viszonylag hosszabb ideje stabil magyar pártrendszer változási lehetőségét vetette fel, illetve részben megmutatta a választók kiábrándultságát és vágyát valamilyen új politikai forma és tartalom iránt. 2002 és 2006 között szinte alig történt elmozdulás a pártok támogatottságában, pontosabban a támogatottságok nagyságrendjében, és megszilárdulni látszott egy 2+2-es pártrendszer az egyre dominánsabb két naggyal és a küszöb átlépéséért egyre nagyobb erőfeszítésekkel harcoló két kicsivel.

Távlatilag ez a kvázi-kétpártrendszer egy igazi kétpártrendszer lehetőségével kecsegtetett. A vasárnapi szavazás azonban új politikai térképet rajzolt: egy domináns nagy párttal, két középpárttal, egy küszöbtáncos kis párttal és több reménytelenül kimaradó törpével. A Fidesz és az MDF megtartotta korábbi pozícióját, ráadásul kategóriájában mindkettő egyeduralkodóvá vált; az MSZP nagy pártból zuhant a középpárti kategóriába; az SZDSZ kis pártból vált jelentéktelen méretűvé; miközben a választás két nyertese – persze eltérő mértékben - a törpéből középpárttá növő Jobbik és a semmiből törpévé előlépő LMP lett.

A Jobbik a Fidesz valódi riválisa

Játék a szavakkal, de talán mégis igaz: a voksolás győztese az Európában példátlan magas szavazati aránnyal első helyen végzett Fidesz, de a legnagyobb nyertes a Jobbik, amely minden bizonnyal számos szavazót szívott el az előzetesen 56 százaléknál lényegesen magasabbra kalkulált Fidesztől, és hét megyében az MSZP-t is megelőzve a második helyen végzett.

A Jobbik meglepő sikerének egyik oka feltehetően a választás jellege: az alacsony részvétel mellett megtartott voksolás kiváló terep volt az elkötelezett szavazótáború párt számára. Mindez azonban önmagában nem elégséges magyarázat, a Jobbik több mint 400 ezer vasárnapi szavazója ugyanis egy 70 százalékos részvételű voksoláson is a parlamentbe juttatta volna a pártot.

A radikális párt látványos erősödésében (2006-ban a MIÉP-pel közösen csupán 119 ezer szavazatot szereztek a parlamenti választáson!) minden bizonnyal szerepet játszott a Gyurcsány-kormány ténykedése, a Fidesz ambivalens viszonya a politikai radikalizmushoz és a Jobbik professzionális, tudatos építkezése is. S bár a választás győztese valóban a Fidesz, azáltal, hogy a Jobbik az EP-választással az első elé állított bekerülési küszöböt látványosan teljesítette, a legnagyobb ellenzéki párt számára is új időszámítás vette kezdetét.

Vasárnap óta világos, hogy a Fidesz valódi riválisa már nem annyira az MSZP, mint a Jobbik. A szocialisták egymagukban aligha tudják megakadályozni a Fideszt abban, hogy teljesüljön Orbán Viktor álma, az egypárti Fidesz-többség, ellenben a Jobbik a június 7-i dobbantóról elrugaszkodva még képes lehet erre.

A szavazókért folytatott harcban a Fidesznek és a Jobbiknak is újra kell gondolni a stratégiáját, például azt, hogy milyen módon fogalmazza meg a kormánnyal kapcsolatos kritikáját. Ha a Fidesz túl puha lesz, a Jobbik számára tálcán kínálja a szavazói újabb részét, ha túl kemény, a Fidesz mérsékeltebb szavazói politikai ízlését bánthatja. Ráadásul vasárnap óta a korábbi csodafegyvernek, az „elveszett szavazat” emlegetésének sincs hatása, hiszen a Jobbik 15 százalékos eredménye után ez hiteltelen lenne.

Bajnai feje az SZDSZ miatt fájhat

A választás nagy vesztesei a kormányzati oldalon találhatók. 2004-hez képest az MSZP félmillió szavazattal kapott kevesebbet, s bár az elnyert négy mandátum az előzetes várakozásokat nem múlta alul, történelmi távlatban mégis azt lehet mondani, hogy az MSZP ezzel a választással rálépett a lengyel baloldal útjára, azaz legalább egy mérettel összement.

S bár előzetesen mindenki azt találgatta, hogy vajon az MSZP egy ekkora vereség után kitart-e a Bajnai-kormány mögött, vasárnap éjjel nem annyira a szocialisták, mint inkább a liberálisok miatt fájhatott a kormányfő feje. Az SZDSZ történetének legrosszabb eredményét produkálta, 2004-hez képest majdnem 200 ezer szavazót veszített, s még az esélytelennek tartott LMP-HP is megelőzte őket, nem is beszélve az MDF-ről, amely közel két és félszer több szavazatot szerzett, mint az SZDSZ, és a szerencse kedveltjeként már sorozatban a harmadik választáson súrolta felülről a küszöböt.

Ez olyan mértékű bukás, amelyet követően az SZDSZ-ben szinte bármi elképzelhető. A kormány számára természetesen a kérdés úgy merül fel, hogy vajon ebben az állapotban a liberálisok képesek lesznek-e az aktív támogatásra, ami nélkül a kormányzás nehezen folytatható. Racionális érvek szólnak amellett, hogy az SZDSZ-nek a biztos öngyilkossággal érne fel egy előrehozott választás (miközben az MSZP-n belül vannak olyanok, akik számára akár értelmesen választható alternatíva lenne egy őszi voksolás), ám ebben a köldöknéző állapotban még az sem kizárt, hogy a párt ezt az opciót választja. Fodor Gábor elnöki széke mindenesetre védhetetlennek látszik, s legfeljebb az alternatíva hiánya és a tehetetlenségi erő tarthatja meg még egy darabig.

Megmozdulhat a pártrendszer

Mindent egybevetve a 2009-es EP-választás a pártrendszer megmozdulásának lehetőségét mutatja. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, még sok dolognak kell bekövetkeznie, s ne feledjük el azt sem, hogy nem csak szavazói döntések, de politikusi választások is hatással lehetnek a folyamatra. A Fidesz és a Jobbik dilemmájáról már volt szó, de a baloldalon is számos kérdést vet fel ez az új helyzet.

Nem tudni, hogy az MSZP-nek szándékában áll-e az SZDSZ megmentése, avagy a baloldali-liberális tábor inkább az újbaloldali és zöld alapokon álló LMP-ben lát fantáziát. S nem tudni azt sem, hogy az MDF milyen következtetéseket von le a mostani voksolásból: vajon a vasárnap több mint kétharmados többséget produkáló jobboldal felé tájékozódik, vagy inkább az utóbbi időben számára egyre lakályosabb baloldalon rendezkedik be, akár az SZDSZ által hagyott űrt betöltve, vagy az elbizonytalanodott szocialista szavazókat megcélozva.