A lobbisták örülnének, ha Bokrost Habsburgra cserélnék
Az MDF cáfolja a Magyar Hírlap értesülését, amely szerint Bokros Lajos csak néhány hónapig lesz brüsszeli EP-képviselő, ezután átadja a helyét az MDF EP-listáján őt követő Habsburg Györgynek.
A Magyar Demokrata Fórum már a kampányban is világosan megmondta, hogy Bokros Lajost delegálja Brüsszelbe – mondta az Indexnek Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt sajtószóvivője. Dávid Ibolya pártelnök viszont már úgy fogalmazott, hogy a képviselőcsere most nincs napirenden.
A lap szerint a sikeres, legalábbis mandátumszerző kampány után az MDF vezetése egyre inkább úgy gondolja, hogy Bokros Lajos, akinek nagy szerepet tulajdonítanak az eredmény elérésében, részt vehetne a párt országgyűlési kampányában is.
A pártban mindenesetre felfigyeltek Bokros hétfői ATV-s szereplésére. Az EP-listavezető a választást megelőző megszólalásaiban kerülte, hogy az MDF belügyeiről tegyen állításokat, de a tévés interjúban félretette az eddigi óvatoskodást.
Az MDF-esek között sokan úgy vélik, hogy a képviselőcsere motorja lehet az is, hogy az eddig másodhegedűsként bemutatott Habsburg Györgynek lényegesen könnyebb terep lenne a brüsszeli parlament. Egy részt Bokrost a néppártiak nem fogadták kitörő örömmel, másrészt Habsburg lényegében eddigi brüsszeli munkahelye mellé kapna egy újabb megbízatást.
Habsburg György a TV2-t működtető MTM-SBS igazgatósági tagja volt, ügyvezetőként dolgozott a Tolvaly Ferenc fennhatósága alatt álló Eutop lobbycégnek, majd a magyar iroda megszűnésekor helyet kapott a vállalatcsoport brüsszeli igazgatóságán. Így vélhetőleg Tolvaly, a TV2 egykori vezére nagyon támogatná, ha közeli munkatársa kapná meg a parlamenti mandátumot.
Mint emlékezetes, Tolvalyról is felröppent, hogy tárgyalt az MDF-fel, miként kerülhetne a párt EP-listájára. Tolvaly akkor cáfolta, hogy tárgyalásba bonyolódott volna a párttal, de az Indexnek többen megerősítették, a mostani kampány finanszírozásának szervezésében is nagy szerep jutott az egykori tévésnek.