Gyávák voltak, elbuktak

Fodor Gábor, az SZDSZ leköszönő elnöke: Az SZDSZ mostani megítélése egy több mint tízéves politika következménye. 1996-ban az SZDSZ elvesztette váltópárti, pólusképző erejét. A Demokratikus Charta és a koalíciókötés mellett súlyos érvek szóltak, a koalícióban maradás mellett viszont semmi. A következő fordulópont a 2002–06-os kormányzás volt. A koalíciókötésnek nem volt alternatívája, annak azonban, hogy Medgyessy Pétert a D–209-es ügy kirobbanása után is támogattuk, vagy annak, hogy a száznapos programokat támogattuk, lett volna. 2006 után pedig a koalíció nem tudott következetes, reformpárti politikát végigvinni.

Ezt felismerve javasoltam [2008-ban], hogy keressünk új miniszterelnököt, vagy legyen előrehozott választás. Megosztotságunk miatt azonban ez a stratégia már a párton belül megbukott. Tavaly el kellett döntenem, hogy szakításig viszem az ügyet, vagy megpróbálom egybetartani a pártot. Az utóbbit választottam. Visszanézve azt gondolom, rosszul döntöttem.

Hack Péter (2002-ig az SZDSZ tagja): Az SZDSZ alapproblémája, hogy nem maradt meg azok mellett a világos elvek mellett, amelyek támogatókat szereztek számára a 90-es évek elején. A párt származási és világnézeti alapon színes volt, ez mára eltűnt. A párt vezetése nem tartotta értéknek a tagságot: elhitték, hogy meg lehet élni, elég támogatást lehet szerezni pusztán hirdetésekkel, plakátokkal is.

Az SZDSZ helyi vezetői nem voltak érdekeltek abban, hogy új támogatókat szerezzenek, nagy, aktív csoportokat működtessenek, azok nézeteit, értékrendjét megjelenítsék a pártban. A folyamat nem most kezdődött, 2002-ben és 2006-ban is épp csak bejutottak, de sohasem néztek szembe azzal, hogy ennek mi az oka, miként tudnának rajta változtatni. Amit pedig megpróbáltak, annak nem ellenőrizték a valóságalapját, a választói fogadtatását.

Magyar Bálint: A 2007-ben, Sándor Klárával köszösen szerkeszett, A szabadság minősége, az élet minősége – Javaslatok az SZDSZ nagykorúvá válásához című vitaanyag az SZDSZ önsorsrontó hajlamáról szóló része ma is aktuális. A párt politikája a rendszerváltás utáni nosztalgiára korlátozódott. Szakítani kellene a neoliberalizmussal, el kell fogadni, hogy egy hatékonyan működő államnak igenis fontos funkciói vannak az esélyteremtésben, az infrastruktúra fejlesztésében, az oktatásban, sőt az egészségügyben is, és sok feladatot a piac nem fog megoldani.

Az SZDSZ erőteljes hierarchiaellenességet örökölt a demokratikus ellenzéktől, és folyamatosan terhelte a nyilvánosságot a belső vitáival. Ez abba a tévedésbe torkollt hogy az igazi liberális pártnak mindenről két egymásnak ellentmondó véleménye van és egyikkel sem ért egyet. Fontos, hogy bizonyos kérdésekben a párt megpróbálja meggyőzni a választókat, de ez nem válhat empátia nélküli átneveléssé. Igaz, az SZDSZ azt sem engedheti meg magának, hogy elvtelenül kiszolgálja a választói igényeket. Az SZDSZ akkor lehet sikeres, ha identitását nem más pártokhoz viszonyítva próbálja meghatározni. Akkor lesz képes tartást, erőt, hozzáértést felmutatva növelni támogatottságát, ha elsősorban saját értékrendjére figyel.

Derce Tamás (1994-ig az SZDSZ tagja, Újpest polgármestere): Az SZDSZ mindig is a donok pártja volt: don Pető, don Magyar, don Haraszti és annak idején don TGM határozták meg a politikáját. A kívülről jövőket, mint például Tölgyessy Pétert, hamar kinyírták. Rossz irányba vitték a pártot, leragadtak a rendszerváltásnál. Azóta a világ és Magyarország is elszaladt mellettük.

A mostani EP-választási kampányban semmi olyan üzenetet nem tudtak közvetíteni, ami az emberek mindennapi gondjairól szólna. Amióta 1994-ben összeálltak az MSZP-vel, az SZDSZ megszűnt mint progresszív párt. Ha akkor nem akarnak mindenáron hatalomra kerülni, hanem türelmesen kivárják 1998-at, minden másképp alakulhatott volna. Ezért léptem ki 1994 augusztusában az SZDSZ-ből annak ellenére, hogy független jelöltként jelentősen lecsökkent az esélye annak, hogy néhány hónappal később megnyerjem Újpesten a polgármester-választást.

Eörsi Mátyás: Egy mondatban nem tudok válaszolni rá, hogy mi az elmúlt húsz év tanulsága. Ha ezt tenném, ugyanazt a hibát követném el, mint a párt. Az SZDSZ sosem vált profi párttá abban az értelemben, hogy sosem a választók érdekeit és értékeit képviselte, hanem saját elképzeléseit. Ezek nem rossz elképzelések, de legalább tizenöt évvel megelőzik a magyar állapotokat. Ebből fakad az SZDSZ sokat emlegetett arroganciája is. Kevés igazat mondani, támogatást is kell szerezni hozzá.

Tarlós István (1994-ig az SZDSZ tagja, most a Fidesz fővárosi frakcióvezetője): Életem legjobb döntése volt, hogy 1994-ben kiléptem az SZDSZ-ből. Azzal, hogy koalícióra lépett a szocialistákkal, az SZDSZ teljes mértékben szembefordult 1989-es önmagával, amikor még a Fidesz volt a szövetségesük. 2002-ben lehetőség lett volna a korrekcióra, de a párt újra koalícióra lépett az MSZP-vel, amitől egyre nehezebb volt megkülönböztetni. Azóta teljes az arcvesztés, a pártban arra sincs bátorság, hogy a koalícióban maradjon, de arra sem, hogy igazi ellenzék legyen.

Gusztos Péter: A rossz kompromisszumok ölnek.

Horváth Aladár (1990-94 között parlamenti képviselő): Az SZDSZ vesztét elsősorban a neoliberális társadalom- és gazdaságpolitika, valamint az önkormányzati és oktatáspolitika okozta. Ezek széles körben tették lehetővé az önkormányzatoknak, iskoláknak és vállalkozásoknak, hogy megszabaduljanak a szegényektől és a cigányoktól. Az önkormányzatok kirekesztő politikája a lakóhelyi elkülönítésben is megnyilvánult, amivel szemben a liberális polgármesterek és önkormányzatok is tehettelenek voltak.

Az iskolai szegregáció ellen voltak tisztességes próbálkozások Magyar Bálint minisztersége idején, de ezek a körzetesítés révén utóbb csak súlyosbították a helyzetet. Sokan úgy vélik, hogy az SZDSZ valójában két párt: egy jobboldali konzervatív liberális, és egy szociáldemokrata zöld párt. 1993-ban, a Roma Parlament és az SZDSZ konfliktusa idején Csalog Zsolt kilépett a pártból, mert a párt szerinte letért a szegénypárti politika útjáról. A bukás fő oka a romák és a szegények szempontjából a hiteltelenség: miközben Fodor Gábor és Gusztos Péter hihetően szólaltak fel a rasszizmus ellen, a párt mégis neoliberális, a cigányokat szegregáló politikát képviselt. Ez azon is lemérhető, hogy 1990-ben az SZDSZ-re több cigány szavazott, mint ahány szavazatot most összesen begyűjtöttek.

Mali Zoltán (2008-ig az SZDSZ tagja): Beengedtek ejtőernyősöket az SZDSZ-be, miközben csak a liberális értékeket képviselőket kellett volna. Hol van Kóka János Kis János eszméihez képest? Kóka elnöksége idején kezdődött az SZDSZ végső hanyatlása, de a párt amúgy sem tudott az idővel együtt haladni, leragadtak a rendszerváltó párt szövegnél.

Demszky Gábor: Az SZDSZ több hibát is elkövetett az elmúlt hét évben. Támogatta a Medgyessy féle osztogatást, nem ragaszkodott a vállalkozóknak kedvező, adócsökkentés alapú gazdaságpolitikához. Úgy támogatott népszerűtlen intézkedéseket, mint amilyen az ingatlanadó, hogy azok pozitív hozadéka nem vetült vissza rá. Hiba volt kis pártként egyedül felvállalni az eleve kudarcra ítélt egészségbiztosítási reformot. Nem határolódott el határozottan a kerületi korrupciós ügyekbe keveredettektől. Ha józanul értékelünk, be kell látnunk, hogy minimálisra csökkent az esélye, hogy az SZDSZ akár jövő áprilisban, akár egy korábbi előrehozott választáson bejusson a parlamentbe.