Özönvíz öntötte el Kőszeget

2009.06.24. 12:44 Módosítva: 2009.06.24. 17:59
Elöntötte Kőszeg utcáit a hegyekből lezúduló víz. Egész héten zuhogni fog az eső, árad a Rába, a Mura, a Gyöngyös, a Répce és a kisebb patakok is Vas megyében. Ausztriában félszáz utat kellett lezárni az özönvíz miatt.

Több bejelentés is érkezett Kőszegről, hogy házakat öntött el a környező hegyekből a városra lezúduló esővíz, amely egyes utcákon 40 centiméter magasan hömpölyög, közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelem ügyeletese. Több utcát le kellett zárni. A katasztrófavédelem hét járművel vonult a helyszínre, szivattyúkkal és homokzsákokkal védekeznek az áradás ellen.

Délután azonban elkezdett konszolidálódni a helyzet, a katasztrófavédelem szerint Kőszegről szép lassan vonul ki a víz, már csak pár utcát borít az esővíz.

Közben árad a Rába, a Mura, a Gyöngyös, a Répce és a kisebb patakok is Vas megyében. A Rába szentgotthárdi szakaszán Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szerda délután, tájékoztatott a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A folyón zajló intenzív áradás miatt a vízszint az elmúlt 9 órában 3,5 métert emelkedett, közölte Nádor István vízügyi igazgató.

600 homokzsákkal kellett védeni egy házat Rönökön is szerdán. Ott a Rönök patak áradt meg, mondta Gál Róbert a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese. Vas megyében valamennyi folyó és patak árad. Az ausztriai és szlovéniai vízhozamok alapján a szakemberek úgy becsülik, hogy a Rábán Szentgotthárdnál már este árvízvédelmi készültséget kell elrendelni, és ez várható éjszaka a Murán is.

Ausztriában félszáz utat kellett lezérni az lezúduló eső miatt. Az osztrák autóklub közlése szerint főleg Alsó- és Felső-Ausztriát sújtja az ítéletidő. Az osztrák hadsereg tízezer katonáját riadókészültségbe helyezték. Valószínűleg halálos áldozata is van a szűnni nem akaró esőzésnek: a rendőrség közlése szerint Graz közelében a megáradt Mura folyóba csúszott egy terepjáró, és egyelőre sem az autót, sem utasait nem találják.

K EPA20090624024

Felső-Ausztriában a Krems és a Traun folyók kiléptek medrükből. Összesen csaknem 2500 tűzoltó volt szolgálatban. Kiszivattyúzták a vizet az elárasztott pincékből, homokzsákokat töltöttek meg és más védelmi intézkedésekben segítettek. A meteorológia kimutatása szerint több mint egy tucatnyi körzetben 100 liternél is több csapadék zúdult le egy négyzetméternyi területre az elmúlt 48 órában. Sankt Pöltenben négyzetméterenként 164 liter, Gmundenben 149 liter eső esett; a listavezető egy alsó-ausztriai település, a Scheibbs körzetbeli Lunz am See, ahol 207 litert mértek.

K EPA20090624023

Magyarországon a következő napokban folyamatosan számíthatunk záporokra, zivatarokra, erős szélre, sőt, jégesőre is. Csak helyenként számíthatunk több-kevesebb napsütésre. A jövő hét elején már hosszabbak lesznek a napos időszakok, kevesebb helyen eshet. Jövő héten már több napsütés várható, folyamatos lesz a melegedés.