A kaszinóváros telkének eladását vizsgálják

2009.06.26. 14:34
Elkezdődött a pénzügyminiszteri vizsgálat a Sukoróra tervezett King's City ügyében, a tárca bekérte a beruházáshoz kapcsolódó dokumentumokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től. Bajnai Gordon szerint csak olyan fejlesztés jöhet létre a területen, ami nem terheli az elfogadhatónál jobban a Velencei-tavat és környékét.

Folyamatban van a pénzügyminiszteri vizsgálat a Sukoró határába tervezett King's City beruházás ügyében, mondta Pichler Ferenc a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke pénteken. Hozzátette, a tárca bekéri a beruházással kapcsolatos dokumentumokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től (MNV).

Bajnai Gordon kormányfő pénteken megjelent lapinterjúban azt mondta, kizárólag olyan fejlesztés jöhet létre, amely nem terheli a Velencei-tavat és környékét a még elfogadhatónál nagyobb mértékben. Egyetértett azzal, hogy sok, egymásnak ellentmondó információ, félinformáció került napvilágra a beruházásról. A tisztánlátás érdekében vizsgálatot kértem a pénzügyminisztertől, hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében az eljárás, vagy a területszerzés során, olvasható az interjúban.
Korábban az MNV értékesítési igazgatója, Császy Zsolt azt mondta, közcélok megvalósítását, az útfejlesztéseket, valamint a Velencei-tó fejlesztését is gátolja az úgynevezett Sukoró-ügy. Megjegyezte ugyanakkor, hogy teljesen jogszerű volt a sukorói, illetve az albertirsai és pilisi telkek csereügylete az MNV és Joav Blum magyar-izraeli állampolgár között.

A telekcserére azért volt szükség, mert a Joav Blum által birtokolt három - két albertirsai és egy pilisi -, összesen 182,1 hektár területű telek a jogerős építési engedéllyel rendelkező és európai uniós támogatással megépülő M4-es autópálya nyomvonalába esik. A területszerzés már megkezdődött.

Miután a telektulajdonosnak joga van cserét kérni, mégpedig azon a területen, amit megjelöl, a befektető egy sukorói telket kapott. A Velencei-tó mellett lévő 70,1 hektár területű telket a független értékbecslő 1,08 milliárd forintra értékelte, míg a Pest megyei ingatlanokat 787,4 millió forintra, ezért a befektető már a múlt év végén átutalta a különbözetet, a 296,6 millió forintot.

A sukorói telek parti sávja állami tulajdonban marad, miután a jogszabály az élővizeknél 6-10 méter sáv szélességben a part állami tulajdonban tartását írja elő. A parti sáv az ingatlan és a Velencei-tó betontámfala közötti 10 méter széles sáv. Az MNV a maximális 10 métert a közérdekek jobb érvényesítése miatt kötötte ki.

Jelenleg a csereügyletben a sukorói ingatlan földhivatali bejegyzését akadályozza az, hogy az illetékes ügyész megóvta az állami tulajdonban maradó, több mint 2 hektár területű parti sáv földhivatali bejegyzését eljárási hibára hivatkozva. Ezért az
érintett építésügyi és ingatlan-nyilvántartási hatóságok az ügyészi óvásra tekintettel visszavonták a telek átalakítására, azaz a parti sáv kialakítására vonatkozó határozataikat, és az eljárás megismétlését írták elő, ami jelenleg is tart.

Joav Blum tagja annak az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoportnak, amely a Velencei-tó mellett csaknem egymilliárd euró értékű turisztikai beruházást akar megvalósítani. A hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, fedett sípálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztató-központ is helyet kapna.

Május közepén zárult le a Pénzügyminisztérium első kategóriás kaszinó alapítására és működtetésére kiírt koncessziós pályázatának leadási határideje. A felhívás értelmében a Közép-Dunántúl régió adhat majd otthont 20 évig egy új kaszinónak, ha a nyertes meg tudja kötni végül a koncessziós szerződést a magyar állammal.

Egyelőre nem hozhatják nyilvánosságra, hogy hány pályázati anyag érkezett, a törvény értelmében ezt csak a határidő lejárta után 90 nappal közölhetik, akkor azonban kiderül az is, ki a pályázat nyertese. Így tehát egyelőre nem tudni, hogy a King's City végül elindult-e a kaszinótenderen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

A váltásra két módon van lehetőség.

február 24., 15:38

  • Belföld
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Pár éve még a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.

1 órája

  • Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.

február 24., 16:01

  • Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.

37 perce

  • Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.

3 órája

  • Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.

7 órája

  • Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.

5 órája

  • Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.

február 24., 15:24

  • Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.

február 24., 16:02

  • Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.

február 24., 14:53

  • Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán

Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán

Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.

február 24., 16:32

  • Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.

február 24., 16:58

  • Belföld
Új képviselője van a Fidesznek, már le is tette az esküt

Új képviselője van a Fidesznek, már le is tette az esküt

Sűrű nap a parlamentben.

február 24., 16:33

  • Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.

február 24., 16:34

  • Belföld
Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést

Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést

Az éjszakai fagyok enyhülni látszanak.

február 24., 06:31

  • Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.

február 24., 12:13

  • Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Szembeszáll a kormánnyal a főváros.

február 24., 08:34

  • Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.

3 órája

  • Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.

4 órája

  • Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál

Halálos baleset történt Dunaharasztinál

A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.

február 24., 09:34

  • Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.

február 24., 09:27

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik

Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik

Nem ő válaszol ma Orbán Viktornak a Parlamentben.

február 24., 08:39

  • Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Ez több mint kétmillió embert érint.

február 24., 09:51

  • Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.

február 24., 14:38

  • Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

2 órája

  • Címlapon
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban

Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban

Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.

3 órája

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz villája

Ruszin-Szendi Romulusz villája

február 24., 13:29

  • Belföld
Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Mindent megígért, de semmit sem adott.

február 24., 10:17