Fiatal vörösök nemzetközi tömege lepte el Zánkát

2009.07.18. 20:41
Az MSZP ifjúsági tagozatának szervezésében 3000 balos aktivista fiatal nyaral Zánkán. Az egyhetes rendezvény második napjának benyomásait összegezte riporterünk. A németek sátorban az afrikaiak házban lakhatnak, sokat isznak és még Maot sem szégyenlik.

Marx lámpaernyővel a fején, Leninen és Sztálinon csúcsos szilveszteri sapka, Castro szivarral integet, Mao meg a bölcsességeit összesűrítő piros könyvecskével. Az így ábrázolt kommunista diktátorok egy szocialista ifi mellkasán gyűltek egybe, alattuk felirat: socialist party. „Csak Sztálin vállalhatatlan, a többi ok" - kommentál a ruhatulajdonos a kolbászszagú zánkai éjszakában, ahol balos ideológiai kurzusok sora követi egymást szerdától szerdáig.

Az egykori úttörőparadicsomban most a világ ifjú proletárjai egyesültek – a hivatalos formula szerint International Union of Socialist Youth (IUSY) fesztiválozik itt, több mint 80 ország mintegy háromezer fiatalja gyűlt össze a Balaton partján.

„Sanyi, itt egy elvtársunk Venezuelából, hát nem érted Sanyi" - ordít egy történelemtanár a felfedezés (és a szesz) önkívületi állapotában, rámutatva, hogy az MSZP-n kívül is van szocialista élet. Aztán újabb kulturális-földrajzi sokk éri, amivel már nem tud mit kezdeni. „Beszéltem feketékkel, valami szaharai országból jöttek, azt hittem a franciák Nyugat-Szaharájából, de azt mondták, őket anno az angolok szállták meg, ilyen meg nincs, nem volt. Most mit mondjak nekik? Na mindegy, én vidéki történelemtanár vagyok, azt tanítom, ami le van írva, az a biztos" - menekül az ismeretlen elől a lexikális tudáshoz és az alkoholhoz.

Amit mindenki úgy szerez meg, ahogy tud. Mert vasfüggöny veszi körbe a tábort, alkoholt, különösen ha üveges, behozni tilos. A hivatalos sörsátrak és lacikonyhák viszont aranyárban mérnek mindent. (1500 forint átlagban egy kolbász krumplival.) Holott a delegációk egy jó része vékonypénzű, a venezuelaiak például üzleteléssel termelik ki az esti sört: egyetlen asztalból álló szuvenírboltjukban mézet, tömbcsokit és egyéb apróságokat árulnak.

A jelek szerint az európai delegációk bukszája tömöttebb – egy horvát csapat például egy 60 méteres tengelyen ingázik: az egyik végén a sörsátor van, a másikon a vécé és a zuhanyzó, ők a Balatonig már nem mennek el.

Ez persze nem baj, a horvátok, pontosabban a volt Jugoszlávia területéről jöttek miatt másért főtt a szervezők feje. „Hogy az a jeti román kurva istenit" - fakad ki az egyik szervező, amikor elé teszik a kosárlabda-csapatok regisztrációját. A kosártornára ugyanis öt csapat regisztrált: két bosnyák, egy szerb, egy montenegrói meg egy horvát. Ebből nemzeti villongás lesz, vélekednek a szervezők, és lassanként a harmadik délszláv háború kitörését vizionálják. Aztán mégsincs háború, csak az internacionalista béke tombol meg a pozitív diszkrimináció.

Ugyanis az az alapelv a szegénység elleni küzdelemről szóló IUSY fesztiválon, hogy a legjobb szállásokat a harmadik világ országai kapják, míg a legrosszabbakat a jóléti államoknak utalják ki. Így a gazdag németeket és a zsíros osztrákokat sátrakba zsuppolják, a többieknek kőház jár, különböző komfortszinttel. Ami egyébként luxus a IUSY életében, ugyanis a szokásos koreográfia az, hogy egy pusztában felvernek ezer sátrat, aztán minden delegáció kap néhányat. Persze így is morognak egy páran a kevéssé karbantartott szocreál szobák miatt, de nyugszanak a kedélyek, amikor a szervezők sátorral fenyegetik őket.

Amúgy se a szobában hédereznek a népek, folyamatosan pörögnek az előadások a nők elleni erőszakról, a Balkán uniós integrációjáról, a szélsőséges jobboldal térnyeréséről, az európai útkeresésről, no meg az izraeli-palesztin helyzetről. Utóbbinak már azért is jelentős a hallgatói köre, mert a Fatah delegációja vagy nyolcvan tagot számlál (az izraeliek csak hatan vannak). A pletykák szerint a Fatah beléptetésénél volt némi fennakadás, ugyanis miután befutottak a vízumkérelmek, a Nemzetbiztonsági Hivatal élénken érdeklődött, hogy akkor most mi van, de végül gond nélkül beengedtek mindenkit.

És persze minden este dübörög a baloldaliság, ami a többek között a bömbölő Ciao bellában (olasz partizánnóta) és Internacionáléban ölt testet. Fellépnek zenekarok is, például a Neo, az Anima Sound System, az Irie Maffia, a PASO és a The Moog vállalta, hogy szórakoztatja a nemzetközi vörös ifjakat.

Ám a jelek szerint a tábort szervező Societas, az MSZP ifjúsági mozgalma, mintha egy csöppet szégyellné a baloldali dzsemborit, ugyanis sokáig úgy gondolták, nem kellene sajtót engedni az eseményre, mert mi van, ha bejön például a Hír Tv. „Mi lenne, mit tud felvenni, jó persze pár ember hányhat a bokorban, de azt úgy sem tudják eltitkolni, hogy itt egy felszabadult balos tömeg, márpedig tömeget mostanában nem igen tudott produkálni a baloldal" - dohog egy srác a szocialista paranoia miatt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Közleményt adott ki az OTP, újabb csalási módszerre figyelmeztet a pénzintézet

Közleményt adott ki az OTP, újabb csalási módszerre figyelmeztet a pénzintézet

Az elkövetők telefonon hívják fel az ügyfeleket, és a bank munkatársainak adják ki magukat.

5 perce

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

2 órája

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

2 órája

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

4 órája

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

5 órája

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

3 órája

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

Neked ajánlott