Állami milliárdokat kaphat az influenzavakcina gyártója
Szerdán kerülhet a kormány elé a hivatalosan új influenzának nevezett sertésinfluenza elleni felkészülés feladatairól és költségeiről szóló javaslat, értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy ennek keretében újabb állami milliárdokat kaphat a madárinfluenza elleni védőoltás kifejlesztésére már kétmilliárd forinttal megtámogatott, ciprusi offshore tulajdonú magáncég, az Omninvest Kft.
Amennyiben megszületik a megállapodás, az állam a szezonális influenza elleni védőoltáson felül hatmillió adag, az A/H1N1 hivatalos jelölésű új influenza vírus elleni védőoltást is legyárt. Az Omninvest a saujtóban már többször is beszámolt a vakcina kifejlesztéséről, ugyanakkor az engedélyező hatósághoz, az Országos Gyógyszerészeti Intézethez még nem érkeztek meg azok a dokumentumok, amelyek alapján megkezdődhetnének a humánkísérletek - ezek nélkül pedig nem beszélhetünk kész védőoltásról.
Azaz, szerdán a kormány úgy adhat milliárdokat az Omninvestnek, hogy még nem tudni, a cég valóban rendelkezik-e hatásos vakcinával.
Az Omninvest neve 2005-ben a madárinfluenza-pánik idején lett közismert. A cég állítása szerint az elsők közt fejlesztett ki hatásos vakcinát a madárinfluenza H5N1 vírustörzse ellen, ennek gyártását és a technológia fejlesztését 2006. januárjában a kormány kétmilliárd forinttal támogatta. Az akkori megállapodás szerint a kormány tíz százalékkal részesült volna a vakcina és a gyártási technológia értékesítésének a hasznából.
Haszon azonban eddig nem termelődött, értékesíteni még egyáltalán nem sikerült a terméket, bár a cég időről időre sikerrel kecsegtető tárgyalások hírével eteti a sajtót. Arról viszont üzleti titokra hivatkozva hallgat, hogy valójában mire költötte el az állami kétmilliárdot, írja a Népszabadság.