Szó sincs járványról

2009.07.30. 16:44
Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa szerint a kormány az országot veszélyezteti, mert nyaral, miközben terjed a járvány. Valójában nyolcvannál is kevesebb újinfluenzás van Magyarországon. Pesti azt is kifogásolja, hogy a kormány nem szerzett be még védőoltást. védőoltás még nincs is, ennek ellenére a kormány szerint már ősszel oltani fognak vele.

"A kormány nyaral, a járvány terjed" - háborgott csütörtökön közleményében Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa. Kifogásolta, hogy szerdai ülésén a kormány nem foglalkozott érdemben az influenzahelyzettel. Véleménye szerint a kormány titkolózik, miközben egyre több ember fertőződik meg a hivatalosan új influenzaként emlegetett sertésinfluenzával, az A/H1N1 vírussal. Az Egészségügyi Minisztérium szerint azonban szó sincs járványról, ami napi háromezer új beteget jelentene, miközben Magyarországon eddig összesen 77 megbetegedést jelentettek, azaz nincs influenzahelyzet.

Az ÁNTSZ honlapján található utolsó, július 28-i jelentés (letölthető .pdf-ben) 70 megerősített esetről számolt be, a betegek többsége külföldön betegedett meg, a hazai betegek pedig külföldön megbetegedettek környezetében éltek. A legnagyobb hazai betegséggóc az ExonMobil budapesti irodája volt, a fertőzést itt is egy, az Egyesült Államokból hazatérő utazó terjesztette el.

Európában egyedül Nagy-Britanniában, Angliában terjed nagyobb, de még nem járványos ütemben az új influenza.

"Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a valaha volt leggyorsabban terjedő járványról van szó" - állította a sertésinfluenzáról Pesti. A WHO július 16-i közleménye szerint régebben egy influenzajárvány fél évnél is hosszabb idő alatt terjedt el világszerte, míg a mostani hat hét alatt, így ez a leggyorsabban terjedő járvány. Ugyanezen közleményükben minősítették értelmetlennek az influenzás megbetegedések további jelentését is - bár ez megnehezíti a vírus mortalitásának megbecslését.

A vírus amúgy egyelőre nem tűnik különösebben veszélyesnek. Bár világszerte több tízezren, de az sem kizárt, hogy több százezren betegedtek már meg, mindössze nyolcszáz halálesetről tudunk - ezek nagy része komplikációk, vagy korábbi, rejtett betegségek miatt következett be. A WHO szerint a vírus általában enyhe lefolyású megbetegedést okoz - Magyarországon a megbetegedettek elenyésző hányadát kezelték kórházban, általában már gyógyult betegeknél mutatták ki utólag a fertőzést. Az egyetlen magyarországi áldozat több betegség szövödményében vesztette életét.

Halált amúgy a hagyományos, szezonális influenza is okoz, általában szintén szövödményekkel. Egy átlagos influenzaszezonban világszerte félmillióan vesztik életüket.

Pesti kifogásolta, hogy a kormány még nem döntött az oltóanyag beszerzéséről sem - ennek viszont az is oka lehet, hogy még nem létezik védőoltás az új vírus ellen. Előterjesztés mindenesetre már van arról, hogy a madárinfluenza elleni védőoltás kifejlesztésével ismertté vált Omnivest Kft-t 7-8 milliárd forinttal támogassák és hatmillió adag védőoltást szerezzenek be. A cég a sajtóban már többször hírt adott a védőoltás sikeres előállításáról, de ezt semmilyen hivatalos irat nem tanúsítja.

Ennek ellenére az egészségügyi minisztérium közleménye szerint már ősszel, "várhatóan még a járvány előtt" megkezdődhet a lakosság tömeges oltása.

Pesti szerint nemzetközi adatok alapján a lakosság 20-30 százaléka fog megbetegedni és a megbetegedettek egy-két százaléka, azaz 30-40 ezer ember kerülhet kórházba. Szerinte erre a kormány nincs felkészülve.

Arra vonatkozóan nincsenek valós adatok, hogy a lakosság hány százaléka fertőződhet meg, a WHO felső becslése szerint akár a világ lakosságának egyharmada is megfertőződhet. Az országban a Központi Statisztikai Hivatal 2007-es adatai alapján 71 ezer aktív kórházi ágy volt, ebből még az egészségügyi reform leépítései után is megmarad 60 ezer, továbbá még 20 ezer krónikus kórházi ágy is elérhető. A betegség lefolyása gyors, a kórházi ellátás ideje általában nem éri el az egy hetet sem.