A rendőrség megtiltotta a neonáci emlékmenetet
A hazai neonáci szervezeteket összefogó NS Front augusztus 15-én akart megemlékezni Rudolf Hess, Hitler helyettese halálának évfordulójáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányságra a „Béke Mártírja” emlékmenet elnevezéssel eddig tíz magánszemély jelentett be rendezvényt.
Budapest rendőrfőkapitánya ezek közül kilencet a gyülekezési jogról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján tiltott meg, olvasható a rendőrség honlapján. A 10. bejelentéssel kapcsolatos döntésről előbb a bejelentőt tájékoztatja a rendőrség.
A bejelentő a 9 tiltó határozatból néggyel szemben adott be felülvizsgálati kérelmet a Fővárosi Bíróságra, melyet három esetben elutasított a Bíróság, helybenhagyva a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát, egy kérelem elbírálása még tart.
A rendőrség közleménye szerint a Magyar Köztársaság területén a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
A gyülekezési jogról szóló 1989. évi II. törvény szerint a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják. A gyülekezési jog gyakorlása azonban nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
A törvény szerint abban az esetben, ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentés beérkezésétől számított 48 órán belül megtilthatja, hogy a rendezvényt a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időben megtartsák.
A tervezett neonáci felvonulás ellen korábban szót emelt Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és az MSZP is. A Fidesz szerint Magyarországon eddig kizárólag szocialista kormányok idején volt látványos neonáci felvonulás, a Fidesz kormányzása idején egyetelne ilyen rendezványt sem lehetett megtartani és a jövőben sem kerülhet erre sor.