Auguszta
-3 °C
2 °C

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nél

2009.08.24. 16:03
Nyomozást indított a rendőrség a nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt. Nyíegyháza MSZP-s alpogármestere, Nagy László szerint az önkormányzat már vizsgálódik az ügyben, amit szeptemberben tárgyal meg a városvezetés.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nél. (Az ügyben a cég Fidesz-KDNP-s felügyelő-bizottsági tagjai tettek feljelentést július végén.) Nagy László, Nyíregyháza MSZP-s alpolgármestere elmondta, hogy a tulajdonos önkormányzat közgyűlése júniusban eseti bizottságot állított fel a Zrt. veszteséges gazdálkodásának kivizsgálására, a jelentést a testület szeptemberi ülésén tárgyalják meg.

Nagy László szerint a bizottság jelentése már augusztus 10-re elkészült, az érintetteknek azonban 26 munkanap áll rendelkezésükre, hogy érdemben reagáljanak a megállapításokra. Ez a határidő az oka annak, hogy csak a szeptemberi ülésen tudják megvitatni a bizottság által benyújtott jelentést.

A Fidesz szerint a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 2005-ben kötött szerződést egy 52 milliós értékű kontrollingrendszer elkészítésére a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Nyírinfo Kft.-vel. Előlegként 39 millió forintot át is utalt a társaság, majd további 15 millió forintot fizetett a szoftver-fejlesztésért és a dolgozói betanításáért, amiből azonban semmi sem valósult meg.

A nyíregyházi alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján kitért a sóstógyógyfürdői üdülőközpont egyik tervezett beruházására is, egy magánbefektető éttermet építene a jelenlegi csónakház területén, s a létesítmény "benyúlna" a két tó egyikének vízfelülete fölé is. Kiemelte: az önkormányzat tervtanácsa bírálja el a pályázatot, s a beruházásról a jövő héttől fórumokon kérik ki a városlakók véleményét, s a szeptemberi közgyűlés dönt majd a kérdésben.